Naszóval, a sokk, az oltás mellékhatása vagy a csillagok állása tette-e, nem tudom, viszont Hunormanó az oltás késő délutánján kis hőemelkedéssel reagált, majd éjféltájban már tűzforró volt. Nem méricskéltük, kapott lázcsillapítót meg apai- és anyai összebújást, csapnivaló 20 perceket aludt, azt is nyöszörögve, sűrűn felsírva. A szitu azért is roppant fura, mivel ez egy oltássorozat 4. darabja, azaz ebből hármat kapott már őfelsége, igaz, akkor még alig pár hónapos volt és táplálkozását tekintve szigorúan anyatejes, igényszerint szoptatott, így össz-vissz ebben tudok egyedül magyarázatot találni a mostani heves lázra. Namert, hogy ő sosem lázasodott be.
Hajnal 3-kor Mátyás királyos mesét néztünk családilag dvd-ről, úgy látszik ő így gyógyul. Igazságot keresve. Én meg 168.-jára is megnézhettem mért is csak egyszer volt Budán kutyavásár.
A pocsék éjszakát csapnivalóan nyöszörgős nap követte, lázzal sűrűn tarkítva. Nagy összebújások és egész napos pizsis lét jellemzett mindkettőnket.

Ma reggelre mintha elfújták volna a tegnapi rosszakat, Hunor megette a fél hűtőszekrényt  reggelire, bepótolandó a tegnapi napot, amikor pár darab ropit volt hajlandó csak magához venni meg vizet, embertelen mennyiségű vizet.

És továbbra is gyűlölöm az erőszakosan megtéríteni akaró becsöngetős igét terjesztő embereket, akik gátlástalanul belerondítanak még egy ilyen délelőttbe is, mert szeretnének velem a vallásról beszélgetni, majd mikor elküldöm őket a... finoman a tudtukra adom, hogy nagyon nem alkalmas, mert beteg gyerek van a háznál, nem átall pár perccel később, éppen mire megnyugtatom a kicsit, hogy nem, most nem apa jött haza, ösmét becsöngetni, hogy akkor legalább a házba engedjem be. Áááááááá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr791405788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.09.25. 10:30:38

ezek a kötelezők ismétlői voltak? én elég oltas-szkeptikus vagyok, csak a kötelezőket adattam be, sajnos jó sok mindent tudok már róluk ahhoz, hogy legyek olyan felelőtlen anya, és ne adassam be a többit...

de örülök, hogy jobban van a Drága. én is berágok kicsit, mikor altatáskor csöngetnek, csak én még el se tudom őket küldeni a f...be:)))puszik

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.09.25. 11:00:20

Örülök, hogy 1 nap alatt túllettetek rajta, Hunor stramm gyerek:)
Csöngetés:SSSS

Csillagbaba1 2009.09.25. 13:51:35

A hittérítőktől kiver a víz....
Huncos meg nagyon ügyes, hogy így legyűrte a rosszat, Te pedig azért vagy ügyes, hogy ennyire stramm vagy!!! Ölellek Drága Cuckám!

cucka 2009.09.25. 16:19:13

@hugomum: sajna, ez is kötelező oltás ismétlője volt, DiPerTe (diftéria+pertusszisz+tetanusz) + IPV (gyermekbénulás)+ Hib (Haemophilus influenzae b okozta agyhártyagyulladás). :( Mi sem adattunk be semmi bónusz oltást Huncosnak, csak a kötelezőket. Így is épp eleget szúrkálták.
@Csillagbaba1: köszi. :)

Kendemami 2009.09.25. 20:20:53

Ha már oltás... Cucka, te hogy állsz a kismamák H1N1 oltásához????

gneke 2009.09.25. 23:25:06

@Kendemami: Cucka elnézést, hogy először Kendemaminak válaszolok: be ne oltasd magad! Mi a héten beszéltünk erről a védőnővel, szintén oltás előtt voltunk és az egyik apuka kérdezte a védőnőt, tanácsot kért. Naszóval: egy gyógyszer kifejlesztése 20-30 év, ezt az oltóanyagot most a nyáron, talán július körül fejlesztették? Semmi tapasztalat róla. Védőnőnk ragyogóan összefoglalta: sem a gyerekeimen, sem magamon nem kísérletezgetnék. Még egy személyes, és mindenkitől elnézést: gyógyszergyári vagyok...(én voltam az erősítés, hogy ugye jól mondja, hogy nem kéne. egyetértettem).
Cucka: ügyes Hunc, hogy egy nap alatt túl lett a lázon! nekünk szóltak, hogy adjak lázcsillapítót, mert fájhat is az oltás neki, talán emiatt is úsztuk meg enyhe hőemelkedéssel. És sok folyadékkal, kevés étellel;)

Bingii 2009.09.26. 15:14:15

Örülök, hogy viszonylag hamar túllett Huncos a lázon. Nagyon stramm kissrác:) Dokinál nálunk detto ez a szitu...futószalag. Dokihoz menés előtt nekem már legalább 2 nappal gyomoridegem van, mert tudom, hogy Maja olyan sírás-rívást fog előadni, hogy a kis arcán az erek is megpattannak:( Ne értem én se, hogy miért nem tudnak kicsit gyerekbarátabbak lenni, és kicsit esetleg foglalkozhatnának is velük, nem pedig csak a rutin dolgokat kéne elvégezni.

Nani 2009.09.26. 15:53:02

No ezen nehéz napba már csak az a becsöngetős idióta hiányzott! Remélem jól elküldted a búsba...
Örülök, hogy jobban!

cucka 2009.09.28. 13:42:58

Sajnálom, hogy máshol is ez van és hogy egyre többen írtok erről a futószalagos gyerekorvosi rendelősdiról... :(((
H1N1 oltás: alapvetően sem vagyok nagy oltáspárti, persze, elismerem az antibiotikumok olykor kedvező hatását, viszont azt is nekik "köszönhetjük", hogy a mai világban ennyire elszaporodtak az atipusos megbetegedések. Azaz már egyik bakteriális és vírusos eredetű, régen klasszikusnak számító tünetek alapján felállított diagnózis sem minden esetben helytálló.
És ne felejtsük el, a gyógyszeripar hatalmas pénzeket mozgat meg világszerte, sokszor elgondolkodom azon, hogy a mai világban, amikor már embereket klónoznak, még mindig nem sikerül felfedezni halálos betegségek ellenszerét... hihető...
Szóval gneke szavaira érdemes odafigyelni, halványlila vezérfonalunk sincs ennek az oltásnak a mellékhatásáról (sem)... és igen, évek alatt szoktak oltóanyagokat kikísérletezni.
Elgondolkodtató... mint ahogy az is, hogy mennyire nagy úr a média és mennyire reális veszélyt is jelent ez a mostani influenza valóban és mekkora a pánikkeltés körülötte...
süti beállítások módosítása