cucka 2009.04.23. 06:11

Mindennapi félelmeim

Kislányként, mindig nagy családról álmodoztam. Talán az egykeségemből fakadóan, a sok átunatkozott délutánból, amikor tanulnom kellett volna egyedül a szobámban, de mindig arra vágytam, bárcsak lehetne egy testvérem, akivel megoszthatom örömöm-bánatom, akivel összebalhézhatok, hogy aztán jótestvérként kibéküljünk. Akivel kötne a vérem.
Emlékszem, 4-5 éves lehettem, amikor séta közben Anyuval, találtunk az utcán egy másfél éves forma kislányt. Beszélni még nem tudott, de valamért olyan mesébeillően sorsszerű volt számomra, hogy befogadjuk őt. A részletekre már nem emlékszem, azt tudom, hogy Anyuék jelentették a rendőrségen, de mivel senki sem kereste (!), valamiért nálunk maradt és azt az éjszakát velünk töltötte, együtt fürödtünk, és este úgy aludtam el, hogy hálát adtam Istennek, amiért így küldött nekem egy kistestvért.
Persze, a tündérmesének igencsak profán vége lett: másnap kijózanodva, a kislány ősi mesterséget űző anyukája, rádöbbent, hogy az este folyamán valahol elvesztette gyermekét, rendőrséghez fordult és így elég hamar zárult a kör. A kislány sírt, amikor elvitték tőlünk, és sírattam én is az elhurcolt álmaimat.

Az élet úgy hozta, hogy megtaláltam azt az embert (persze, hosszas keresgélés után), aki az életem Társa, aki hasonló álmokat dédelget magában, akinek hasonló gondolatai vannak, akivel félszavakból is megy minden, akivel éppenugyanúgy és éppenugyanott. Sosem volt kérdés, hogy lesz-e Huncnak testvére, mint ahogy az sem kérdés, hogy ha Isten is áldását adja rá, nem csak egy testvére lesz.

És most mégis elbizonytalanodtam... olyan korai még ez az öröm, annyira csöpp még az a picilény... bár tudom, hogy itt van (elég hatékonyan bizonyítja minden reggel-délelőtt), hogy velünk van, hogy máris alakítgatja az életemet és mégis félek, hogy ez az apró csoda bármikor szétpukkanhat, akár egy szappanbuborék... jobban kellene bíznom Benne, magamban... talán kísértjük a sorsot és nem lett volna még szabad telekürtölni a nagyvilágba... de mellette szóljon, hogy annyira boldogok vagyunk és annyira szorította már a mellkasom ez a jóhír... nem lehet baj!
És már megint annyi jól megrögzött ideám borult elemeire. Sok mindenkit meg kellene követnem, sokszor oly könnyedén ítélkezett bennem a rosszindulat, az általánosítás... Miért tart az élet ennyire kíméletlenül gyorsan görbetükröt nekünk?
(kicsit érthetőbben: én is azok táborát erősítettem jó sokáig, akik úgy gondolták, a szülő nők bizonyos csoportja, mintegy úri szeszélyként igényli a császármetszést, egészen addig, amíg meg nem született Hunor, sürgősségi császármetszéssel... a következő dogmám az volt, mely szerint csak és kizárólag azon kismamák leszenk rosszul, várandósan, akik nem is álltak teljes mértékben készen az anyaságra, mégha ezt tudat alatt is tették... aztán most itt állok minden reggel émelyegve és többtucatszor átgondolva, hogy vajon biztos minden apró sejtecskémmel készen álltam az új lélek befogadására vagy csak önmagammal is elhitettem, hogy igen... a lelkem tiszta, tehát ismét a begyöpösödött gondolkodásomat köll sutba dobnom...)

Vagynak ilyen elmélkedős-negatívabb napok is... evvan.

cucka 2009.04.22. 15:42

Oltás ésatöbbi

Ma túlestünk a kötelező 15 hónaposoknak való oltáson (mindig csúszunk...), mely tartalmazza a kanyaró, mumpsz és rubeola legyengített vírusait. (namilyenjó, hogy van már ilyen, én sose felejtem el a tizenévesen benyalt mumpszomat, amikor Apu szerint "nincs is semmi bajom", csak nem akarok kosáredzésre menni... valamint a 21 évesen kórházi környezeteben benyalt bárányhimlőmet, mely a szövődmények-szövődményeivel, kerek 3 hónap táppénzes üdülést jelentett számomra...) Mellékhatások, elviekben sacc per kb egy hét múlva várhatóak, enyhe hőemelkedés, köhögés, bőrkiütés formájában jelentkezhetnek. Naezmilyenjó!

Hunormester minden erejét bevetette a dokinéni és a szurija távoltartásától, utólag nem bánom, hogy nem nekem kellett lefognom őt, így kettecskén a védőnéninkkel karöltve is alig bírtak Nagyerejű Jankómmal, asztaltáncoltatás lett a vége. Bár, talán nem így végződött volna, ha doktornénink nem tölt oly sok időt, Hunor születésétől fogva szűkfitymájú fütyijének megrángatásával, ezáltal fájdalmas sírást okozva neki. Igazából nem is értem, mért tette, hiszen többtucatszor megbeszéltük már, hogy ezt biza műteni köll, 3-4-5 éves korában, ambulanter. Most azt találta ki, mindenképpen mutassuk meg urológusnak (éppen egy hete meséltük el neki, hogy látta már!), mert akár 2 éves kor alatt is meg lehet műteni vagy éppen kenegetni valamilyen csodakrémmel, ami talán (?!) elmúlasztja a szűkületet. Ezt a fajta szűkösséget, sajna, max a sebész kése tudja elmulasztani, továbbra sem értem, mire volt ez most jó. A kocsiban végig bömbölt hazáig, azóta alszik, remélem, pelenkázáskor nem ér meglepetés. (nem ért, bár fütykös érzékenykedik, update esti fürdetés: HuncApu szerint berepedt... áááá)
(erről további okosságok ehelyt olvashatóak)

Én ma jobban vagyok. Asszem, rájöttem, mi lehet a ludas a dologban, bár ezzel annyira nem vagyok kisegítve. Szóval a reggeli kávét ma kihagytam, és így csak enyhe émelygéses álomvilágban tengetem napomat. Ez nagyon jó lesz így, mert a padló alatti vérnyomásom így még jobban padló alatt marad. Pár hét és már annak is örülök majd, ha lesz erőm kikelni az ágyból. Vagy megszokom ezt az éberkómát. Hurrá!

Persze, azért mindenkinél boldogabb vagyok, hogy növöget KisTesó a pocakban, hiszen, a rosszullétek azt bizonyítják, hogy velem van, kapaszkodik, hangolódunk egymásra, a kávémentesség, talán éppen az egészségesebb életmódra próbál rávilágítani, mint ahogy az is, hogy gyümölcsöket és zöldségeket tudok magamhoz venni mindenféle undor nélkül. Hiszen a szervezetünk mindig jelez, hogy mire van éppen szükségünk.

Nadehogy a Huncos szervezete mért jelez minden koradélután, hogy tévé bekapcs (vagy megteszi saját maga...), mert kezdődik a Győzikesó, majd képes odaszegezetten közel egy órán át azt nézni???!!

cucka 2009.04.21. 10:09

Életünk

Hunor suttyomban kinövesztette a 9. fogát, ami oly problémamentesen érkezett, hogy észre sem vettük, pedig jobb oldali fölső rágó. Kilövésre kész a jobb alsó is, csak még valami égi jelre vár a bucira dagadt dudor. Hunc viszont nagyon kiokosodott, amikor szerinte fáj a foga, hozzámjárul és mutogatja az Osanit-os tubuskát, hogy abból adagoljak neki tenyérbe, amiket szépen fölcsipegetve elfogyaszt. 

Hunorral egyre könnyebb az élet, inkább velem a nehezebb. Minimacsónak csak annyi igénye van, hogy napi kétszer megfutassam szabadlevegőn, ami néha nagyon nehezen megy.  Az éjszakákat most már teljesen átalussza, leállt nagyjából mindennemű szopiról, egyedül a reggeli előttit igényli még. (őszintén, nem is bánom annyira, mert eléggé érzékenyen érint a mostani búvárszivattyúskodása... ). Amilyen álom-várandósságom volt Hunorral, annyira nehezített pálya a mostani. Soha még csak egy gondolatnyi gyomor-felkavarodásom sem volt, ez a mostani napokról egyáltalán nem mondható el. Jobb esetben délig émelygek-öklendezek, de volt már 2 darab olyan napom is, hogy gyakorlatilag az egész napot ágyban töltöttem, mert ahányszor felálltam szédelegni-öklendezni kezdtem. Ami kicsit segít, az a napi többliternyi citromos szóda. (bár egy campari szódának talán jobban örülnék...). Hófehér porcelán Istennő lábai előtt még nem térdeltem alázattal a kegyeiért.
Másállapotban vagyok. És másabba, mint az előző babócaváráskor.

A legjobb dolog a rengeteg Hunc puszi, amikkel elhalmoz minket, ez olyankor jön jól, amikor minden előzmény nélkül, éppen egy marék homokot tol a játszótéren egy gyanútlan kisfiú szájába.

És bízom Hunor-HomokdombÚr toleranciájában.

süti beállítások módosítása