cucka 2009.10.13. 19:19

Fejlemények

Ma bebizonyosodott, van egy újabb biztos pont az életemben. Azt gondolom, jól sikerült nőgyógyászt választanom, csúszásban, 2 sürgősségi császár között, a lehető legjobb stílusban tudta kezelni, a hisztéria szélén táncoló, harmincakárhányhetes kismama mivoltomat.

Azt már meg sem említem, hogy többórán át várakozva, olvasgatva, gondolataim ezerfelé cikáztak, és ügyesen sikerült fölspanolnom magam a kétségbeesésig. A múltkori szülésnős látogatás kapcsán, azt az aprócska tényt kifelejtettem a bejegyzésemből, hogy amennyiben a szülésem átcsusszanna mégiscsak decemberre, így a szimpatikus rutinróka szülésznő nem tudna vállalni, mert decemberben nem vállal szülést, szabadságon lesz. Ez volt az elsődleges kérdésem drágajódoftorúr irányába, hogy ugyan jósolja már meg, mikor is fog kibukkanni ez a Minkalány, és mi a véleménye, merjem-e így bevállalni rutinróka szülésznőt?! A szülés időpontjáról bővebb tájékoztatásért a Jóistenhez irányított, ellenben azt javasolta, nyugodjak meg, elég nagy kórházban készülök gyereket világrahozni, akad itt még pár szülésznő. (És a legfontosabb: ő itt van biztosítékként, hát nem elég ez nekem?!) Rögvest ajánlott is egyet, akivel szeret együtt dolgozni és akiről kiderült, szintén nem vállal decemberben szüléseket, mint megtudtam, azért nem szeretik a decemberi hónapot, mert mi van akkor, ha elcsúszik a dolog karácsonyig?! na, mondjuk az éndolgom, tuti nem fog odáig elcsúszni... (azért csak halkan megjegyezném, ez nem kimondottan a szívességkérés kategória...)
Hármaska szülésznő intrója hagyott némi kívánnivalót maga után, viszont a beszélgetésünk egész tűrhetően zajlott, így eldöntöttem magamban ő lesz a talonszülésznőnk. Mert maradnék az eredeti rutinróka mellett, és így, ha mégis átcsúsznánk decemberre, lelkemrajta, megnyugodhatok.

Doktorbácsink annyira látta rajtam a kiborulásközeli állapotot, hogy kérés nélkül elárasztott pár bűbáj Minkafotóval, miközben végig dícsérte a leányzót, hogy milyen szép húsos baba... öhm, mindenhol.

Számokban:
Egy magzat koponyavégű hosszfekvésben.
BPD (koponya haránt átmérője): 88 mm
HC (fejkörfogat): 316 mm
AC (haskörfogat): 286 mm
FL (combcsont): 67 mm
Jó szívműködés, jó életjelenségek. Telt gyomor és hólyag, norm. veseállomány. Lepény a mellső falon tapad, I. fokban érett, átlagos mennyiségű magzatvíz.
Súlybecslés: 2200 gramm.
Vélemény: Grav. s. 33+6 a biometriai adatok alapján.

És hogy ezek után most hol is tartunk? már magam sem tudom... Ami biztos: az első ctg-m dátuma november 3. És hogy most három napig bírjam ki meglapogató drágajódoftorúr nélkül, mert elutazik...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr551448092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.10.13. 20:37:24

Miért voltál kiborulva?
Megnyugodtál már?
Gyönyörű profilja van Minkalánynak! Ha jól látom, megint előrébb jöttetek 1 héttel...? :)

cucka 2009.10.13. 20:42:11

@Eriberi33: na igen, azt mondják a hozzáértők nagybaba lesz, legalábbis Hunornál nagyobb és ez a természetes, hiszen több helye van már nődögélni. ;)
Például ettől az egész kiszámíthatatlanságtól sem érzem túl stabilnak magam (gyakorlatilag lassan már akármikor szülhetek), meg a szülésznő hiány is aggaszt, nomeg a mai szülészlány is szinte-szinte rá akart beszélni a könnyebbik útra, azaz a programozott császárra... és lassan azt érzem, elkezdtem árral szemben úszni... egyedül a dokim támogatja a természetes szülésemet... :o)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.10.13. 21:13:16

Jaj Drága!!!! Ne hagyd magadat befolyásolni, sem rábeszélni semmire... egyébként nekem nem is kellene másnak a bíztató szava csak a dokimé. elhiszem, hogy ez a bizonytalanság kiakaszt, engem is ki fog, ha egyszer odajutok, hogy bele merek gondolni, hogy mindjárt itt az idő... de még nem merek... de nyugi:))))
És különben is, családi hagyományként Minkalány úgyis advent első vasárnapján fog születni, ami ha jól számolom nov. 29. és akkor pedig ott lesz veled rutinróka:))) Pussz

matusi · http://csoppdodom.freeblog.hu 2009.10.13. 21:14:12

Nálunk nincs szülésznő választás, aki épp ügyeletben van ő segít, lehet jobb is így. Mellettem voltak,segítettek, aggódtak:)És ami a legfontosabb eszükbe se jutott megkérdőjelezni, hogy miért nem császároznak megint.
Ne hagyd magad!A legszebb utolsó heteket éled, gyönyörű szép nagy pocakkal, még Huncossal kettesben, apjukkal hármasban.
Minden jó lesz!
A kiszámíthatósággal, vagyis a méretekkel pedig ne "foglalkozz", ezek sacc kb adatok.Jó helyen van ott bent a csaj, és akkor fog kibújni amikor kell.

Csillagbaba1 2009.10.13. 21:50:47

Drágám! A várandóságra nem jellemző a kiszámíthatóság :) Megértem a pörölő napodat, nem könnyű mostanság Neked/Nektek! Ölellek!!!

Kendemami 2009.10.13. 22:35:55

@cucka: Még jó, hogy a dokid fogja a szülést vezetni, nem a szülésznő... Nálunk egyébként nincs ilyen választási lehetőség, annál a szülésznőnél szülök aki épp üygeletes. Pedig jó lenne a Zsombisat kifogni...
Azon pedig jót mosolyogtam hogy az én picikém ülőmagassága megegyezik Minka combcsontjának méretével :))))

Pankababa 2009.10.13. 23:09:13

Ezen a kis képen is látszik, hogy milyen szép....Minden rendben lesz, akkor jön majd, amikor itt az ideje, persze remélhetőleg ez a neked is optimális dátum lesz:-)))

gneke 2009.10.14. 09:59:18

Szia!

Tudod, minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Ha novemberben születik, akkor azért ha netán decemberben, akkor azért. ha fiú lenne, úgy lenne jó, de így hogy kislány lesz, így meg azért jó. Semmi sem véletlen!
Egyébként eredetileg - URM alapján - mikor kellene szülnöd? Mert csak az tűnt fel, hogy egyre korábbi időpontokról írtál:-) Kórházi pakkod készen áll már? Még ráér, csak kérdezem, nem lepődök meg, ha igent írsz:D.

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.10.14. 10:26:06

Minkaleányod figyelemreméltó méretekkel rendelkezik:)) Úgylátom ultrahangonként plusz 1 hét:)) Kíváncsi vagyok végül mikor fog kibújni a drága:)

kata790313 2009.10.14. 10:47:57

Szép méretekkel rendelkezik a kisasszony nem vitás:) És az arcocskája...gyönyörű baba lesz, ez már biztos!

popianyus 2009.10.14. 14:58:15

Nagyon jó ez a kép! :-))
Tényleg szép méretei vannak Minkának,pont ugyanekkora volt Réka is 33,5 hetesen. :-) Korábban is jött 12 nappal, 3,5 kilóval.

Szülésznős sztorit nagyon átéreztem, én ráadásul dec. 24-re voltam kiírva, úgyhogy nagyon jól elbeszélgettem a jelöltekkel,egészen addig, amíg ki nem derült, hogy mikorra vagyok kiírva. Akkor futva menekültek. :-)) És persze hogy nem vállaltak be, 4 szülést vállalhat be szülésznő privin mifelénk, ha megteheti, akkor már olyat választ, ami nem ippen karácsonyra esik, ha lehet....

Végül találtam olyat, aki csak a Szentestét nem vállalta, amúgy igen. Jó döntés volt, és ő is jól járt a dec. 12-vel. :-)))

Mazsola01 2009.10.14. 19:39:59

Kezdem azt érezni, hogy mi már tényleg csak akkor futunk össze, ha megszületik a lányod, de akkor hatalmas ünneplés lesz: négyes szülinap ünneplés, Minka köszöntő és ajándékhegyek :D

LiliBogar 2009.10.14. 22:27:22

Igazán szépséges pocak büszke tulaja lettél :) A kiborulás belefér... elvégre a terhesség elbírja ezeket :)
Már nem sok van vissza... nehéz türelmesnek lenni ;)
Puszi

cucka 2009.10.15. 09:57:19

Köszönöm a hozzászólásaitokat, átgondolva-lehiggadva, arra a következtetésre jutottam, marad a rutinrókára esett választás, aztán ha mégiscsak átcsusszannánk decemberibe, akkor majd jól megvizsgál az ügyeletes és ekkor értesítem a mi dokinkat.
Az ő szavait idézve "gyerek még nem maradt odabent". :))))

Ingrid 2009.10.15. 13:24:29

Úgysem fogsz Karácsonyig elhúzódni, így szépen fogod magad, és ha beérsz a szülészetre, dobsz egy sms-t a "rókának" meg nekem!
Ha a "róka" nem megy be, akkor én szépen odamegyek és ha netán az a (senkiházi) szülésznő van bent, aki engem túlszenvedtetett, akkor kidobom és hívom G.-t! Ketten meg valahogy csak elboldogulunk veled és Mickával :)
Ha pedig császárról van szó, akkor azt kéretik eldöntetni a szakemberrel. Punktum. Ha pedig sok vagyok, akkor kitörölsz a telefonodból :)

Kinga85 2009.10.15. 19:37:02

Ó, sajnálom, hogy nem támogatnak, vagyis csak a dokid :( De szerintem ne aggódj, szerintem egy ügyeletes szülésznővel sem járhatsz rosszul, ha netán átcsúszik decemberre, na meg ott lesz a dokid is!!!! Aki szuper szerintem! Minka szép méretekkel rendelkezik, és nagyon szép buksija van :)

cucka 2009.10.18. 20:27:57

@gneke: kórházi pakkom??? áááá, most nem vagyok olyan gondos-anyuka, mint Hunor idejében... de már van elképzelésem, hogy mit viszek be! ;)
@Ingrid: nagyon sokat jelent ez most nekem... KÖSZÖNÖM!!! :) (ha meg tényleg sok leszel, azt jelezni fogom, asszem viszonyunk megengedi. ;) )
süti beállítások módosítása