cucka 2009.10.23. 10:57

Éppen egy éve

... talált el egy képzeletbeli játék, melynek lényege volt, hogy merjünk nagyot álmodni, merjük leírni, majd 1-2-3 éven belül tekintsünk vissza rájuk és konstatáljuk: mennyire vonzottuk be őket, mennyire teljesültek legtitkosabbjaink avagy esetenként mennyire ellenkező irányba indultunk el, mennyit változtunk.

"1 év múlva, 2009. október 23.:
Elsőszülöttem csodálattal lesi a KisTesót, szívélyesen próbálja játékba invitálni, aki ugyan még csak rövid ideje érkezett közénk, mégis kellően felkavarta unalmasnak eddig sem nevezhető életünket. A majdnemkétéves Huncmester már vidáman csicsereg, a környéken mindenki ismeri,  és szinte szusszanásnyi pihenőt sem engedélyez sem nekem, (ennek hála, KisTesóra várva, nem is dobtam magamra egy laza 20-ast), sem a felfutó rendelőben sokat dolgozó HuncApunak. Üres perceimben burkolatok, falfestékek és lakáskiegészitők prospektusát bújom... hiszen már megtaláltuk az álomházikónkat..."

S hogy mi az, ami megvalósult belőle?

Hunor egyelőre még a pocaklétben élő Minkalányt lesi csodálattal, kínálgatja mindenféle földi jóval, csőrös pohárból vízzel, kekszdarabkákat dugdos a köldökömben, jajjneki, ha egyszer szabadlábra kerül... nem ússza meg a kiflicsücsköt, akárcsak Sóginő anno HuncAputól. 
A majdnemkétéves Huncmester már valóban vidáman csicsereg -a maga nyelvén- és a környéken is hírös, ismert. Laza huszast sem dobhattam magamra (asszem 5-öt sikerált ezidáig mindösszesen), a megálmodott szusszanásnyi pihenő hiányában. Zapjuk sem pihen, az előbb említett okoknál fogva, és valóban sokat dolgozik.
És igen... valóban prospektusokat bújok, igaz a költségvetésünkbe nagyálmok nem férnek bele, én mégis álmodozom, hiszen már megtaláltuk az álomházikónkat...

És hogy mit érzek most?

Az arcomon forró könnyek folynak végig, mert boldog vagyok, mert úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, mert a nehézségek ellenére itt vagyunk egymásnak és én már másra nem is vágyom... talán csak annyira, hogy adjanak az Égiek kellő erőt óvni és szőni a csodahálót magunk köré, mely megtart és megvéd mindentől... mert csak így alkothatunk mi megbonthatatlan egységet...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr441469354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2009.10.23. 12:05:50

Remélem,a következő két évben eltervezettek is így sikerülnek majd!Szívből kívánom nektek!!!

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.10.23. 12:17:43

ha hiszed ha nem éppen a napokban jutott eszembe ez a játék, hogy mi az ami megvalósult, mi nem...
jól állunk, és ez jó:-D

Csillagbaba1 2009.10.23. 12:24:38

Nahát.. csurognak a könnyeim a meghatottságtól :) El sem tudom mondani mennyire örülök Neked és mennyire szívből kívánom hogy a szövés ilyen töretlen maradjon!

Ingrid 2009.10.23. 12:48:14

Ez a legjobb példa arra, hogy nini, itt van valaki aki nagyot tervezett és álmodott, és ennek tetejében meg is valósította!
Ez nem kis dolog és nagyon nagyon megérdemelten hullatsz örömkönnyeket!
Én nem könnyezem, csupán büszke vagyok arra, hogy ismerhetek egy ilyen csajt, aki képes megvalósítani az álmait...

Kinga85 2009.10.23. 13:29:14

Minden így alakuljon továbbra is, ahogy szeretnétek :) Nagyon kívánom nektek! Én is gyorsan visszakerestem, mit is írtam, mikor hozzám ért ez a játék, jó ötletet adtál evvel, köszi :) Írok én is róla picit, remélem nem gond :) Édes lehet a Minkát "etető" Hunor :DDDDDDDD

ilgya1 2009.10.23. 14:20:05

Azért ha nem is hullattam könnyeket,de a meghatottság szele nagyon megérintett. Azt kívánom,hogy folytatódjon az álom és a megvalósítása, úgy ahogy szeretnéd:)

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.10.23. 22:16:30

Látod, merjünk nagyot álmodni! :) Örülök, hogy minden úgy alakult, ahogyan szeretted volna, legyen így a következőkben is! :))))
Úgy látszik nosztalgikus, visszaolvasós idők vannak, épp tegnap szembesültem vele én is, hogy csak óvatosan kívánjon, s álmodjon az ember, mert megvalósul, s teljesül ;))) Hála Istennek! :)))))

LiliBogar 2009.10.23. 22:31:06

Nem tévedtél nagyot :) A többi álmodra is emlékszem... kívánom azok is csak ennyire térjenek el :)
Puszi

Timocska_ 2009.10.24. 07:15:19

Nekem is pont a napokban jutott eszembe ez a játék!
Szuper, hogy olyat álmodtál, ami teljesült is! :)
Maradjatok mindig ilyenek, amilyenek vagytok. Jó olvasni Téged!
Puszi!

Pöttye (törölt) 2009.10.24. 09:27:05

Örülök nektek ;-)
NAGYON!!!

Baybee 2009.10.24. 15:46:44

Így teljesüljön minden álmotok! :O)

Pankababa 2009.10.24. 16:10:50

Örülök, hogy boldog vagy és mersz álmodni. Mindig így teljesüljön!

cucka 2009.10.24. 18:30:19

Én is örülök, hogy teljesültek az álmaink... bár nem voltak túlzottan "elrugaszkodottak" a földtől, ám mégis könnyedén nem-sikerülhettek volna.
Most minden jó. :)
Ha tehetném, mindenkinek azt kívánnám, hogy jövőre valóra váljanak ugyanígy az álmai. :)

masika 2009.10.25. 14:39:04

Én is örülök, hogy megvalósulni látszanak az álmaid!

(Én pedig ma éccaka valami csoda folytán veled álmodtam, mégpedig azt, hogy megszületett Minka! Jöttem is gyorsan megnézni, de látom még 2 az 1-ben vagytok)

Pocakos Macska 2009.10.26. 12:53:09

Én is azt kívánom, hogy minden álmod így váljon valóra!!!
Ölelés :)

h.o.era · http://eranaploja.freeblog.hu 2009.10.26. 13:58:04

Csatlakozok a jókívánságokat írók sorához, és előlépnék a 'zugolvasók' köréből. Remélem, nem baj :P
Látogass el te is hozzánk az eranaploja.freeblog.hu/ -ra. (Amúgy megengeded, hogy kilinkeljelek?)

Booo-bi 2009.10.26. 19:37:59

Szia HuncMami!

Nem jártatok véletlenül a Kolbászfesztiválon? Úgy tűnt, mintha messziről Huncost láttam volna, csak nem mertem odamenni :)

cucka 2009.10.26. 20:21:55

@masika: még odébb van, remélem, mindenesetre jól esik a velünkálmodás! ;)
@h.o.era: én a Béjbi-féle meitai kapcsán találtam Rátok, és néha én is be szoktam leskelődni Hozzátok. ;) A kilinkelés meg megtiszteltetés számomra, és én is kibiggyesztelek, ha nem bánod! ;)
@Booo-bi: bár volt tervben, de sajna, idén nem jött össze, HuncApu nem vállalta be kettő darab nyügös kölökkel4 :$ Nomajd jövőre talán. :)

h.o.era · http://eranaploja.freeblog.hu 2009.10.26. 20:29:20

Látom, meg is tetted, örülök neki :P

huncut_kata 2009.10.30. 15:00:26

És mik az álmaid a mostanhoz képest 1 év múlvára?

cucka 2009.10.30. 21:14:37

@huncut_kata: hát tudod, én már csak arra vágyom, hogy béke meg nyugalom vegyen végre körül, hogy rendeződjenek a ház körüli dolgaink... Most nincsenek "vad" céljaim... :)))
süti beállítások módosítása