Egy nagyon kedves ismerősöm oldalát szeretném most a figyelmetekbe ajánlani. A Cuccoló egy olyan hasznosdolog szeretne lenni, mely segítene a kismamáknak, friss anyukáknak tájékozódni a bőséges kínálatban, ötleteket, tanácsokat adna a szürke hétköznapokban felmerülő problémákban, valamint beszámolna az éppen zajló akciókról, és azok fellelhetőségeiről.

Személy szerint, jó ötletnek tartom, ha hamarabb találkoztam volna ilyesmivel, talán nem kellett volna, szegény HuncApunak a várandósságom 32. hetében megvásárolnia és összeállítania az etetőszéket... hogy csak egy példát említsek a saját életemből.

Aztán meg, ma volt az első igazán átaludt éjszaka, Hunorvirág este 9 után elaludt  a kiságyában (párhuzamosan mellette én is az enyémben), és csak ma reggel 6-kor ébredt, azaz megvolt az első teljesen külön töltött éjszakánk. Egyelőre nagyon élvezem, hogy annak ellenére, hogy igazán semmire sem kényszerítem (nincs rettegett napirendünk, sem órához igazított étkezéseink, sem kőbe vésett alvásaink), mégis saját maga kialakította a napi rendszerét. Egyetlen állandóságunk van: mégpedig az esti vacsora és a fürdetés, ez minden este közel azonos időpontban zajlik, ugyanazon rítus szerint: közös vacsora után, HuncApu és Hunormanó kádba szállnak, ezalatt én összekapom a szétszedett lakást, helyére teszem a játékokat, megtöltöm az éjszakai ivóedényét vízzel és kikészítem az éjszakai hálóruciját. Aztán kiemelem a Legkisebbet a kádból, játékosan felöltöztetem, majd villany leó és vagy egy jóéjt langymeleget kortyint vagy arra sem tart igényt, csak a közelségünkre. Ilyenkor köztünk elmatat az ágyban, hol hozzám, hol HuncApuhoz bújik, elhalmoz puszikkal, simikkel, majd kis idő múlva elmondjuk neki, hogy most már jöhet a kiságy, meg szép álmokat, nem megyünk sehova, pihenjen. És betesszük az őt megillető rácsosba és általában 10 percen belül már durmol is a báránybőr takaróján.

És végezetül szeretnék megosztani egy számomra nagyon kedves videót, melyben Huncom páratlan empatikus készségéről és jószívűségéről tesz tanúbizonyságot, eképpen eteti  virslijével az éhező macskalányainkat:

Nem titok, hogy fanatikusok lettünk... igen, most már a gyümölcs is lecsúszik Hunor torkán, persze, csak ha saját maga eheti, ilyenkor lekanyarítok neki egy darabkát, szigorúan héjastól, amit ő akkurátusan lecsupaszít, majd jelez és a tenyerembe törli/köpi/csúsztatja... hangulatfüggő.

Node, most nem a gyümölcs-szeretetéről szeretnék írni, hanem arról, hogy szombaton részt veszünk első, igazi Alma koncertünkön, össznépileg, családilag, barátilag. A koncert délután 16 órakkor kezdődik, egy órás és a helyszín a Millenáris Park, ahol minden hónap utolsó szombatján várják a kismazsolákat és szüleiket az Alma klubban.

Egy kis ízelítő az éppenkedvencemből:

Telefonos segítséggel lementettem a fontosakat (képeket, munkámat) a gépről, így gyakorlatilag akár már történhet is a bármi, állok elébe, bár újabban, mintha meggondolná magát, és egyre jobban-gyorsabban teljesítene csodagépünk.

Sok említésreméltó nem történik velünk, rengeteg érzés kavarodik bennem, sok dolog összejött az utóbbi időkben, ezeket rendszerezem a lélektani polcocskáimon. Talán életünket megváltoztató döntéseket is hozunk, kapcsolataink alakulnak át, változnak meg, minősülnek mássá. Tavasz van, megújulás. Érthető a változás.

Volt egy nagyonfelkavaró beszélgetésem is, magam sem gondoltam volna, hogy még ilyen frissek a sebeim. Bár talán ez sosem lesz másmilyen. A felszínen gyógyultnak tűnik, de ha hozzányúlok, bármily finom mozdulattal is teszem, felszakad a heg...

Hunor angyalbőrbe bújt kisördöggé vált: az utcán mézédesen vigyorogva integet mindenkinek, még a legboszorkább öregnénit, és az EMOs kisfiúkislányokat  is megbűbájozza, itthon viszont, visítva csapja magát a földhöz, ha nem értem meg első nyekergésre, hogy mit szeretne, de ugyanígy cselekszik, ha nem az történik, amit ő szeretne. Persze óvatos duhaj, a földhözcsapásos résznél mindig figyel, hogy finoman és puhán landoljon,  főként a feje, ám a hangja, mégis erőteljes és fájdalmas legyen, mely fájdalom ölbevétellel azonnal orvosolható. Gyakorolnom kell a toleranciát... tényleg azokra a hiányosságokra világítanak rá ezek a csöppök, amelyeken dolgoznunk kell.
Aztán meg játszóterezünk, szigorúan családilag, szerencsénkre még nincs annyira jó idő, és viszonylag sok játszótér van a lakókörnyezetünkbe, így egyelőre sikerült kimaradnom a játszóteres anyukák klánjából. Hunc nagyon élvezi a homokozót, az egyedül járást, és szerintem annyira még nem is igényli a hasonló korúak társaságát. Néha belefutunk játszóteres kismanókba, de csak köszöntik egymást és általában mindenki megy a saját dolgára.
Amilyen csapnivaló nappalaink vannak, olyan meseszép éjszakáink, és igen leírom, mert most már rendszeres: átaludt éjszakáink. Tegnap pl. este 7-kor kidőlt a fiatalember és ma reggel fél 8-ig nyomta. Ezen sikereken felbuzdulva, lassacskán megpróbálkozunk a külön szobával is talán.

Hunor Dörzsinket kiszekírozta a világból, így most száműzetésben és aligketrecben (addig ugrált a ketrecen Hunc, amíg az egyik oldala ki nem nyílt) él a majdani gyerekszobában. A macskáinkat is újabban erőteljesebben óhajtja megszeretgetni, ezért ők is menekülőre fogták: Chanel lányunk a rácsos gyerekágyban talál nappali megnyugvást, Natasa a ruhásszekrény aljának a védelme alatt áll.

...mert a meséskönyv az jó. (senkit ne tévesszen meg a fotó, Hunort még csak 20 másodpercig köti le a meseolvasás, ezt sikerült elcsípnem este)