cucka 2009.07.23. 12:45

21-es

Jól vagyunk, melegünk van, éjszakánként szenvedősen alszunk, azaz inkább én, Hunc tapadósan-izzadósan hol rajtam, hol az apján, és hol van még a óriáspocak? forgolódni mégse jó már. Olyan extrém terhességi tünetek is jelentkeztek, amin én anno Huncossal horkantva röhögtem fel, most meg én horkantgatok éjszaka, bedugult orral és alighassal próbálok egy izzadtan rámtapadó majdnem húszhónapossal alvás szempontjából tűrhető poziciót felvenni. Kevés sikerrel.

MinkaLeányka finom, ám mégis mélyenérintő mozdulatai most már mindennaposak, sőt mindenórásak. Már nem csak akkor érezhető, ha lefekszem és ellazulok, a napi jövés-menéskor is jelzi ébrenlétét. Azért remélem, idekint ennél aluszékonyabb lesz.
A liftnélküli harmadik emeleten lakást Minka sem szereti, általában a másodiknál keménykedéssel jelzi, hogy éppen itt elég is lenne laknunk.  Úgy egyébként az egésznapos pakolászós-vasalgatós-emelgetős-bevásárlós-főzős napokon szokott csak pihenést jelezni a MinkaLak. Laza a csaj. Emlékszem, Hunorral a 8-9. hónapban már úgy jöttem fel a harmadikra, hogy félemeletenként hálát rebegtem és további lépésekre ösztökéltem magam emígyen: már megvan az egyhatoda, már a kéthatoda, azaz az egyharmada, háromhatod, azaz a fele, juhééé!, négyhatod, vagyis kétharmad, mingyá kész, öthatod, (itt már egy oxigénsátort is szívesen elfogadtam volna), és végül hathatod, azaz az egész, vagyis hazaértem, szóljatok harsonák és kürtök, megcsináltam!!!

No és a lényeg: ruhácskák illatosan, frissen vasaltan várják a gazdájukat. Magamat ismerve, még jópárszor szülés előtt átmosom és átvasalom őket. Újabban egész furcsa hobbijaim lettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr451262764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gneke 2009.07.23. 17:04:48

Utolsó sorhoz: a terhesség BIZTOS jele. Már ha a többi, amit leírtál nem lenne jelen...

gneke 2009.07.23. 17:07:16

Utolsó sorhoz: a terhesség BIZTOS jele. A többi amit leírtál csak mellékes...;)

Eriberi33 2009.07.23. 18:24:33

A szerzeményeket szívesen megkukkantanám! ;)
Jujj, ez az a szuszogós lépcsőmászás nálam is megvolt-meglesz... Valóban élmény... mint egy gőzmozdony, nem? ;)
Minkalak nagyon szépséges!!! ;)

Lyndy2 2009.07.24. 10:01:31

De szép pocakod van már. :-)
A 3. emelet ismerős. Nálunk magas földszintes, úgyhogy majdnem 4, lift nélkül. :-)

Ildi-84 2009.07.24. 13:30:41

Jöhetsz hozzánk is vasalni, ha gondolod!!! :DDD és még lépcsőzni sem kell nálunk. :)) amúgy furi, anyukámék régi házban laknak, ahol ugye 4 méteres belmagasság van, és ott az 5-en laknak. Én szülés napján is lépcsőn mentem fel (pedig van lift... :D). Furcsa hobbim van nekem is... :))))))

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.07.24. 15:25:18

3. emelet dettó, félemeletekkel tarkítva :DDD
Szóval részvétem :) ja, és együtt is érzek :)
Minkalak nagyon csini :)

cucka 2009.07.24. 19:29:37

@gneke: no, igen, a Huncos cuccokat is többször átmostam-vasaltam 2 évvel ezelőtt. És hiába nem első gyerek, most is ugyanazt csinálom, és ha jól belegondolok, éppen a genetikai ultrahang után kezdtem anno is. :DDD
@Eriberi33: óóó, lesznek fotók, ígérem. ;)
@Lyndy2: jájj, sztem én akkor lent éjszakáznék a tárolóban vagy valahol félúton. ;)
@Ildi-84: :)))) köszi az ajánlatot, amúgy is aktuális lenne már egy Hanna-kukucska, ha nem is feltétlenül a vasalás miatt. ;)
Talán nekem is könnyebben ment volna anno a lépcsőzés, ha súlyilag nem egy laza húszast dobtam volna magamra. :DDDD
@vicger: Minkalak nap-mint-nap nő... és én még attól tartottam, most alig lesz hasam. :o) asszem, be kell látnom, én nem az a fajta-típus vagyok. :DDDD

Ingrid 2009.07.25. 19:51:19

Jaj, de örülök, hogy MinkaLányka és már nem kistesó.... :) én ez utóbbt valamiért nem szeretem használni :)

Pocakod csodás!

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2009.07.25. 23:09:43

Csini a Minkalak :) Huncnak igazán jól áll a ruha :D

Nani 2009.07.26. 10:07:15

Alighas??? Drágaságom, ez már igazi kis albérlet Minkalánykának... egyéb nehézségeket megértem, bár 3. emeletben hálistennek nincs részem....

cucka 2009.07.26. 16:50:16

@Ingrid: én se szerettem igazán a személytelen Kistesó nevet, talán emiatt az egyetlen dolog miatt vártam, hogy kiderüljön a neme, hogy végre nevén nevezhessük. :)
@bakacsimba: köszi! :D
@Nani: azért hívom alighasnak, mert én már tudom mekkora volt a Hunclak a végén, ez ahhoz képest még "alighas". :DDD nézdcsak :DDD: m.blog.hu/ki/kismamavagyok/image/39_h%C3%A9t.jpg

Kinga85 2009.07.26. 20:26:01

Szia! Most találtam csak a blogodra, közel egy idős kismamik vagyunk, és kicsit idősebb a nagyobbik lányom, mint Huncod :) Ha nem bánod, olvasnálak (itt megnézhetsz: egyujabbbabasblog.freeblog.hu) Szép pocak, és döbbenet mekkorára nő majd a végére :))

Kinga85 2009.07.26. 20:26:48

És csodaszép név a Minka, még nem is hallottam!

matusi · http://csoppdodom.freeblog.hu 2009.07.27. 12:58:09

Látom tudatosan alakítod a pocakfotókat:) Már várom a végeredményt, egymás mellett.Lényegesen kevesebb van már előre mint hátra.

cucka 2009.07.27. 13:29:07

@matusi: igen, tényleg van bennem enyhe tudatosság, mert anno Hunornál még két egyforma fölsőset sem sikeredett készíteni. ;) És így a növekedés is szemmel láthatóbb! :)
@Kinga85: köszönöm, hogy becsatlakozol hozzánk, most csak egy villanásnyi időre volt időm bepillantani Hozzátok, de ígérem nemsokára jobban átbogarászlak! :)

RKriszta 2009.07.28. 07:44:22

Cucka drágám, gyönyörű a kisfiad ééééés megint megállapitottam, hogy már megint!! nem szűk 38 as...:-)
De sebaj, hamarosan újra az leszel. :-)
süti beállítások módosítása