HuncApu munkabeosztása ismét a régi, így újra vannak együtt töltött szabad délutánjaink vagy (a váltott műszak előnyei) reggeli elnyújtott együttébredéseink. Éppen ezért este úgy döntöttünk, babakocsis sétát teszünk a Városligetbe. A Hősök tere mellett elhaladva figyeltünk fel az elkerített részre, (nehéz lett volna nem észrevenni, mivel a fél Felvonulási teret elfoglalja), és ekkor tudatosult bennünk, hogy bizony ismét eltelt egy év és ismét Borfalu van!

Előbb csak egy halovány kísérletett tettünk a bemenetel ellen (nem volt parkolóhely a közelben), majd Huncost kocsibavágva határozott léptekkel a kapuk felé indultunk. Természetesen Hunor mondta ki a végső szót, még mindig állítja HuncApu, hogy határozottan igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte bemenjünk-e?

Aki ismer minket, az tudja, hogy halmozzuk a kulináris élvezeteket, ünnepekkori étkezéseink már-már hedonizmusba átcsapó kéjelgésekké szoktak fajulni. HuncApu életét tette fel rá és minden idegszálával azon van, hogy a mennyei étkek mellé mindig a legmegfelelőbb italt is társíthassa. Így az esti borturizmus maga volt a csúcsok csúcsa, hiszen nem csak csodálatos borokat kóstolhattunk, de kíválló borászokkal is véleményt cserélhetett HuncApu, valamint különleges gasztronómiai élvezetekben is részünk lehetett. Különleges sajtok és ínycsiklandó húskészítmények várják az arra járó vendégeket. Teljesen kúltúrált volt a környezet és üdítő színfoltot hozott a szürke mindennapjankba ez a nembetervezett kis kimenő. Ismét megkóstolhattam a ganádpusztai fekete ribizli bort, ami végigkísérte kismamaságomat, telítve ezáltal is mindkettőnk szervezetét a kellő vasmennyiséggel. (alig ciki, hogy a borász messziről integetve üdvözölt minket, nagypocakosan a békéscsabai kolbászfesztiválon is találkoztunk...)

Hunor ismét végtelen türelmével örvendeztetett meg bennünket, hiszen a kis esti séta közel éjfélig elhúzódott. Egy ideig élvezte a színpadon zajló zenei produkciót, (számomra teljesen ismeretlen volt az előadó, de itthon kutakodva kiderítettem,  hogy a fiatalember neve Farkas Gábor "Gábriel", mindenkinek jószívvel ajánlom, Frank Sinatrától Máté Péterig mindent elénekelt nem kicsit jól), majd békésen elszundított a borpárlatok árnyékában... és ismét reggelig húzta a lóbőrt... soha rosszabb éjszakát.

12 komment

Címkék: programok

Úgy ítéltük meg, Hunor már kellően érett ahhoz, hogy idén ő is tanúja legyen az államalapító ünnepünk tiszteletére rendezett tüzijátéknak (hiszen tavaly pocakban is ott volt). Á, nem kell túlzásokban gondolkodni, eszünk ágában sem volt betömegközlekedni vagy beautózni a dugóba, a sokak által közkedvelt  és ezáltal agyonzsúfolt tüzijátéknézgetési pontokra. Mi óvatos duhajok vagyunk, kényelmesen lesétáltunk a Duna partra, amennyi idelátszik a színpompás fesztiválból, az pont elég egy ilyen kis csöppmazsolának.

Miután felszerelkeztünk a legszükségesebbekkel (Hunc jólmegérdemelt töklé, játék, HuncAnyu jólmegérdemelt jégkrém, HuncApu jólmegérdemelt sör), meghintáztattuk a közeli játszótéren a Háromfogút, majd lesétáltunk a partra. Hunc eközben elszunyókált, mi leültünk egy padra és nosztalgiáztunk, nézegetve a csillagfényes Budapestet... sosem gondoltam volna, hogy ha gyermekem születik, mennyire másképp fogok reagálni egy-egy szituációra, hangra. Megboldogult lánykoromban imádtam a sebességet, a motorokért egyenesen rajongtam... most viszont a pokolba kívántam azt a gépcsodát, amely fénysebességgel és MIG-eket megszégyenítő hanggal  repesztett el mellettünk. Mondanom sem kell, hogy Hunc fölébredt és mivel még bő fél óránk volt a kezdésig, igencsak zokon vette a számára semmitsemjelentő ücsörgést.

A tüzijáték megkezdésig sikerült éberen tartanunk a lekesedését, de 10 perc múlva már nem nagyon kötötte le a villanó fények színes kavalkádja, sem a halk rakéta puffogás, így hazasétáltunk. Bezzeg itthon már egyáltalán nem volt sem álmos, sem nyűgös, közel éjfélig igyekezett a kiságyából gőgicséléssel szórakoztatni régkidőlt szülőit...

8 komment

Címkék: hunorfotó

Háromfogú (1 alsó és két fölső metszőfog boldog tulajdonosa), alvási szokásai ismét a régiek (1-2-szeri ébresztés, de ez már meg se kotty az elmúlt hetek után). Valószínűsítem, ez az áldásos állapot éppen addig a pillanatig fog tartani, amíg újfent eszébe nem jut újabb apró gyöngyöcskéket növesztgetni, leginkább éjszakai munkaként.

A nyugodt éjszakák hozadékaként Huncos úgy döntött, nem pazarolja tovább a reggeleket holmi éjszakai kimaradt alvások bepótlásával, hanem a 6 és fél 7 közötti ébredések után, azonnal belecsap a mélységekbe. A hajnali 3-4 óra körüli ébresztő után, valahogy hipergyorsan visszaalszunk és általában Huncos ilyenkor köztünk marad, így reggel vidám csiviteléssel, esetenként karmolászással, csipkedéssel, megmászással vagy a csörgő ütemes, fejünkön történő ütögetésével, gyöngéden ébresztget. HuncAput emelett különleges bánásmódban részesíti, két napja a nevén szólítja, ő Tátty... és emellé még egy olyan könnycsalogatót is mosolyog, hogy még én is elolvadok tőle, pedig nem is nekem szól... Tátty meg... párás szemekkel magyarázza, hogy ez szerinte nem is az ő hívóneve...

Azzal, gondolom, már nem nagyon árulok el nagy titkot, hogy ez a hétvégénk sem múlt el esküvő és lakodalom nélkül. A Mátra varázslatos környezetében zajlott frigyre lépést és azt követő dínom-dánomot, Hunor ismét kedvezően fogadta.

A szabadtéri szertartást a megszokott figyelemmel követte végig:

A vacsoránál már neki is külön teríték dukált:

És megtanultuk, hogy ducc-ra össze kell dugnunk a fejünket:

Pár héttel ezelőtt, Ingrid Barátosném, hívta fel a figyelmemet a Victoria cruziana nevű tündérrózsa csodálatos és érdekes virágzása. Gyors egyeztetés után megbeszéltük, hogy közös programként kilátogatunk családilag megcsodálni a bimbó kipattanását. A Füvészkert honlapján feltüntetett éjszakán sajnos nem volt szerencsénk és nem nyílt ki a virág, viszont annyira magával ragadott a Füvészkert varázslatos szelleme, hogy a honlapjukon felíratkoztam a hírlevelükre és így, figyelemmel tudok kísérni minden jeles történést.

Két nappal ezelőtt érkezett az a hírlevél, melyben a viktória tündérrózsa levelének teherbírását próbálják a szervezők letesztelni. Jelentkeztünk és tegnap este részt is vettünk a tesztelésen.

Pár Ingrid által készített fotó:

süti beállítások módosítása