A napok a kapkodás hevében kezdenek eltelni.  Mindketten azt érezzük, sehol sem tartunk és sosem fogunk tudni elindulni!
A mai nap csúcsa, hogy felhívtak a Továbbképző Intézetből a  szakvizsgám ügyében, ami ugye szeptemberben lenne...elvileg. Namármost az előadónénim finoman és burkoltan a  tudtomra adta, hogy a vizsgáztató orvosok azt javasolják így látatlanba is, hogy mégha az írásbeli vizsgám sikerülne is valami csoda folytán, a szóbelire gyakorlatilag nincs semmi esélyem, merugye én is érzem, hogy hiányoznak a  gyakorlati oktatáson szerzett ismereteim?! Viszont, tudnának ajánlani nekem egy soha vissza nem térő lehetőséget: októbertől indulna egy olyasmi képzés, mint a szakasszisztensi, gyakorlatostól, elméletistől, mindenestől, ami azért mégsem ugyanaz a képzés, ami eddig volt, de akkor már lenne esélyem a sikeres vizsgák letételéhez.
Persze, ha ez az ára az oklevélnek, más esetben vállalnám, de  jelen pillanatban -és főleg októberben!- viszonylag nagy hassal közlekednék és nem érzem azt, hogy arra lenne szükségem, hogy pl. egyik fertőző laborból a  másikba meneteljek gyakorlati tudást szívni magamba! Szintúgy 10 hónapos, és még az is lehet, hogy tandíjmentes, de még ez sem biztos. A szavak tompán estek le bennem és előszörre el sem akartam hinni, hogy tulajdonképpen most beszéltek le a vizsgáról, hiszen mégha meg is jelenek, egyértelműen bukni megyek! Könnyeimet nyeldesve, mondtam, még gondolkodom augusztus 13.-ig a  dolgon, mert akkor kellene bejelentkeznem vizsgázni. Annyira igazságtalannak érzem ezt az egészet!!! Azóta kissé lenyugodtam, mert rájöttem, nem magamnak ártok, hanem Huncinak azzal, ha idegeskedem. És tényleg nem ér az a  nyomorult papír ennyit. Azt gondolom, megpróbálok kellően felkészülni a vizsgákra, amennyiben ez mégsem sikerülne, hát akkor nem leszek SZAKembere ennek a csodálatos szakmának!
Holnap kell mennem az Állam Kincstárba is, merugye kedvenc munkahelyem sikeresen eltűntette a TB kiskönyvemet és holnapra lesz kész a  másolata. Azzal még be kellene rohannom a könyvelőhöz is, hogy mire visszajövünk a szabiról, kapjak valami juttatást állambácsitól is!
Aztán végre valami jó is:
                                    BOLDOG NÉVNAPOT MICI!!!
És vasárnap este érkezünk és végre hosszú hónapok után jól  kisírhatjuk kibeszélhetjük magunkat...

És az ígéret szép szó, itten vagyon egy tegnap előtti szerzemény rólunk:


A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr74116848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ildici 2007.07.14. 15:28:25

Egy elintéznivaló letudva, Cicó! Velem való találkozás megtörtént! Igaz, nagyon sokáig kellett szervezni!:) A macskoszokra ígérem nagyon fogok vigyázni! Azt viszont nem ígérhetem, hogy soványabbak lesznek mire visszajöttök:) Nézd meg Lucust! Ez a blog viszont határozottan jó ötlet! HuncÚr miatt mindenképp, de így legalább én is látlak néha és tudom követni a változást:) (tegyél még fel ultrahangos képet) Ildici

cucka 2007.07.14. 20:45:48

Köszönöm, barátném! És a ciccek ellátmányolását is! ...meglepik is várnak, ha jössz! :) És mégegyszer NAGYON KÖSZÖNJÜK! a munkanélküli család. ;)

micka 2007.07.20. 14:01:47

köszönöm szépen...
süti beállítások módosítása