Családunk különleges képességgel rendelkező tagja tegnap kitüntetett figyelemmel pátyolgatott. Többször jelezte, hogy én csak pihengessek a hálóban, ő majd inkább behurcolja az összes mozdítható játékát és azzal járul ágyamhoz. (profánabbul fogalmazva: beborított két tucat kisautóval, autópályaként funkcionáltak domborulataim és olykor-olykor hangos "gyí" felkiáltással meglovagolt...). A nemmegszokott kímélés közben egy nemvárt kérdést intéztem Hunorvirágszálhoz: Minka sokára fog születni?, melyre határozott nemmel válaszolt, mire én még novemberben? bólogatott, így tovább merészkedtem: két hét múlva?, újabb tagadás, egy hét múlva? vigyorgó bólogatás... További pontosításba nem mertem belemenni, meg aztán a jósúr 3-4 kérdésre vagyon bekalibrálva, a számára érdekteleneket figyelmen kívül hagyja...

Első döbbenetemen átlépve megpróbáltam a realitás talaján maradva a következő dolgokra koncentrálni: most már aztán tényleg jó lenne összecuccolni a kórházi csomagjainkat és ma fékeveszett módon nekiestem a Minka-ágynemű átmosásának és átvasalásának. (nomeg a fennmaradó raklapnyi tisztaruhának...)

Idén nem szeretnék úgy járni, mint két évvel ezelőtt, így utólag tragikomikusan alakultam a kórházban, ha jól emlékszem 4 hatalmas pakkal érkeztünk, amiből a szülőszobait és az enyémruhákat sikerült felvinnünk, a többit HuncApu párszor megsétáltatta a Pest-Fehérvár útvonalon, így hazajövetel előtt egy nappal cigölt be további 2 nagy bőröndöt, amiről szobatársaim nemes egyszerűséggel azt gondolták, zuram eképpen készül "ottfelejteni" minket a kórházba. Nem utolsó sorban, meg azt hittem a 4-5 napos benntartózkodás alatt kényeztető wellness hétvégén veszek részt,  hogy csak pár dolgot említsek: többféle olvasmánnyal készültem (többek közt Van Gogh életét vittem be, asszem fél oldalig jutottam... cöhh), több rendbeli váltás ruhával (ha sétálni támadna kedvem a kórház udvarán melegítő és hozzáillő sportcipő...), arckrémek, sminkfelszerelések és testápolók tömkelege (nappali krémek, alapozók, szemránckrémek, testápolók többféle bőrtipusra, hátha sebtibe megváltozik a bőröm típusa is a szülés következtében... ). Hazajövetelkor meg az volt a legnagyobb zokogós hisztim tárgya, hogy zuram elfelejtette behozni a régi farmernacimat és most mibe is megyek így haza szégyenszemre?! (nemtom mért hittem azt, hogy az a laza húszas ottmaradt a műtőasztalon... a kismamanacim éppenhogy egy pöppet volt nagy rám hazajövetelkor...) Persze, amire igazán szükségünk lett volna, a szőlőcukor, az kimaradt, de ez sem történt véletlenül, ennek köszönhetjük, hogy személyesen is megismerkedhettünk Zsóékkal.

Így most okosabban és gyakorlatiasabban készülök csomagolni, ezért is következzenek a száraz listáink memento-ként:

Minkalánynak való csomag:
- 6 db body
- 6 db rugdalózó
- 3 db kissapka
- kistakaró, hálózsák (ki tudja ez milyen fajta kölök lesz, Hunor első perctől nem tűrte a takarót magán, később már a hálózsákot sem...)
- pelenka (ebben a kórházban napi 3 db jár egy babának, viszont korlátlanul kapunk popsitörlőt, popsikrémet, köldökcsonkápoláshoz való alkoholt, hintőport, steril gézlapot, fülpálcikát...)
- 6 db textilpelenka
- fürdőlepedő (kifogókendő)
Hazajövetelhez: vastagabb sapka, vastagabb naci, vastagabb kiskabát. (vagy ha hidegebb lesz overáll), kocsiülés. De ezt nem fogom becipelni, csak összekészítem, ha gyün értünk apjuk, ezzel a csomaggal teszi.

Enyém wellness csomag:

1. szülőszobai pakk:
- szendvics, nasik (csoki, szőlőcukor, keksz), ásványvíz, homeopata bigyók gondosan feliratozva, mint anno (na ez egy másik bejegyzés lesz)
- wc papír, papírzsepi nagy kiszerelésben
- hálóing (sajátban történik az eksön), zuhanyzáshoz papucs, köntös, törölközők, tusfürdő, hónaljizgató
- barátnőm, a Tena Lady extranagy, hű kísérőjével: egyszerhasználatos hálós bugyival
- másik papucs, vegyük a normális lefolyást, mégse egy víztől csöpögővel szeretnék átköltözni a szobámba
- 1 rugdalózó, 1 body, 1 cérnasapka a kiskirálylánynak, mert nem kap benti cuccot
- személyes iratok (személyi igazolvány, lakcímkártya, házassági anyakönyvi kivonat, -ami már nem kell 300 napnál fiatalabb legyen- eltörölték!, Taj kártya, terhességes dosszié -benne a gondosan összekészített eddigi leletek+kismamakönyv-), fényképezőgép, telefon
- együttszülő apukának egy papucs és egy tiszta póló

2. wellnes napokra:
- 3-4 db elölgombolós hálóing (nemtom más, hogyan csinálta, de én általában zuhany és hálóing váltás után lettem rögtön foltos itt-ott...)
- fentebbemlített T. Lady és barátja családi körben, nagy kiszerelésben
- szoptatós melltartók, belevaló betétek
- tisztálkodási cumó (tusfürdő, sampon, 1 db arckrém idén elég lesz, fogkefe+fogkrém, hajkefe, wc papír, wc-re papírülőke)
- mellszívó, tejtároló poharak
- pohár, tányér, evőeszközök, mosgatószer+szivacs
- telefontöltő
- szoptatós tea (vízben oldódó granulátumot fogok beszerezni)
- hasleszorító bugyi
- és valami igazán könnyed olvasmány (megteszi a kötelező heti szaklapok bármelyike, pl. storry, hot magazin...)

A nagy tesóvárásban meg este döbbenten fedeztem fel, hogy Hunormanó immáron 13. fogú kicsirémmé lépett elő, előbukkant a jobb oldali fölső vámpírfoga (szemfoga) is. Mentségül max 2 napos a hír, mert akkor nem én sikáltam este a fogát.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr421502213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kendemami 2009.11.05. 13:26:37

Én annyira jót derültem a múltkori csomagodon :)))) ÉS persze barátunk a hálós bugyi :)))) Mondjuk először én is készültem tetemes mennyiségű T Lady-vel utóbb rájöttem, bőven elég az éjszakai betét. De persze ez egyénfüggő. Még nem is hallottam ilyenről, hogy saját cuccban vannak a bébik. Itt rendes babaruha van rajtuk, de kórházi (a nővérek turizták nekik).
Meg még egy személyes kérdés: honnan teccett hozni az ékes tájszólást, csókolom? Nekem elég hazainak tűnik csak azért kérdem :)))
Ja és persze kapcsoljon kedves turbó üzemmódra, ha ilyen gyorsan érkezik a kis hercegnő!!!! :)))

gneke 2009.11.05. 13:30:59

Mobiltelefon, fényképezőgép töltő. Nekünk sikerült lemerült fényképezőgéppel bemenni, (addig próbálgattam majd egy hónapon át,hogy nincs-e lemerülve, hogy addigra sikerült, mire szülni mentem). Haza is akartam azon nyomban küldeni apát - bőven belefért volna, hogy feltöltődjön a félnapos szülőszobai benntartózkodásom alatt. Mármint az akksi. Bár így utólag Apa is...

gneke 2009.11.05. 13:32:04

Ja igen. Az tetszett, hogy a szülőszobai csomag első tétele a szendvics.

cucka 2009.11.05. 14:06:43

@Kendemami: én meg anno nagyméretű éjszakai betétekkel készültem, és kevésnek minősültek. :S
Nekem is új volt, hogy baba is és mama is saját cuccban nyomja a bentlétet még a szülőszobán is, mivel előzőleg *gondosanyuka* többrendbeli gyerekruhát is vitt be Huncmesternek, de ott meg nem volt rá szükség. (így utólag sok mindent nem hagytam a szekrényében itthon... ;) )
Tájszólás: eredeti partiumi. :)
@gneke: na, igen, ez az előző szülés tapasztalata: amikor első körben kiderült, hogy reggel előtt ebből nem lesz gyerek, a zuram elment kaját rendelni! :))) A slusszpoén: mire megérkezett a rendelt étele a stábnak: a felpörgetett események miatt, már rég kintvolt Hunor. Így ők kényelmesen megvacsoráztak, én meg deréktól lefelé bénultam vártam, hogy talán egyszer majd ehessek-ihassak. ;)

Szőlő 2009.11.05. 14:48:46

Én Tenát vittem, bár csak kis csomaggal, de még kellett behozatnom. A kórházi napokon kellett, utána 1-2 napig éjszakai, aztán már csak a sima. (mondjuk én meg elég mániákus cserélgetős voltam, elszoktam már a betéttől....)

Csepegtethetnél a népnek néhány pocakfotót, hm? ;)

Nagyon várom már Minkalány érkezésést!!!!

cucka 2009.11.05. 15:05:33

@Szőlő: igyekszem, ma este, csöndben-nyugalomban. ;)

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2009.11.05. 15:18:50

Hajjaj,jól vigyázz,ezek a jósok tökéletesen jósolnak!
Első csomagodon jót mosolyogtam.Én a szülőszobára is vastag könyvet vittem magammal:)Mondjuk időm az lett volna...

CsJ 2009.11.05. 15:25:57

Hú, ez már az izgalmas része! :)
Én annó csak újságokat vittem be, de azokból is kábé másdél oldalt olvastam el :)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.11.05. 16:36:39

Én is vittem naivan könyvet magammal, de aztán bele sem lapoztam, hisz ott szuszmákolt mellettem egy csöppség, ami minden könyvnél csodálatosabb volt:)
Tényleg nem kell friss házassági kivonat? ez jó hír:)
Hunor 1 hete nekem nagyon korai, én még nem készültem fel arra, hogy lesz egy Lányod!!!! Tessen még két hetet Minkaleányt benttartani, az én kedvemért!!!!

Lyndy2 2009.11.05. 17:05:40

Hűű én már csak kapkodom a fejem, hogy már itt tartunk. Annyira izgi!!

ilgya1 2009.11.05. 17:11:45

hú de izgi ez már a visszaszámlálás...

Eriberi33 2009.11.05. 20:08:20

Esetleg füzet + toll? Hogy a friss élményeket leírd? ;)
Annyira fura nekem, hogy ennyi minden kell otthon a kórházba... :$ étkészlet, meg wc papír... Tök durva... meg pelus... És még szerencsés vagy, hogy popsitörőt kaptok... Azért ez gáz...
Majd a homeós cuccokról felvilágosíthatnál! ;)
Jajj, annyira izgi ez az egész! Amúgy a 11.11. tök jó kis dátum lenne! ;)

cucka 2009.11.05. 20:42:42

@Eriberi33: 11.11... akkor lenne a 3. házassági évfordulónk is. ;) Tényleg tökéletes dátum, de nem bánnám, ha még ráhúzna mondjuk egy hetet... én még lélekben nem tartok ott... :$
Tényleg: füzet+toll, ez jó ötlet! :))) így konzerválhatom, ha úri kedvem úgy hozza a friss érzeteket. :)
@PBea: kérdezz rá a házassági kivonatra, nekem külön említette a szülésznő, hogy már nem kell frisset kérni, elfogadják a régit is. :)

STike · http://icikepicike.freeblog.hu 2009.11.05. 20:48:37

:D Nagyon jót derültem az előző csomagodon és örülök, hogy nem csak én pakoltam felesleges cuccokat. ( hajszárító pl. - örültem ha eljutottam a zuhany alá, gyors macskamosakodás azt készen van :) )
nekem császár után nagyon jó lett volna ha van nálam szívószál, könnyebben ittam volna fekve - na de persze nálatok sima ügy lesz;)

cucka 2009.11.05. 20:56:17

@STike: most, hogy mondod, nálam is volt hajszárító! :DDD akkor mi ugyanarra a wellnesz napokra fizettünk be? ;)
A szívószál jó ötlet, bedobok párat, mert nekem is hasonlóan jól jött volna, de szerencsére egy 2 dekás üditő mellől leaplikáltuk. ;)

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.11.05. 21:31:53

én ugyanazt a wellness csomagot, mint Te az elsőt, meg laptopot is:)))
aztán nem hogy a könyveket nem vettem elő, de lecsaptam volna azt, aki egyáltalán hozzámszól:)) nagyon izgulok már:)

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.11.05. 23:20:50

tik-tak... mindjárt Minka képeket fogunk nézegetni gyönyörködve a kis hercegnőben! :)))))))))))))

Kíváncsi vagyok, Hunornak igaza lesz e :)
Anno én Luca érkezését kiingáztam, s valóban szept első hetében döntött a költözés mellett :)

Lillencs 2009.11.06. 11:13:51

Bocsi Cucka, de szétröhögtem a búrám, annyira jó....ilyenkor nem érzem magam (annyira) hülyének, hogy még kisrádiót is vittem magammal.
Nekem is abszolúte kedvenc a masnis Minkafotó, hihetetlen, hogy nemsokára találkoztok.
Öleléssel: Lili

Kinga85 2009.11.06. 12:37:38

Nagyon készülődtök már, annyira izgi :) Várom már nagyon, kíváncsi vagyok bejön-e Hunc jóslata :)

Kendemami 2009.11.06. 13:54:27

Én a még discman-t vittem be, az mondjuk jó volt, mert éjszaka ugye hormonrobbanás miatt aludni nemigen tudtam. A videokamera aksija kettő percet bírt, mivel előtte 1 hónapig a táskában várta sorát... A laptopot egyik nap behozattam, hogy a cyberbarátaimmal tudassam nagy örömünket, de annyi elég is volt, nem kellett tovább.
Nagyon várom már Minkát!!!! És az a masnis fotó olyan könnyeztetős (főleg nekem harmadik fiát várónak :D)
süti beállítások módosítása