cucka 2009.08.06. 21:31

23 hetesen

A 23 hetes Minkával szép az élet. Gazdagodtam (ma is) sok szép leánykaruhácskával, igaz ma talán még azt is szem előtt tartottam, hogy 1. téli időszaknak megfelelő legyen; 2. születési kor környékének megfelelő legyen. Így van már 56-os bádija a királyleánykának, meg egy lehelettel nagyobb (és csajosabb) kapucnis hanorákja, amit, -ha Huncom paramétereiből indulok ki, aki havonta egy-másfél kilóval gazdagodott az első 3 hónapban-, legkésőbb tavasszal már boldogan hordhat. (62-68-as méretűek).

Azt mondják az okosok, a pocaklakók odabenti életritmusa hasonlatos lesz a kintihez, azaz, akik ficánkolók voltak odabent, kint is izgága kis örökmozgók lesznek. Háááát, Hunc sem volt egy lejtmenet, de arra még egész tisztán emlékszem, ő sosem ébresztett fel hajnalok-hajnalán (4-5-6 körül), pár kellemes alhasi rúgással, bordaközi befészkeléssel és belsőszerv matatással. Namármost, ha Minka ezt idekint is így folytatja, akkor ez tényleg az én lányom... és Hunor egy édibébi alvómaci lesz hozzá képest.

Hormonjaim lecsillapodtak kissé, ma már csak jót röhögtünk azon, hogy tegnap még oroszlánüvöltéssel kombinált lángnyelvekkel égettem parlaggá magam körött mindent.

Minkaleányka fél kiló körüli, hossza majd 30 centi. Ugyan még esze ágában sincs kibújni a vackából, ha mégis megtenné, ezen a héten már lenne esélye intenzív körülmények között az életbenmaradásra. Dedurva! egy csettintésnyi idő alatt eltelt ez a bő öt hónap... Lassan tényleg szülünk...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr951293463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.08.06. 21:53:19

Akkor ma mar Torpilla?:))
durva! de jo ott Neki benn:)na akkor mostmar tudom, mire kellett volna szamitanom, de ez a kinn-benn valoban igy van...

ruhak: ez eszembe juttatta, hogy mikor Hugo megszuletett(julius majdnem iduasan) jo sok ajandek jott postan, mindenhonnan a vilagbol...koztuk volt, egy meregdraga vastag teli kotottpulcsi, 56-os meretben:)))
puszi

Ingrid 2009.08.06. 22:20:46

Nem igaz! NEM hasonlatos!
Heléna csendes, nyugodt, igazi jókislány volt a pocakomban és soha-semmilyen panaszom nem volt az első három hónapos veszélyeztetettséget kivéve!!!!!
Szóval, ha az én lányomból indulok ki, Neked egy tündérlányod lesz ;)

Puszi, szépen gyarapodsz! :)

Timocska_ 2009.08.07. 06:19:02

Én is cáfolok! Lillus pocaklakóként nagyon nyugis baba volt. Most meg... mint egy kisördög! :))

kata790313 2009.08.07. 10:18:04

Csatlakozom a cáfolók sorába! JJK bent kapuierázott a pocakomban, megszületve pedig, mint tudjuk, egy földreszállt angyal. Szóval élek a gyanúperrel, hogy lánykáink bent tombolják ki magukat, hogy a pocakon kívüli világban fel tudják venni az álomhercegnő-pózt, hihi.
Ps:olyan szép pocid van!!!!

Eriberi33 2009.08.07. 10:40:29

Nagyon szép a pocakod!! :)
Örülök, hogy jobb már a kedved! :)
Szerintem Lilu is nyugodtam volt odabent, mint idekint... De ugyanannyit csuklott (rengeteget) az első pár hónapban :)

huncut_kata 2009.08.07. 21:22:34

óó, én is így számoltam anno, hogy most már életben tartanák, most már nem kellene tüdőérlelő, most már nem tennék inkubátorba ... :-)

Tavaly ilyenkor iszonyat tempóban raktam rendet és pakoltam össze a cuccokat, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lenyírtam a hajamat. Aztán másnap reggel elindultam a kórházba :-)

Kata76 2009.08.07. 22:03:06

Ezt ugyan személyesen is mondtam Neked, de én is a cáfolók táborát erősítem! Anita pocaklakóként nem hogy nyugodt baba volt, de alig mozgott, sokszor már a frászt hozta rám....most meg! Egy percet nem bír megülni, folyamatosan pörög.
Nagyon szép pocid van már!!:)

cucka 2009.08.08. 09:36:22

Bízom a sok cáfolóban! :)))
süti beállítások módosítása