Tartozom egy vallomással: bár eddig nem éltem ezzel a  lehetőséggel (valamiért az égiek nem is akarják, hogy eztán ezt tegyem), a tegnapi posztomat előző este írtam meg és időzítettem másnap reggeli megjelenésre, mert tudtam, nagyon sok minden hárul arra a  napra és nem akartam, hogy fölöslegesen aggódjatok és veszélyeztessétek körmeitek épségét és szépségét! (igen, ez már valóban Neked szól, kedves Pöttyöm! :) ). Aztán vacsora után nagyon rosszul éreztem magam,émelyegtem, hányingerem lett, gondoltam, megint úgy helyezkedik el Hunc, hgy nyomja valamimet vagy csak egyszerűen mohó voltam és kapkodva ettem. Igazán nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, talán csak annyiban, hogy korábban lefeküdtem, mert sehogy sem tudtam kényelmesen elhelyezkedni a kanapén. Aztán fél 12 magasságában elkezdődött enyhe hascsikarás, aztán már hányás-hasmenés-láz... minden ami belefér... és ennek az összes pszichó éjszakai rémképes kivetítődése... néha magam sem tudom, mi fárasztott le jobban az, hogy még egy korty víz sem maradt meg bennem, vagy az, hogy nem éreztem Hunort mozogni egyetlen egyszer sem?!
HuncApu reggel dolgozni ment, én pedig tovább agonizáltam az ágyon, délben már kedvesem úgy jött haza, hogy infúziót hozott, készen arra, hogy belémkösse, ha továbbra sem változik az állapotom. Erre megtáltosodtam ismét (vagy csak kiürült teljesen belőlem a bennemmaradt is?!) és legyűrtem egy piritóst a  torkomon meg a HuncApu által főzött teát. (érdekes, gyerekkoromban is, ha beteg voltam, és odáig "fajult" a  dolog, hogy vagy szurit kell kapnom, vagy valami számomra veszélyesnek tűnő dolgot, hirtelen "meggyógyultam" vagy legalábbis jóirányba módosult az állapotom :D) Lassanként elmúlt a  zöldessárga szín is az arcomról, de olyan erőtlen maradtam, hogy javarészt feküdtem egész nap és folyadékot pótoltam. (cserepesre száradt a szám :S) Este vacsi és nagyon sok tea után rááltam a  mérlegre és azt hittem rosszul látok, majdenm 3 kilóval kevesebbet mutatott, tehát valóban sikerült jól dehidratálnom magam.

Így történt, hogy tegnap minden elmaradt, ma voltunk önkormányzatba és sikerült mindent egy nap alatt elintéznünk, úgyhogy most már tényleg jöhet Hunorbaba. (és most, nem este, nem reggel, most, mindjárt, pár perc múlva indulok fodrászhoz! :DDD...a kozmetikus sajnos elmarad...igazad volt, Ingridem! :) )

És köszönöm a  rengeteg kommentet, aggódást, emailt... de tényleg ígérem, nem megyek úgy el Hunort világra szülni, hogy ne értesítselek Benneteket valamilyen formában... bár mondjuk valóban találgatásra ad okot, ha egy "időzített bomba" másfél napig nem jelentkezik! :))))

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr57237050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocakos Macska 2007.11.21. 15:44:39

Huh :(((( Jobbulást, tessék összeszedni minden erődet, nem szabad most legyengülni! :)

Zsó - baboca.blog.hu · http://baboca.blog.hu 2007.11.21. 15:46:24

Sokat gondoltam Rád/Rátok! Sajnálom, hogy ilyen betegségen kellett átesned! De örülök hogy jobban vagy! Azért vigyázz magadra!

Eriberi 2007.11.21. 15:52:27

Hát, ez nem hangzik túl jól... :( Szegénykém! Jobbulást Neked!
Légyszi ne nagyon írj időzített postokat, mert teljesen félrevezetsz minket! :D

cucka 2007.11.21. 20:58:05

Értettem, Főnökasszony! ;)

Pöttye 2007.11.22. 09:06:06

Valahol megértem az időzítést, de mi mindeféleképpen izgulunk értetek!
Azt hallottam, hogy szülés előtt a szervezet valahol öntisztulásra késztet, van amikor hánynak a nők, hasmenésük van, nem érzik jól magukat..Lehet hogy ez ennek is a jele??
Nagyon várunk téed a jó hírekkel, és sok -sok erőt mindenhez Cucka!!!
((Ölelés))

Zsibrák 2007.11.22. 09:11:28

Nálunk a nap már amúgy is veled kezdődik az utóbbi hetekben. Szóval, ha eljön az idő, kitaláljuk, hogy épp egy fontosabb randin vagy. Örülök, hogy jobban vagy.

Ingrid 2007.11.22. 10:44:31

Nagyon vigyázz magadra! Izgulok érted!
süti beállítások módosítása