cucka 2010.01.25. 12:52

Új élet

Sok-sok érzés kavarog most bennem. Újak, sosemérzettek. Fura az emberek kedvessége, ráérőssége, és az, hogy a szomszéd kisboltban ahelyett, hogy morózus pillantásokkal, esetleg cinikus megjegyzésekkel illetnék legifjabb fiatalemberünk polcpakolászásait, megmosolyogják, mert gyerek, mert szabad neki. Itt mindenkinek mindenre van ideje. Vagy inkább türelme. Még akkor is, amikor én már azt érzem, hogy izzad a tenyerem és gombóc van a torkomba, mert menni kellene, mert... (hova is? meg minek is ez a nagy sietség?). Megkellszokni, na.  Mint ahogy azt is, hogy nem fulladunk bele a személytelenség tengerébe.

A harapható friss levegőt hamar megszoktuk: a gyerekek mammut eledelnyi mennyiséget tüntetnek el étkezésenként, cserébe hatalmasakat termelnek az alvégen is alszanak, igaz, a miágyunkba, de hála az óriás matracnak, meg se kottyan még az sem, ha Huncmanó keresztbe fekszik. Mert természtesen Minkaleányka is mellettem durmol. Hiába a csudaszép, barifelhő-lámpás gyerekszoba, ott jó játszani napközben, aludni viszont velünk-nálunk-mellettünk. Ezt már megszoktuk.
Még kicsit alvásosdi: sosem gondoltam volna, hogy az én éjfél előtt aligpárszor elalvó kisfiam 7 óra magasságában már nagyokat ásít, alig éber fürdéskor és 8 előtt pár perccel önként dalolva lekapcsolja a villanyokat, pisszeg és bekúszik az ágyba és már alszik is. Remélem, ez a csoda nem csak 3 napig fog tartani.

Mint ahogy az én csodám se, aki világ életében azt vallotta, a lakás van miattunk és nem mi vagyunk miatta. Sokkörmöm bánja, ám mégis elégedetten éjfélig sikamikálom szépséges enyémkonyhámat. (és hajjdesokszor jut eszembe az, amikor még csak vigyorogtam azon, hogy tisztaságmániás barátosnőm, fogkefével sikálja a fugát... nakéremszépen, beálltam a sorba... ). Mert ez most más. Mert ez az enyém, a mienk. Mert ezért kőkeményen megdolgozunk, minden darabkája a mi pénzünkből készül-szépül. Mert így lett értéke és értelme mindennek.

Ma délelőtt lett világhálós kacsolatunk és televíziós kábelünk is. Pedig nem éreztem hiányát. Tényleg nem. Az esti alvások is mentek enélkül.

A világ kerek, a béke is lassan elhatalmasodik bennünk. Pedig nincs ágykeretünk, csak matracunk, nincs csillárunk, csak lóg egy izzó a plafonról, nincsenek szekrényeink, és jelen állás szerint, még hosszú hónapokig zsákokban-dobozokban fogunk élni. Viszont, reggelente a hálóból kinézve ez a mindenért kárpótló kép fogad:

Azt hiszem, szeretni fogom az új életünket, még akkor is, ha elmúlik a kezdetek idealizált lazasága és mindent felvált a mindennapok szürke monotonsága.

Hogy ez is megmaradjon: házasságpróbáló volt ez az ad hoc költözés. Voltak vibráló helyzeteink, melyek mindkettőnk felfokozottságából, vehemens habitusából adódott, olykor úgy tűnt, én mégsem költözöm, nameg a lányom sem, mert felelősségteljes ellátmányozó anyuka vagyok. Aztán ezt is túlélétük, átvészeltük. Már csak mosolygunk rajta.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr491700444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TOFI! 2010.01.25. 13:25:04

Mint egy képeslap...olyan szép.
Sok szép évtizedet kívánok itt Nektek!:)

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2010.01.25. 13:59:09

Sok boldogságot kívánok nektek az álomotthonban:)
Csodaszép helyet álmodtatok,és hogy valóra is vált???Még csodásabb.
Hát még,amikor a napkeltét egy kappucsínóval a teraszon,pizsamában nézheted.És nem röhög ki a szomszéd lépcsőház:)

Dius_78 2010.01.25. 14:01:41

Sok boldogságot kívánok Nektek az álomházikóban. :) Hát még micsoda tavaszotok, és nyaratok lesz itt.... :))
Fogkefés fugasikálást én már kinőttem mire a harmadik fiam is megszületett. :) De addig.. :D :D :D

Nani 2010.01.25. 14:22:23

Sok boldogságot az otthonotokhoz!!!

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2010.01.25. 14:23:17

Nagyon sok örömet,boldogságot,nevetést és vidámságot kívánok az álomlakban!Jól alvó gyerekeket,hósipkás téli hegyeket és napsütéses szépséges nyarakat!!!

maze 2010.01.25. 14:38:37

én is sok boldogságot kívánok!
titok, h. hol van ez a település? vagy emailben azért elárulnád (maze freemail.hu), nagyon kíváncsi vagyok.

Lyndy2 2010.01.25. 14:55:41

Nagyon boldog új életet. :DD

nuca.zselyke 2010.01.25. 15:05:16

Gyönyörű a kilátás! Sok boldogságot az új életetekhez!!!:)

kata790313 2010.01.25. 15:17:15

Nagyon sok boldogságot kívánok én is az új házikóban, meseszép kilátással:)Ölellek!

Leonine 2010.01.25. 15:27:34

Gyönyörű! Gratulálok az új otthonotokhoz és az új életetekhez!

Lillencs 2010.01.25. 15:36:33

Gratulálok Cuckám!

Nekem a legjobb a kertes lakban, a kint viháncoló gyerekek, a végeláthatatlan csillagfényes-tábortüzes baráti szalonnasütések, nem adnám semmiért.Lesz majd ágykeret és lámpabura is, szépen lassacskán!

Kendemami 2010.01.25. 18:25:30

sóhajsóhaj... csodaszép a kilátásotok, a gyerekek szokják a tiszta levegőt, és majd egyszer be is rendezkedtek. Mi 4 éve élünk saját házunkban (a kilátás sajna nem ilyen csodaszép) de szekrényünk még mindig nincs, meg sok egyéb másunk se, de nagyon nem ez számít. Élvezzétek nagyon!!!!!

Ingrid 2010.01.25. 18:54:23

GYONYORU! Kepeslapra mar nem kell koltened :)
csak kinyomtatod es elkuldod: "Udvozlet a Szanatoriumbol! " :)

Legyetek nagyon boldogok itt!

LiliBogar 2010.01.25. 19:01:02

Egy ilyen új életet könnyű megszokni :)De szeretnék én is :)
Nagyon sok boldogságot benne :)
Puszi

popianyus 2010.01.25. 19:35:03

Csak ismételni tudom a fentieket: Sok boldogságot!!!!

CsJ 2010.01.25. 20:05:58

Sok boldogságot nektek az Álomlakban!

virubiru 2010.01.25. 20:22:42

Csatlakoznám az előttem írtakhoz: Sok boldogságot kívánok az új othonotokban!

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2010.01.25. 21:31:00

:))))))))))))))))
Otthon, édes otthon.....
:))))))))))))))))))

gneke 2010.01.25. 23:17:31

Csatlakozom az előttem szólókhoz: sok boldogságot az új otthonotokban! (ja, mi 9 és fél év után idén Karácsonyra vettünk csillárokat a földszinti helyiségekbe. Mindig volt fontosabb dolgunk a gyerekek születésével, hitelek kifizetése, szóval ne aggódj emiatt, folyamatosan alakul majd az otthonotok).

pancsoka76 2010.01.26. 07:13:43

Én is sok boldogságot, örömet kívánok az egész családnak az új otthonotokhoz! Kertes háznál nincs is jobb, az ember tényleg ki tud kapcsolni teljesen, mikor hazaér, bárhol is volt előtte. Én ezért imádok kertes lakban élni. Friss levegő és ahogy írtad, az emberek tényleg sokkal közvetlenebbek a kisebb településeken. Én is ezt tapasztaltam, mikor a fővárosból egy közeli - most már - kisvárosba költöztünk. Egy szó mint száz, élvezzétek a vidéki életet!!! :-)))))))))

STike · http://icikepicike.freeblog.hu 2010.01.26. 08:10:17

Vidéki lyányként hosszan tudnám ecsetelni a rátok váró szépségeket,de nem teszem.Kívánom, hogy saját magatok tapasztaljátok meg mindazt amit a vidék adni tud :)

cucka 2010.01.26. 08:40:38

Édesek vagytok és köszönünk minden kedves szót! :)Én is vidéki lánynak születtem, a húszas éveimet töltöttem székesfővárosunkba, akkor és ott az volt a főszempont, hogy mindig olyan helyen lakjunk, hogy a belváros, azon belül is a bulihelyek :)))))), könnyen megközelíthetőek legyenek. Aztán gyerekeink születtek és megváltoztak a szempontjaink: békében, szeretetben, nyugalmas környezetben szeretnénk felnevelni őket. És erre a legmegfelelőbb hely a kertes ház. :) Aztán majd felnőnek, és újra beköltöznek a nagyvárosba... és újraindul a körforgás. ;)

h.o.era · http://eranaploja.freeblog.hu 2010.01.26. 09:21:53

Mi is semmi nélkül éltünk egy kis lakásban először, de nagyon boldogan! És ez számít a legtöbbet!
Annyira magaménak éreztem ezt a bejegyzésed...

voribegy 2010.01.26. 10:34:02

ha nem ismernélek évek óta, akkor azt mondanám, ez már-már nyálas...szép ház, ahol boldogok vagytok, két szép gyerek, egy fiú-egy lány... :)))))))))))))
maradjatok mindig ilyen boldogok...csodaszép a kilátás!
éljen a vidéki (városperemi) élet!!!!!
a fogkefés takarítás ismerős :) évekkel ezelőtt én is kiröhögtem, ma pedig már bevett módszer fugánál, ablak sarkánál :)

Kinga85 2010.01.26. 12:15:21

Csodaszép :) sok boldogságot az új lakban!

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2010.01.26. 12:28:23

Nagyon sok boldogságot az új otthonotokhoz! Gyönyörű a kilátás :) Valóban össze se lehet hasonlítani a pesti élettel, én az elején nehezen viseltem a vidéki életet Pest után, de mára már nem jönnék vissza semmi pénzért. Elég bejárni melózni.

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.01.26. 13:28:41

Gyönyörű, és nekem valahogy nagyon-nagyon ismerős ez a táj...

cucka 2010.01.26. 15:51:41

@wildshyccu: sztem nem véletlenül... ;)

piroskaesfarkas · http://piroskaesfarkas.blog.hu/ 2010.01.29. 10:33:43

Mesés!!!! Gratulálok az új fészketekhez Drága Cucka!!!!
süti beállítások módosítása