Karácsony első napja, hatalmas alvásokkal és még hatalmasabb, közösen elköltött evésekkel telt. Voltak nagy pattogatott kukoricázásos családi mozifilm nézegetések a nagyobbikkal, miközben minilány a hálónkban durmolt. A két legifjabb tökéletesen belesimult az életünkbe és potenciális partnernek bizonyultak az édes semmittevésben.

Tegnap a jóidőre való tekintettel gondoltunk egy merészet és megejtettük az első sétánkat Hugival. Igaz ő mindebből mit sem érzékelt, indulás előtt jól feltankoltam, meglátogattuk Dédnagypapát, ott Hunor kicsit szétszedte a lakást, majd érezvén magunkban még az erőt, nekivágtunk egy nagyobb túrának: kilátogattunk a hásziendánkhoz, hiszen én csak a színek kiválasztását intéztem két fájás között, de a végeredményt csak telefonos fotókon láttam. Minkamanka továbbra is durmolt, sőt egész ottlétünk alatt ezt tette, csak induláskor ébredezett, ekkor ismét feltankoltam és hazáig szusszantott békésen.
Huncost meg zavarta a napfény, így kölcsönkapta zapja napszemüvegét, melyet nagy elégedettséggel viselt az egész hazaút alatt:

Hazaérve ösmét nem tudtam ellenállni a tőtöttkáposzta vonzásának. Éppen, mint kettő évvel ezelőtt. Igaz, csak kicsit ettem belőle és káposztát alig, (meg különben elsőgyerekesnek sem hittem el, így hát másodikgyerekesnek sem hiszem el, hogy a káposzta valóban puffaszt-pocakfájást okoz), ennek ellenére az esténk Minkus félrenemértelmezhető görcsölgetésével (meg az enyimmel) telt. Nomeg róttuk a lakásban felváltva a kilómétereket vállunkon a Minilánnyal. Előkerült a kamilla tea, főztem egy bilinyit, megittam, átalakítottam Minkinek és éjfélkor már aludtunk is. Hurrá. Hajnal 4-ig. Ekkor mindenruhánáthatoló rottyantással és éhhalál közeli élményekkel ébredt a pindurlány.
És ismét megdőlt egy teóriám: hogy én aztán ringatni sosenem. Ez is babafüggő. Míg Hunor békésen elaludt amint betettem a kisrácsosba, úgy Minka szemei éppen akkor pattannak ki. Vagy rajtunk, vagy sétafika közben méltóztatik elszenderedni.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy romantikus estét terveztünk (filmnézéses összebújást értek ezalatt, végre szigorúan kettecskén a zurammal és végre felnőttfilmet nézve...), ugyanis a nagy kirándulásra való tekintettel, Hunor felett 8 nulla-nullakor kiütéssel győztek az álommanók. A programot most Minkalány lőtte meg.
Újabb törvény: a gyerekek számának növekedésével egyenes arányban csökken a kettecskén eltöltött szabad esték száma...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr711625775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.12.27. 12:51:47

Ugyehogy babafüggő a ringatás is? ;) Azért remélem, kinövi gyorsan!
Tök jó a lazulós kép a fiúkról!
Házról kaphatok képeket majd valamikor? ;)

ilgya1 2009.12.27. 14:28:31

Örülök,hogy ilyen meghitt és békésen telnek az ünnepek,teljesen a mi 3 évvel ezelőtti karácsonyunkat juttatja eszembe,születésügyileg ugyanaz a szitu mégha a külső körítés nem is mindenhol passzol (költözés nélkül pl.) és nemcsak ezért,de
mindig melegszívvel jövök ide nosztalgiázni,mert tutti olyan gondolatokkal találom magam szemben,ami ugyan felmerült bennem pár éve,de ilyen szinten nem bírtam magamból kiadni!
Napszemügés Huncnak egy nagy pusz jár,tessék átadni tőlem.Vagáááááány!!!

Kinga85 2009.12.27. 17:51:21

Nálunk meg pont fordítva, Pannit kellett ringatni, Nellit meg nem :) Élvezem is nagyon, azért remélem nem kiabáltam el. Én se bírtam ki töltött kápi nélkül, bár csak gombócot ettem, és így megúsztuk a pocakfájást! Szívdöglesztő Hunc ebben a szemüvegben :)

gneke 2009.12.27. 18:19:30

Én is ettem mindent amit lehet, amit nem, hasfájás is babafüggő. Gondolom függ az elfogyasztott kápi mennyiségétől is a hasfájás...Espumisan bevált.
Hunc alvókája javult mióta Minkalányka megszületett?
Házikóról képecskéket várhatunk, Amennyi még nem enged túl nagy betekintést az "intimszférába", de azért mutat is valamit. Mikor költöztök?
Kismamareaktor, aki átalakítja a teát tejjé. Hmmm.

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2009.12.27. 19:11:32

A szemüveges macsón jót mosolyogtam:) Most nem irigykedem, hogy nincs egy romantikus estétek... mire nektek lesz rá idő ,addigra én élem majd át ezeket a "családi" estéket...

cucka 2009.12.27. 20:00:57

@Eriberi33: nemcsakhogy ringatás, ma délután már magamrakötve hurcolásztam a kisasszonyt, ugyanis, amint ágyat ért a teste, azonnal éktelen üvöltözésbe csapott át. Így meg a felkötés pillanatában gyakorlatilag elaludt és tudtam mosogatni, főzni, ruhát vasalni... szépjövő... :D (nem utolsó sorban a kisasszony 4 kilója meg se kottyan, Hunc tizenkettese után :DDD)
@ilgya1: nagyon köszönöm a kedves szavaidat... :) igyekszem "korhű" maradni, és leírni a rosszakat és a jókat egyaránt, a saját magam szemüvegén keresztül... :)
Puszi átadva a napszemüveges csibészarcúnak! :)
@Kinga85: hihetetlen, hogy mekkora különbségek lehetnek a gyerekek között, annak ellenére, hogy mindkettő ugyanazon szülőktől származik, ugyanazon nevelést alkalmazunk, és mégis... :o) Örülök, hogy Nektek Nelli a könnyített verziós! ;) Igazság szerint az éjszakáink Minkussal sokkalta könnyebbek, mint Hunorral anno, ennek úgy látszik a böjtje az "ölbebabaság" és a "ringatósbabaság". :)))
@gneke: Infacol volt itthon, anno az működött Hunorral, Minkus nemes egyszerűséggel kiköpte... megpróbáltam a szájába juttatni egy kis lájtos kamillateát, ugyanígy reagált... ekkor maradt a "hagyományos" tejen át útvonal. Ez bevált anno Huncnál is. :) (bár azon is gondolkodtam, talán mégsem a tőtöttkápi volt a ludas, hanem az elfogyasztott majd egy liter gej ananászlé... :$ )
@wildshyccu: én csak kívánni tudom, hogy nemsokára Nektek is hasonló estéitek legyenek. Najó, kíméletesebbek. ;)
Haszienda: ha minden jól megy (asztalos, festők...stbstb), január végén transzportáljuk át kiccsaládunkat a lakunkba. Aztán berendezkedünk, amennyire tudunk és már érkeznek is a nemtúlintim fotók is. ;)

RKriszta 2009.12.27. 23:25:14

Ide is elértem, Drága cucka, hogy gratuláljak, bár Csabának már mondtam, mikor nála jártam. Igen, hozzá előbb eljutok. :-)
Gyönyörű az új kislány :-).
Nagyon sok puszi nektek, végre tettem fel képeket a legényről...
süti beállítások módosítása