cucka 2008.06.02. 16:47

Félév

Félév nagy idő. Fél év alatt egy útnak induló pici, mozgó kiscsomagból kész kisember lett. Egyre kisfiúsabb napról-napra. Egyre mosolygósabb, egyre huncutabb, eddig is tudtuk, de mostmár egyre szembetűnőbb, hogy mennyire érti a beszélgetésünket. Visong, ha meglátja a kék evőkanalát, keze-lába sajátos táncot lejt, szemei csillognak, miközben türelmetlen mormogások hagyják el a torkát. Az előkéje felkötésével már elszabadul a pokol: türelmetlen hördülésekkel jelzi, hogy most már nagyon enne, nyomatékként mellékelve pár deciliternyi nyálat.
A pelenkázón már pelenkázhatatlan, marad a mi ágyunk, ott is többször megpördül-fordul egyetlen átpelenkázás alatt. A járókájában atomrobbanáshoz hasonlítható óriáskáoszokat képes véghezvinni pár perc alatt: piciny ujjacskáival pillanatok alatt elemeire szétkapirgálja az állatos habszivacs szőnyegét, megrágcsálja, majd szétdobálja mindenfelé, ha lehetősége nyílik rá kidobja a járókából is, macskáink legnagyobb örömére, mert így ők is játszhatnak velük.
Fogzásügyileg a doktornéniknek lett igaza, bár akkor még nem hittem neki: nyáltengerünk és fogínyfájásunk ugyan már van jóideje, de apró fogacskának még nyoma sincs. (azaz van: fehéredő fogíny képében, mintha éppen csak alatta lennének Huncos még kinembújt gyöngyöcskéi).
 



Az evéssel, úgy érzem, nem lesznek különösebb problémáink (sütőtök és krumpli bármikor jöhet), bár a tápláléka 90 %-át még mindig kizárólagosan az anyatej fedezi. (a maradékot: napi egyszer, ebédidőben 4-5 kanál főzelék, pár korty víz és végezetül anyatej, valamint a nap folyamán valamikor kb. 100 ml sütőtöklé). Örül az "ebédnek", de az említett pár kanál fölött egyelőre nem hajlandó többet elfogadni, én meg továbbra sem erőszakoskodom.

Kedvenc dalunk is lett, hála egyik ismert olvasónk blogjának zenei aláfestéséért Britni babát találta meg magának, a Lucky című daltmelynek videóklipje alatt kifejezetten "tombol", az ölemből nézi és közben hevesen magyarázva csapkodja a számítógépasztalt. Továbbra is széles palettájú a muzikális érdeklődése, mert a Kolompos együttes dalai mellett, békében megfér Britney bébi is, de ugyanitt megpihennek a népdalok, nemzeti vezérdalok is. Persze, nem mondom, hogy nem válogatós a Szentem, ha valami nem tetszik, tovább kell léptetni, mert egyre elviselhetetlenebb emelkedettebb hangon tiltakozik.

Éjszakai alvásai jelentősen javuló tendenciát mutatnak, ma éjjel egyszer ébredt, konkrétan enni, aztán hatig aludt. Nappali pihenései is megmaradtak, két hosszabb másfél-2 órás délelőtt és délután és több rövidebb 20 perces séta és autózás közben.

Végezetül adatai számokban: jelenleg 7700 gramm súlyú a maga csupasz valójában, és 74 cm hosszú.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr29499690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bea 2008.06.02. 17:19:32

Sok-sok puszi ennek a féléves kisembernek:) Hunor igazi stramm fiatalemberré cseperedett az hónapok során, önálló akarattal. Kifinomult zenei ízlése van , Máténak a kedvence az Örömóda, és a forradalmi dalok, , köztük a "márszejez". még egyszer gratula hunornak, és növögessen csak szépen így tovább:)

rkriszta · http://www.barni.blog.hu 2008.06.02. 17:27:20

Sok puszit küldünk a fiatalembernek e nemes napon.

Baybee · http://baybee.freeblog.hu 2008.06.02. 19:36:34

Hűűűűűha... sok boldog feledik szülinapot a Nagylegénynek...

Lyndy 2008.06.02. 19:55:35

Itt is írom nektek, nagyon gratula kicsi Huncos. A méreteid igen szépek mint ahogy te is. Ügyes is vagy, hogy már ilyen mozgékony van. Az evésben pedig ügyes. Sok puszi neked.

Pocakos Macska 2008.06.02. 22:19:45

Boldog felediket :) Még Britnit is megbocsájtom ;) Wow, micsoda méretek :)

micka 2008.06.03. 08:18:02

Isten éltesse a kis HUncost, anyukáját, apukáját:-)

Zsibrák 2008.06.03. 08:43:55

Isten éltesse a kismanót!! Nagyon jók ezek a paraméterek, Áron kábé 10 hónapos korában lett 74 cm :)
Az óriáskáoszoknak kimondottan örülök, még olvasni is élmény a mindennapjaitokat!
Puszilunk

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.06.03. 11:47:05

tyű, de repül az idő feletted, Hunc! Isten éltessen! :) pár napig nem jövök, és nem győzöm inni a szavakat. nem unatkoztok, Cuckám, roppant örülök neki :)

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.06.03. 11:47:15

Még egyszer boldog felediket kicsi Huncnak!
Olyan helyes abban a járókában, ha szerencsétek van, nagyon megszereti és nem lesz vele annyi gondod, mint nekem Helénával....

cucka 2008.06.03. 11:55:23

Köszönjük a jókívánságokat itt is (van akitől még egyszer) ! :)
Zsibi, ugyan tiszta apja ez a gyermek és apja-anyja Liliputi méretű, mégiscsak sikerült anyai nagyapai oldalról "behoznia" egy kis rejtett génállományt (méreteire való tekintettel), Apu válogatott kosaras volt anno. :)
Pihü drága, Ti sem arról vagytok híresek, hogy unatkoznátok! :)
Ingridem, napi 1-2 órát simán elvan a járókájában. Egy aranyszabályunk van: ha sírni kezd és jelzi, hogy ott már nem jó neki, azonnal kivesszük, így napközben szinte bármikor behelyezhető pár percre. Igyekszünk, hogy ne büntetésként vagy rossz élményként élje meg a járókát. És remélem marad ez az állapot, bár a következő babánál tuti előbb beszoktatjuk és nem 5 hónaposan. :)

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2008.06.03. 12:52:58

Istenke éltessen ezen az évfordulón is! Györnyörű vagy, és ennél szeretőbb, jobb, vidámabb, figyelmesebb, értékesebb családot nem is találhattál volna magadnak! Hiába, te már előre tudtad, hogy ezt a családot kell válaszd magadnak :)

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.06.03. 15:10:52

Mi is még egyszer boldog mérföldköves hófordulót kívánunk.
Szép méretekkel rendelkezel meg kell hagyni:-)

Mazsola01 2008.06.03. 20:48:12

Annyira édes ezen a képen, majd megdögönyözöm, bár lehet megriadok, és hozzá sem merek érni, ha meglátom, hiszen pici, vagyis annyira már nem, de nekem mégis, szóval Gratulálok a fél évhez :))))

CsJudit 2008.06.03. 23:05:46

Nagyon boldog felediket! :)
süti beállítások módosítása