cucka 2009.10.11. 17:42

Tegnap kicsit...

Délután kidőltek a fiúk és egymáson, kupacban elaludtak... máskor, ilyen pillanatokat kihasználva nekiesek a mosogatásnak, a mosásnak, a vasalásnak. Vagy csak simán melléjükdőlök én is és olvasgatva elbóbiskolok. Ám most másképp döntöttem. Megéreztem a bizsergést, felöltöztem és egy cetlit hagyva magam mögött, leszöktem pár órára. Igaz, közben eleget tettem pár vásárlásos kötelezettségemnek, és megeresztettem egy hosszúranyúlt, ám annál kedvesebb, lelkethelyretevő telefonhívást is, de ha nem így cselekedtem volna, az nem is én lettem volna...

Sétáltam. Egyedül. Úgy, mint utoljára már nem is igazán emlékszem hány éve. Nem szerelmesen andalogva, nem pocakosan levegőzve és ábrándozva, nem is büszkén babakocsit tologatva, sem egy közel kétéves cross-motorossal tartva a tempót. Egyedül. A magam tempóját követve, a magam gondolataiba mélyülve, sűrűn meg-megállva. Sehovásemsietve. Sétáltam a Duna parti avaron, rozsdavörös leveleket gyüjtögetve, talpam alatt csikorgott a föld, orromba beköltözött az a semmivel össze nem téveszthető őszi illat. A nedves föld szaga a ráhullott falevelekkel keveredve. Ajándékba kapott idei utolsó napsugaras napok ezek a mostaniak...

Jó volt ez a párórás elmenekülés a világból. Rendszereződtek bennem a sorok, kialakultak a  polcok. Azt hiszem, újra megerősítették bennem az utóbbi napok történései, hogy semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Vannak dolgok, amiket ha el tudunk fogadni, hogy lényünket teljesen átjárva leülepedjen bennünk, megértjük, hogy mért pont így történt, mi volt az ok. És ha így cselekszünk, már látjuk is a következő lépést... Mert következő lépés mindig van, legfeljebb elkanyarodva, egy másik úton.

Most már nincs bennem félelem. Düh sem maradt bennem, és hiánytokozó fájdalomérzet sem. Helyére kerültek a dolgok.

És amint beléptem megüdvözülve a lakásunk ajtaján, egy álmosszemű Huncmackó és Nagyobbik mása vigyorgott rám, ártatlankék szemeivel... és tudom, az élet hozhat bármilyen veszítéseket, fájdalmakat, ezekért a nyakamat átfogó szorító ölelésekért, valamint ezekért a nyálas puszikért, mindig talpra kell tudnom állni. Mert felelősséggel tartozom. Mert Ők az én (kis)rókáim.

cucka 2009.10.10. 11:09

Régiúj addikció

Az ősz beköszöntével, ismét hatalmába kerített a régiúj genetikailag öröklött szenvedélyem. Kötök. Ennek kapcsán bogarászom a blogokat, oldalakat, hogy aztán újfent rájöhessek arra, hogy sok új változás, -az Anyutól örökölt, és a nyolcvanas évek végén megjelent, Divatos kötésminták névvel ellátott zsebkönyv és ilyetén kaliberű társai óta-, nem történt. Ami viszont tény: a fonalak és a kötőtűk varázslatosan megújuló világa elbűvöl és magával ragad. Árban és kreativitásban csillagos ég a határ. 

Minkának keresve valami édibédi kiskötöttet akadtam rá az alábbi játékra: (a képre kattintva és teljesítve az ott található feltételeket, egy különlegesen szép kötőtűkészletnek lehetsz a boldog tulajdonosa, amennyiben a sorsolás Neked kedvez...)

cucka 2009.10.09. 19:46

Nagyonnagy

Most, hogy technikailag újra a csúcson leledzem, rögvest beszúrok egy mai frisset témaindítóként:

És egy mai bájos: Hunor napközben pohárból issza a vizet (ahogy ő hívja "dzíz" ), gyümölcslevet. Elalváshoz (és éjszakai szomjoltáshoz) azonban nélkülözhetetlen kellék a csőrös itatóspohárból elfogyasztott pár korty víz (és nem röhög: erre ma kellett rájönnöm!). Két csőröse volt ezidáig, felváltva használtuk őket. A múlt héten az egyik csőrös megadta a lelkét a teremtőnek, gondoltam én naívan a fennmaradó kis időre bőven elég lesz ez az életben maradt egy, úgyis lassacskán leszokik róla. Ühüm. Ma délután eltűnt egyeske. (valószínűsítem Kommander Béla helyezte bele valami übertitkos objektumba...). Gondoltam, sebaj, kap pohárból vizet a kispasi, ha igazán szomjas, megfelel neki az is. A hosszas nemnemnem fülsiketítő hisztije egyeneságú következménye az lett, hogy 1. szanaszét túrtam a lakást, -közben kérdezgetve mit tud az eltűnt flaskáról?- persze mindhiába; 2. felöltöztünk, lementünk a közelünkben működő drogériába és pánikszerűen lekaptunk a polcról egy újabb csőröst.
Eredmény: pont egy mosdójáratnyi időn belül a megszokott tátott szájjal kidőlt gyerek képe.
Tanulság: majd akkortól felejtős a csőröspohár, ha Hunorvirágszál is így gondolja.

Kedd este végül sikerült teljes stábbal (egy élmény volt egy felpörgött, álmos Huncossal 8 magasságában abszolválni a látogatást, párna nem maradt székeken, sőt ultrahangos zselé sem szárazon, papírok szanaszét dobálva tették otthonossá csatatérré a vajúdót és még egy Mekis kajás-zacsit is majdnem sikerült zsákmányolnia),  becsúsznunk a szülőszobára és végre személyesen is találkozni a majdani szülésznőnkkel. A szülésznéni személye engem meggyőzőtt, tapasztalt rutinróka, aki minden eshetőségre felkészülve érezhetően mellettünk áll.

A vele folytatott beszélgetés sajnos már nem volt ennyire édeni. Ráébresztett pár olyan tényre, amikkel én ugyan tisztában voltam, ám igyekeztem mégis nemgondolva rájuk, szőnyeg alá söpörni őket. Átbeszéltük az előző nemszülésemet (a császárt), bár mostanában, már kezdtem elfogadni, hogy én is szültem, csak kicsit másképp. Arra is figyelmeztetett, hogy bár ott aktívkodik mellettem ez a majdnemkétéves, én papírforma szerint mégis elsőszülő nőnek felelek, meg hiszen még nem tudhatom mi vár rám, milyen nemismert érzések, érzetek és fájdalmak keríthetnek a hatalmukat, és azzal sem vagyok tisztában, ezeket miként tudom megélni, átélni, kezelni. Éppen ezért választhatom a könnyebbik utat, azaz kérhetem a programozott császár lehetőségét. (bár ezzel nem voltam tisztában, de minden első császáros automatikusan élhet ezzel az alternatívával!).
Ellenben, ha mégis a természetes szülés menetét választom, tisztában kell lennem annak is az árnyas oldalával: menet közben semmiylen fájdalomcsillapítást nem vehetek igénybe (még edát sem!), mert ez elnyomhatja a hegszétválás okozta jellegzetes tüneteggyütteseket, valamint gyorsítót sem kérhetek (oxitocint), mert az intenzív és erős méhösszehúzódások szintén okozhatnak hegszétválást. Ugyanezen okokra hivatkozva, pöppet felejtős a vízben, bordásfalon, gumilabdán, folyosón sétálgatós és a különböző alternatív módon történő vajúdás is, javarészt illene monitorra kapcsolva lennem... És amit még számításba kell venni az az, ha a vajúdás elhúzódik, a szülés nem halad a relatív normális ütemében, még így is benne van a pakliban a császározás eshetősége, mint végső megoldás.

Kedd óta kavarognak ezek a dolgok bennem, helyet keresve próbálnak leülepedni... és sajna, teljesen más irányból is szakadozik a napfényes egünk... gyűlölöm, hogy ennyire kiszolgáltatottan a bürökrácia martalékai vagyunk, hogy amiről már azt hittük simaügy, kiderül, hogy göröngyösebb a pokolravezetőnél (dehát mi ment nekünk bármikor is simán? nem is értem, mért lepődöm már meg ezen...)... vízválasztó időszak ez, türelemre és nagyon sok erőre van szükségem, hogy mindent a maga érdemi szintjén tudjak kezelni, hogy a helyére tudjam tenni a dolgokat...  vízválasztó ez kapcsolatok terén is, átértékelődnek a dolgok, és egyik polcról a másikra helyeződnek... őszi nagytakarítás van... hogy a jövő év tiszta lappal indulhasson...

cucka 2009.10.06. 10:08

Gyorsan röviden

Számítógépem sebesség korlátaival továbbra sem vagyok megbékélve, így párszóban tömörítve megemlékezem történéseinkről.

1. Hogyan csináljunk Kennyt a gyerekünkből? Tessék elmenni egy bababoltba sapkát venni, boltban büdöskölök az irdatlan mennyiségű motoros dzsip és játékautó láttán földhözvágólagos hisztirohamot kap, ekkor próbáljunk rá a fejire pár sapkát, garantált sikerrel, végül izzadtan és elcsigázottan vegyük le a polcról az első kezünkbeeső talánjót, majd itthon röhögve állapítsuk meg a hasonlóságot. És igen, idén ezt fogja hordani.

2. Mennyi számtani esély van arra, hogy méhünk gyümölcse egy délután alatt kétszer essen pofára és mindkétszer ugyanott hasadjon fel az ajka? Ezirányú matematikai ismereteim igencsak szegényesek, viszont az tény, hogy a tegnap délutáni szieszta alatti meglovagolásomkor, egy rossz mozdulat következtében fölső ajakkal landolt az ágy melletti újságtartón. Sírás-rívás-nagyonvérzés következményeként angyalüzemmódú bújóskölök. Pár óra elteltével, az én okos kisfiam a kedvenc játékáról porolta le az egy naposse porszemeket: fejére húzva egy takarót közlekedik a lakásban. Botlik-esik-ugyanott felszakad. Már értem anyámat: szinte el kellett harapnom a nyelvem, hogy ne az legyen az első mondatom, csitítgatás helyett, hogy naugye, hogy én megmondtam?

Ma pedig jó lenne, ha minimálfront lenne estére, és kevésszülés, mert végre-végre találkozhatnánk az újdonatúj szülésznőmmel, és végiglátogathatnám a szülőszobát is, csak úgy miheztartást végett.

süti beállítások módosítása