Nekifutottunk, kétszer is. Elsőre meglepetésként ért, hogy az általunk bejáratott játszóház bezárt. Mondjuk várható volt, kicsit szocreál volt ugyan, mégis kedves és családias, HuncApu gyermekkorában is valami ilyesmiként működött, árai barátságosak voltak, mint ahogy az ott dolgozók is. No igen, az ilyen ritka madarak halnak ki általában.

Gyors ötlettől vezérelve, egy általunk kedvelt cukrászda játszóházába villámszerveztük meg a randit. Hogy mért villámszervezés? mert családilag ismét elhagytuk egy éjszakára a várost, és tettem mindezt oly felelőtlenül, hogy a lélegeztetőgépem padlón volt. (telefonom lemerült, ugyan még sikerült átirányítanom a hívásaimat az uraméra, hol átjöttek az átirányítottak, hol azt jelezték a hívó félnek, hogy nem vagyok elérhető...). Pénteken 3-ra estünk be a lakásba, én a munkámmal párhuzamosan lebonyolítottam a játszóházas telefont és egy rövidke körtelefont is, helyszín- és időpont egyeztetéssel. Zuhany, öltözés, mindentbevető bájolgás apjuknak, hogy ugyan dobjon már el minket munka előtt, mert úgyis útba esik. (ami ugyan, nem pont így van, de valahogy mégis hatott).
Majd megérkeztek Hugómamiék, és jó volt, mert mintha ezeréve és még egy napja ismernénk egymást, és mindenről, de azonnal, és Hugó egy tünemény, bár az első pillantása bizalmatlanság volt a javából, de aztán már vigyorgott és úgy elkúszott-mászott és figyelte a nagyokat, hogy mi kedvünkre csicsereghettünk. Hunor dettó, néha kicsit keresnem kellett, hogy éppen merre is, de javarészt könnyű volt megtalálni, imádja a haladó járműveket, általában egy Frédi-Béniék által használt, lábbal hajtható, ajtót becsukható kisautóban nyomult, játszóház szerte. Aztán befutottak Beáék is, Matyit apróbb baleset érte bejövetelkor, így az elején nem vette ki a részét a mókából, de Apánál hamar megvígasztalódott és hamar fel is oldódott.  Meglepetésemre, nagyon nagyot nyúlt a kispasi, mióta nem láttam. Miután a skacok alaposan kivették a részüket a játékokból, megérdemelten elfogyasztottunk egy sütit, irigyeltem Beáékat Matyiért, aki felnőtt fiatalemberhez méltó komolysággal csücsült a székén és termelte be a sütijét, nem így az én fiam, aki széttuszmákolta ez enyémet, majd beleöblítette száját az ásványvízes poharamba, és végül felfedezőútra indult. Két említésreméltó dobása volt: az egyik, hogy visszaslisszolt az emeleten működő játszóházba, onnan kellett kitoloncolnom, a másik, hogy becsípte az ujjait a mozgóajtó. Szerencsére, a pilinszka ujjacskái egyelőre könnyedén kifértek, az ijedelem (és a fáradtság) nagyobb volt a konkrét történésnél. Kellemes délutánunk volt, szívemmel-lelkemmel örülök ennek a találkozónak. Képek nálam tuti nem lesznek, mert jószokásomhoz híven, itthon felejtettem a fotóapparátust.

Másnapra megbeszéltük a  Millenáris Parkos talit, mely a Babanet és a Kölöknet szervezésében jött létre, évente működő rendezvény. Hunor éppen a napirendje átalakításán ügyködik, azaz esténként előrehozta az altatási idejét, így legrosszabb esetben is, fél 9-kor már alszik (persze, ezalól kivétel, ha nem itthon vagyunk), ezért cserébe reggelente háromnegyed 7-kor fújja az ébresztőjét. És ezalól a hétvége sem kívétel, sőt. Így történt ez szombaton is, így a déli alvása is előrébbtolódott, már egy ideje, ezért úgy gondoltam a leghumánusabb mindenki számára, ha az előzetesen 4 órára megbeszélt időpontot kissé előrébbhozzuk. 3 magasságában értünk ki, de senki ismerőst nem találtam, éppen Ringató foglalkozás volt, Hunor sikeresen fejreesett egy magasabb hintáról, HuncApu nyüsszögött, hogy de neki mért kellett bejönnie, amikor a Tour legizgalmasabb szakasza van? Így egy rövidke kör után, a két nyöszörgő gyerekkel, hátraarccal hazavágtattunk. Közben telefonhívás hegyek, visszacsábítódtunk, ekkor már lényegesen kevesebben voltak, még fényképezőgépet is sikerült csomagolnom magammal, így szolgálhatok pár fotóval, köztük Hugómamis Hunc szerelmetessel is. (arról lemaradtam amikor első este Hunc cuppanós puszival búcsúzott Hugómamitól...) Nopersze, itt is az autó volt az abszolút kedvenc:

Köszönöm a hétvégét, a csodás és mélyrőljövő beszélgetéseket és már most várom a szeptembert!

Jól vagyunk, melegünk van, éjszakánként szenvedősen alszunk, azaz inkább én, Hunc tapadósan-izzadósan hol rajtam, hol az apján, és hol van még a óriáspocak? forgolódni mégse jó már. Olyan extrém terhességi tünetek is jelentkeztek, amin én anno Huncossal horkantva röhögtem fel, most meg én horkantgatok éjszaka, bedugult orral és alighassal próbálok egy izzadtan rámtapadó majdnem húszhónapossal alvás szempontjából tűrhető poziciót felvenni. Kevés sikerrel.

MinkaLeányka finom, ám mégis mélyenérintő mozdulatai most már mindennaposak, sőt mindenórásak. Már nem csak akkor érezhető, ha lefekszem és ellazulok, a napi jövés-menéskor is jelzi ébrenlétét. Azért remélem, idekint ennél aluszékonyabb lesz.
A liftnélküli harmadik emeleten lakást Minka sem szereti, általában a másodiknál keménykedéssel jelzi, hogy éppen itt elég is lenne laknunk.  Úgy egyébként az egésznapos pakolászós-vasalgatós-emelgetős-bevásárlós-főzős napokon szokott csak pihenést jelezni a MinkaLak. Laza a csaj. Emlékszem, Hunorral a 8-9. hónapban már úgy jöttem fel a harmadikra, hogy félemeletenként hálát rebegtem és további lépésekre ösztökéltem magam emígyen: már megvan az egyhatoda, már a kéthatoda, azaz az egyharmada, háromhatod, azaz a fele, juhééé!, négyhatod, vagyis kétharmad, mingyá kész, öthatod, (itt már egy oxigénsátort is szívesen elfogadtam volna), és végül hathatod, azaz az egész, vagyis hazaértem, szóljatok harsonák és kürtök, megcsináltam!!!

No és a lényeg: ruhácskák illatosan, frissen vasaltan várják a gazdájukat. Magamat ismerve, még jópárszor szülés előtt átmosom és átvasalom őket. Újabban egész furcsa hobbijaim lettek.

Amikor még csak kósza gondolat volt annak a lehetősége, hogy lányunk lesz, megfogadtam, semmiben sem fogom másképp stafírungozni, mint a FiúTesót. Továbbmegyek: Huncos picibabakori rucijait enyhe tudatossággal igyekeztem uniszex-ként válogatni, azaz nem volt minden klasszikusan babakék színű. Sőt, bátorkodtam kacérkodni a színekkel (van narancssárga szövetnacija is, de a ruhatárában akad tulipiros hanorák is), hiszen mázlinkra, Hunor első pillanattól egy kiskrapek sajátosságának a dominanciájával érkezett közénk. (igaz, előfordult már, hogy lekislányozták a játszótéren, és mindezt  tették úgy, hogy még a nevét is hallották... ).

Az első elgyöngülésem akkor volt, amikor hazatérve a mindenteldöntő ultrahangról, emésztgetni kezdtem a nemek ilyenirányú változását, bárgyú mosollyal mormolgatva a bűvös szavakat lesz egy lányom, és a semmiből bevillant egy szívbemarkoló gondolat: de hiszen Hunornak kutyás-macskás rácsvédője van, ami poénos és aranyos ugyan, de nem kifejezetten egy kislányos darab, majd a következő agybénító gondolat már az volt, hiszen nincs is baldachinunk... egy királyleányka baldachin nélkül?! Erről egyelőre már leállítottam magam, bizonytalan időre, gyakorlati szempontokat figyelembe véve. (szinte láttam magam iccaka, két szoptatás között a baldachinba gabalyodva szentségelve-fogcsikorgatva... persze, mindezt csöndben, hogy a dedet még véletlenül se ébresszem fel...)

Viszont, ma beszabadultam egy babaturiba és menthetetlenül elvesztem a sok rózsaszín habosbabos nőcicucc között... így van már kb másfél-kétéves korára való (a méreteket illetőleg Huncost vettem alapul), tipegős-topogós kisruha szép számban, melyből egyet kedves barátnőm rá is adott a kéznéllévő modellünkre. Naszóval, 2011 nyarán lesz egy remélhetőleg kevésbé riadt ilyenünk, lányban (apró ellentmondás: a ruhácska alatt a minimacsós pólója leledzik):

"Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük. Ha csak rövid időre megszeretsz, meglátod, ki lakik bennem, és olvasni tudsz a múltamban és a jövőmben."   (Müller Péter: Örömkönyv)

Ösmét egy díjjal gazdagodtunk, és ráadásként egy olyan díjjal, amire igazán büszke vagyok, hiszen számomra a pozitívitás, a mosoly, az örömszerzés nagyon fontos dolog. Az effajta visszajelzések pedig lelketsimogatóan azt bizonyítják, hogy jó az út amin járunk, hogy képesek vagyunk önmagunkból adni a nagyvilágnak és akadnak az olvasóink között olyanok, akiknek képesek vagyunk mosolyt csalni az arcukra.

Ezt a díjat Ilgyától és Lilitől kaptuk, vagynak szigorú szabályok ismét, de most valahogy úgy érzem, nem szándékozom senkinek továbbadni ezt a díjat. Azaz, de: Mindenkinek. Hiszen a kedvencblogjaim azért a kedvenceim, mert szeretek oda járni, mert kedvelem a naplók íróit és nekem is kellemes perceket okoznak a mindennapokban.

... és igen, még ha néha olyannak is tűnik, hogy személytelenek ezek a díjak és előbb-utóbb mindenkit körbejárnak, azért valójában bájosan hájkenegetőek...

HuncApu megboldogult ifjú korában és még sokáig az udvarlásos éveink alatt is, rendszeresen biciklivel közlekedett a munkahelyére. Sok kedves emlék is tapad ezekhez az évekhez, azidőtájt még mindketten ezerfelé futottunk napközben, rengeteget dolgoztunk és sokszor valamelyikünk még aludt, amikor a másikunk dolgozni indult (vagy már aludt, amikor éjjel hazatért), így sokszor kommunikáltunk rajzokkal, kedves szavakkal, apró tacepaokat elhelyezve arra, amerre a kedves biztos jár. Sokukat máig őrizzük, kedvenceim a hazafelé tekerő biciklisszerkós-bukósisakos HuncApu, általában valami frappáns és az akkori helyzetünkhöz illő mondatbuborékkal a szájában...
Úgy látszik, az alma jelen esetben sem esett messze a fájától, Hunor ugyanis előszeretettel cuccol délutánonként az apjával a tévéképernyő elé és nézi a többszáz kilómétert letekerő biciklistákat. Persze, van olyan szakasz is, amikor még a Tour de France is unalmas:

Napi programmá vált, a reggeli és a jólmegérdemelt túrórudi elfogyasztása után a kedvenc dalok meghallgatása az egyik videó megosztó portálon:

Újabban mindenben segít, rendrakás gyanánt előszeretettel bohóckodik inkább:

Önállósodik szinte napról napra, kedvence a gumicsizma, bárhová is rejtem, még azon napszakban megtalálja és magára ölti (persze, előfordul, hogy fordítva sikeredik). Így történt ez pár napja is, amikor a melegre való tekintettel, pelus-póló kombóban igyekeztem megkímélni őt a kánikulától, ám divatdiktátor Bélánk, a lakótelepi trendnek  (?) megfelelővé alakította (és tette mindezt abszolút szabályosan!) ruhatárát egy rövidnaci és egy gumicsizma kiegészítővel. Az elégedettmosolyú egyedülöltöző:

Hosszas eltűnésünk oka egy kurtafarkú balatoni hétvége volt, vasárnap már ösmét dolgoztunk mindketten. Az első két napot a 13 hónapos ikrek társaságában töltöttük Földváron, tüneményesek voltak a skacok hármasban a betmenes medencében. Naja, korán kell az ifjúságot Batmanra szoktatni, de ez van, sajna semmilyen neutrális tematikájú medence nem volt a strand közelében kereskedelmi forgalomban.

Az előző bejegyzés kommetjében igyekeztem írni a legkisebb albérlőm névválasztásával kapcsolatban, de a blog.hu ördöge többszöri nekifutásra sem engedélyezte, így hallgatok a sorsra, és megírom bejegyzésként.

A Minka egy régi magyar eredetű név, jelentése ismeretlen, ünnepnapja március 31.-én van. Létező, használatban lévő név, Magyarországon gond nélkül anyakönyvezhető. Egyes források szerint mégiscsak inkább német eredetre vezethető vissza, a Hermina és a Vilhelmina beceneveiből vált önálló névvé. Más források szerint, ez inkább a Minna névre érvényes. Hírös szülött Czóbel Minka, aki költőként, íróként, műfordítóként vált ismertté. Minkákat keresve egy nagyon kedves mesére is bukkantam a világhálón.
Valóban, még Hunorra várva Csenge Napsugárt szerettünk volna lányunknak, aztán hirtelen felszaporodtak köröttünk a Csengék, favoritot váltottunk, Kincső vette át a dobogó felső fokát, amikor betoltak császárhoz a műtőbe, akkor is a Kincsőt mondtam már potenciális lánynévként a Hunor mellett. Aztán ráeszméltünk, a társaságunkban is akad egy-egy Kincső. A mostani várandósságom alatt egészen más nevekben gondolkodtunk már, szóba jött a Minka mellett a Bíborka, Boróka, Delinke, Fruzsina, Janka, Zinka és Csönge is. Nagyon sokáig a Csönge irányába dőlt a serpenyő nyelve (a Csenge egyik kevésbé ismert névváltozata), aztán HuncApu döbbentett rá arra, hogy egy életre kitolunk a gyerekkel, hiszen a vezetékneve bármilyen kézenfoghatóan egyszerű, mégis állandóan szólni kell a név végén folyton lemaradó "i" betűcske miatt, szegény lányunk a keresztneve miatti "e" betű helyetti "ö" betűért is folyton háborúzhatna. További ízlelgetésnek kitéve a Minka nyert. Vizualitásomnak hála, lelki szemeim előtt felbukkant egy huncut cserfes szösszenet Minka, de ugyanígy jópár évtized múlva egy kandalló előtt kockás plédbe burkolózó hintaszékes Minkanéni képe is felvázolódott. Telitalálat.
Az asszociációmnak hála meg... kicsit Magdikás marad örökre... noigen, a gyökerek...