cucka 2009.11.30. 16:34

Kezdek telítődni...

Akik nyomonkövették mostani várandósságomat, vagy még esetleg az előzőt is, azok tudhatják, hogy míg Hunor napragyerek volt (azaz tankönyvileg napra pontosan fejlődött, napra pontosan tudtuk a fogantatását, minden kötelező és fakultatív ultrahangon korának napra megfelelően volt érett, és mindezt megkoronázva: a kiírás dátuma szerint érkezett is meg közénk), addig Minka -ebből a szempontból- igencsak hozzávetőlegesengyerek. (azaz két egymást követő ultrahangon sem felelt meg a becsült korának, méretbeli és hetekbeli eltérésekkel fűszerezte egész várandósságomat).

A legutóbbi ctg alkalmával megbeszéltük a szülésznővel, hogy a sokféle dátum és lelet között a mai napon megpróbálunk rendet teremteni és -stílusosan- közösen megszülni a valódi szülésem napját. A folyóson ctg-re várakozó kismamák legnyagobb örömére röpke másfél órásra sikeredett a mai monitorozásom, Minkának esze ágában sem volt felébredni, sem csikizésre-vakargatásra, sem szépszóra, sem heves felrázogatásra, sőt még csokival sem lehetett ébrenlétre bírni. (felajánlottam, szívesen visszajövök egy hajnal 3-as mosdómenet alkalmával, olyankor mindig ébren van a kiskisasszony... vagy akár most is, éppen készül szétrúgdalni a kecója falát...). Ezalatt egész kis orvosi konzílium gyűlt a szekérderéknyi leletem felé, volt nagy hümmögés, néha odavetett kérdések. A legnagyobb problematikát az okozza, hogy mint olyan, nekem sosem volt szabályos ciklusom, így Hunor szoptatása mellett sem rendeződött, sőt. Tehát a legutolsó Mikulás csapatok szerint már babáznom kellene, így az ez alapján történő számítás kilőve. Maradna az első ultrahang. Igenám, de az első ultrahang hivatalosan a 6. héten készült, ami a mai orvoscsapat szerint mégisinkább az 5. héten esett meg, ennek ellenére Minek akkori fejkörfogata egy 7. hetes magzatnak megfelelő volt. (?!). A hivatalos 6. hét szerinti megállapításra épült a kötelező 12. heti uhu, mely szerint akkor már 13+4 naposnak lettem titulálva. Ez alapján készült a 16. heti AFP és a 18. heti genetikai ultrahang is (azaz minden kicsit előrébbhozott lett!), és minidg egy kicsit idősebbnek nézték a leányzót, mint valójában.

Nos, a hosszas fejtegetés eredménye kapcsán egyre több szülési dátum is felmerült és sok másik elvetődött. Így a mai nappal egy újabb időpont került előtérbe, mégpedig a december 12. Mindennek ellenére a héten marad a csütörtöki és a vasárnapi ctg is.

Én már csak blazírt nemtörődöttséggel veszem tudomásul ezeket és elgondolkodom, hogy a 21. században tényleg van ilyen, amikor családiház értékű műszerek állnak rendelkezésre és minden ultramodern és lassacskán már a gyerek neme is előre programozott?! nem napokról van szó, sokkal inkább hetekről és nem elefánt vagyok, akinél 2 év a várandósság és mondjuk belefér egy-két hét ide vagy oda tolódás...

No mindegy, Minka jön, ha jönnie kell. És ami biztos, hogy ilyen helyre kis szöszke nyilaslány lesz. És pont. Már nem keresek jeleket és nem fedezek fel vélt vagy valós szüléses érzeteket. Mindamellett Hunor jósúr prognózisai is sorra megdőltek. Báááááár, ma fölöttébb bújósfajtájú a legényke...

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr371564032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.11.30. 17:09:40

Bar en ugye nem vagyok orvos, de ez a dec. 12. nekem jo nagy hulyesegnek tunik az eddigiek tukreben... :$
elhiszem, milyen nagyon nehez lehet ujra es ujra kalkulalni mindent, es csak VARNI es VARNI... :(

Sok sok puszit kuldunk, es naaaagy naaaagy oleles Draga!!! ;)

Eriberi33 2009.11.30. 17:10:47

Ja? Egy pocakfotot dobhatnal... ;)))

cucka 2009.11.30. 17:21:20

Én sem tudom elképzelni, hogy a december 12.-e legyen a reális dátum, és ha erre még rászámoljuk a megengedett kettő továbbhordási hetet... az karácsony, egészen pontosan december 26! naneeee....
pocakfotóval igyekszem :)

Lillencs 2009.11.30. 17:22:18

Csatlakozom Eriberihez, baromság a 12.-e az eddigiek fényében, vagy gyököt is vontak??? :) A héten ebből györök lösz és kész. Punk-tum, hozza a Miku!!!

Lillencs 2009.11.30. 17:23:54

Te Cucka, nem úgy van, hogy akinek csaszi volt az első, annak nem lehet túlhordani???Hegvastagság, miegyebek.

ßóbita 2009.11.30. 17:30:36

Éjjel azt álmodtam, megszületett Minka. :)
12.12 jó dátum, a névnapom, de szerintem előbb lesz :)

Kendemami 2009.11.30. 17:39:51

Jaj te szegény... Átérzem, nekem Zsombi febr 2-re volt kiírva, még a védőnő is azt mondta, már január közepén babázunk, ehhez képest 1 hét túlhordással febr 9én érkezett a fiatalúr. És bár nekem Kende a nagyobbik császáros volt, nem merült fel, hogy ne lehetne szó túlhordásról, még úgy sem, hogy Zsomborka hatalmasnak ígérkezett (természetesen be is váltotta a hozzá fűzött reményeket...)
Cucka kitartás, Minka tudja szerencsére mikor jön el az ő ideje :)

Kinga85 2009.11.30. 17:50:16

Én eleve nem értettem azt, hogy miért módosítgattak nektek a kiíráson mindig? Ez nagyon nem jellemző, főleg, hogy a 12. hét után már eltérően fejlődnek a magzatok,így ezt sose szokták alapul venni a célidőhöz, hisz csak nagyobb a baba, mint a szerintük "átlagos"... (nekem is több uh-n nagyobb volt, mégse variáltak, azt mondták nem lesz pici, és kész :D) Ha meg nincs mihez viszonyítani, mint nálatok pl, akkor a 12. heti uh a meghatározó, meg tán az az előttiek, mert akkor még egyformán fejlődnek a babák... (pl én is a 12. heti uh alapján lettem kiírva, mert egy hosszú ciklusban fogantam meg, így nálunk meg pont kisebb volt a baba egy héttel kb...)Szóval nem igazán értem ezt az állandó variálást... Mindenesetre kitartás, hátha a hétvégi hidegfront kicsalogatja Minkát :))))

gsky 2009.11.30. 17:52:47

Szia,
egy ideje olvasgatlak Benneteket, én épp a harmadikat várom, elvileg december 22-re, de nálunk is elég képlékeny ez a dátum, hasonló okokból kifolyólag...
Nagyon drukkolok Neked, hogy ne kelljen sokáig várni a kisnyilast, nálam eddig kétszer az volt a "jel", hogy már semmit sem akartam, és már semmire sem vártam. Mikolt születése előtti estén a júliusi nap jó sokáig a szemembe sütött és észre sem vettem...
Minka után mi következünk, így aztán méginkább drukkolok :):)
Kinga

gsky 2009.11.30. 17:54:04

...ja és bocsánat, hogy így arc nélkül, ha van kedved belénkolvasni, itt megtalálsz :):)
www.hannamikoltaron.blogspot.com

cucka 2009.11.30. 18:16:03

@Lillencs: az van, amit Kendemami is írt, amennyiben uhu ellenőrzés mellett (hegmérés) történik a túlhordás, és baba-mama jól vannak, a köldökzsinóron szépen áramlik az oxigén és a tápanyag a kisemberhez, valamint a lepény állapota is kielégítő, akkor nem macerálják a szimbiózist. :)
@ßóbita: nekem is aznap van, valóban jó ómen lenne, bár addigra már szeretnék javában itthon lenni. ;) :DDD
@Kinga85: az volt a gond, hogy igazán nincs semmi biztos kiindulási pont, azon az egy hetes intervallumon kívül, amikor valószínűleg készülhetett Minkus. :DDD Már ezzel is kalkuláltak ma. ;)
@gsky: sztem én már jártam Nálatok, könyvjelzőim közt szerepeltetek egészen addig, amíg a legutóbbi sztógépagy-radírozáskor el nem tűntetek róla. :) Dejó, így megvagytok! :))))
Valahogy azt érzem én is, hogy ha el tudom engedni a görcsösségem, megindul Minkalány... és asszem, eljutottam a holtpontra és félretettem minden ebbélit... jön, ha jönnie kell. :)

gabci242 2009.11.30. 20:35:09

Szép szám a 12 tessék akkor ünnepelni én is fogok. :) A 13 is szép szám akkor meg a Nőci fog :) Töki meg hasonlatos a te Minkádhoz csak ő megfejelte egy terminált együtlétből fakadó jusztseakkor-fogantatással.Nesze neked meddőségi szakemberek :) Aztán mivel egy évig sírtam, hogy énmánsoseleszekterhes fogta magát a kölök és ráhúzott kerek 8 napot odabenn ( egy hétig sírtam, hogy énmánmindíterhesleszek...). Itt nálunk az a sorsa a túlidős kismamáknak hogy kőkemény macerának vannak alávetve. Amnioszkópia, kézi tágítgatás, ctg, megint amnioszkópia, szóval életem leggyötrelmesebb 8 napja volt. Végül doki megsajnált és mondta hogy ha 41 betöltött hétre se szülök, akkor megindítja. Másnap reggelre beindult. És Tökinek ez is a jellemzője hogy semmit se akkor csinál amikor várjuk :) soha semmit :)

ilgya1 2009.11.30. 20:51:37

Én is dec 12-re voltam kiírva a Rékuval:) És 13 án meg is érkezett közénk!!!!
Én abban a hitben voltam,hogy már múlt héten itt lesz a királylány,de igazi nőhöz mérten megvárakoztatja a rajóngóit:)
Kitartást nektek,ez már tényleg a vége....

voribegy 2009.11.30. 21:01:54

nyilaslány...hát nem lesz vele könnyű...főleg kamaszkorában, de majd adok hozzá használati utasítást...ugyanis én is az volnék :))))

cucka 2009.11.30. 21:12:03

@gabci242: szép kilátások! :)))) (megcsináltam vacsira a tegnapi gyorsebédeteket... mmmmmm, isteni lett! :) )
@ilgya1: remélem, azért lassacskán vége lesz ennek a "azt érzem hogy sose lesz vége állapotnak." :) Igazi nő... megvárakoztat, bár a csokira ma nem ébredt fel... sántít... ;)
@voribegy: Hunor is nyilas, vele egyelőre nincs sok gond... bár lányba gondolom ez másképp csapódik. Igényt tartok a használati utasításra! :)))

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2009.11.30. 22:52:31

Cucka szerintem Te nem Lindt csokit küldtél neki:)) Azért ez a tizenkettő elég meredeknek tűnt így olvasva is... Én sem hinném, hogy addig várat magára a csajszi, az viszont sanszos, hogy Hunorszülinapot még kibekkeli odabent:))

cucka 2009.11.30. 22:56:53

@Csilli81: áhhhá, itt lehet a bibi! :)))) Mogyorós Merci csokit kapott a szülésznőtől, cserébe azért, hogy vagy kijön péntek előtt vagy vasárnap délutántól bármikor. ;) (wellneszelni mennének)
süti beállítások módosítása