cucka 2009.10.09. 19:46

Nagyonnagy

Most, hogy technikailag újra a csúcson leledzem, rögvest beszúrok egy mai frisset témaindítóként:

És egy mai bájos: Hunor napközben pohárból issza a vizet (ahogy ő hívja "dzíz" ), gyümölcslevet. Elalváshoz (és éjszakai szomjoltáshoz) azonban nélkülözhetetlen kellék a csőrös itatóspohárból elfogyasztott pár korty víz (és nem röhög: erre ma kellett rájönnöm!). Két csőröse volt ezidáig, felváltva használtuk őket. A múlt héten az egyik csőrös megadta a lelkét a teremtőnek, gondoltam én naívan a fennmaradó kis időre bőven elég lesz ez az életben maradt egy, úgyis lassacskán leszokik róla. Ühüm. Ma délután eltűnt egyeske. (valószínűsítem Kommander Béla helyezte bele valami übertitkos objektumba...). Gondoltam, sebaj, kap pohárból vizet a kispasi, ha igazán szomjas, megfelel neki az is. A hosszas nemnemnem fülsiketítő hisztije egyeneságú következménye az lett, hogy 1. szanaszét túrtam a lakást, -közben kérdezgetve mit tud az eltűnt flaskáról?- persze mindhiába; 2. felöltöztünk, lementünk a közelünkben működő drogériába és pánikszerűen lekaptunk a polcról egy újabb csőröst.
Eredmény: pont egy mosdójáratnyi időn belül a megszokott tátott szájjal kidőlt gyerek képe.
Tanulság: majd akkortól felejtős a csőröspohár, ha Hunorvirágszál is így gondolja.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr21439360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doridia 2009.10.09. 19:53:02

Annyira szép gömbölyű! :)) Külön élmény Nekem, hogy a növekedés nyomonkövetését segítve mindig ugyanabban a szép rózsaszín felsőben csodálhatjuk meg Minkalakot. :)
(És végre én dícsérhetek először. :)))) :$)

kata790313 2009.10.09. 20:49:55

Ez igen, nagyon szép, formás pocak, nyilván a lakója is gyönyörűséges:))

Kinga85 2009.10.09. 20:55:25

Tényleg hatalmas már :) Nagyon szép!

bogyolany 2009.10.09. 21:05:45

Ősz van :)

Nagyon szép a pocakod, remélem novemberig kitart még ez a póló ;)

Hunor: nagyon jó az elképzelésed! Mi ugyanígy voltunk Helénával. Azt mondtam, hogy majd akkor szokunk le a cumiból ivásról és a csőrös pohárról, amikor ő akarja. Egy feldmár könyvben is azt olvastam, hogy mindennek megvan a maga útja, nem kell erőltetni. Ki látott már húsz éves cumizós-csőrös-poharazós kisfiút? :) Ugye hogy senki? ;)

Sütanap 2009.10.09. 21:15:25

Ha már így előbújtam zugolvasóból, akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy megdicsérjem ezt a gyönyörű Minkalakot! :) Már nincs sok hátra a köldökvillantásig... ;))
Kérhetek egy mailcímet? Lehet, hogy látszik valahol, de nem találom...
Barbus

cucka 2009.10.09. 21:33:24

@csokisnoopy: a fölső kiválasztása a növekedés követése szempontjából szándékos volt, bár amikor e mellett döntöttem, sosem gondoltam volna, hogy már időnek előtte "kinövöm"! ;) (és köszi Neked először! :))) )
@kata790313: @Kinga85: köszi Lányok! :)
@bogyolany: köszönöm a blogunk őszies ruciját! ;) Én csak merő praktikusságból gondoltam úgy, hogy már nem kell több csőrös pohár, de ezek szerint Hunc nem érzi még elérkezettnek az időt az "elválásra". Most van új, és boldog tőle. :)))
@Sütanap: írtam mélt. köszönöm! :)

matusi · http://csoppdodom.freeblog.hu 2009.10.10. 12:46:05

Nagyon szép a pocak, jól látom, hogy ugrásszerűen megnőtt?
a császár utáni szülésről még én is tervezek külön posztot egy ideje, remélem tudok vele segíteni Neked is.

Lyndy2 2009.10.10. 12:57:44

Ez már gigapocak! Nagyon szép!!

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2009.10.10. 14:10:32

Tényleg óriáspocak!Minkalány jól kialakította magának a kis kuckóját:)Nálunk még mindig a cumi a menő eéaéváshoz,sőt mostanában napközben is kéri Marcipán,pedig soha nem ivott cumiból nappal.??Ez van.Majd kinövi...

Nani 2009.10.10. 21:23:04

Aztaaaaaaaaa!!! Növögeted ám!!!

Hunc és a csőröspohár... ahogy azt Anya elképzelte! :)

Baybee 2009.10.11. 15:47:11

Ezt a fotót elnézegetve... énisénisénis... :OS
süti beállítások módosítása