cucka 2008.06.16. 14:28

Az új családtag

Várandósságom 32. hetében (igen, valóban a 32.-ben), egyik onlájn kismamás okosítón felkészítettek, hogy a kórházi csomagom innentől bezony nem árt, ha készenlétben vagyon (a hátralevő 8 héten át állt bekészítve a kocsi csomagtartójában) és a baba érkezése körüli dolgoknak is bezony illik ám a helyükön lenni, mert mostantól már bármikor babázhatunk! Pánikrohamom hevében zokogva közöltem HuncApuval, hogy mi nem is várjuk szegény gyermeket kellőképpen (és ezt Ő biztosan érzi is!), hiszen pár ruhácskán kívül még semmilye sincsen! Nyakunkba vettük a várost és a legszükségesebbeken kívül sikerült beszereznünk egy nagyon mutatós és a konyhabútorunkhoz maximálisan illő, ám gyakorlati szempontból -egyelőre- maximálisan használhatatlan etetőszéket.

A napokban viszont előállt az a furcsa helyzet, hogy bár én szívesen etettem Hunort a pihenőszékében ülve, én pedig mellette lehuppanva a földre, dedünk rájött, hogy nemcsak, hogy fel tud egyedül ülni a pihenőszékében, hanem már menekülési útvonalat is kidolgozott. Szóval tűrhetetlen állapotok uralkodtak és nem csak étkezésekkor, hanem már egy egyszerű mosogatás alatt is percenként kellett hátrafordulnom, leellenőrizni, hogy Hunor a helyén van-e még?!

Első körben megnéztem a kedvenc márkám (a bevált pihenőszék márkája), olasz honlapját, ahol sikerült is találnom egy nagyon praktikus, viszonylag ár-érték arányban elfogadhatónak mondott darabot, melyet magyar oldalakon is egekbe dicsérnek. Fantázianevén békás mintájú volt, de természetesen azt külön meg kellett volna rendelni és az amúgy sem akciós. A választható akciósok közül az egyik gyermekkorom megkopott konyhai viaszosvászon asztalterítőjét idézte (haloványkék kockákon halovány narancsok és félbevágott társaik), a másik a képen látható enyhén retro darab (de mindenképpen uniszex, gondolván a jövőre). A következő versenyfutás a hozzánk legközelebb eső bolt felkutatása, már gyerekjáték volt. (természetesen akciósan utolsó darabos, telefonon félretetetni..stbstb).

Így ma délelőtt kislakunkba érkezett az új családtag, melyet Hunor büszkén fogadott magáénak és vidáman üldögélt és játszadozott benne, miközben elköltöttük mindhárman ebédünket.



... és akkor kérdezze még egy valaki meg tőlem, hogy mi kerül pénzbe egy gyereken... ma nézegettük a következő kocsiüléseket, hiszen Huncos elmúlt már jócskán 8 kiló és a mostani 9 kilóig jó neki... hááát, itt aztán valóban a csillagos ég a határ és még az alsó kategóriások is a minimálbér határán mozognak...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr65523742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piroska 2008.06.16. 15:11:40

Nagyon csinos kis szék, igen jól mutat benne a kispasid!:-)

micka · http://www.csupasagok.freeblog.hu 2008.06.16. 17:07:52

istenem, milyen ksifiús már... eddig olyan babás volt, most meg már kész kisfiú.. :-)).

Bea 2008.06.16. 17:50:39

Szerintem tetszik Hunornak a széke., nagyon öleli. Egyébként mi sem vettünk semmit még akkor amikor én 32. hetes voltam. De nálam is ekkor jöttek a rémálmok, mint pl. ott kellett hagyni a gyereket a CundA-ban, mert otthon nem volt neki semmije. Másnap elvitt Feri vásárolni.

Lyndy 2008.06.16. 19:50:14

Nagyon cuki a székben és valóban az tudja igazán mi mennyibe kerü, akinek meg kell vennie. Épp mi is múltkor néztük az autós üléseket, mert bennt voltunk az üzletben és gondoltuk tájékozódunk az árakról, hát kisebb szívinfarktust kaptam. :-(

Pocakos Macska 2008.06.16. 21:43:14

Használjátok egészséggel a széket :)
Ülés ügyben bizony nálunk is volt nagy áll-leesés az áraktól, de nekünk már megvan a két döntős, most várom az esetleges akciót.

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2008.06.16. 22:41:33

Hát nincsenek szavaim, ez már az Övé! :D

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.06.17. 10:53:00

nahát! igazi nagylegényesen csücsül :) azt hiszem megszerette máris :)

off: Cucka, ha még mindig nincs bötűsötök, szívesen megveszem és elküldöm Nektek. kissé bazinagy csomag lesz, de megoldjuk ;) hm? nem lehet, hogy Hunc habszivacs nélkül kell leélje életeét ;) on. puszik

csipiketörp · http://lakatnelkul.blogspot.com 2008.06.17. 11:27:08

Rosszul fogjátok fel a dolgot, nekem csomóan megmondták, hogy nem értik mit kell ennyit agyalni egy gyereken. Plusz egy tál étel nem oszt, nem szoroz.

(Azért azt az egy tálat szívesen kiszámláznám havonta az "egy gyerek nem nagy plusz kiadás" típusú embereknek.)

Bingi 2008.06.17. 11:44:46

Nagyon szép és kénylemesnak tűnik ez az etetőszék. Én bevallom az ikeába láttam egy "gagyi" kb. 2000ft-os műanyagot és itt hezitálok,mert ha szépen ül majd Maja az is megteszi, de ha vennék egy ilyesmit, akkor már most sem kellene a autóshordózóban etetni, mert szegénynek még egy nyamvadt pihenőszékje sincs:D

Lili · http://biborszel.blog.nlcafe.hu/ 2008.06.17. 12:19:23

Olyan nagyfiús már ez a Hunci, hihetetlen, hamarosan szaladgálhatsz utána:)

cucka 2008.06.17. 13:48:39

Ugye, hogy milyen kisgyerek/kispasi arcú lett Hunor?! döbbenet, milyen gyorsan elmúlik az az igazi babaidőszak... éppen tegnap válogattam a fotói között, istenem, mennyire másarcú és picike volt pár hónappal ezelőtt!
PM, autósülés-ügyben kérek szépen majd egy kis felvilágosítást! :) mert elképzelések már vagynak rendesen... :)))
Pihü, olyan aranyos vagy, köszönöm szépen! A héten futunk még egy kört a közelünkbe eső Tesóba, ha eredménytelen, élek a lehetőséggel! :)
Csipiketörp, osztom véleményed! Benéztem volna Hozzátok, de nagyonzártak vagytok! :))) (nevetekkel ellentétben! ;) )

rkriszta · http://www.barni.blog.hu 2008.06.17. 14:16:31

Drága Hunc, reméljük sok finom étkezésed lesz ebben a csodaszép székben.

nani · http://nanye.blog.hu 2008.06.17. 15:08:15

Osztom ama véleményt, hogy Huncos pofikája egyre kisfiúsabb. Hogy repül az idő...
Cucka! Most vettem csak észre, megy az ajándék Neked is, feltéve, ha kapok címet:))

Baybee 2008.06.17. 16:15:32

Így második, harmadik és sokadik ránézésre nem is olyan rossz ez az etetőszék. Bár lehet, hogy Huncos szépsége mellette láthatatlanná válik a szék. :O)

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.06.17. 20:52:20

Milyen jól áll neked ez a zöld szín! Jól festesz az ülésedben nagyon!
Cucka: mi megtaláltuk a nekünk ideálisat árban nem volt olyan vészes, de minden igényt kielégít. Sajnos ezeknél az autósüléseknél is igaz a mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve, szóval a túlzott akciósakkal vigyázni kell!

Pocakos Macska 2008.06.17. 22:02:18

Cucka amint meglesz a tapasztalat írom ;). Masika én akcióba azt gondoltam, hogy most nem veszem meg, mert ráérek, hátha addig valahol akciózzák. :)

cucka 2008.06.17. 22:35:04

Masika, PM, várom a tapasztalataitok beszámolóit! ;)

Picúr 2008.06.18. 23:00:33

Nagyon édes pofa HuncÚr! Mi tegnap éjjel szereltük össze a frissen beszerzett fa etetőszéket, amiben Eszter hatalmas örömmel ült velünk az asztalnál. Én arra jutottam,hogy etetőszékből nem vesszük meg a hiperszupert, de autósülésből biztos hogy a legjobb töréstesztest .

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.06.19. 19:31:22

Óóóóóó... Ez ismerős szék... és milyen kényelmes... mondja mindezt Heléna, aki ebben szokott jó nagyokat kortyolgatni a tápszeres üvegből. Fekvő pozícióban, cseppet sem elegánsan, inkább lazán :)
süti beállítások módosítása