cucka 2008.05.16. 09:16

Csak két perc...

Ezt is megörökítem, bár nem vagyok büszke rá, de nem lehet folyton tökéletes anyukának lenni, bármennyire is szeretném.

Valamikor az általános iskolában tanultunk egy tanítómesét, amelyben az idő fogalmával ismerkedtünk meg, bájos környezetbe helyezve. Az alapszituáció, ha jól emlékszem, az volt, hogy Pistike -nevezzük Pistikének a főszereplőt, mert már nem emlékszem az igazi nevére-, elkésik az iskolából és a tanítónéni (vagy bácsi?) intőt ad érte és megdorgálja, mire Pistike értetlenül közli, hogy dehiszen csak 2 percet késett, mért kell ebből akkora ügyet csinálni?! És ekkor a tanító néni (vagy bácsi?) pár tanulságos példával illusztrálja, a felnőttek életében milyen fontos is lehet az a két perc. (2 perc alatt le lehet késni vonatot, az űrrepülő is katasztrófát okozhat, akár pár másodperc módosítással, és a repülő is szerencsétlenséget szenvedhet, két perc késéssel). Nem mondom, hogy ennek hatására, Precizion Kétezres termékké váltam, viszont tagadhatatlanul mély nyomot hagyott bennem ez a történet. És hogy mért osztom ezt meg Veletek? Mert tegnap délelőtt ismét beugrott ez a tanmese, hiszen, csak két percre hagytam egyedül Hunort a hálószobában az ágyunk közepén... és ez a két perc pontosan elég volt ahhoz, hogy kipróbálja milyen is az a híres szabadesés...

Nincs mit magyaráznom, akinek van/volt kisgyereke, eljut erre a felismerésre... mostantól már tudom, hogy Hunort nemhogy kétpercre, hanem egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni. Megtanultam.

Zárójelben megjegyzem: mindkettőnk csöppnyi ijedtségén kívül nem történt semmi komolyabb baj. Pár dologra érdemes azonban ilyenkor odafigyelni: megvizsgálni, hogy nincs esetleg külsérelmi -szemmel is látható!- sérülés. A normális az, hogy a kisded azonnal felsír és pár perc alatt megvígasztalható (korrumpálható a mindignyerő cicivel!). És érdemes figyelni, hogy nem válik-e aluszékonyabbá, mint egyébként. Ha valamely dolog nem stimmel, és valahogy mégsem az igazi gyermekünk, célszerű egy ügyeletre becitálni, ahol megvizslatják. (valószínűleg nem lesz semmi baj, de így lelkünk is megnyugszik, ámen.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr38472079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2008.05.16. 09:36:01

Az, akinek a gyereke háromszor esett az ágyról, az lapíthat, ugye???? :) ❊pirul❊ :)

Nani 2008.05.16. 09:50:59

Sajnálom, hogy át kellett élned ezt az érzést, de nyugodj meg, sokan jártak már így, és biztosan nem lesz Huncnak semmi baja!

micka 2008.05.16. 09:54:33

sztem minden gyerek pontosan ebben az időszakban, mint amiben Hunor is van esik innen onnan, nem kell aggódni, ilyenkor még olyan erős az őrangyalbűbáj körülöttük....

cucka 2008.05.16. 10:01:06

Drágám, szerintem az enyém is fog még párszor huppanni különböző helyekről, ahogy ezt a napról napra növekvő aktivitásából le tudom szűrni. ;)
Nani, tényleg nincs/nem volt semmi baj az ijedtségen kívül. :)
Micc, bezony ám... :)

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2008.05.16. 11:30:12

Az a lényeg, hogy nem lett semmi baj. Nekem is tanulnom kell ebből, mivel Milán igaz, még nem esett le sehonnan, de előbb-utóbb el kezd forogni, ki tudja, lehet, h pont akkor, amikor én "hanyag" anyuka módjára a nagyágyon hagyom őt. Csak pár másodpercre... :D

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.05.16. 12:20:43

én is estem párat ekkora koromban.. nem mondom, hogy nem maradt nyoma :)

Bea 2008.05.16. 15:16:48

Velünk még nem történt ilyesmi, de jó hogy írtál az esetről, mert ezentúl én is jobban fogok fogyelni, persze ez nem garancia semmire. Az ilyen picik annyira ki tudják használni azt a tized másodpercet is amit nem rájuk szegezett tekintettel töltesz. ( Én a babakocsiból estem ki a családi monda szerint. Hogy lett-e következménye? Hát ki tudja...) Hunor talpraesett fickó, lehet, hogy bungee-jumpingos lesz nagykorában:)

Mazsola01 2008.05.16. 15:30:37

Drága Cucka! Megijedtem, ahogy olvastam a soraidat, aztán megnyugodtam! Nagy kópék ám a gyerekek, kihasználják, ha nem figyelnek rájuk :))
Ádámka is hányszor esett, pedig rá anno 6 szempár szegeződött, de sikerült megtalálnia azokat a pár másodperceket...persze semmi baja nem volt az ijedségen (később egy-két seben, kék/lila folton kivül), míg nekünk majdnem megállt a szívünk, arról nem is beszélve, hogy le tud az ember egy pillanat alatt izzadni... szóval örülök, hogy semmi gond!

Csillagbaba · http://csillagcsalad.freeblog.hu/ 2008.05.16. 21:13:00

Csak félve mondom, hogy még jó pár ilyen 2 perc vár rátok! A lényeg, hogy jól van! :):):):) Puszi

Andy 2008.05.17. 12:49:46

Nalunk is volt szabadeses,pont az agy kozeperol,es tenyleg 2 perc alatt,(vagy meg tan annyi sem).Es en is nagyon megijedtem...a ferjem lehordott a sarga foldig(merthogy nekem "csak" annyi a dolgom h vigyazzak a gyerekre),...az en anyukamat(a nagymamat)a szivbaj kornyekezte...de en voltam a hibas h elmondtam neki,ugysem tudta volna meg,es megusztam volna 1 csaladi dramat....Es attol kezdve kitoltam mindenkivel,a kicsi fiammal kezdve,az apukaig,es nagyszulokkel bezarolag...es a gyermeket letettem a foldre,pont azert mert onnan nem esik le.Az eredmeny az volt h a gyermekem viszonylag hamar,alig 7honaposan elkezdett negykezlab maszkalni,mert egyszeruen megunta az egyhelyben ucsorgest.Es onnantol kezdve h felocsudtam,"je a gyerek mit tud",kezdodott a masik harc...mindent huzigalt magara,mindennek nekiment a fejevel,"tetszett" neki a konnektor,stb.,stb.Ugyhogy tenyleg igaz a "kicsi gyerek,kicsi gond,nagyobb gyerek nagyobb gond".De hal'istennek mi is megusztuk serulesek nelkul...eddig...

LiliBogár 2008.05.17. 13:32:16

:-D Felénk is van egy házi jellegű ;) sőt, ha belegondolok kettő :-P
A kölkök, köztük Én is ;) :-P piszkos kis jószágok tudnak lenni, mert soha nem akkor tesznek produkciókat, mikor feltétlen jó lenne :)
Köszönni, szigorúan távozás után 1-2 percel, de akkor sűrűn ismételgetve azt ;) lehetőleg minden ismert módon :-D
Semmivel sem lenne lemaradva Hunci ha nem ülne.
A zuhanást, meg ne gyakran, mert biza nem túl jó ;) mondom én a bébikaszkadőr. Ha ott van anám is elesek, s képes vagyok akezei közül is kivetni magam. :-P
Pusz

PM · http://www.pocakos.freeblog.hu 2008.05.17. 23:12:34

Valamiért úgy gondolom, ez mindannyiunkkal elő fog fordulni, bár én is rettegek tőle... A lényeg, hogy nem lett baj.
Mi történt a blogoddal, hogy IE-vel nem olvasható?

cucka 2008.05.18. 09:51:21

PM, köszi az infót, ugyan többen jelezték, hogy valami nem stimmel megnyitás közben (ugrál a kép), de nálam Mozillával minden tökéletesen látszódott/működött. Most megnéztem IE-rel és én is látom a bibit, kicsit várok még aztán írok a Gépháznak, mert én semmit sem állítottam át vagy módosítottam az elmúlt napokban.

Ingrid 2008.05.18. 19:07:19

Használjon mindenki Firefox-ot! :))))
Hunor megér ennyit, nem???? Ráadásul egy szuper böngésző!

cucka 2008.05.18. 19:57:50

És ez itt NEM a reklám helye! :)))))
süti beállítások módosítása