Most kicsit egyidősek lettek a legkisebbek, azaz Hunor 19 hóanpos, KisHugiÖcsi pedig betöltött 19 hetes. Mint már említettem, a pocakom igencsak növekedésnek indult, tegnap már elő kellett vennem a kismama cuccaimat, amiket ezidáig a  szekrény hátsó polcain tároltam. Kicsit még semmisejó, ugyanis a mostanáig viseltekből már néha kikandikál alulról a pocakom, itt nyom, ott feszül, a kismamacuccok meg még egy lehelletnyit nagyocskák rám.


Sokat törtem a fejem azon, mi lehet annak az oka, hogy Hunor nagyon sokszor úgy alszik el, hogy még valamit elmajszikázik (pl. autóban, babakocsiban), hogy még egy uccsó korty vizet leereszt a torkán, és aztán a flakonját magához ölelve bóbiskol el (ez inkább esténként a jellemző). Tulajdonképpen engem nem zavar(na) ez a dolog, de mivel már 12 kinőtt fog büszke tulajdonosa, annyira nem örülnék neki, ha  pár hónap múlva, állandó bérletünk lenne a fogorvosnál.
Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg ez oda vezethető vissza, hogy Huncos még nem is olyan régen így aludt el, szopi közben, és talán ezért van ilyen irányú igénye. Erőszakkal elvenni nem szeretném tőle a nyammognivalóit, ha ez számára biztonságot nyújt, nyammogjon, de a fogait védő, hajáttépően aggódalmaskodó mámi előjön belőlem olykor-olykor. Mert ugye, minden szülő azt szeretné, ha a gyereke egészséges lelkületű felnőtté válna. És azt is tudom, hogy kezemben a felelősség, hogy mit adok enni neki, hiszen most még én dönthetem el, és ebben  a korban már működik az "imprinting", azaz azokat a (étkezési) szokásokat fogja felnőttkori létébe is preferálni, amiket itthon lát, amiben felnő. Talán ezért sem erőltettem soha Hunor kötelező étkezéseit, nem is olyan régen, még pár kanál főzelékes ebéddel vegetált a kisfiam, aztán valahogy megjött az étvágya magától. Most már étkezésenként is mennyiségeket pusztít el, legfőképpen olyankor, ha mindhárman együtt ülünk le enni. Ha együtt a család.
A szomszéd védőnő csak annyit mondott, mikor sétából hazajövet Hunc egy fél sajtospogit nyammogott, hogy a gyerek el van kényeztetve és kész. Ugyan még mindig nem dereng számomra az egyértelmű összefüggés, de keresem a megoldó kulcsot továbbra is. (Talán mer pogácsát adok enni neki, ezzel kényeztetem el? vagy csak egyszerűen azzal, hogy enni adok neki? hm?).
Mindazonáltal, ha már ennyire szüksége van a szájon keresztül bevitt nyugtatásokra, igyekszem ezeket többnyire egészséges táplálékkal megoldani, ha egy mód van rá gyümölcsökkel (bárcsak jobban szeretné őket), vagy házilag sütögetek, persze ha másképp nem megy, bolti pogit kap vagy babapiskótát. (tegnap sajtos mufflont sütöttem a kiskrampusznak, be is puszilt vacsorára vagy 5 darabot, zapjukkal csak lestünk, mikor durran ki a kölök?! Ha már muffin: megmondaná Valaki, hogy mostazegyszer -bár isteni lett az íze!- mér ragadt bele a sütőpapírba?)

Az árulkodó sajtos mufflonnal:

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr171238419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lyndy2 2009.07.11. 10:03:59

Először is nagyon szép a pocid!
A muffin, na én sokat sütök és össze vissza kísérleteztem. Mindig beragadt. Aztán vettem szilikon muffin sütőformát. Egyszerűen mennyei. Se vajazni nem kell az oldalát, se papír nem kell bele. Csak beleöntöd a masszát és sülés után ki is ugrálnak belőle. Imádom.

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.07.11. 23:07:54

a kep nagyon tetszik, meg ahogy gondolkodsz;)
muffin ugyben nem tudok segiteni, de az egeszseges gyerekkajakban "veletlenul" igen na meg mindenfele van ott. ha meg nem kukucskaltal be, szeretettel varlak itt: csemeteledel.blogspot.com :))
a pocakod, meg haaat szerintem, ha jol bezabalok, kb nekem is ekkora.:))de nagyon szep:)

vedono:vigyazz, a pogacsa veszelyes:))
akkor mit szol, hogy egyutt alszotok?:)))

gneke 2009.07.11. 23:23:16

Hű, már majdnem félidőnél jársz? Nagyon gyorsan telik az idő.
Hunornak jó étvágya van, örülj neki, én ismerem a másik végletet - védőnő véleményét engedd el a füled mellett, ne kezd rajta töprengeni, hogy miért mondhatta.
Muffin ügyben nem tudok segíteni,fogd a sajtra...

Kata76 2009.07.11. 23:55:27

Nagyon szép a pocid, élőben viszont látványosabb!:)
Védőnő: én sem értem, ezt mire mondta?! De lehet, neki az az elve, hogy az utcán ne egyen/rágcsáljon a gyerek. Ki tudja...de kár ezen gondolkodni!!
Nagyon édes Huncos a képen!:)

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.07.12. 14:01:08

nagyon csini poc!!! :)
Védőnő: passzolom... menet közben nem eszünk? vagy evés közben nem megyünk? Lehet valami elvei vannak :DDDD

Nyammogik: szerintem idővel elhagyja majd, addig is lehet fogsika 20szor fent, 20szor lent, ahogy LazyTown-ban /mese/ is hirdetik az igét :DDDD

cucka 2009.07.12. 17:16:04

@Lyndy2: sztem a sajt lehetett a ludas, ezért ragadt bele, szilikonos formám nekem is van, így utólag azt gondolom, valóban abban kellett volna megsütnöm, na majd legközelebb. :)
@hugomum: a pocak csalóka, csak álltomban tűnik ilyen karcsúnak, ha ülök jóval hatalmasabb. :))))
(benézek a másikotokba, már jártam ott, de csak futólag :) )
@gneke: a sajtra fogtam :DDD
@Kata76: ugye hogy ugye? mondom én, hogy sokkal hatalmasabb, majd szeretettel fogom lapozgatni pár hónap múlva ezeket a fotókat, amikor újra elérem a 38-40. hét környéki hegyomlás állapotomat. :DDD
@vicger: ezt a messt nem ismerem, de esküszöm utánanézek. :D

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.07.12. 19:05:52

jetix tv-n megtalálod :) Enyém legkisebb imádja :)))))))) /én is :DDD/
süti beállítások módosítása