Hunor nagy kedvence volt a sárgalila, malacos-tehenes zenélő körforgó. Amikor választottuk, igyekeztünk uniszexet vásárolni belőle, hogy majdan a következő dedeinket is kiszolgálja. A koncepció mondhatni tökéletes lehetett volna, amennyiben Hunor az elmúlt egy évben megfeledkezett volna egykori kedvencéről. A kiságy visszahelyezésekor döbbentünk rá, hogy bezony pöppet sem feledkezett meg a hőnszeretett körforgójáról, azonnal megkaparintotta és diadalittasan forgatva a feje felett, sikítva körbecsattogott a lakáson többtucatszor. Nem maradt más lehetőség, mint Minkusnak is beszerezni egyet: nem tanulva hibánkból, szintén uniszexet vételeztünk (cicás-kacsás, pasztellszínekben pompázó).

Ma felszereltem a délutáni szusszanásuk alatt, majd ébredésük után beüzemeltem... azt gondoltam- én még mindig ich bien naíva-, így talán akad pár szabad percem, míg Minka a körforgók bűvöletében varázsol, Hunor pedig mondjuk velem tart a konyhába mosogatni, főzni. Amíg kidobtam a csomagolását (talán lehetett 10 másodperc is)  és visszatértem a hálóba, már ez a kép fogadott (igen, lehet hüledezni: bemászott Minka mellé Hunorvirágszál; én már nem teszem, mindennap többszörösen előforduló esemény):

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennek ellenére egy tizedmásodpercnyi időre nem állt meg bennem is az ütő, de igyekeztem a legkevesebb pánikot keltve elmagyarázni a fiatalembernek, hogy mér nem jó az, ha ő ennyire közel csücsül a Hugihoz.
Aztán, megnyugodva, még egy videót is sikerült készítenem. Emlékként. Azóta nem zenélőkörforgunk. Minkának szegényesebb gyermekkora lesz. Ámbátor sokkalta ingergazdagabb. Az én idegeim viszont továbbra sincsenek drótkötélből.

A Minilány ringatásos álombazuhintásáról lassacskán ódákat zenghetnék. Ma ismét magamrakötve dolgoztunk, míg eszembe nem jutott, van ám nekünk egy használaton kívüli hintánk, melyet kicsiként Hunor egyáltalán nem preferált. Mondjuk, csodaszép gépzenéjével azóta is mindennap megörvendeztet. Aki személyesen is ismeri elsőszülöttemet, az azt is tudja róla, ez a kilenc kilóig használatos hinta, az ő szíve csücske. Igencsak nehezen enged a közelébe bárkit is. (van ezzel így még pár dolog kapcsán...) Ezért is lepett meg, hogy első kérdésemre azonnal heves iiiizésbe csapott át (ez nála igent jelent), majd lelkesen bekapcsolta a hintát, majd még lelkesebben rázni hintáztatni kezdte kishugát. (a felvételen hallható nemnemnem-ezés és a bebújás a hinta alá, Hunor fényképezés elleni protestálását jelképezi)

Így (is) telnek mindennapjaink.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr331657446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.01.08. 20:21:34

Ezt el tudnám nézni egész nap...Cucka, komolyan fontolóra veszem, hogy felteszek gyerekkori képet Napuciról, mert másnak is látni kell,mennyire hasonlítanak...de lehet, hogy csak én látom így? majd keresek képet... :)Minka nagyon jól tűri a báttyó "szeretetét":D

LiliBogar 2010.01.08. 21:31:32

Hát ez most nagyon jól esett... köszönöm :)
Lillemnek is volt forgója...terhesen 1000x meghallgattam, szülés után meg vagy milliószor :P Bejött a könyvforma, sokat hallotta odabent, szerette idekint és természetesen ... bogárkás volt :D (van)
Puszi

gneke 2010.01.08. 23:18:28

De jó, hogy tettél fel videót a picurkákról! Nagyon aranyosak:)
A zenélő körforgót minden nagytestvér szereti, Adrika születésekor minden hozzánk látogató kisgyerek (3-4-5 éves) kérte az anyukájától, hogy vegyen neki olyat, Áron születésekor pedig szintén a saját csemetéimnél tapasztaltam, hogy ez a játék bizony kortalan. Mi kettőt használtunk el belőle, igaz nem voltam hajlandó tizenezret adni ki érte...

Lyndy2 2010.01.09. 10:55:53

Annyira édesek. Én is tudnám egész nap nézni. Az, hogy Minka ingergazdag környezetben nő fel, csak a hasznára válik. :)

Eriberi33 2010.01.09. 12:54:53

Jajj, de édesek! :) (azért cseppet aggódtam, nehogy Huncos fejberúgja Mineket... :$ )
Külön megjegyezném, milyen csini Minkalány! ;) Örülök, hogy jó rá!! :D

maze 2010.01.09. 15:52:30

boldog 4. hetet!

én már annak is örülnék, ha legalább 1 gyerek használná a kiságyat :/ :D

mivel hordozol?

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2010.01.09. 16:20:19

A legjobb,ahogy Hunc belekukkol közvetlen közelről a kamerába:))))Imádom!!!
Minka pedig olyan kis mindentudóként van a nagytesó mellett:nem számít,hogy rázza a hintát vagy meglesi helyette a forgót.Neki mindegy:))Ja,és ne felejtsem el,olyan nagyon szépek!

ilgya1 2010.01.09. 22:47:41

Annyira édesek mindketten:)Hunci igazi bátyó:)Minka pedig hát.... az tetszik a legjobban ahogy a kis kezeit tekergeti,mozgatja,jaj én is elnézném egésznap:)

h.o.era · http://eranaploja.freeblog.hu 2010.01.10. 14:11:06

Imádom a tesó-fotókat, videókat! Milyen jó lesz majd ezeket nézegetni, meg mutogatni az unokáinknak... :)

cucka 2010.01.10. 17:22:29

@wildshyccu: kíváncsian várom a fotót! :)
@LiliBogar: mi más is lehetett volna Lilinek, mint bogárkás?! :DDD ;)
Amúgy Hunorra várva én is számtalanszor könnyekig hallgattam a körforgója dalát, idekint is nagyon szerette... talán éppen ezért. :)
@gneke: asszem, igazad lehet, a körforgó örök gyerekszerelem. :) (most már tényleg rutinosnak minősülök: a második forgót, azaz ezt, már én is vaterán lőttem ;) )
@Lyndy2: sztem is. :) most nem a forgók-csörgők adják az ingereket, hanem egy húsvér bratyó. :)
@Eriberi33: én is szoktam parázni, mert oylan hirtelen mozog... egyelőre (koppkoppkopp), semmi komolyabb baleset nem volt még Hunor felfokozottságából kifolyólag. (arra már ébredtem, hogy Hunc kispárnának használta a kishúga derekát-pocakját, aki mézédes mosollyal aludt mindeközben...). Sztem ezek az apróbb balesetek elkerülhetetlenek a második-többedik gyereknél. Hiszek abban, hogy olyan lélek jön ilyenkor hozzánk többediknek, aki erre pontosan fel is van készülve. ;)
(jó rá, és szereti... azaz szeretem. ;) )
@maze: hehe, nálunk is csak nappal körforgóhasználat közben használják. Amúgy négyen alszunk már, úgy, hoyg nem bánom, hogy pár héten belül már 220x200-as matracon alszunk. ;)
Hordozás: még Hunor pöttöm korában vettünk a kezdeti hordozásos hévemre egy Nandu kendőt. H nem szerette a kendőzést, nagyon rövid ideig maradt meg benne, így nem nagyon használtuk, csak párszor nagyobb korában. Minka viszont hihetetlen módon igényli a testkontaktust, így lassacskán egyre bátrabban (ügyesebben, gyorsabban) kötögetem Hugit magamra. És ez jó. :)
@Hencsi+Zita: azon én is nagyon jót röhögtem, ahogy belekukkantott. :)
@ilgya1: tényleg édesek együtt... és kezdem azt vallani, hogy két gyerekkel "könnyebb", mint eggyel... Minkust teljesen leköti Hunor egésznapos produkciója, Hunor meg élvezi, hogy szerepelhet a miniközönsége előtt. :) Csak a felpörgéseire kell figyelni. ;)
@h.o.era: én nem csak az unokáknak mutogatnám, hanem azt is várom, amikor a szívük választottjával nézegethetem. ;)

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.01.10. 22:30:21

Fotók fent, lehet, Te nem fogod látni a közös vonásokat, én akkor is látom:D(videón jobban látszik,mert a mimikán van a lényeg, de azt sajna nincs lehetőségem felrakni...)

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2010.01.11. 17:12:41

Egyszerűen gyönyörűek!!!!!!!!!!:):):) Ati se piskóta /ma pl megteáztatta Lucát/ de Huncos felülmúlhatatlan :)))) s nálunk Ati a csörgőire emlékszik nagyon :))))))))
süti beállítások módosítása