2008.04.13. 11:38
Ha HuncApu susog...
...Huncorgó nevet, mert az olyan vicces:
18 komment
Címkék: videó életképek
2008.04.11. 20:54
Csak röviden...
...éldegélünk, megvagyunk, napjaink 80%-át a séták teszik ki, Okos Anyuka rájött (najó, HuncApu, de én szabadalmaztattam), nem kell feltétlenül róni a köröket (mondjuk az úszógumijaimnak határozottan jót tesz), elég, ha Világrarácsodálkozó Kisdedet betolom egy fűzfa/bokor/virágzó fa alá...
...a látvány gőgicsélésre készteti és hosszú percekig szippantja magába az új élményt... mindeközben kihasználandó az így nyert szabad időt, lehet padon ülve D vitamint bőrön át felszívni a tavaszi napsütésből és olvasgatni.
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
Manci újra a régi, bár fogínye hófehér és minden nap azt hiszem, én kis naív, hogy foggal ébredünk, még nincs foga, nyála viszont folyik patakokban. Átaludt éjszakáink is újra vannak (az írott szó ereje), szám szerint kettő darab ezidáig.
Ma hoztuk el HuncApu biciklijét a tavaszi éves generálról, kiscsaládunk kissétával tette. A helyszínen volt egy göndör fürtös szösszenet, a szerelő kisfia. A maga 15 hónapos kíváncsiságával látni szerette volna Hunort, ölbe vettem a kézisúlyzómat és ők ketten, a két kispasi kommunikálni kezdtek. Az anyukák öléből egymásramosolyogtak, mutogattak és saját nyelven gügyögtek, mindeközben hihetetlen grimaszokkal jelezték egymás iránti szimpátiájukat. Hunort elbűvölte a szélben lobogó zászló, egész pontosan röhögőgörcsöt kapott. És akkor már nevettem én is, de nevetett a kisfiú is, az anyukája és a fiatal szerelő is, és velünk nevetett (előbb csak zavarában, majd egyre felszabadultabban) HuncApu is, és a boltba tévedő menedzserformának is önkéntelenül mosolyra húzódott a szája... talán még a nap is kacérabbul szórta miránk a sugarait... a mindent elnyelő kisgömböc meséje elevenedett meg a szemünk előtt. Miközben meleg fények táncoltak a szemekben, egy angyal szállt ott el...
"Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok." (Dsida Jenő)
15 komment
Címkék: életképek hunorfotó
2008.04.09. 17:31
Balul sikerült napok
Az elmúlt 2 napban megnövekedett foglalkozás-igényes kisfiam kellően lekötötte napjainkat (és éjszakáimat!). Hol van már az a sok szépen átaludt éjszaka?! Helyette fogzunk, nyálzunk, nyűgösködünk... mindezt oly mértékben, hogy még engem, megrögzött anyatej- és szoptatóspárti anyukát is sikerült elbizonytalanítania Hunornak. Mégpedig úgy, hogy kezdtem arra gondolni, hogy talán már valóban nem fedezi a szükségleteit a kizárólagos anyatejes táplálkozás. Éjszakánként 2-3-4-szer ébreszt (najó, ilyenkor azért csak párat kortyint), napközben is sűrűn étkezik rövid 5-10 perceseket. Ami pedig a legelbizonytalanítóbb tényező volt: az uccsó oltásunkkor (március 27.-én) kereken 7000 grammos kisfiam, tegnap reggel pontosan ugyanennyi volt. (najó, azóta rengeteg energiát felemészt az állandó forgolódásaival, felülniakarásával). Valamelyik este megmértem kíváncsiságból, hogy mennyit eszik és ledöbbentem, (hol van már az a 200-250 milis pusztítás?!), kereken 100 milit gyűrt be. Nyálzik, mint egy veszett rókakölyök és nyűgös, akár egy primadonna.
Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...
A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!
Szerencsére tegnap meglátogatott minket a védőnőnk, elnyöszörögtem búmat-bánatomat és ahelyett, hogy rábeszélt volna a tápszerre vagy a hozzátáplálásra, egészen egyszerűen rávezetett, hogy tulajdonképpen, azon aggódgatok, ami valójában nem is probléma... elmesélte azt is, hogy Ő még olyan iskolát járt, ahol azt tanították, nem kell sokáig otthon maradni szülés után, szoptatni sem kell, hiszen a tápszerbe minden benne van. Óramű pontossággal kell etetni őket, 3 óránként, nem kell kényeztetni, kivenni a kiságyból éjszaka, ha sír, nevelni kell őket, szoktatni a szabályokhoz. Ő így is tett, 6 hetes volt a fia, és visszament dolgozni és nagyon hamar le is szoktatta a szopiról, azóta is bánja, szerinte nagyon sokkal lett szegényebb, kimaradtak az efajta meghitt pillanatok, és azóta, ha teheti minden anyukát rábeszél a szoptatásra, mintegy vezeklésként a saját fiával szemben... és az évek alatt rájött, nevelni ilyenkor még nem kell, csak szeretni... és munkájából adódóan rengeteg családot, kisbabát látott és lelkes híve az igény szerinti szoptatásnak, mert szerinte azok a babák, akiket igény szerint etetnek, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak...
A szép gondolatoktól én is jobb hangulatba kerültem, és Hunor is szebbnek látta a világot. Aztán ma rácáfolt: ha szerda, akkor babamasszázs, előtte rövid szunya és szopizás. Megérkeztünk, kivételesen nem mellbedobással estünk be, mihelyst Hunor padlót fogott, velőtrázó ordításba kezdett, bojkottálva ezzel a foglakozást, hiszen a hangadó fiam után, elindult a láncreakció és már minden baba ordított, kivétel nélkül. Majd két ikegés között gyorsan rámdobta a gyomrából visszatérő aludt-tejet... Ezzel is nyomatékosítva, így immáron számomra is egyértelművé vált, hogy Huncos ma nem igényli a kényeztető masszázst, ki is jöttünk hamarabb, mert fiam lucskosra és rekedtre ordította magát pillanatok alatt. Csodaszereplése után, megérdemelten nyakunkba vettük a várost és mintegy 4 órácskát sétáltunk a szikrázó napsütésben. Ez ellen bezzeg már nem emelt kifogást!
Hozzászólások: