Masika Lilije dobált meg minket orvul egy kósza hógolyóval, melyet azon sebtiben készülünk tovább is dobni, nehogy tócsává olvadjon a távfűtéses lakásunkba...

A játék első részét határozottan jó ötletnek tartom, már nagyon rég óta készülök egyfajta összesítőt írni arról a napról, amikor Hunorvirág úgy érezte, megérkezik végre közénk. A második részére inkább magam válaszolok, nem szívesen adok szavakat a fiam szájába, talán, mert nem vagyok egészen biztos abban, hogy amit én leszűrök a viselkedéséből, azt ő is pontosan így gondolja/gondolná. Persze az én pszichózisomból nem kell semmifajta messzemenő következtetéseket levonni, van  profánabbik oka is: már gyerekként is úúútáltam a szereplők bőrébebújós fogalmazásokat...

Hunor:

Horoszkópja: Nyilas
Csecsemő: már kiskorában önálló és független. Mosolygós, életvidám baba, aki állandóan nyüzsög. Szereti a társaságot, a nyüzsgést, ha emberek veszik körül. Az alváshoz biztonságra és nyugalomra van szüksége, különben nem lehet leállítani az állandó pörgésből. (hogy ezt hamarabb mért nem olvastam el?!)
Gyermek: azonnal feltűnik mindenkinek, ellenállhatatlan és nagyon elszánt, igazi egyéniség. Mindent megtesz, hogy elnyerje mások rokonszenvét, gyakran hangoskodással hívja fel magára a figyelmet. (kipipálva)
Szeret sok mindent kipróbálni, de hamar ráun a dolgokra. Ha felesleges energiáit nem tudja mire használni, hisztis lesz, feszült, csapkod és tör-zúz. (pipa)
Nagyon szeret beszélgetni és kérdezni. Szeretetéhes, de ő is éppúgy szeret adni, mint kapni. Ha nem érzi érzelmileg biztonságban magát, könnyen megsértődik, vagy butaságokat kezd csinálni, csak hogy felhívja magára a figyelmet, megszerezze a vágyott személy szeretetét. (ez még folyamatban van, de könnyen el tudom képzelni ezt is, szép kiscsalád leszünk, már látom...)

Ez történt a születése napján:
Vlagyimir Putyin orosz elnök pártja, az Egységes Oroszország éppen e napon nyer az oroszországi parlamenti választásokon.
Hazánkban Törő György, szekszárdi iparművész harmadmagával ember nagyságú betlehemi jászolt készített, mely az adventi hetekben volt látható Szekszárd főterén.
Kislakunkban éppen 3. napja vajúdgattam, hol rendszeres, hol rendszertelen fájásokat produkálva. Mivel papíron is enapra voltam kiírva szülni, a kupaktanács (nőgyógyász-szülésznő-HuncApu, aki már nem bírta a többnapja felgyülemlett stresszt), úgy döntött, ideje látogatást tennem a kórházba, ahonnan már nem jövök haza 2:1 állapotban.

A nap híres szülöttei:
1762 – Festetics Imre magyar főúr, genetikus
1873 - Nyilasy Sándor festőművész
1909 - Garay György, Liszt Ferenc- díjas hegedűművész
1933 - Komjáthy György a Magyar Rádió zenei szerkesztője
1947 - Sami Géza szobrász, képzőművész
1973 - Szeles Mónika, teniszező
1981 - Britney Spears (áhá, szóval innen a Britni őrülete!)
 

És akkor innenstől önző módon én következem:

Ha nyernék a lottón: megépítetném álomházikónkat, nem sürgetne az idő, alaposan kiválaszthatnánk minden odaillő alapanyagot és talán kicsivel kevesebb idegeskedéssel építkezhetnénk, mint az ismerettségi körünkből jópáran. Már csak egy jogsi és egy biztonságos kisautó hiányozna az életemből. És jótékonykodnék. Nagyon sok ötletem lenne (már van) hozzá.

Rossz szokásom: ha valami viharfelhő beárnyékolja életem, általában azokon töltöm ki, akiket a legjobban szeretek, velük vagyok a legtürelmetlenebb, legundokabb.

Ha koffein: kávé, bárhol-bármikor. Egy habos forró csodával engem mindig le lehet venni a lábamról.

Színeim ruhában: fekete-barna, rózsaszín. A kékkel továbbra sem tudok jóban lenni, max farmer szinten.

Most mi van rajtam: édibébi piros macinaci, rózsaszín malacpapucs, narancssárga póló... asszem, tudok élni!

Ha háziállat: bioágymelegítő macska forevör, bár néha az örökös porszívózáskor rádöbbenek, a legjobb lenne, ha semmilyense lenne... persze, ezek csak fellángolások.

Ahol 10 év múlva látom magamat: sokgyerekes családanyaként, valahol a pilisi régióban.

A legutóbbi jó, ami velem történt: Hunor habkönnyedén, egyszeri ébresztéssel aludt ma éjjel.

S akit én is szívesen eltalálnék a hógolyóval: Mazsoláék, MátéAnyuBeáék, Mickalánynak, Pocakos Macskuszék (hátha legalább egy kis időre el tudom terelni a gondolatait a jelenről).

Lassacskán átalakulóban a sokat fecsegő, barokkos körmondataimmal telitűzdelt blogom - fotóbloggá. Ennek az oka a mindenkisrésbebelemászó, mindenhuncutságotazonnalelkövető 13 hónapos aligelmúlt kisherceg. (és még a szépen vezetett havi paramétereivel is adós vagyok: szóval, 13 hónaposan: kb. 9700 gramm és 76 cm hossz körüli... ). A mászását tökélyre fejlesztette, ha éppen menekülőre fogja (értsd meztelen, mert pelenkázom), két lábon alig érem utol. Járni nem óhajt továbbra sem, néha egy-egy véletlen lépést tesz, de amint rájön ennek fontosságára, (értsd: lélegzetvisszafojtva figyeljük, mi sül ki belőle)  azonnal összecsuklik és vigyorogva tovább négykézlábaz valamerre. Szerintünk rég tudna járni, csak éppen nem akar.

Kérésre bármit odahoz, megmutat, esténként fogat mos, szépszóra.
Egyre többször ölel át, fúrja belénk a kis fejét, dünnyögve szuszog, feltehetőleg valami nagyon kedveset, de ugyanilyen arányban ébreszt szempilla-emelgetéssel és szemkinyomkodással, valamint fejre-ráüléssel, orrharapdálással és teljes erőből lefejeléssel.

Napjaink viharos sebességgel telnek, Hunor gondoskodik az állandó elfoglaltságról, az utóbbi napokban nálunk is felütötte a fejét egy kis laza nátha, láz nélküli, előbb csak szárazon krahácsolta át az éjszakát, és folydogált szünetmentesen az orra, mára már igazi férfias cuccot orrszívóztam ki belőle és már nem száraz a köhögése sem. (meg is lepődik köhögések után, hogy ugyan mi és honnan került a torkába?!... a Zapja rendszeresen el is magyarázza, hogy később ennek a dolognak még hasznát is veszi, mint férfias jegyet...)

Azt hiszem, megvan az első esküdt ellensége gyermekemnek, mégpedig a számítógép személyében. Ha 5 percnél hosszabb időt szándékoznék előtte eltölteni, kisfiam előbb csak gyöngéden odébbtol székestől, ilyenkor ha ölbeveszem, kiutal még pár perc türelmi időt,  de ha továbbra sem akarok érteni a jeleiből, kurtán-furcsán alámkúszik és egy óvatlan pillanatban kikapcsolja a gépet... Hol vannak már a régi szép idők, amikor még reggeltől estig bekapcsolt gép mellett élhettem? Mára maradtak az éjszakák (olyankor inkább olvasok vagy csak úgy elnyúlok a forró habokban...), vagy a délutáni pihenője alatti egy órácska, ami valljuk be: nem sok mindenre elég.

A másik, amiről még szerettem volna írni, csak hogy örökül maradjon: ciki, nem ciki, be kell látnom, az alma ezesetben kicsit messzebb esett a fájától: Hunc ellentétben velünk, hihetetlen módon édesszájú. Igyekszem kikerülni -egyelőre- a babakekszeket, piskótákat, túrórudikat és egyre lelkesebben sütögetek, mert végre akadt hálás (!) célközönségem.  És legalább ebben tudom, hogy mi is van valójában... Pár napja sütöttem meg barátosnőm egyik klasszikusát, előtte egy egyszerűbb úgynevezett almás bögrés sütit sütöttem, kicsit átvariálva, eszméletlen sikert aratott! (öööö, ezt a "Hunci szelet" fantázianévvel illettem... ). Hunor hihetetlen módon élvezi a konyhai főzőcskézést, igaz, minden étel előkóstolását kiköveteli magának. Kicsit változtattam a megszokotton és mostanság korábbra időzítem az ebédünk elkészítését, és hogy ne kelljen különböző dolgokat főznöm, mi is kezdünk átállni a főzelékekre, párolt zöldségekre. Hunc így kétszer "ebédel", egyszer koradélután a frissenfőttből, másodjára pedig este, velünk. Bébiételt- konzervet már hosszú hetek óta egyáltalán nem hajlandó elfogadni, csak és kizárólag a mi ételünket eszi: reggelire, vajas kenyeret, virslit, sajtot, uzsonnára az éppen aktuális sütit és általában elmajszolgat egy almácskát hozzá, ebéd főzelék, délutáni uzsi valami gyümölcs és a vacsi velünk, ugyanaz, amit mi. Mindeközben igyekszem a napközbeni nemmondjukkianevét-ről (=szopi) lassacskán leállítani, bár így is 2-3-szor csüng még rajtam, plusz éjszaka a 2-3-szori ébredéskor. Ha kimondjuk előtte, a bűvös szót, hogy "cici", azonnal ráébred, hogy tulajdonképpen neki erre mostéppenazonnal szüksége is lenne... nopersze, ebből napi mókásabbnál mókásabb jeleneteket lehet kreálni, ha esetleg valaki úgy érezné, még mindig unatkoznék. És HuncApu sokszor úgy érzi... 

A jútjúbos videók még mindig kedvencek, főként HuncApu füllhallgatójával:

és ilyen az, amikor elbújva előlünk bepréseli magát a mosógép és a kád közé:

HuncApu gyerekkori kincseket rejtő utolsó dobozában bukkantunk erre a narancssárga tacskoid állatkára, melyet Hunc úgy vett birtokba, mint egy régi ismerőst. Érdekességképpen megjegyezném: valószínűleg 30 évvel ezelőtt már valaki előkóstolta ezt a kutyafarkat... legalábbis a fognyomacskák ezt bizonyítják...

Szombaton, hosszas (elő)szervezkedés után, végre létrejött az első ilyetén nagyszabású kezdeményezés. És hogy mért nemzetközi? Csakis Eriberi külföldről hazaérkezése miatt... :)))

Színhelyül egy játszóházat választottunk, ár-érték arányban szinte tökéletesnek is mondható, egyrészt abszolút bejáratott a hely, másrészt meg télvíz idején ekkora társasággal nem nagyon tudtunk volna máshová berobbanni. Ami kicsit -így utólag- ellene szólt, az a hideg volt a helyen, de nézzük a dolgokat pozitívan: nagy, nehezen befűthető helyiségekről van szó és nem utolsó sorban több napos munkaszünet után érkeztünk, amikor még a játszóház alatt üzemelő boltok sem voltak nyitva. És a legpozitívabbat nézve: együtt voltunk... és igyekeztünk ezalatt a nyúlfarknyi idő alatt még jobban megismerni egymást. Persze, mindenkire nem jutott elég idő, nademajd legközelebb!

HuncMackó ismét nagyon jól érezte magát, általában csak magányos harcosként csatangolt a nagy területen, alkalomadtán még lelkiismeretfurdám is támadt, amikor vadidegen játszóházasozó apukák öléből köllett pironkodva kikaparnom elsőszülöttemet.

(a fotón elég egyértelműen látszódik, hogy mér is köllene nekem az a szemüveg...khm... napi használatra...)

Kicsit kipróbálhattam milyen is lenne két gyerekes anyukaként az élet:

(még fotók: itt)