VIGYÁZAT: fenemód hosszú lesz!

Folytatva azt a bizonyos örökéletre emlékezetes pénteki napot...

Nem volt könnyű dolgom, egy kétévessel és egy aggódó apukával szabadlábon vajúdni, szinte  lehetetlen. Két fájás közt befejeztem a munkám, telefonon értesítve mindenkit, hogy beláthatatlan ideig szünetelek. Ekkor ülni már alig bírtam, az állás alatt meg azt éreztem, kiszakad a belsőm, leginkább fekve, azon belül kutyapózban négykézláb volt a legkönnyebben elviselhető ez a sosemtapasztalt érzés. Huncmackó mindeközben azt hitte játékra invitálom ilyetén módon, így rögvest meglovagolt a hátamra pattanva. Keservemben hirtelen döntés született: hívjuk HuncNagyit, -felvállalva akár az újabb vaklármának is a kockázatát-, és menjünk be a kórházba, mert én bezony képtelen vagyok ennyifelé figyelni... Mire HuncNagyi átbumlizott a városon a pénteki csúcsban én összekészítettem a fennmaradó dolgaimat, elmagyaráztuk Hunornak, hogy elmegyünk Minkakukkra, aki nagy valószínűséggel megszületik. Hunor aranyember volt, bólogatott, nyögdösve, de engedékenyen eresztett el a nagy útra.
A kocsiban elviselhetőbbé váltak a fájások, már tudtam az időre is figyelni, így megállapítottam, hogy stabilan fájós 7 perceseim vannak.
6 órakkor az ügyeletes szülésznő megvizsgált, 2 centisre ítélte egésznapos igyekezetemet, de azt tanácsolta, inkább maradjunk odabent, kérdésünkre mikorra is lesz ebből gyerek, azt válaszolta, ha szépen halad a dolog, hajnal 3 körülre. Pár percen belül elfoglaltuk a szülőszobát, HuncApuval vigyorogtunk, miközben felhívott a szülésznőm, hogy mizú? Mondtam unatkozunk, a kellemes félhomály és a szülőszobai átlag 30 fok egészen elálmosított. A fájások is tompábbak voltak, maradtak ugyan, de kellemesen kilélegezhetőek-uralhatóak. 8 órára megérkezett a szülésznőnk is, újabb vizsgálat, hurrá már 3 centi a kapu! Burokrepesztés, már meg sem lepődtem, ez a kölök is az első medvecsaládját a magzatvízébe nyomta. Következett a gépre csatolás és az infúzió bekötése, a fájások gyorsítása érdekében, megspékelve egy kis oxytocinnal.  A legkényelmesebb akkor még a fotelbanülés volt számomra, ebben kellemes tudtam fújtatva kiringatni a fájásaimat. (zuram szerint klasszikusan hiperventilláltam...) HuncApu, hogy ébren tartsa magát úgy döntött kilátogat a közeli kisboltba valami vacsoráért (ááá, még véletlenül sem dezsavü!), eközben ahányszor csak hívott Drága Barátném, annyiszor erősödtek be a fájásaim. (szülésznő buzdított is, hogy hívjon csak gyakrabban...) Közben a falat martam volna a hirtelen rám törő erős és kezelhetetlen érzéstől...  nem részletezem... ösmét sem dezsavü, áááá, dehogy, Minka szívhangja hirtelen lezuhant... én kétségbeesetten próbáltam utolérni gyermekeim apját, hogy siessen vissza, mert befenyítettek egy újabb császárral. Szerencsére, a választott orvosomat nem tudtuk telefonon elérni, így az ügyeletes orvos parkolópályára tett, lekapcsoltatva rólam az oxytocint. Szívhang lassacskán helyreállt, és visszatértek a megszokott és kezelhető fájásaim. Ekkor még alig múlt 9 óra, az elkövetkező 2 órában, hol jobban, hol kevésbé viseltem jól az egyre sűrűbben érkezőket (5 percesek), a 11 órai vizsgálatkor már 4 centi voltam, saját kérésre inkább fekve folytattam a vajúdást. Kicsit felgyorsultak az események, a 3 perces fájások hatására egy olyan önkívületi állapotba kerültem, amiről nem is hittem volna, hogy létezik, mindenféle adalékanyag (értsd narkotikum) nélkül, kizárva belőle mindenkit, csöndben dünnyögve kommentáltam a történéseket. (bár nekem meggyőződésem volt, hogy mindenkivel üvöltözök...) Lehunyt szemmel álmodtam, a fájások között a nyílt tengeren ringatóztam egy hajón (állítólag valóban ringattam magam...), a bőrömön éreztem az enyhet adó szellőt (HuncApu vízzel borogatott és fújdogálta az arcom, ezt is utólag rekonstruáltuk), a nap ereje égetett és majd' szétvetett kívülről-belülről (ekkor jöttek a fájások...).
Éjfélkor volt az újabb vizsgálat, 5 centinyi volt a csillagkapu. Csalódásként ért, mert azt hittem, ekkora fájdalom hatására, már jóval előrébb tartunk... lassacskán kezdtem elveszteni a türelmemet, az önbizalmamat, az erőmet... kemény szavakkal ostoroztam magam, ezt sem részletezem, de sikerült annyira belelovalnom magam, hogy fél 2 magasságában már az érintés is fájt és feladva minden elvemet, sírva műtétért könyörögtem. Én nem tudok szülni. Ez van. Belátom, feladom. Közben újabb vizsgálat: már 6 centi, mingyá szülünk! De ekkor már bennem konspiráció elméletek álltak össze, megvádoltam HuncAput is meg a szülésznőt is, hogy nem is igaz az egész, mindezt az én megnyugtatásomra találták ki, sose lesz ennek vége, max a halálommal, monológom részeként sokszorosan emlegetve egy bizonyos páratlanujjú patás jószág nemzőszervét. Ismét bepróbálkoztam egy műtétkérésesdivel, szülésznéni próbálta higgadtan elmagyarázni, hogy nincs az az orvos, aki engem hatcentisnél megműt, ám én ekkor rövidrezárva közöltem akkor hazamegyek, nekem ebből elegem van.
A most következő rész gyakorlatilag elmosódik az álmomban, ringatózom-dünnyögök, azt hiszem olykor beszélek is, azt tudom, hogy HuncApu finom megjegyzésére, mely szerint jobban kellene a levegővételre koncentrálnom és jó lenne, ha a végtagzsibbadásra bekapnék  pár szem szőlőcukrot, majdnem a torkának ugrok. Szülésznő leváltja (2 körül) és kiküldi egy kis friss levegőt szívni... közben egy újabb fájásnál megvizsgál, már nem is érdekel hol tartunk, azt érzem nemsokára szétszakadok, érzem ahogy egyre lejjebb van a lányom feje... önkívületemben buzdítom, hogy gyere kicsilány, innen már meg tudjuk csinálni... szülésznő továbbra is kérdezi, érzek-e a hasamban késszerű szurkálást (nem érzek), vagy székelési ingert (minden második fájásnál igen), hullámos fájásaim voltak: egy nagyonerőset, mindig egy könnyedebb levezető követett... kimegy hívja az orvost, közben kinyitom a szemem, visszatérek... újra élesben érzem, hogy valóban haladunk, hogy közöm van ehhez az egészhez... elmúltak az értelmetlen szétszakító fájások, megjöttek a rendszeres tolók... ekkor múlt pár perccel 3 óra... HuncApu a jobbomon, a doki a ballábnál, szülésznő a jobblábnál... fájásokkor kórusban bíztatnak, érzem, hogy mindjárt kintvan, dícsérnek, hogy nagyon ügyes vagyok, még pár nyomás és  tényleg mindjárt kint van... már tudok higgadtan figyelni, és követem is az utasításokat...  hihetetlen, de nem fáj, vagy talán mégis, de teljesen másként... még valami idétlen poént is elsütök a saját magam rovására a fájások közti szünetben... gátmetszés szükségeltetett, közlöm is a dokival azon izibe, hogy azt ígérte, nem fog fájni, én mégis hallottam is, éreztem is (najó, tényleg nem fájt...). 3.32-kor egy erősebb nyomásra kicsusszant Minka, aki azonnal felberregett, mint egy kismacska... rámtették, én csak a könnybelábadtszemű Apukát láttam, és csak annyit tudtam kinyögni, hogy megcsináltuk, látod?! együtt megcsináltuk... megvárták, amíg kicsusszan a lepény, már nem pulzál a köldökzsinór, ekkor vágta el HuncApu... (csak zárójelben: szakmájából kifolyólag többszörösen meg kellett hallgatnom, hogy neki ez a köldökzsinórelvágás szinte semmit sem jelent, hiszen akár naponta is vagdosgatja őket... azért... most remegő kezekkel tette meg mégis... )
Minka a kis csúszós magzatmázas testével végig rajtam pihent, amíg megstoppoltak, a kimerültségtől reszkettem, és rázott a hideg. Csak vigyorogtam és a felszabadult adrenalin hatására mi mást is tehettem volna, mint csacsogtam... olyanokat, amiket mára már átértékelek, mintpl: akár most azonnal is hajlandó lennék nekifutni egy újabb szülésnek...  és mindenkitől sűrűn elnézést kértem a lehetetlen viselkedésemért (állítólag annyira nem is volt lehetetlen, csak egyfolytában motyogtam...). Dokibácsi és szülésznéni is csak vigyorgott rajtam, HuncApu romjaiban, felette technikai KO-val győztem, ő időt kér... sőt, azóta is elborzadva meséli mindenkinek: benne átértékelődtek az apás szülés körüli fogalmak... sőt, ha előre tudja, mi vár rá, talán nem lett volna ennyire lelkes...

Életemben nem éreztem még ekkora büszkeséget. Megcsináltuk. Annak ellenére, hogy nők milliói tették már meg előttem, én mégis azt érzem, egy olyan félelmemet győztem le, amely az egész hátralevő életemre rányomta volna a bélyegét. Felülkerekedtem önmagam gátjain és bebizonyítottam magamnak, hogy én is meg tudom csinálni. Fájt. Rohadtul fájt, (sőt mára a jólmegérdemelt "aranyérmem" is fáj cefettül), de megérte. Egy olyan energiabombát kaptam, ami nagyon hosszú ideig belengi a mindennapjainkat. Szeretném apró fiolákba zárni és jól elrejteni, hogy a nehéz napokon ebből meríthessek erőt. HuncApuval -ha lehet ezt- egy még összecsiszoltabb csapat lettünk. Pedig azt hittem, mi mindenen túl vagyunk már... Életem legcsodálatosabb beteljesülését éltem most át a királylányom születésével... fájdalmasan gyönyörű volt minden...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr951602507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dorkaaaaa 2009.12.16. 21:58:35

Hm..Nagyon jó volt olvasni:) Mondjuk naponta látok szinte szüléseket, de mégis mindegyik annyira más...Örülök,hogy ilyen pozitív élménnyel távoztatok a szülőszobáról:)

Andrejja8 2009.12.16. 22:17:59

Kedves Cucka!
Régóta olvaslak már, nagyon drukkoltam, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretnéd. Úgy írtad le a szülést, szinte átéli veled az ember... annyira csodálatos! Az biztos, hogy megérte, hisz kaptatok egy gyönyörű kicsi lányt. :)
Kívánok Nektek minden jót, és hogy minden álmotok, vágyatok így teljesüljön!
Andi

Pankababa 2009.12.16. 22:51:10

:-)Annyira örülök! Csodaszép a királylányod....

Csillagbaba1 2009.12.16. 22:51:23

Csodálatosan ügyesek vagytok! És Dorkának igaza van, minden szülés más, ugyanakkor egy csoda! Ölellek Te HŐS BÁTOR Cuckám!

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.12.16. 23:20:40

en is buszke vagyok rad nagyon!
es pont azt erzeztem, erzem, amit az utolso bekezdesben irtal.
orulok, hogy nonek szulettem, es hogy szulhettem...hatalmas energiat, onbizalmat ad...
orulok Nektek:)

Pocakos Macska 2009.12.16. 23:38:29

KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon büszke vagyok Rád!!!!!!!!!!!!!
Ölellek! :)

TOFI! 2009.12.16. 23:41:32

Hüp-hüp-hüp, Barbatrükk...ez szép volt!:)
Nagyon ügyes voltál!!!! Nem lehetett pedig egyszerű!!

Kendemami 2009.12.17. 00:51:42

Először csúnyamód vihogtam, később szipogtam, végül a hideg rázott az emlékektől. Annyira örülök, hogy neked is sikerült!!!! És Minka tényleg Hunosra hasonlít így elsőre :) Sok erőt a két porontyhoz, szükséged lesz rá...

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.12.17. 05:09:52

szeretlek:-)
ma egész nap azon fogok röhögni, hogy akkor te hazamész:-DDD annyira plasztikusan leírtad, hogy kicsit ott voltam veled, veletek. köszi.
amúgy Minka a fiolád, ami őrzi az emlékét, és sokszor eszedbe fog jutni majd, ha ránézel.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.12.17. 09:15:11

Az "akkor én hazamegyek"-nél azért én is nevettem egy picit:)))) Nagyon-nagyon ügyesek voltatok!!!! Szeretlek Benneteket!!!!

BPanka 2009.12.17. 09:45:10

Jaj már, iszom itt békésen a kávémat, erre jól megríkatsz. :-) Nagyon szép volt. Azt hiszem ez a bizonyos energia, és büszkeség nem illan el, még ha az eufória el is száll egy idő után, a változás, amit egy nőben a szülés küzdelme és diadala kialakít, egy kicsit örökre megváltoztatja a személyiségét - én legalábbis így tapasztaltam, így gondolom.
Ha nem veszed tolakodásnak, most küldök neked egy naaaagy virtuális ölelést. :-)

gneke 2009.12.17. 09:49:40

Kavarognak az érzések bennem is...Először az úristen, mintha ez már velem is megtörtént volna (tisztára mint én az Andorral), aztán megmondom az orvosomnak, hogy vegye ki a spirált, meg még szűlni AKAROK érzése, majd sírás a meghatódástól, közben az emlékek újra ("az is hülye akinek 8 gyereke van"mondtam egykoron) illetve ismerősöm mondata: dugják vissza a gyereket és hagyjanak minket együtt meghalni (azóta újabb két gyerek ott is). Semmi máshoz nem hasonlítható érzés! Nagyon jó átélni, szívből örülök, hogy sikerült, bár biztos voltam benne, hogy sikerülni fog.
Ja, műtétért kiáltás: ezzel én is majdnem elvettem magamtól ezt a csodálatos érzést, bár meghosszabbítottam a vajúdást, de megérte!
Csoda hogy ezek után mindent elkövettem, hogy Áront megszüljem? Szinte 0 esélyem volt rá.
Nagyon szép és örök emlék marad, Huncapu pedig boldogan fog legközelebb is melletted lenni amikor szülsz!

Nani 2009.12.17. 11:52:03

Úgy örülök, olyan ügyesek voltatok!!! Millió gratula, nagyon büszke lehetsz magadra!!! Nagyon megható történet!!!

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2009.12.17. 14:26:53

Nagyon büszkék vagyunk Rátok! Minka gyönyörű, bájos baba, vigyázzatok rá :) Millió puszi!

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2009.12.17. 14:51:05

Mintha az enyémet írtad volna le.Engem mindenki lehülyézett,mikor azt mondtam,hogy a tolófájások nem fájnak.Lám,mégis találtam egy embert,aki ugyanezt mondta!
Gratulálok,hogy emlékezetes élményszülésed volt.Sírva olvastam.
Örökké megjegyzed,sőt Huncapu is.A harmadikra már rutinosan,védőfelszerelésben megy majd:)))

Ancsa10 2009.12.17. 15:47:25

Zugolvastam mostanáig(kb. 1 hónapja), de úgy gondolom úgy tisztességes ha bejelentkezek és Nagyon-nagyon gratulálok nektek Minkához és természetesen Hunorhoz is :) és remélem nem baj ha továbbra is olvaslak és néha azért kommentelek is:)
Minden jót és Kellemes Ünnepeket így előre is!

Ancsa

Eriberi33 2009.12.17. 16:29:34

Büszke is lehetsz magadra! Én is büszke vagyok Rád! Megcsináltad!! Ügyes vagy!!! Mondtam én... ;)
(a többit majd szóban-msn-en... ;) )

STike · http://icikepicike.freeblog.hu 2009.12.17. 17:28:05

Drága Cucka nagyon-nagyon ügyes voltál/voltatok mindhárman. Örülök, hogy sikerült és reményt adtál nekem azzal, hogy bebizonyítottad császár után is lehet simán szülni! Ezt olvasva már most belevágnék a tesó projectbe.
Minka pedig csodaszép kicsilány!

gsky 2009.12.18. 15:13:54

Na akkor most viszontkönnyeztem... és Hanna születése jutott az eszembe... :):) Nagyon nagyon ügyesek voltatok, és gyönyörű ez a kiskirálylány!!! Megérte :):)
Nagyon sok szeretettel gondolok rátok, és ha kialakulnak a rutinok, minden sokkal könnyebb lesz... még könnyebb, mint egy gyerekkel ;)
Kinga

Kinga85 2009.12.18. 17:36:29

Nagyon-nagyon ügyesek voltatok!!! Büszke is lehetsz magadra :) Gyönyörű kislány Minka!

cucka 2009.12.19. 13:56:36

@BPanka: KÖSZÖNÖM és dehogy veszem tolakodásnak. Sőt! ;)
@Hencsi+Zita: végre, azt hittem, bennem romlott el valami, mert Huncom apja sem akarta elhinni, hogy pont a kitolás nem fájt nekem, amikor "az volt a legdurvább rész" . :)))
@Andrejja8: @Ancsa10: kedves újabb Zúgjaink! Isten hozott minálunk, szeretettel fogadunk Benneteket! :)
@gsky: no, igen... lassacskán alakulnak. :)

lénárdorsi · http://lenardorsi.hu 2010.01.30. 19:06:03

Kedves Cucka! Elolvastam a történeteket, nagyon szép! Olyan jó, hogy sikerült! :-)
Arra gondoltam, megkérdezlek, hogy a blogomon a Szüléstörténetek közé megírnád-e? Azt hiszem, igazán sokaknak segítenél vele. :-)

cucka 2010.01.30. 21:08:52

@Orsidúla: Köszönöm a kedves szavaidat és a lehetőséget, hogy megírhatom a történetem rövidebb verzióját a blogodra. Bízom abban, hogy sokaknak erőt-reményt adhat, hiszen valóban "sikertörténet" a mienk.
Megkereslek a részletekért emailben. :)
süti beállítások módosítása