Minket össznépileg vagy magával ragadott a meleg bódulata vagy csak egyszerűen megcsípett egy cecelégy. Este mindannyian 10 körül ágybakerültünk és elaludtunk, Hunor egyszer nyekergett 3 óra körül, szerintem fel se ébredt (mint ahogy én sem), mindketten álmunkban tudtuk a kötelességünket. (én kivettem mellre tettem, ő szopizott), majd pár perc múlva aludtunk is tovább. 6 körül megismétlődött a jelenet, arra ébredtem, hogy HuncApu 8 után szólt, hogy ő biza elaludt, mert ilyen még nem volt, hogy a mi örökmozgó és örökébresztő kisfiunk ne keltsen legkésőbb 7-kor. (ezért hónapok óta nem használunk ébresztőnek telefont sem). Huncos körül-belül negyed órát töltött ébren (no meg én is), evett aztán dobtunk egy szunyát olyan délig (idejét nem tudom, mikor volt ilyen?!). HuncApu kissé ingerült telefonhívására ébredtem, mert szerinte sosem vagyok elérhető (bár igazán nem is akart semmit se mondani). Hunc is rezegtetett párat a szempillájával, evett és most újra alszik. Betegnek nem látszik, a minimálisan ébrentöltött idejében a kedve jó volt. Mondjuk, szívem szerint én is csak aludnék, aludnék...HuncApu meg itt szorgoskodik körülöttünk... és erkélyrendezésre (virágültetésekkel járó én-feladat) igyekszik buzdítani.... jajj nekem!

13 komment

Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr51501367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micka 2008.06.03. 13:54:52

valahogy ki kell pihenni a soksokmindent:-)
szép álmokat nektek:-)

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.06.03. 14:53:01

Na de ennyit aludni.....

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.06.03. 15:13:04

Valahogy Én is így érzek egész nap. Annyira szeretnék lefeküdni egy kicsit amikor Lili alszik, na de hát tanulás megy ezerrel (és persze blog olvasás)

Baybee · http://baybee.freeblog.hu 2008.06.03. 16:31:55

Hát most én is simán be tudnék aludni... A gond csak az, hogy nagyot koppanna az okos kis buksim. ;O)

Mazsola01 2008.06.03. 20:49:42

Alvás, mmmmm imádok aludni! Valószínű a nyomott meleg időt érzitek Ti is!

Bingi 2008.06.04. 09:48:32

Tegnap lehetett vmi a levegőben,mert Maja is rengeteget aludt. Este negyed 7-kor már úgy ébresztettem fel:)))

Lyndy 2008.06.04. 18:17:25

nagyon is jár nektek, jól tettétek. Az alvás csodajó dolog én imádom. :-)))

tollpihe 2008.06.05. 09:07:44

hahóó! felébredtetek? :)

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.06.05. 10:54:47

Alszanak már napok óta... feláborító :D

cucka 2008.06.05. 11:03:49

Hogy Ti milyenek vagytok?! írtam ám, csak szakaszokban vagyok képes összehangolni a szétcsúszó gondolataimat! :DDD

tollpihe 2008.06.05. 11:54:14

Ingrid :DDD
süti beállítások módosítása