Alig léptünk túl és lélegeztünk fel Manci kéz-sütögetésén, rögvest nyomába léptem Hőnszeretett Fiamnak én is egy apróbb balesettel.

Vega barátosném kedvében szerettem volna járni legutóbbi nálunkjártakor, (bár akkor ez nem sikerült, mert nem ismerve az avokádót, sikerült éretlent választanunk és így elmaradt az aznapi meglepetés),  az avokádókrém egyre inkább piszkálta a fantáziámat és mivel véletlenül az egyik kereskedelmi csatornán Kimondhatatlannevű Mónika is ezzel kedveskedett a vendégeinek, pár nappal később ismét rápróbáltam az elkészítésére. Nagyon megkedveltük, családilag, Huncos nyújtogatja a kiflicsücskét, hogy kenjem rá az utánpótlást, mert állandóan lenyalogatja róla. Szóval estére is ez volt betervezve, egy kellemes és laza vacsora keretén belül, amikor az uccsó avokádó felnyitásakor úgy éreztem, fitogtatnom kell a tévében szerzett ismereteimet, hogy hogyan is köll a gyümölcs magját egyetlen késbelevágásos mozdulattal eltávolítani, mindezt egy trancsírozó (csontozó?) kés segítségével. (éppen ez akadt a kezembe, no)
Az eredmény: egy fél centi mély, 4 centi hosszú vágott seb a bal mutatóujjam alatt a tenyér párnán keresztül, egy ájulás a konyhakőre és 3 öltés. Mocskos részletekről nem írok, elég, ha a beavatottak tudják...

Mindezek után, jó étvággyal csakazértis elfogyasztottuk az avokádókrémet! (és ittunk egy-egy kupica pálinkát is mellé az izgalmakra...)

22 komment

Címkék: baleset

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr69922542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.02.04. 18:05:53

Jaj ezt még olvasni is rossz volt!!!!

Baybee 2009.02.04. 18:27:17

Hűbazdmeg!
Nóóóóóóóórmáááááááális??? :O)

RKriszta 2009.02.04. 20:40:23

jaaaaj, én ezt nem birom!!

Eriberi 2009.02.04. 20:50:47

Jajj, te nő!! :S Há vigyázzá magadra!!! ;)
(Jujj, engem most nagyon érdekelnének a mocskos részletek... :D)

Ingrid 2009.02.04. 21:19:17

Lelkiismeretfurdalásom van.....

Pocakos Macska 2009.02.04. 21:35:26

Jaj b.sszus:( Huncnakés Neked is gyors gygyulást :(

cucka 2009.02.05. 01:01:14

Köszönjük a jókívánságokat, gyógyulgatunk: Hunor intenzívebben, de én is igyekszem.
@Baybee: nem , sajnos, nem az! ;) A pillanat törtrésze alatt zajlott le minden...
@Eriberi: öööm, röviden-tömören: nem a balesetin varrtak össze, hanem a Zuram a hálónkban, ágyban, párnák közt. :) Nem is tudom, mi lenne ha vízvezeték-szerelőhöz mentem volna feleségül. ;)
@Ingrid: ne legyen, inkább fogd úgy föl, hogy megszeretetted velünk az avokádót. :)

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.02.05. 07:57:29

gyors gyógyulást, és balesetmentes továbbiakat.
a blogod pedig nagyon nagyon szép, tetszik.
puszi

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.02.05. 08:11:17

Azta, micsoda új dizájn!!!!!!

bogi_es_kira · http://www.piciangyalkam.blogspot.com 2009.02.05. 10:05:08

Ilyenkor jól jön egy orvos a háznál :DDD
Mihamarabbi gyógyulást kívánok mindkettőtöknek!!!

Eriberi 2009.02.05. 10:15:26

Ha jól emlékszem Neked extra UH is járt annak idején az Urad jóvoltából... :D Micsoda előnyök! :)))

Nagyon édes az új blogruha!

cucka 2009.02.05. 10:20:40

@Eriberi: jól emlékszel :)))
Ciki, nem ciki, HuncApuban jobban bízom, mint ezer másik dokiban. :) És azóta még jobban magán érzi a felelősséget, naponta 2-szer átkötözi, borogatja, kenegeti mindenféle csodaszerekkel, hogy mihamarabb begyógyuljon. :)
A blogruci ismét nem az én érdemem, Ingridet köll érte dícshimnuszokba foglalni. ... bár azt többen kérdeztétek már, mikor múlik el nálunk a karácsony: sokáig tart, a karácsonyi ajtódíszt is tegnap vettem le az ajtónkról... ;)

Doridia 2009.02.05. 10:43:19

Ó de szép lettél! :)) A balesetet sajnálom remélem mielőbb rendbejössz! De ahogy olvasom erre minden esély megvan HuncApuval! :))

gneke 2009.02.05. 12:14:37

Juj! Ez hátborzongató!
Cucka, ennyire nem kell törekedni, hogy együtt érezz a gyermekkel;)

Szép lett az új dizájn is.

masika 2009.02.05. 12:31:36

Húúú, szinte láttam magam előtt az eseményt, és jól beleborzongtam! Vigyázz magadra!
Egy kupica pálinka nélkül nem is te lettél volna!:-)
Szép az új dizájn!

Zsibrák 2009.02.05. 12:55:10

Nagyon tetszik a blog új arculata! Sajnálom a kacsódat, remélem Huncapu most egy balesetet szenvedettnek kijáró kényeztetésben részesít!

virubiru 2009.02.05. 13:55:22

Nagyon jó lett a blogod. Az ujjadhoz jobbulást kívánok és együtt érzek veled, mert nekem is lett összevarva az ujjam.

Mazsola01 2009.02.05. 14:57:10

Mazsiapu megmert volna esküdni, hogy HuncApu látott el :))
Az én Férjem maximum a dugi pénzemet elkötvényesíti :D

Örülük, hogy nem lett nagyobb baj!

A karácsonyi külső: nálunk még minden díszben pompázik :D
Jó hangulatú lett a megújult blog!

kata790313 2009.02.05. 17:26:06

Klassz lett az új design, még jó, hogy nem az újítás előtt történt, ugye:)
Mindazonáltal határozottan kívánom, hogy mihamarabb gyógyulj meg, és remélhetőleg addig nem kell kezet ráznod egy határozottabb jellemű és kevésbé figyelmes emberrel...
Cupp

Nani 2009.02.06. 09:55:26

Jujj, ez fájt. Gyúgyulgassál, gyorsan! ÚÚÚúúútálom az öltéseket, volt szerencsém benne párszor....
süti beállítások módosítása