Abszolútli kedvenc lett az ici-pici mese. Jöhet reggeli után,  délelőtti játék közben, délutáni alvás előtt, esti fürdés előtt, vacsora után, szinte bármikor. (a dolog pikantériája, hogy ezt a dalt utoljára nagyon kicsilány koromban énekelte nekem, az én anyukám nagyon sokszor... torokgombócképző és nagyon mélyen felkavaró, még mindig, napi többtucatszor meghallgatni... csak úgy tolulnak az emlékképek, a régfeledett érzések...)
A szabad akarata már most érvényesül szépen: a jútjúbos kedvenceim közül válogat, hol jöhet neki a Szalóki Ági, Herczku  Ágnes, Bognár Szilvia trió népzenei csoda feldolgozásai, máskor ezekre csak csóválja a fejét, hogy "nem-nem", hol kifejezetten mesedalokat szeret hallgatni, mint a Wolf Kati örökzöld Vukja vagy éppen az Icipici mese.  Nem ritka az sem, hogy Péterfy Borira vágyik, vagy éppen valami jóvágású Tankcsapdát óhajt. Mindemellett a széles paletta mellett helyet kapnak az Abba dalai is. Mondhatni mindenevő a gyermök, hangulatától függően. Ha beletrafálok az éppenkedvencébe, elégedetten vigyorogva bólogat, majd pillanatokon belül táncra perdül és csak úgy ropja az ősi tűztáncát. (majd egyszer erről is lesz vidió, de jelen esetben nem lehet megörökíteni a vitustáncát, mert amint a kezemben a fotóapparát, szégyenlősen abbahagyja).

Huncmacc fejlődéséhez szorosan hozzátartozik ismerkedése a pelenkája tartalmával. A fütyiszűkülete miatt azt a tanácsot kaptuk Tanult Szakemberektől, hogy tisztábatételkor hagyjuk szabadon játszani a sajátjával, mert így, úgy és addig húzogatja, amíg az még nem okoz fájdalmat neki. (persze, a műtét így is elkerülhetetlen lesz 4-5 éves korában, de csoda még azért történhet...). Az elmúlt meleg napokban, amikor is egy szál pelusban döngetett a lakásban, viszont többször előfordult, hogy játék közben is, bele-beletúrt a pelusába. Így történt ez tegnap is, amikor már csak annyit vettem észre, hogy fiam a csokis kezét undorkodva nyújtogatja törlésre felém. Csodálkoztam is, honnan került a kezébe csoki?! Aztán megéreztem a semmivel össze nem téveszthető bukét... alapos kézmosás, tisztábatétel... és valamért azt érzem, hogy ez csak a kezdet ezen a téren is...

A 18 hós újabb kötelező, többkomponensű 6 éves koráig tűnek búcsút intő oltása, ismét elnapolódott, Hunc néha taknyolódik. Nincs hőemelkedése, se láza, csak napi egyszeri orrfolyása (remélem, nem allergia), de Alapos Doktornénink (nomeg HuncApu), nem engedélyezte a Csöpp beoltódását. Szerintem csupáncsak fogat növeszt. Vagykitudja.

Aztán lőtt magának a gyermek egy hivatásos bébiszittyót is a tegnapi játszóterezés alkalmával. Fiatal, kedves lány, nagyon hamar közös nevezőre jutottak Hunorral, aki nagy kegyesen még azt is megengedte neki, hogy meghintáztassa, és a levegőbe emelgesse. Jó mélyre rejtettem a telefonszámát, érzem, nem az utolsó találkozás volt ez. Talán ezzel a segítséggel, néha kimozdulhatunk pár órácskára HuncApuval kettecskén is, akár egy jólmegérdemelt vacsora erejéig is. 

Tegnap letutiztuk Doktorbácsival is a dolgokat, elvállal. Érdeklődött az első vérvételem eredménye után, mondtam, hát nekem olyan még nemvan. Most már hozzácsapjuk a 16. heti AFP és HBsAg-s (Hepatitisz B antigén) vérvételhez. Egyeztettük volna a pontos terhességi heteket is, mire mondta, a mostani protokoll szerint, már nem az uccsó menstruáció napja számít, hanem -a mi esetünkben- a 12. heti, ultrahangon mért babóméretek alapján számított kor. Azaz kicsit idősebbek vagyunk, mint azt gondoltam, éppen ma töltjük a 15. hetet, így a szülés kiírt (új) dátuma valóban a december 3. (oldalvonalzó reaktualizálva, ha így folytatjuk a következő ultrahangon már benn is ragadok szülni... )

... mert ezzel (is) adós vagyok. Tegnap esti kép, nagy hirtelen magam sem tudom, hogy az aktuálisan frissített kiírás szerint éppen hol is tartunk, sacc per kábé a 13-14. hét határmezsgyéjét tapossuk. Emlékeim szerint a Huncos pocak valahogy másabb volt, sokkal hamarabb kényszerültem kismamanacikba bújni, bár lehet ez az állapot most azért is késlekedik, mert kis plusszal indítottam, no meg a nacijaim is egy mérettel nagyobbak, mint a megboldogult, Huncos előtti időkben.

Aztán meg jó lenne, azt is tudni, hogy Méhem Gyümölcse, (most a kintlakóra gondolok éppen), hová is rejtette el a meggymagozót, amivel hetek óta játszadozik, és amelyre árgus szemekkel figyeltem, hogy ne tüntesse el, mert ázik egy vödörnyi cserkóm, mely magozásra vár?! Sebaj, XXI. század gyermeke kis bosszankodás (és feltúrt Huncos összes zúgrejtekhelye) után megoldja a felmerülő problémát: megkéri a  munkából hazatérő urát, ugyan, hozzon má' neki egy meggymagozót, szépszóra.

Hétvégente háztűznézőbe járunk, szerelmetes Pilisünkbe keresgéljük álomotthonunk, hol felcsillanó reményekkel, hol csalódottabban. Tudom és érzem, valahol vár ránk az a házikó, ami az otthonunk lesz. Az igazi. Most szélesítettük a hatósugarunkat, Komárom-Esztergom megye egyes települései is számításba jöhetnek már (főként Duna kanyar). 

A napok kicsit befordulósabban telnek, a hidegfront és az életemből visszatérően részt kérő migrén hatására, ma pl. erőtlen hánykolódtam, sötét szobában, párnák közt, 10-ig, szerencsémre Huncos migrén-barát üzemmódra kapcsolódva hánykolódott mellettem... reggel fél 7 óta. Mondjuk ez fájt. Most meg alszik. Én meg nem tudok cserkómagozni. Ez is fáj.