Pár éve még hős biciklistaként, tavalyelőtt babakocsi-tologató friss anyukaként, tavaly már hordozósfajtájú mámiként, de minden évben részt vettünk a kritikus tömeg évente megrendezendő figyelemfelkeltő akcióján.

A városi gyalogos babakocsis-hordozós közlekedés még mindig kritikán aluli, ez az igazságtalanul peremre került réteg szenvedi meg legjobban a városi közlekedési infrastruktúra hiányát.

Bár nem fűzök vérmes reményt bárminemű változáshoz, mégis fontosnak tartom, hogy sokan részt vegyenek ezen a demonstráción, gyűljön össze az a kritikus tömeg.  Hátha történnek még csodák.

Gyülekezés babakocsival, gyalogosan, hordozóval április 24.-én, szombaton 15 óra 30 perckor a Kodály köröndön, indulás 16 órakkor, végigsétálva a lezárt Andrássy úton, majd a Hősök terén keresztül megérkezés a Városligetbe. Bicikli-babakocsi-baba emelés pontban 17.30-kor lesz. 

Hajráf Mindenkinek!


 
(további részletek, friss hírek a fotóra kattintva)

 

cucka 2010.04.18. 16:31

Józsika, Józsika...

Kedves ismerőseinktől kaptuk az Apám kakasa című,  klasszikus verseket ápdételő kötetet, melyet előszörre kellő szkepticizmussal és talán egy minimális fenntartással is fogadtam. A kötetben az átdolgozott versikék mellett természetesen szerepelnek az eredetiek is.
Most, hogy Hunor második napja nem hajlandó napközben aludni, és hogy délután 5-re olyan állapotba kerül, hogy esik-kel, majd fürdés utánra már üvöltős magasemtudjamibajúvá süllyed, aktuálisnak érzem és ezáltal folyamatosan dúdolgatom is az alábbi Bóbitából átköltött versikét:

Lackfi János: Kölyök

Józsika, Józsika csápol,
frászkarikán hegedülget,
répapüré dala csendül,
fancsali dob hasa dülled.

Józsika, Józsika bokszol
hasba püfölve a Holdat,
az heherész, puha gombóc,
fény-keze visszapofozgat.

Józsika, Józsika majszol,
tök tuti mézzel a hagyma,
sajtos eperfagyin ikra,
s kell csokiöntet a babra.

Józsika, Józsika alszik,
fortyogi katyvasz az álma,
zöld egerek, lila macskák:
tömve szöszükkel a párna.

 

Most már csak Józsikázzuk házi divatdiktátorunkat, aki tökéletesen ötvözi a fején viselt bolhanyakörvet reklámozó kutyakendőt a valamelyik bulvárszaklapban ajándékként fellelhető CombosEdina-sállal. Hősünk mindehhez konszolidált szürke, autós pizsamát választott.

cucka 2010.04.16. 23:01

Szépvilág jön

Az öt napos monoton esőzés bennem egyetlen fő gondolatot fogalmazott meg: (nem, nem utazom el messzeföldre nyárba) be kell szereznem egy gumicsizmát, mert edzőcipőben képtelenség kislattyogni napi kétszer állatokat etetni a saras udvarra. Minden etetés enyhén komikusra sikeredett, én dagonyáztam a sártengerben, miközben  Göncöl atomjaimra ugrált, én cifrákat mondogattam, Hunor gurgulázva röhögött.

Szőkenősen, először valami hipercuki rodzsaszín kisvirágos volt a koncepció, majd ezeket böngészgetve ráeszméltem, sajnálom rá a pénzt, minden egyes sárfoltra és kutyatappancsnyomra fájdalmasan felszisszenne a lelkem, így maradtam egy klasszikus darabnál. Na, őt sem a szépségéért fogom szeretni, praktikuma viszont kétségtelenül van. Vagyis inkább lesz. Mert mióta megérkezett, azóta kisfalunkba hétágra süt a nap.

Mindenestre családunk férfitagjai képtelenek szó nélkül elmenni a csimmám mellett, Huncos kappanhangon sikkantja, hogy nányi-nányi, sőt olykor hozza is utánam, hogy nosza pattanjak bele, a ház ura meg a bajsza alatt somolyog nagy elégedettségében, hogy ő ezt aztán sose gondolta volna. És éppen rólam. Nomeghogy spontán magamtól tendálódtam efelé.
Közben bújnak a zöldségeink, és olyan furaságos büszkeséges érzés végignézni rajtuk, hiszen ezek itt a mi kezünk munkái.

Megvan a napi kis- és nagykörünk. Délelőtt bevásárlásos-játszóteres-patakba kavicsdobálós nagykör, délután alvás és munka után fakultatív kiskör, mely mindenképpen tartalmazza a fiatalok által sűrűn látogatott sörözőt, ahol Hunc 2 deci almalevet egyszuszra, én vaníliás kapucsinót, zuram egy pohárka sert, Minka opcionálisan langymeleget fogyaszt. Aztán haza, vacsora, fürdés és alvás.

Minkucimuci cefet mód fogzik, nem ritka már a fájdalmas felsírása napközben sem, az éjjeliek is rendszeressé váltak. Kísértetiesen kezd hasonlítani Huncos ezen korszakára, nem tudom, hányszor kel, nem tudom mennyit van fönt, önkiszolgáló üzemmódban rendelkezik a langymeleg fölött. 4-5 ébredése biztos van. Továbbig sosem jutok el, pedig mindig próbálom agyban rögzíteni.
Buncó felsírására rajtam kívül egyedül Hunor szokott félálomban reagálni, csukott szemmel sissegni kezd, és néha kicsit rángat ringat is a leányzón. Díjazom a gondoskodását, mert napközben minden dícsérő szóra zavarba jön és átváltozik kutyává. (szerepjátékoskodik: ha zavarba jön, vagy szeretne valami rosszaságot elkövetni, hirtelen ugatni kezd és kutyává konvertálódik, ha a helyzet megengedi négykézlábra is áll, megharapdál amíg elköveti a csínytevését, majd visszaváltozik jógyerekké )

 

És még mindig szeretem a nappalinkba délután beáramló napsugarakat, ahogy végigsimítanak rajtunk és hunyorgásra késztetnek. Apró és meghitt csodáink ezek.

cucka 2010.04.14. 21:24

Talán

Alapvetően konfliktuskerülő embernek tartom magam, bár az élet mostanság különösen nehezített pályát dob nekem. Folyamatosan kapom azokat a helyzeteket, amikből meg kell tanulnom jól kijönni. Bár újabban már annak is örülök, ha kijövök belőlük valahogy.
Talán hajolni kellene megtanulnom, mert mostanáig inkább csak törtem.

Talán gyerekes vagyok. Talán naív is. Talán azt gondoltam -bár a józan eszem tudja, hogy minden interneten megjelenő szó-mondat-kép "szabad préda"-, én mégis hittem abban, velem ez sosem fordulhat elő. Pedig voltak körémlövöldözések. Mégis sebezhetetlennek gondoltam magam.

Máskor röhögnék ezen (mivel "meglepő módon" betitkosult nagyhirtelen, alternatív megoldásként itt és itt leshető meg a tegnap még bárki számára hozzáférhető bejegyzés), hogy mennyire hasonlít ehhez. Most inkább csak fáj. És értetlenül állok előtte, mert ha valamit egy édesanya valóban a gyermekének akar örökül hagyni, az akármennyire legyen is ügyefogyott és darabos, belőle fakad. Lehet ez egy kézimunka, egy senkinekmegnemmutatott kötött pulóver (lásd én), de egy internetes napló is efajta szellemi alkotásnak minősül.  És szánalmas ezt teleaggatni másoktól lopott gondolatokkal.

Persze, lehet mindez véletlen egybeesés is. Persze, akkor nyílt színen megkövetem.

31 komment

Címkék: blog

cucka 2010.04.12. 22:08

Csak tömören

Ami nem ment évek alatt az én csöpögőnyállal fogzó, újabban mindennap fényképezőgépet lenyúló-használó Hunormackóvirágnak, az egyszeri felszökésből és borongatásból ment a Chanel lányunknak. Bővebben: az enyhe súlyproblémákkal küzdő macskalányunk, primadonnának képzelve magát pipiskedett végig az ablakpárkányon, én lélegzetvisszafojtva figyeltem lépteit, majd amikor már biztos voltam abban, hogy sikerült neki, föllélegeztem, erre ducicicc egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult és a dominó elv szerint borított mindent. Igen, a fényképezőgépet is. Igen, a kőre. Igen, azóta minden fotó csíkos. Igen, megőrülök tőle. Igen, hisztérikusan zaklatom a zuram, hogy úgy fognak elmúlni életünk legszebb pillanatai, hogy nem fogom tudni megörökíteni őket. És majd 30 év múlva neki kell számot adnia a jövendőbeli vejeknek-menyeknek, hogy mér is nincs szeretetteljes testvérösszebújós fotó/videó róluk. Mondjuk, az amúgy is ritkán van, de akkor is.
És azóta árgus szemekkel lesem az elvesztett pillanatokat és mindenhová telefonnal megyek, sőt: mivel a csodafónom csak kellő fényben képes használható fotókat készíteni, állandó díszkivilágításban élünk.
Úgy érzem, nemsokára vagy az őrületbe kergetem a zuramat a napi n+1 számú telefon-beszélgetéssel, melyben közlöm éppen miről maradt le (merthogy még mindig nincs fényképezőgépünk...), de véletlenül találtam a neten ilyen és olyan típusú-tudású, még a bolondnak is megéri árú fotóapparátust. Alternatív megoldásként -szerintem- ki fogja szúrni a szemem valami egyszerűbb, kevésbé fájó árú darabbal. Csak szúrná már...

Másrészről Minkaleányka fogzik (rág, gyűr, ébren van, és kilómétereket fut egy helyben) és operett-darabokat gyakorol pár napja, azon belül is az áriákra specializálódott. Persze mondanom sem kell, hogy Hunorvirágszál is kedvet kapott hozzá, így az egy hete tartó migrénemre, naponta többször, velőtrázó sikoltással, felváltva tesznek koronát. (egy ilyesfajta teliszájú ária kapcsán vettem észre, hogy Huncosombogaram immáron 18 fogúvá vált, már csak az alsó -vagy fölső?- kettő rágója hiánycikk a repertoárból). A félig üres, csupaszfalúan visszhangos lakásunkba nagyon tuti kis koncserto jön össze. Olyankor komolyan fontolóra veszem mért is nem hallgattam, a bölcs, 6 éves kiscuckára, aki hittanórára járva oly sokszor elképzelte magát Krisztus menyasszonyaként.
Hétvégén eljutottam arra  a pontra is, amikor szememben azzal a bizonyos őrült fénnyel, leültettem kiccsaládom és torz vigyorral közöltem velük: a lehető leghamarabb visszamegyek dolgozni, lehetőségem szerint a hajnal 6 és este 8 közötti időintervallumra keresnék valami könnyed szellemit. Bár, belegondolva a gépszalag melletti is érdekel.

Hunor tomboló dackorszakát éli. Képes naponta többször is elmenni addig a pontig, amikor a szó legprofánabb értelmében is viszket a tenyerem és könnyedén  hajlandó lennék megfeledkezni arról, hogy gyermekeinket testi fenyítés mentesen kívánjuk felnevelni. Így csak a hangomat emelem a plafonig és kilátásba helyezek estig tartó szobafogságot, de tenyérbemászóan vigyorogva kivár addig, amig valóban ki nem teszem a lábam az ajtón.
Esténként összerakva a képkockákat, sokszor eszembe jut a korlátozásokról vallott (elavult) nézeteim sokasága. Néha tényleg azt érzem, hogy egész nap csak azt fújom, hogy mit NE tegyen, hova ne menjen, mire ne másszon, miből ne egyen, mihez ne nyúljon. És nem tartom magam egy kifejezetten korlátozós fajtájú nányinak.

LudMinka reggelire szívmegállást okozott a jóidösanyjának, ezzel hálálva meg az elmúlt 4 közös hónapot. Bepillantva a hálóba, csak az üres ágyunkat látom, egy pillanatra megfagy a vérem, majd felbukkan az ágy túloldalán egy vigyorgó kerek fej, a hozzátartozó hasaló rózsaszín ruciba bújtatott testtel. Visszahelyezem, jókat derülünk, hogy ájronlányon nem fog a talaj sem, meghogy Hunc ekkor még csak hasról volt hajlandó hátra spirálozni, és ennek is mennyire tudtunk örülni, ez a kiccsaj, meg telibe kommandózza a lakást. Nem egészen 5 perc múlva panaszos nyenyergésre lépünk be, Buncikánkat az ablak alól kapartuk össze. Azóta szigorúan rácsoságyba helyezve vagyok hajlandó egyedül hagyni.
Kicsit visszábbvett a fiatalos lendületből, így csak 7620 gramm és 68-as rucikban hódít.

És fotók nincsenek. És azt sem tudni, mikor lesznek legközelebb. A fentebbemlített okokból kifolyólagosan.

süti beállítások módosítása