cucka 2008.12.09. 11:07

A titok

Hihetetlen, hogy egy évembe telt, hogy véletlenül rájöjjek, mért ébred a gyerek óránként, másfélóránként éjszaka. (nopersze, nem azt mondom, hogy ez innenstől mindig így is marad, viszont második éjszakája csak egyszer ébreszt).

Józan paraszti eszemmel igyekeztem úgy berendezni Hunor kiságyát,  életterét, ahogy az nekem tetszene, ahogy az számomra kényelmes lenne és csöppet sem vettem figyelembe azt az apró tényt, hogy Hunc nagyon sok mindenben az apjára hajaz, nem kis mértékben.  (aki közelebbi kontaktban áll velünk az tudhassa, heteken át szemellenzőt kerestem számára, hogy miközben este én még olvasok, ő békésen tudjon szenderegni...) Szóval, hazaérkezésünktől fogva, éjszakára egy halovány sólámpa fényével világítottam meg hálószobánkat, így kényelmesen láthattam kisfiamat, és -gondoltam én-, neki is biztonságot nyújt, ha láthat minket. Tegnap előtt este vagy kiégett vagy egészen egyszerűen elfelejtettük fölkapcsolni, mindenestre Hunc pár perc alatt elaludt  fél 10-kor és tette mindezt hajnal fél 5-ig. (igaz, én háromnegyed 3-kor kétségbeesetten kitapogattam, hogy minden rendben van-e vele...). Tegnap éjjel megismételtem az altatási rítust, Hunor pár perc alatt ugyancsak fél 10-kor elaludt és ismét hajnal 4-kor riasztott. Mindkét éjszaka csak egyszer kelt... és ilyet ő még az egy éve alatt sose csinált... 

Másrészt meg, megértettem, Anyu mért szerette a vasárnapi csirkehúslevesből a csirke püspökfalatját, míg én mindig a csirke mellehúsát kaptam, Apu meg a combokat... Hunc az ünneplések alkalmával rengeteg narancsot és mandarint kapott, mivel ezidáig nem preferálta a gyümölcsöket, gondoltam megeszem én őket, ne dobjuk ki. Az első mandarin megpucolásakor Hunc már a térdemnél ácsingózott és kikövetelt egy gerezdet. Belekóstolt, megrázkódott, de nem adta fel, hamar megbarátkozott az ízével és 2 egész mandarint eltüntetett a pocakjába. És hogy mért fontos ez? mert előkóstoltam a mandarinokat és csak azokat adtam neki, amik valóban mézédesek voltak... nekem jutottak az enyhén szottyadtak, a kissé erjedtek... mert én meg azokat szeretem....

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr39812798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bea · http://www.pappb12.freblog.hu 2008.12.09. 11:43:39

Látod, látod, Te is milyen jó Anya vagy :)
A húselosztás nálunk is hasonlóan zajlott :)

Tofi 2008.12.09. 11:46:23

Uh, hat magambol kiindulva ugyanez...ha mär egy kis feny van, mindig felkelek...Egy ennyire kis dolog es mekkora "bajt" tud okozni...
Hat remelem ez volt a megoldäs es mär igy is marad (vagy meg jobb lesz) az ejszakai alvoka!:))

CsokiSnoopy · http://csokisnoopy.freeblog.hu 2008.12.09. 12:11:06

De édesen írtad le ezt az előkóstolást :))) Szuper anyuka vagy!! :))
Az alváshoz meg gratulálok! Ez is milyen mókás ahogy kiderült :)

RKriszta 2008.12.09. 13:50:49

Ajaj, a megvilágosodás pillanati azok amelyekért élünk..kukk, be hozzánk!!!!

Eriberi 2008.12.09. 15:12:58

Hmm... Lehet nálunk is ez a gond?? De akkor meg nem látom... :( Zseblámpa?! :D

ez a mandarinos rész... hüpp...

Bingi 2008.12.09. 15:43:50

A lényeg, hogy most már talán tényleg fény derült a titokra;)))
Nos, nálunk Majáé az alma, enyém a héjja:D Anyai sors:)))

Andy 2008.12.09. 16:15:30

Az nem lehet h miota "nagyFiad" van azota megnott az alvasigenye is?Vagy nem lehet h ez a Gyermek ugy lestrapalta magat h egyszeruen nem gyozi kipihenni magat?Ok,Ok nem kekeckedek.....remelem h igazad van es tenyleg az "Almarol es Fajarol" beszelunk.Egyebkent mostmar tenyleg "illene" aludnod egy kicsit.Puszi

Pankababa 2008.12.09. 17:08:56

Reméljük ez mostmár így is marad és végre rendeződnek az éjszakák!

Pocakos Macska 2008.12.09. 21:11:27

Ezt nem mondod komolyan :D Csúcs!!! :) Remélem ez végleges :)
Mandarin nálunk is most kóstolódott,.... annyira szépen írtad le... :)

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.12.09. 21:26:30

Nana, hogy o is sotetben szeret aludni... en nappalra is leengedem a redonyt, hogy nyugodtabban alhasson!
Szep ez a mandarinos totenet, es meg mennyi ilyen es hasonlo lesz... :)

Mazsola01 2008.12.09. 22:21:59

Ezekről beszéltünk már, szóval csak ismételhetem magam: ez bizony az Anyák sorsa, mármint szét osztunk/megveszünk minden jót a Gyermekeinknek (Férjeknek), aztán marad, ami marad nekünk, de ez így van jól ;)

panka · http://gonczybiro.blogspot.com 2008.12.09. 22:28:30

Hunornak igaza van, sötétben a legjobb az alvás...Nekem is gyanús, hogy Borika jobban aludna, ha pl. lenne redőnyünk, de az elmúlt 16 hónapban egyelőre nem sikerült erről meggyőznöm a zuramat, így aztán nem szereltettünk föl ilyesmit. Pedig lehet, hogy megérné...

Ildi · http://www.gurtler.blogspot.com 2008.12.10. 09:56:56

Remélem, hogy az alvás így is marad! Olyan jó, hogy így kiderült ez a dolog, és végre alszik!!
Mandarin. igen, ez az anyai teljes odaadás talán... ;) Mindent a gyerekért!!! ;)
(megyek is, gyorsan eszem pár kiló mandarint meg narancsot még, amíg még az édeset is megehetem!!! :DDDD)

cucka 2008.12.10. 11:06:16

Hát, pedig nagyon úgy néz ki, hogy ez volt a baj, ma ugyan kissé nyűgösebb volt az éjjel és korábban ébredt (3-kor), de utána reggelig csak egyszer zsörtölődött! ;)
Egy próbát megért a dolog, végül is egyhosszában ma éjjel is aludt 5 órát, ami azért az utóbbi időszakra egyáltalán nem volt jellemző.

masika 2008.12.10. 11:18:03

Pont Ingridnél, nálunk is a nappali sötétben alvás a nyerő, sokkal-sokkal hosszabb, mint ha nem sötétítek be.
Éjszaka pedig szogorúan sötétbe alszunk!
Remélem tényleg csak ez volt a baj!
Mandarin: nálunk Lili úgy szereti ha az a hártyát is leszedem róla, akkor még a savanyút is megeszi:-)

snow · http://snowflake.freeblog.hu 2008.12.10. 12:31:17

no hát gratula hogy rendeződik az alvás dolog. Milánnál is van sólámpa de csak akkor kapcsoltam fel amikor etetni mentem, még a legelején, szóval nem égett folyamatosan. megmondom őszintén, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kéne. :-I

a húselosztás meg szerintem minden családban így van. aranyos. :)))))

Boglárka 2008.12.10. 15:46:51

Valahogy eddig elkerülte a figyelmemet, hogy a sólámpánál alszik Hunc, mert akkor javasoltam volna, hogy próbáld meg lekapcsolni, ugyanis nálunk pont ugyanez volt. Amikor kicsi volt, én is megpróbáltam felkapcsolni éjszaka, hogy lássam, amikor megszoptatom. De amint kipróbáltam mindezt vaksötétben sokkal könnyebben visszaaludt.
Igen, sokszor a két "gyermekem" már jól lakott, én még egy falatot sem ettem...
süti beállítások módosítása