cucka 2011.02.18. 13:23

Lélekbugyor

Előre leszögezem, az alábbi történet nem feltétlenül az érett-gondolkodású felnőtt énemet hívatott alátámasztani.

Amikor -Anyuss és a köz szavaival élve- a gyüttment* életformát választottuk, megkoronáztuk azzal, hogy ugyan csak látszólagosan ismertük az ittélőket (egyes számú hiba**), beindult bennünk valamiféle szociális láncreakció, és késztetést éreztünk, az azonnali segítségnyújtásra. (kettes számú hiba***). Mentségemül szolgáljon, hogy -bár vidéki kislánynak születtem- a fővárosban eltöltött másfél évtized kiölte belőlem az elővigyázatosság csíráját is, szegény hitös számára meg teljes mértékben ismeretlen volt a közeg.
A választások előtt többen megkeresték a másikfelem, vállalja már el a képviselőséget, fiatal is, tanult ember is, jól is beszél, véleménye is van, amit sokszor még véka alá sem rejt. Könnyes szemeimet pillogtatva támogattam őt, teljes (tejtől duzzadó) mellszélességgel, hiszen ki más álljon a falu élén, mint a  föntebbi tulajdonságokkal rendelkező egyén? (tudom, túl sok Mátyás király mesét olvashattam, harmincakárhány évem alatt  megtanulhattam volna, hogy a politika sosem az igazságosságról és lelkiismeretességről szól, véleményem szerint már akkor sem, csak a krónikások is "szerettek" csak a szépről/jóról írni. Ma már azt is tudom, hogy akinek az Isten hivatalt ad, észt nem feltétlenül oszt mellé.) Természetesen, szívmelengető szavazatszámmal bekerült a tanácsba.
Először minden szép és jó volt, aztán ahogy egyre jobban akaratlanul is beleláthattunk a dolgokba, úgy kerültek egyre inkább központba az anomáliák, a sztereotípiák. És mi még akkor is hittünk abban, hogy a jó, az igazság győzedelmeskedik, hiszen ép ésszel végiggondolva, biztos, más is látja, érti, így gondolja.

A sort folytattam én egy ártatlan flash mobbal: felvettem a kapcsolatot az iszapkárosultakkal és célirányosan gyűjtöttük/küldtük a segítséget. Leírom, mert igenis büszke vagyok a résztvevőkre, hogy 2 furgonnyi (kisteherautónyi) hideg élelmet, tisztítószert és ruhaneműt sikerült összehordaniuk a falubelieknek -a házunk teraszára, melynek elszállításáról egyedül gondoskodtam. Nem kértem/vártam hálát és/vagy köszönetet, aki ismer az pontosan tudja, nem ezért tettem. A kicsinyes visszhang azonban napokra hazavágott, mely szerint nem volt véletlen a gyűjtés helyszíne, bőséggel elraktároztunk az adományokból.

Hogy hol fordult meg ennyire a világ... napok óta keressük a pillanatát. Újra- és újra átéljük/átgondoljuk a döntéseinket, a kinyilatkoztatásainkat és mégsem tudjuk, hol hibáztunk.

Azaz de: aki nem akar kikecmeregni a gödörből, azt ott kell hagyni megtikkadni. Mert bármilyen kedvesen és segítőkészen is nyújtod felé a kezed, ő csak azt látja, hogy te kívül vagy, magasan és lenézed őt. Mert egy beteg lélek, csak beteg gondolatok megformálására képes.

És még egyet: a politikát nem lehet tisztán csinálni. Az pedig, aki érzékeny a kritikára és maximalista, az ne vegyen részt benne. Kivételt képez, ha mazochista az illető. 

És mindezt továbbgondolva, arra jutottunk, a saját házunk tájéka fontosabb és értékesebb annál, minthogy a családfő pattanásig feszült és megtépázott idegekkel esténként összeomoljon, és a gyerekeit csak elalvás után lássa. Nem feladás ez, csak összegzés. Nincs az a jóügy, amiért ennyit kell küzdeni, és bennem egy ponton túl az igyekezet átlendül ellenérzésbe, haragba.


*gyüttment: azon idegeneket neveznek a falusiak eme barátságosan bátorító jelzővel, akik nem ott születtek, hanem betelepültek. Általában a gyüttmentek évtizedekig azok maradnak, akárcsak leszármazottjaik, tapasztalataim szerint a szépapákig ragadványnév marad. Megszabadulni csak egyféleképpen lehet tőle: ha elköltözöl egy másik faluba, hogy ott legyél gyüttment.

** már a régiek is megmondták, sok ház ég belül, de nem látszik kívül.

*** sürgősen meg kell tanulnunk ignorálni az életünkből a nem oda illő dolgokat

A bejegyzés trackback címe:

http://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr272670089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Eriberi33 2011.02.18. 14:12:58

Akkor vége a politikai karriernek? Hülyék ezek (boccccs), nem tudják mit veszítenek... :( Vagyis nem akarják felfogni, hogy mennyi JÓT tudtatok volna még adni... :(
Sajnálom nagyon, hogy így alakult, emlékszem, mekkora volt a lelkesedésed, és az örömöd... :(
Puszillak Kismami! ;)

cucka 2011.02.18. 14:30:26

@Eriberi33: óóó, hát itt az nem olyan eccerű, merha:
1. feláll az embör, akkor megfutamodik, (puhapöcs), mér indult, mér vette el ezer jobb/más/rátermettebb ember elől a helyet?
2. marad és szembepisil a széllel, mint eddig tette, abba belerokkan, főként, ha olyan lelkiismeretes, mint a ház ura
3. marad és minden nagy volumenű döntéstől tartózkodik, asse nézik jól szemmel.
Nehéz dió. Egyelőre a kivárás fázisában vagyunk, takarék lángon.
És hidd el, én sajnálom a legjobban, hogy így alakult. :(

micka · http://micka.freeblog.hu 2011.02.18. 14:36:29

szerintem erre az egész helyzetre nincs is jó megoldás, mert ha nem teszel semmit, akkor te szívsz, ha teszel valamit akkor téged szivatnak.
kitartást kívánok a ház urának és neked is, és csak remélni tudom, hogy a falubeli emberek előveszik az őseik bölcsességét és azzal mérlegelnek majd. Arról meg csak álmodom, hogy valahogy kerül mellétek pár értelmes ember, aki nem a hatalmat és a pénzt látja ebben az egészben, hanem valóban tesz is valamit azért, hogy a tifalutok is viruljon.

tsetten 2011.02.18. 14:54:22

Mucika, az ember azért költözik falura, hogy megtanulja a kertkaput jól becsukni, s csak annak kinyitni, aki szépen kéri. Mondom én ezt, és nézem a Somos tetőt szembe, egy fia ember se látszik messze a határba. Istennek legyen hála. (ps. az ember egy nagyon veszélyes állat.)

cucka 2011.02.18. 15:05:03

@tsetten: Mucika :))))))) (nagyon tetszik :DDD)
Minden szavaddal egyet értek, csak mi azért választottuk a falusi létet (tényleg idealista vagyok, na), hogy majd itt megszűnik a nagyvárosi személytelenség, hogy fláverpáver lesz, meg mindenki mindenkit szeret.
Nagyon nehéz szembenézni a tényekkel, és feldolgozni azt, hogy a nagy ideológiák mögött semmi egyéb nincs, mint rosszindulat, korrupció, hazugság, csalás. (de hát ezt pont Néked magyarázzam? ;) )
@micka: az a baj, hogy az agyakban nem lehet rendet tenni.
Marad a tsetten által javasolt zártkapu... csak ez meg annyira természetem ellenes, hogy jájj. :S

Popianyu 2011.02.18. 16:28:49

No újra tudok kommentelni.

Hát nem is tudom, mit mondjak....Ahogy olvastalak, úgy lettem egyre szomorúbb.
Nagyon sajnálom, hogy így jártatok, DE AZÉRT....Egyetértve mindazzal, amit írtál a politikáról, én mégis azt mondanám, hogy ABBANEMHAGYNIIIIII. /Bocsi.../

Puszi. Erika, Réka és Zalán

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2011.02.18. 16:48:06

Tudom, milyen lelkesen indultatok neki ennek az egésznek... éppen ezért nem volt túl jó azt olvasni, hogy sem úgy lett, ahogy azt szerettétek volna... sajnálom:(

motymoty 2011.02.18. 17:56:29

Én is sajnálom. Az, hogy megpróbáltátok, nem kevés. Sőt. Az pedig, hogy nem sikerült nem a ti hibátok. Remélem megtaláljátok azt az utat, ami nagyjából elfogadható lesz.

Az embereket meg nagy ívben le kell szarni. Főleg a rosszindulatúakat. Küzdeni pedig mindig kell, ez van. (Maximum nem ennyit, és szigorúan csak leszarva.)

anyuss 2011.02.18. 18:34:38

Sajnos tényleg mindenütt ez van, mert ahogy te is írod, nagyon sok a kicsinyes, sötét, beteg lelkű ember, és ennek az elviseléséhez gyomor meg vastag bőr kell, akinek ez nincs az legföljebb civil szervezetekben próbálkozzon (nagycsaládosok stb). Gondolom már engem is lenyomoztál :) sok hasonló esettel találkoztam és nekem is gyenge a gyomrom...

cucka 2011.02.18. 23:01:09

@Popianyu: sosem fogjuk feladni, mert szembeköpném magam reggelente a tükörképem láttán. csak takaréklángra kapcsoltunk, de maradunk, ittvagyunk, és ha kell csináljuk, mint eddig, talán csak a lelkesedés tüze szunnyadt most ki...
@PBea: ma már csak röhögök az egy évvel ezelőtti énemen... tényleg nem tudom, mit hittem...
@motymoty: köszönöm Moty. :-) még tanulnom kell ezt a hozzáállást. de csak így lehet.
@anyuss: ó, Drága Magdianyus, vagyis bocsánat Julisanyus :DDD, nem tudtalak hogyan lenyomozni, az emailcímed nem sokat árul el rólad, bár ezek szerint neked is van közöd a közélethez, és annak árnyoldalaihoz. Tényleg gyomorforgatóak a manipulációs eszközök és felháborító, hogy az átlag mennyire nem lát mögé...

motymoty 2011.02.18. 23:08:14

@cucka: (Ezzel nem azt akartam mondani, hogy nekem menne. De nektek fog. :))

motymoty 2011.02.18. 23:09:36

@motymoty: Ellenben Julist le tudtam nyomozni. Esetleg adhatok órákat, ha szeretnéd. :D

motymoty 2011.02.18. 23:13:02

Azt hiszem, hogy ez most a szöges ellentéte annak amit tegnap vagy tegnap előtt állítottam. ;)

Úgy tűnik rám fér a nyaralás. :)

Szép hetet nektek!

cucka 2011.02.18. 23:52:53

@motymoty: nohát-nohát. :))) kíváncsian várom a továbbképzés első anyagát! :)))
Jó pihenést Moty!

Anita... 2011.02.19. 07:00:24

Ohhh, mintha csak a mi kicsiny szeretett falunkról olvasnék... Itt a legfőbb erény a rosszindulat, az irigység, a carkavarás. Egyszer próbáltunk a védőnővel baba-mama klubot csinálni. Senki!!! nem jött el. Egyszer próbáltam pelenkafutárral pelust rendelni, nem tudtam 2!! anyukát összeszedni ehhez. (Ennyi kellett volna, hogy kijöjjön a futár). Az oviban meg vállrándítva közölték, miután érdeklődtem, hogy nem lesz farsang, nem szokott, nincs rá igény.... Változtatni? Lehetetlen... A ház ura előtt emelem kalapom. Ide is kellene egy ilyen ember.

anyuss 2011.02.19. 07:23:01

@cucka: De jó, akkor ne is próbálkozz!! :)
de annyit elárulok h egy manipulációs eszköznél dolgoztam/dolgozom, bár sosem írtam le hazugságot :) ...és a Magdianyust kikérem magamnak :) semmi közöm hozzá, nagyon nem kedvelem, azért vagyok anyus mert a szülésznő így szólított ami nekem akkor viccesnek tűnt mivel a nagyszüleim szólították egymást Anyusnak és Apusnak. No jó hétvégét nektek!

anyuss 2011.02.19. 07:26:09

@anyuss: Ja, a szmájli a manipulációs eszközhöz tartozik, nem a hazugsághoz, azt komolyan írtam.

Tuti 2011.02.19. 14:42:15

Jesszus... tényleg hová tart ez a világ? félek elengedni majd Lalut az oviba, suliba... igen, sajnos én is ezt érzem,amit leírtál.. segítesz, szeretnél segíteni, de sokszor felmerül a kérdés, hogy most miért is öltél bele ennyi és ennyi energiát? mikor ilyenekkel vádolnak meg? te jó ég! teljesen egyetértek azzal a mondatoddal, hogy "egy beteg lélek, csak beteg gondolatok megformálására képes".
Sajnos egy falu, falu marad.. a pletyka, a rosszindulatúság, ki mit visel, honnan telik rá neki, stb... nálunk is ez a helyzet sajnos...

Magdaleha · http://magdaleha.freeblog.hu/ 2011.02.20. 15:47:51

Kedves Cucka!
Sajnos ez annyira tipikus... nem is kell beszállni a politikába se, bárhol, bármikor szeretnél előremozdítani bármit, azonnal megjelenik a sok irigy, visszahúzó rosszindulatú ember /és bocs, de legfőképpen nő :-S/.
Ha boldog vagy, akkor amiatt utálnak, ha boldogtalan vagy, akkor azon csámcsognak, bármi ér, jó csámcsogni rajta /de legalább a segged méretén/, egyszerűen a közösségek ma így működnek. Pedig én a Nagyfaluban élek, de még itt is így van.
Zuradnak kitartás! Éljen az idealizmus! Én jobb világot szeretnék teremteni a kölykeimnek, lehetőleg a szülőhazájában, tehát nem hagyom magam...
OFF: legkisebb emberkéd émelyget még? nekem nagyon jól bevált a citromos víz, citromos tea! remélem már jobban vagy :-)))
üdv: Magda

sellőlány 2011.02.20. 19:47:39

Bennem az alábbi gondolatok merültek fel: 1. Politikával az foglalkozzon, aki közjó cím alatt rövidtávon saját hasznot, hírnevet akar magának kovácsolni. Mert akármit tesz, ezzel fogják gyanúsítani minden esetben. 2. Móricztól a Rokonok kötelező olvasmány, a férjem mindig békésen summázza egy-egy hír hallatán, hogy ezt már rég megírták és azóta semmi sem változott. 3. Az iszapkárolultak százmilliói egyelőre hozzáférhetetlenek. és akkori a falusi parasztok képesek a gyüttmentek lopott Domestosain agyalni? Igen Cucka, kihirdettem volna, hogy aki gondolja itt szabadon lehet gazdálkodni, vigyen haza az adományokból - ha rólatok feltételezi, akkor feltételezzétek ti is róla. 4. Ha valaki szociálisan érzékeny (azaz jóember), az még nem idióta. Ezt tessék sem előtt tartani minden adott helyzetben. Szép hetet és kevésbé terhes gondolatokat a következő napokra.

Dius_78 2011.02.20. 21:04:32

Nem olvastam végig a kommenteket, mert mint mindig, most is erősen időhiányban vagyok.
Szomorúan olvastalak, mert reméltem, hogy az, amiről még valamikor október környékén beszéltünk, majd rátok nem lesz igaz. De ezek szerint mégis.. Sajnálom, hogy ott sem különben az emberek, mint mondjuk nálunk, és meg kellett tapasztalnod, hogy segíteni nem is mindig olyan üdvözítő, hiába teszed ezt tisztán és őszintén, mindenki magából indul ki... :(
Nem fogod/fogjátok feladni. Tudod miért? Mert mindig van legalább egy ember, aki őszintén fog rád mosolyogni, és megköszönni azt a bármit, amit tettél/adtál/intéztél. És az az egy ember is képes visszaadni a hitedet abban, hogy igenis van helye a jónak. :)
És ki tudja... lehet, hogy a következő alkalommal már ketten lesznek..
Kicsit furán sikerült leírnom, de azt hiszem, úgyis érted, mire is gondolok.

Puszi.

ilgya1 2011.02.20. 23:42:55

Szerettem volna valami vigasztalót írni,de rájöttem,hogy nem igazán tudok (meg amúgy sem lennél kisegítve vele)....elolvasva a kommenteket,rá kellett jönnöm,hogy ez egy mókuskerék a javából,és ha már benne vagy nehéz kiszállni,éppen a fentebb említett okok miatt,amit felsoroltál.
Küldök egy nagy nagy virtuális ölelést,és csak annyit mondok,hogy vegyél be egy adag leszarom tablettát. Tudom,hogy nem könnyű,ráadásul a hormonok is tombolnak,és az egyik leg...bb dolog,ha igazságtalanul vádolják az embert,főleg hogy még olyan lelkiismeretes emberkékről van szó,mint ti,akik önzetlen módon segítenek.
Sok puszi! És sok sok leszaromtabi!!!!!
Ildikó

anyuss 2011.02.23. 15:31:47

Csak nem vagytok betegek? :( Amúgy a Kis Mucc nekem is annyira megtetszett, hogy utólagos engedelmeddel a kisebbik lányomat Kis Muffnak hívom :)

cucka 2011.02.25. 19:38:28

@anyuss: totálisan beletrafáltál. :) és hogy nyomatékosítsam, hogy mennyire, közel 3 napig a gép se volt bekapcsolva és az onlány virtualice gardenja gyomokban hever. :(
KisMuff :)))) hehe, én Minkinek is szoktam ezt mondani. :)))

anyuss 2011.02.25. 20:43:38

Örülök ha már jobban vagytok, hiányoztatok! :)