cucka 2009.09.08. 09:04

Javulóban

Mindig elcsodálkozom azon, mennyire gyorsan regenerálódnak ezek a kisemberek... Este valószínűleg volt egy leheletnyi hőemelkedése, nem maceráltuk méricskéléssel, kapott gyulladáscsökkentő lázcsillapítót, ami amúgy a duzzadt orr-nyálkahártyájának is jót tesz.

Az éjszakánk ébredésmentesen telt Hunc részéről, igaz azáltal, hogy náthás, szörcsög, nem kap levegőt és sűrűn kell macerálni, gyakorlatilag nullától 24-ig karnyújtásnyira vagyunk egymástól, így a teljes éjszakáit is újra köztünk tölti. Leszámítva azt a horkolásszerű valamit, amit néha produkált, mondhatni ötösre abszolváltuk az éjjelt. Nodeugye, egy igazi pasival van dolgunk, lészen az bármíly csöpp kivitelezésű is, betegség- (és pasi!) tudata már igencsak a helyén van. Amióta reggel kinyitotta begyógyult szemeit, éppen azóta nyüsszög, semmisejó: a tea túl meleg, a köhögésére alkalmazott Stodal szirupot nem hajlandó befogadni, a szemét nem hagyja sem csöpögtetni, sem törölgetni, ugyanez vonatkozik az orrára, ha mégis közelítek az eszközökkel, (mer ugye már megint én vagyok a rossz-zsaru), öklendezve köhögésrohamot produkál. No és persze, a benti cipő sem kell a lábára, meg zokni se, sőt leginkább naci sem... hogy valami jóról is beszámoljak: az orrában már nem sok leszívnivaló akad, hőemelkedése sincs, a szemei sajna még duzzadtak, de egyre kevésbé váladékoznak, egyedül ami maradó tünet, az a köhögés. Ismerve a gyors gyógyulását, szerintem holnapra már partiképes lesz újra a kispasim.

És a nagy taknyolódások tengerében szinte már meg is feledkeztünk arról, hogy ippeg két évvel ezelőtt, esküt tettünk Isten és ember előtt... tejóég, hogy telik az idő! és milyen jó buli volt! A hatalmas pocakom sem gátolt meg abban, hogy hajnal 6-ig ropjam a táncparketten, szeretteink gyűrűjében...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr571367657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.09.08. 10:15:32

Tartalmas és eseménydús hétvégétek volt ismét:))) Huncmester nem hazudtolta meg önmagát:))) Tudom átélni azért nehezebb a csínytevéseit, de olvasni elég szórakoztató volt, bocs:) A seprős kép fantasztikus:)))
Remélem mára már tényleg kutya baja lesz, a mackós képen még elég bágyatag a kis drága:))) Küldjük a gyógypuszit, remélem még időben odaér:)

Nektek pedig nagyon boldog évfordulót, még sok-sok hasonlóan gyönyörű együtt töltött évet kívánunk:))) Pussz

Mazsola01 2009.09.08. 10:21:11

Először is: Nagyon Boldog évfordulót nektek :)
Másodszor: jobbulást Hunornak, aki látom hasonló marcihoz, mert a betegség nem tántorítja el attól, hogy csínyeken törje a fejét.
Harmadszor: mi is voltunk Szentendrén, bár mi direkte kinézve a programot, illetve vasárnap látogattunk ki.
Negyedszer (és abba is hagyom eztán): kéretik időpontot mondani, amikor a megbeszélt dolgokat le tudjuk üzletelni ;)

cucka 2009.09.08. 10:51:05

@PBea: bágyadtka még, de a gyógypuszit észrevétlenül rácuppantottam a nózijára. :)
@Mazsola01: köszönjük! Mi is terveztük a szüreti vigadalmat (hiszen ősz van a borfesztiválok ideje ;) ), csak a találkozós barátosat nem. :) Öööö, eléggé időhiányban szenvedünk mostanság miden szempontból :$... de igyekszem! :)

gneke 2009.09.08. 11:48:55

Huncinak gyógypuszikat küldünk! Nagyon bágyadtka a képen:-( Ahogy megkezdődött az ovisuli, már én is hallok egy-egy köhögésfélét itthon, ősz van.
Nektek nagyon boldog háztartási évfordulót kívánok! Mondanom sem kell az együtt ünneplés megint bejött...ma van Adrinévnap, illetve néztem a november 11-ét...hát mi nov12-én elsőrandiztunk jajderégen, múlt évezred...

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.09.08. 11:57:36

Húú így már értem, miért késik a postás:)) vagy meg sem kaptad? ugye, most igen...
Nagyon sok bolodg házassági évfordulót kívánok Nektek, és még száz évet ilyen szeretetben, harmóniában(milyen érdekes, mi is két éve, csak 2 nap múlva:)))

Huncosnak további jobbulást kívánok, és persze gyógypuszik soksok:) Neked is!

Ingrid 2009.09.08. 13:43:39

JAJJJ!!! Kicsike! gyógyulj meg hamar!!!! Istenem, de át tudom érezni.... H is ugyanilyen "rossz beteg", és volt részünk bőven ebből... remélem idén kevesebbet fog betegeskedni, és Hunor is lezárja ezeket a kilengéseket... ;)

Cuckám!!!! Boldog évfordulót! Ti vagytok az egyetlenek akiket ismerek és ilyen szoros kapcsolatuk van, hogy kétszer is megigenezték ;)
Nagyon sokat még így... (bár hamarosan leszokhatsz a kétévente nagypocakról....)

Csillagbaba1 2009.09.08. 14:27:32

Cucka, lendületed itt a munkahelyen is magával ragadt, olyan jó ennyi energiát olvasni :) Hunc és muattványai - tapasztalás, hogy - kéz és lábremegtető , de a képen a szerzeménnyel olyan nagyon édes, hogy minden eltűnéses próbálkozás megbocsájthatóvá lészen :)
A náthásságot és a vele járó tortúrátokat átérzem, kívánom minél hamarabbi felépülést!:)
Nektek pedig még nagyon sok megünneplést, pocakkal vagy annélkül de postosan ennyire boldogat! :) Ölellek

Kinga85 2009.09.09. 13:36:30

Nagyon boldog évfordulót!! Huncnak pedig jobbulást, remélem mára teljesen jól van tényleg!
süti beállítások módosítása