Azon kívül, hogy lelkem egyre magasabb szintekre emelkedik és napról-napra felkészültebben várja a karácsony közeledtét, lassacskán testileg is készülni kezdtem az ünnepre.

A ma nagyonjógyerek kisfiam délelőtt elengedett vásárolni, sőt oly mértékben jófej volt, hogy mielőtt elindultam elaludt és mire hazaértem még mindig aludt. Megkockáztatom, ennyire jól még sosem álltunk karácsonyi ajándékok terén, már csak pár apró kiegészítő beszerzésére van szükségünk. (bár ismerve magunkat, tuti valami banánhéjon úgyis elcsúszunk a finisben...) . Az is eszünkbe jutott a csomag-mennyiségek láttán, hogy jövőre már rafkósan köll majd becsempészni a dobozokat a lakásba, megőrizvén ezzel Hunc számára a várakozás és meglepetés varázsát.
Az egyik boltban kedvenc barátnőmnek választottam össze egy apróbb ajándékcsomagot, a kasszánál ülő fiatal lány fizetéskor megjegyezte, nagyon szerethetem azt a valakit, aki ezt kapja... kívül-belül boldog mosollyal jöttem ki, mert talán ez a mondat is nyomatékosította bennem, hogy igen, tényleg nagyon belopta a szívembe magát ez a Valaki az elmúlt hónapok alatt...

Délutánunk pedig a mézeskalács-gyártással telik. (majd referálok meg fotózok). Hunc ösmételten türelmes és érdeklődő üzemmódban lesi a rögtönzött látványkonyhánkat. Engem meg meleg bizsergéssel tölt el, hogy jövőre már talán együtt gyúrjuk a mézeskalácsot, együtt vélünk felfedezni a tésztában sok-sok apró csodás képet... talán neki is lesz önállóan fabrikált sütije, melyet büszkén mutogat majd... boldogságos-várakozásos narancs-gyömbér illatú időszak ez most az életünkben...

Hétfőn beszabadultam Huncostól-barátnőstől a legnagyobb bevásárlóközpontba, amibe sokszorosan megfogadtam, hogy soha be nem teszem a lábam, mert kedvenc lovardánk eldózerolt helyére épült, elfeledtetve ezzel a "legnagyobb magyar" reformjainak egyik alappillérét.

Mégis bementem, mert elcsábultam kedvenc boltjaim felsorakoztatása közben... mondjuk vidám a ruhapróba egy egyévesnél alig nagyobbal, aki már nem akar a babakocsiban maradni, lészen bármilyen trendi is az, inkább próbafülkéről próbafülkére négykézlábaz, néhol megörül annak a sok gyereknek, aki a körbetükrözött helyiségből szintén ránevet, kicsit megtapicskolja a csillogóvá sikált tükörképeket, esetleg odanyújt nekik egy vállfát-fölsőt-akármit... elnézték nekünk, talán sokan voltak, talán már karácsonyias a hangulat, mégsem morgolódott senki, inkább csak megmosolyogták a huncut nevetőt.

Kedvenc boltomban mindig akad valami rámvaló... itt általában sikoltoznak utánam a fölsők, a kiegészítők, a kabátok, a sálak... persze, most is lett szerelem, automatice kaptam le a 40-es nacit, meg az L-es fölsőt és a fülkében döbbenten tapasztaltam, hogy minden lötyög rajtam, bőven elég volt a 38-as naci, meg az M-es fölső... (és most nehogy nekem valaki azt kommentelje, hogy naja, az Orsiban nagyobbak a méretek, léci hagyjatok meg kellemesen bódult örömömben, miszerint újra bombázó vagyok...) Mondjuk a kitágított Hunc-lakkal illene még kezdenem valamit... de ezeket a negatívokat most félresöpröm magamtól és örülök a 38-asnak, meg az M-esnek...

Hihetetlen, hogy egy évembe telt, hogy véletlenül rájöjjek, mért ébred a gyerek óránként, másfélóránként éjszaka. (nopersze, nem azt mondom, hogy ez innenstől mindig így is marad, viszont második éjszakája csak egyszer ébreszt).

Józan paraszti eszemmel igyekeztem úgy berendezni Hunor kiságyát,  életterét, ahogy az nekem tetszene, ahogy az számomra kényelmes lenne és csöppet sem vettem figyelembe azt az apró tényt, hogy Hunc nagyon sok mindenben az apjára hajaz, nem kis mértékben.  (aki közelebbi kontaktban áll velünk az tudhassa, heteken át szemellenzőt kerestem számára, hogy miközben este én még olvasok, ő békésen tudjon szenderegni...) Szóval, hazaérkezésünktől fogva, éjszakára egy halovány sólámpa fényével világítottam meg hálószobánkat, így kényelmesen láthattam kisfiamat, és -gondoltam én-, neki is biztonságot nyújt, ha láthat minket. Tegnap előtt este vagy kiégett vagy egészen egyszerűen elfelejtettük fölkapcsolni, mindenestre Hunc pár perc alatt elaludt  fél 10-kor és tette mindezt hajnal fél 5-ig. (igaz, én háromnegyed 3-kor kétségbeesetten kitapogattam, hogy minden rendben van-e vele...). Tegnap éjjel megismételtem az altatási rítust, Hunor pár perc alatt ugyancsak fél 10-kor elaludt és ismét hajnal 4-kor riasztott. Mindkét éjszaka csak egyszer kelt... és ilyet ő még az egy éve alatt sose csinált... 

Másrészt meg, megértettem, Anyu mért szerette a vasárnapi csirkehúslevesből a csirke püspökfalatját, míg én mindig a csirke mellehúsát kaptam, Apu meg a combokat... Hunc az ünneplések alkalmával rengeteg narancsot és mandarint kapott, mivel ezidáig nem preferálta a gyümölcsöket, gondoltam megeszem én őket, ne dobjuk ki. Az első mandarin megpucolásakor Hunc már a térdemnél ácsingózott és kikövetelt egy gerezdet. Belekóstolt, megrázkódott, de nem adta fel, hamar megbarátkozott az ízével és 2 egész mandarint eltüntetett a pocakjába. És hogy mért fontos ez? mert előkóstoltam a mandarinokat és csak azokat adtam neki, amik valóban mézédesek voltak... nekem jutottak az enyhén szottyadtak, a kissé erjedtek... mert én meg azokat szeretem....