Volt egyszer még az őskorban egy nagyrabecsült civil blog-kezdeményezés, mely az évek alatt hatalmasra és csodálatra méltóvá nőtte ki magát. Koraszülött osztályokon segít, jelképesen, mennyei sütikre licitálva, bebizonyítva azt, hogy igenis működik az összefogás, becsületesen és tisztán, hogy csakugyan oda és olyan formában érkezik a segítség, ahogyan az a "rászorulónak" támogatás.

A kezdetektől részesei vagyunk ennek a csodának, jó érzés tagja lenni a csapatnak, jó érzés adni, pajkosan évődni, izgatottan emaileket váltani, aztán kiváncsian várni a postát, mikor érkezik meg A Csomag. 

Idén már ketten örültek Beckzsu kiskosárnyi aprósüteményének: 

És igen, ez az a pont, amikor megszűnnek a kételyek, a félelmek, háttérbe szorulnak az ittragadt pillanatok, a közelgő évfordulók, az újra feltépődő sosemmúló sebek. Mert érdemes. Hinni egy jobba-szebbe mindenképp. Mert van. Az ilyen apró dolgok a bizonyítékok rá.

És talán most már újra visszatér az íráskedvem is, és talán már nem csak fejben-mindenhol fogok posztolni, hanem újra itt, és nem fogom bambán hosszú perceken át bámulni a villogó kurzort mielőtt kikapcsolom a gépet, talán majd most újra jönnek a szavak és láncot alkotva mondatokká gurulnak. És talán újra képes leszek hömpölyögtetni őket a magam alkotta mederben.