cucka 2010.05.06. 13:03

Felfedezés

Azért ennek a taknyolódásnak is vannak előnyei. Pölö megtudtam, hogy csodafiam arcürege porcosodott. Azaz, ha beteg, már nem jön a tuszmák a szeméből is, csak az orrából. Ez azért is jó, mert így egy képzelgéssel szegényebb lettem, nem lesz szükség arra, hogy huszonévesen is kézenfogva cipeljem csöppfiam könnycsatorna-mizéria miatt orvostól-orvosig.

A ház urát én ennyire odalevőnek még sose láttam. Este sújtás-terápiát alkalmazott, azaz mindent bevett amit talált itthon, a népi gyógyászattól elkezdve korunk modern gyógyszeréig.  (értsd pálesz, fokhagyma, méz, nyákoldók, köptetők, por fájdalom- és lázcsillapító) Reggelre úgy tűnt, megmarad, aztán mire elindult dolgozóba, újra hangtalan és morc lett.

Az éjszakai virrasztások alatt meg sokkal élesebben tudatosul bennem, hogy a gyermekeim mennyire gyönyörűek és milyen kiszolgáltatottak. Teljesen más aspektusból érzékelem a történéseket, más lesz fontos. Körémkucorodva képesek csak békésen aludni. Ugyan én  meg pontosan így nem nagyon tudok, viszont nagyon jól haladok a régóta sarokbaszorított könyveimmel. A napközbenek meg álomszerűen irreálisak.

Jól van, értem én, lassítunk...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr921978883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kendemami 2010.05.06. 22:45:48

Részvétem... Én még csak a jajderondán taknyosakanagyokésénsekapoklevegőt frászban vagyok, "várom" a cseppem mikor kezd el szörcsögni :(
Gyógyuljatok-pihenjetek!!!!

Pankababa 2010.05.10. 19:33:09

Erről a porcosodásról írhatnál nekem, ha lesz egy porcnyi időd:-) Én ugyanis a lassan 3 évesemet cipelem folyton dokihoz még mindig, mert folyton váladékos a szeme, amint egy kicsit is taknyos:-(

cucka 2010.05.11. 09:56:07

hátöööö, sok mindent nem tudok róla írni. Annyit mondott a doki a második és egyben utolsó könnycsatorna átmosáskor, hogy amíg az arcüregben nem csontosodnak a porcok, állandó indikátora lesz a közelgő (általában 24 órán belül meg is érkező) taknyolódásnak. és most először nem a szeme kezdett el előtte napon váladékozni, ebből gondolom, hogy megtörtént a porcosodás-csontosodás. És -bár még mindig taknyol- semmi nem jött ki a szeméből.
Nálatok még mindig tart a mizéria? :o) Atyaég, szegénykém. :(
süti beállítások módosítása