2008.06.05. 12:52
Lelki kommunikáció
Nem mondhatom, hogy nehéz életem van, a szó klasszikus értelmében, és azt sem, hogy mióta itthon vagyok felemészt a stressz vagy a napi 10-12 órai iroda munka. Nem kell értetlen emberkéknek értelmesnek tűnő utasításokat adnom nap mint nap, nem kell elégedetlen ügyfeleket szőkenős bűbájjal leszerelnem és türelemre intenem... Persze tudom, helyette van egy napi alig 24 órás ügyeleti szolgálatom, immáron fél éve. Mégis: valahogy mindig volt. Néha kicsit fáradtabban, néha kicsit több öniróniával, de vettem, veszem az akadályokat, hiszen az volt a vágyam, hosszú-hosszú éveken át, hogy családom legyen, gyereke(i)m legyen(ek).
Most viszont a múltheti nemalvásos éjszakákkal (amikről később, egy tiszta pillanatomban összeállt a kép: éppen egy fejlődési ugrásnak - 3., 6. hónap környékén van ilyen, plusz-mínusz pár nap- lehettünk éjszaka is éber tanúi: a szoptatott babák ilyenkor akár óránként is cicire kéredzkedhetnek, mintegy ezzel is megváltoztatva a tej mennyiségét és milyenségét, azóta amúgy helyreállt az éjszakai rend), úgy megdobott Magzatom, hogy azóta is képtelen vagyok magamhoz térni. A nap leglehetetlenebb időpontjában képes vagyok elaludni, hogy aztán éjjel egykor a másnapi teendőkön, programokon kattogjon az agyam, egészen addig, amíg át nem sugallom ezt valamiképpen Hunorba is, és föl nem ébred ő is. Igyekszem figyelmen kívül hagyni a lelki köldökzsinórunkat, de félelmetes, hogy mennyire működik köztünk még mindig ez a valami. Egy egyszerű példa: az utóbbi időben minden egyes bevásárlás vagy séta alkalmával nénik/bácsik igyekeznek kontaktusba lépni Hunorral. A (nekem! sem) nemtetsző emberekre kétféleképpen szokott reagálni: 1. igyekszik tudomást sem venni a tőle 10 centire lévő gügyörésző arcról, 2. lefittyedő-HuncApus ajakbiggyesztéssel szemrevételezi az illető produkcióját (szinte már nekem kínos ez a porig alázó pillantás), majd, ha még ebből se ért az illető homlokráncolós panaszkodós nyekergésbe kezd, miközben felveszi velem a szemkontaktust, hogy szabadítsam már onnan ki.
Hunc kicsi szíve még oly tiszta és ártatlan, ő mindenki felé nagy-nagy szeretettel és barátsággal nyit. Sok esetben pl. sorban állás közben ő maga kezd el kokettálni a mögöttem állókkal (akiket, ha szemrevételezek, általában nekem is tetsző egyének!), és ilyenkor nagyon nehéz úgy manővereznem a babakocsival, hogy kiküszöbölhessem fiam megérintését. Nem, nem arról van szó, hogy Steril Anyuka vagyok, sőt hagyom is, hogy a megfelelő kosz- és bacimennyiséget csöppöm magába tömhesse, imigyen (is) szerezve immunitást, de az idegen kezek simogatásától mégis igyekszem megóvni őt, minél kevesebb konfrontációval. (ezért tolom "véletlenül" éppen csak annyival odébb a babakocsit, hogy éppcsakhogyne érhessék el...)
Ugyanilyen kapocs van köztünk akkor is, ha én idegesebb/ingerültebb/türelmetlenebb vagyok. Olyankor pillanatok alatt rá is átragad, szinte görcsösen figyelnem kell és kiűznöm magamból a rossz gondolatokat, a negatív érzéseket, több-kevesebb sikerrel.
Még mindig tombol a közel 30 fok a lakásunkban. Izzadós Hunorunk betakarására az apja találta ki a tökéletes megoldást, a mi egyik nagypárnahuzatunk formájában (olyan hatalmasnak látom és mégis milyen pici még... és ugyanúgy alszik, akárcsak az apja, hason, egyik láb kikandikálva a takaró alól, egyik kéz pocak magasságban begyűrve maga alá):
Most viszont a múltheti nemalvásos éjszakákkal (amikről később, egy tiszta pillanatomban összeállt a kép: éppen egy fejlődési ugrásnak - 3., 6. hónap környékén van ilyen, plusz-mínusz pár nap- lehettünk éjszaka is éber tanúi: a szoptatott babák ilyenkor akár óránként is cicire kéredzkedhetnek, mintegy ezzel is megváltoztatva a tej mennyiségét és milyenségét, azóta amúgy helyreállt az éjszakai rend), úgy megdobott Magzatom, hogy azóta is képtelen vagyok magamhoz térni. A nap leglehetetlenebb időpontjában képes vagyok elaludni, hogy aztán éjjel egykor a másnapi teendőkön, programokon kattogjon az agyam, egészen addig, amíg át nem sugallom ezt valamiképpen Hunorba is, és föl nem ébred ő is. Igyekszem figyelmen kívül hagyni a lelki köldökzsinórunkat, de félelmetes, hogy mennyire működik köztünk még mindig ez a valami. Egy egyszerű példa: az utóbbi időben minden egyes bevásárlás vagy séta alkalmával nénik/bácsik igyekeznek kontaktusba lépni Hunorral. A (nekem! sem) nemtetsző emberekre kétféleképpen szokott reagálni: 1. igyekszik tudomást sem venni a tőle 10 centire lévő gügyörésző arcról, 2. lefittyedő-HuncApus ajakbiggyesztéssel szemrevételezi az illető produkcióját (szinte már nekem kínos ez a porig alázó pillantás), majd, ha még ebből se ért az illető homlokráncolós panaszkodós nyekergésbe kezd, miközben felveszi velem a szemkontaktust, hogy szabadítsam már onnan ki.
Hunc kicsi szíve még oly tiszta és ártatlan, ő mindenki felé nagy-nagy szeretettel és barátsággal nyit. Sok esetben pl. sorban állás közben ő maga kezd el kokettálni a mögöttem állókkal (akiket, ha szemrevételezek, általában nekem is tetsző egyének!), és ilyenkor nagyon nehéz úgy manővereznem a babakocsival, hogy kiküszöbölhessem fiam megérintését. Nem, nem arról van szó, hogy Steril Anyuka vagyok, sőt hagyom is, hogy a megfelelő kosz- és bacimennyiséget csöppöm magába tömhesse, imigyen (is) szerezve immunitást, de az idegen kezek simogatásától mégis igyekszem megóvni őt, minél kevesebb konfrontációval. (ezért tolom "véletlenül" éppen csak annyival odébb a babakocsit, hogy éppcsakhogyne érhessék el...)
Ugyanilyen kapocs van köztünk akkor is, ha én idegesebb/ingerültebb/türelmetlenebb vagyok. Olyankor pillanatok alatt rá is átragad, szinte görcsösen figyelnem kell és kiűznöm magamból a rossz gondolatokat, a negatív érzéseket, több-kevesebb sikerrel.
Még mindig tombol a közel 30 fok a lakásunkban. Izzadós Hunorunk betakarására az apja találta ki a tökéletes megoldást, a mi egyik nagypárnahuzatunk formájában (olyan hatalmasnak látom és mégis milyen pici még... és ugyanúgy alszik, akárcsak az apja, hason, egyik láb kikandikálva a takaró alól, egyik kéz pocak magasságban begyűrve maga alá):
9 komment
Címkék: kommunikáció hunorfotó hunc fejlődés
2008.06.03. 13:10
Titkos féreg foga rág...
Minket össznépileg vagy magával ragadott a meleg bódulata vagy csak egyszerűen megcsípett egy cecelégy. Este mindannyian 10 körül ágybakerültünk és elaludtunk, Hunor egyszer nyekergett 3 óra körül, szerintem fel se ébredt (mint ahogy én sem), mindketten álmunkban tudtuk a kötelességünket. (én kivettem mellre tettem, ő szopizott), majd pár perc múlva aludtunk is tovább. 6 körül megismétlődött a jelenet, arra ébredtem, hogy HuncApu 8 után szólt, hogy ő biza elaludt, mert ilyen még nem volt, hogy a mi örökmozgó és örökébresztő kisfiunk ne keltsen legkésőbb 7-kor. (ezért hónapok óta nem használunk ébresztőnek telefont sem). Huncos körül-belül negyed órát töltött ébren (no meg én is), evett aztán dobtunk egy szunyát olyan délig (idejét nem tudom, mikor volt ilyen?!). HuncApu kissé ingerült telefonhívására ébredtem, mert szerinte sosem vagyok elérhető (bár igazán nem is akart semmit se mondani). Hunc is rezegtetett párat a szempillájával, evett és most újra alszik. Betegnek nem látszik, a minimálisan ébrentöltött idejében a kedve jó volt. Mondjuk, szívem szerint én is csak aludnék, aludnék...HuncApu meg itt szorgoskodik körülöttünk... és erkélyrendezésre (virágültetésekkel járó én-feladat) igyekszik buzdítani.... jajj nekem!
13 komment
Címkék: egyéb
2008.06.02. 16:47
Félév
Félév nagy idő. Fél év alatt egy útnak induló pici, mozgó kiscsomagból kész kisember lett. Egyre kisfiúsabb napról-napra. Egyre mosolygósabb, egyre huncutabb, eddig is tudtuk, de mostmár egyre szembetűnőbb, hogy mennyire érti a beszélgetésünket. Visong, ha meglátja a kék evőkanalát, keze-lába sajátos táncot lejt, szemei csillognak, miközben türelmetlen mormogások hagyják el a torkát. Az előkéje felkötésével már elszabadul a pokol: türelmetlen hördülésekkel jelzi, hogy most már nagyon enne, nyomatékként mellékelve pár deciliternyi nyálat.
A pelenkázón már pelenkázhatatlan, marad a mi ágyunk, ott is többször megpördül-fordul egyetlen átpelenkázás alatt. A járókájában atomrobbanáshoz hasonlítható óriáskáoszokat képes véghezvinni pár perc alatt: piciny ujjacskáival pillanatok alatt elemeire szétkapirgálja az állatos habszivacs szőnyegét, megrágcsálja, majd szétdobálja mindenfelé, ha lehetősége nyílik rá kidobja a járókából is, macskáink legnagyobb örömére, mert így ők is játszhatnak velük.
Fogzásügyileg a doktornéniknek lett igaza, bár akkor még nem hittem neki: nyáltengerünk és fogínyfájásunk ugyan már van jóideje, de apró fogacskának még nyoma sincs. (azaz van: fehéredő fogíny képében, mintha éppen csak alatta lennének Huncos még kinembújt gyöngyöcskéi).
Az evéssel, úgy érzem, nem lesznek különösebb problémáink (sütőtök és krumpli bármikor jöhet), bár a tápláléka 90 %-át még mindig kizárólagosan az anyatej fedezi. (a maradékot: napi egyszer, ebédidőben 4-5 kanál főzelék, pár korty víz és végezetül anyatej, valamint a nap folyamán valamikor kb. 100 ml sütőtöklé). Örül az "ebédnek", de az említett pár kanál fölött egyelőre nem hajlandó többet elfogadni, én meg továbbra sem erőszakoskodom.
Kedvenc dalunk is lett, hála egyik ismert olvasónk blogjának zenei aláfestéséért Britni babát találta meg magának, a Lucky című dalt, melynek videóklipje alatt kifejezetten "tombol", az ölemből nézi és közben hevesen magyarázva csapkodja a számítógépasztalt. Továbbra is széles palettájú a muzikális érdeklődése, mert a Kolompos együttes dalai mellett, békében megfér Britney bébi is, de ugyanitt megpihennek a népdalok, nemzeti vezérdalok is. Persze, nem mondom, hogy nem válogatós a Szentem, ha valami nem tetszik, tovább kell léptetni, mert egyreelviselhetetlenebb emelkedettebb hangon tiltakozik.
Éjszakai alvásai jelentősen javuló tendenciát mutatnak, ma éjjel egyszer ébredt, konkrétan enni, aztán hatig aludt. Nappali pihenései is megmaradtak, két hosszabb másfél-2 órás délelőtt és délután és több rövidebb 20 perces séta és autózás közben.
Végezetül adatai számokban: jelenleg 7700 gramm súlyú a maga csupasz valójában, és 74 cm hosszú.
A pelenkázón már pelenkázhatatlan, marad a mi ágyunk, ott is többször megpördül-fordul egyetlen átpelenkázás alatt. A járókájában atomrobbanáshoz hasonlítható óriáskáoszokat képes véghezvinni pár perc alatt: piciny ujjacskáival pillanatok alatt elemeire szétkapirgálja az állatos habszivacs szőnyegét, megrágcsálja, majd szétdobálja mindenfelé, ha lehetősége nyílik rá kidobja a járókából is, macskáink legnagyobb örömére, mert így ők is játszhatnak velük.
Fogzásügyileg a doktornéniknek lett igaza, bár akkor még nem hittem neki: nyáltengerünk és fogínyfájásunk ugyan már van jóideje, de apró fogacskának még nyoma sincs. (azaz van: fehéredő fogíny képében, mintha éppen csak alatta lennének Huncos még kinembújt gyöngyöcskéi).
Az evéssel, úgy érzem, nem lesznek különösebb problémáink (sütőtök és krumpli bármikor jöhet), bár a tápláléka 90 %-át még mindig kizárólagosan az anyatej fedezi. (a maradékot: napi egyszer, ebédidőben 4-5 kanál főzelék, pár korty víz és végezetül anyatej, valamint a nap folyamán valamikor kb. 100 ml sütőtöklé). Örül az "ebédnek", de az említett pár kanál fölött egyelőre nem hajlandó többet elfogadni, én meg továbbra sem erőszakoskodom.
Kedvenc dalunk is lett, hála egyik ismert olvasónk blogjának zenei aláfestéséért Britni babát találta meg magának, a Lucky című dalt, melynek videóklipje alatt kifejezetten "tombol", az ölemből nézi és közben hevesen magyarázva csapkodja a számítógépasztalt. Továbbra is széles palettájú a muzikális érdeklődése, mert a Kolompos együttes dalai mellett, békében megfér Britney bébi is, de ugyanitt megpihennek a népdalok, nemzeti vezérdalok is. Persze, nem mondom, hogy nem válogatós a Szentem, ha valami nem tetszik, tovább kell léptetni, mert egyre
Éjszakai alvásai jelentősen javuló tendenciát mutatnak, ma éjjel egyszer ébredt, konkrétan enni, aztán hatig aludt. Nappali pihenései is megmaradtak, két hosszabb másfél-2 órás délelőtt és délután és több rövidebb 20 perces séta és autózás közben.
Végezetül adatai számokban: jelenleg 7700 gramm súlyú a maga csupasz valójában, és 74 cm hosszú.
Hozzászólások: