Úgy tűnik, ha ettől az irdatlan mennyiségű, nemtudom honnan felgyülemlett orrban (vagy agyban?) tárolt cucctól végre megszabadulunk, túléljük. Huncos szinte teljesen jól van, leszámítva, hogy tegnap a délutáni séta alatt pofára esett magabiztossága teljes tudatában (zapja elmondása szerint), kivűl-belül kicsit duzzadt a szája, meg enyhén szilvakék az orra alatt. Nomeg a csiguszok még bőszen távoznak orrlikaiból. A helyzet nálam is hasonló, bár tegnap beszélni is alig bírtam, furcsa ez a kórság: láztalan, rövid, de ütős lefolyású, voltak pillanatok amikor azt hittem még egyet köhögök és kiszakad a légcsövem-tüdőm a helyibül. Állítom, azért éltem túl, mert nehéztüzérségként bevetettem a népigyógyászos borzadalmamat: egy cikkely (kínai gyártmányból 3-4 is mehet) fokhagymát összezúzok, összekeverem 2-3 kiskanál mézzel, majd felöntöm egy bögrényi meleg teával, kicsit megkavarom, majd igyekszem egy zuttyintásra meginni. Nem egy café melanzs, de pillanatok alatt lázat lenyom és légútat tisztít.

A családban legendák keringenek HuncApu autós-pakolós-szerelmetes dedkoráról, állítólagosan órákat képes volt azzal eltölteni, hogy a 70 akárhány mecsboxát katonás egymásmelletti sorba állította, majd az egyiket félcentivel előrébb mozdította és az összes többit melléigazította. Kétségeim voltak afelől, hogy Huncmaci bármikor is ilyesmikkel akár csak percekre is lefoglalódik, erre ma délelőtt, kiválogatta a masinériáit és pár perc elteltével ez a kép fogadott: (halkan megjegyezném, ez már valóban genetika: ugyanis sosenem raktam még véletlenül sem egymás mögé akár kettő darab autót sem...)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr851374947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egykerekszilva 2009.09.11. 13:03:39

Szia! Ez lesz az első kommentem ide, de nem bírtam szó nélkül hagyni a kocsisort. Nekem két fiam van (20 hós a kicsi 4 éves a nagy) dettó ugyanezt csinálják naphosszat. Én sem értem miért, úgy látszik ez a fiúkkal együtt jár! :-)

Pocakos Macska 2009.09.11. 13:18:37

Örülök, hogy jobban vagytok :)
Édes minipasid van :)))))

Kinga85 2009.09.11. 13:33:28

De édes :) És milyen kis rendben egymás mögé rakta... na én ilyet még nem láttam a lányomtól :P Örülök, hogy javulgattok :)

popianyus 2009.09.11. 18:09:31

Jelentem,nekem 21 hós csajom van, ő is szeret autókat sorakoztatni,akár egy órán is elvan velük... csak ippen ő párhuzamosan pakolja őket. Parkolósdit játszik.:-) Ezt a fokhagymás-mézes cuccot megjegyzem. Örülök, hogy Hunc jól van. :-)

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2009.09.11. 22:23:09

Ezek a pasik...Marcipán megkapta Apuja "kinőtt" autóit.Elvan vele,mint a befőtt.Ha indulunk csomagol.De ha a hátára teszem a táskát az autókkal akkora hanyatesés az eredmény,hogy nomég:):):)
U.I.:Éljen a fokhagyma és a népi gyógymódok!Próbáltad tea nélkül a mézes fokhagymát?Orr befog,egyben lenyel)

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.09.11. 22:59:26

Ezen szoktam taknyos napjaimon gondolkodni, hogy vajon honnan a fenéből jön ennyi??? Csak elmúlik már ma-holnap ez a rejtélyes kórság! Én is kanállal szoktam ezt a fokhagymás-mézes csodát leküldeni:)) Semmihez sem hasonlítható ízkombó, de legalább tényleg hatásos:)) Nálunk meg ma estére a kötőhártya ütötte fel a fejét Milánnál, dől a trutyi a szemecskéjéből... Aloés cuccal csepegtettem, aztán meglátjuk holnap mi lesz

Eriberi33 2009.09.12. 13:31:19

Remélem, vége e takonykórotoknak! :(
Ez a rémség szörnyen hangzik még leírva is! :-O anyám... :)

Milyen fura ez a genetika! Kicsit ijesztő, nem?
Nagyon ügyes Huncimanci!! :)

cucka 2009.09.12. 20:02:37

@egykerekszilva: örülök a hozzászólásodnak, és ez is azt igazolja: ez valóban genetika! :)))
Bár úgy tűnik Popileányka éppen az a bizonyos kivétel, amely erősíti az általunk, szilárd érvekre épített szabályt! :DDD
Fú, fokhagyma+méz... asszem, maradok a lájtosabb teával hígított verziónál... :$
Már egész jól lennénk, bár a táknyolódásunk paralel, fej-fej mellett még mindig megmaradt Huncossal... de surviverek vagyunk! :)))
@Csilli81: ááá, kötőhártya gyuszi... :S remélem, már jobban vagytok?!
süti beállítások módosítása