A múlt hétvégi, ismét szolidra sikeredett rendezvényünk után (egy konnektororrú hepajtól nem mentes feldolgozása és a helyszínen a falu közössége által történő elfogyasztása volt a cél), elsőként apjuk adta meg magát a sok hetes stressznek (és a másnapnak- *cinikus feleség*), majd hétfőn már nekem is kapargatta valami a torkomat, meg olyan ólmosan fáradt voltam, hogy a kicsik fürdetése után, talán én voltam az első, aki önként odavetette magát az álommanóknak. Aztán hajnal kettőkor arra ébredtem, hogy valahogy nem úgy működöm, ahogy szoktam, csatakosra izzadtam, rázott a hideg és valószínűtlen rémálmaim vannak. Felkel, pisil, lázat mér. 39.4. Hűba! Nem is emlékszem, hogy valaha is lett volna ennyire magas lázam, bekaptam egy fél algopyrint, és visszakúsztam. A keddi és a szerdai nap lázálmos fetrengéssel telt, 38 fok alá nem nagyon tudtam levarázsolni a hőm, túlzás nélkül, minden kimaradt, percekre voltam képes fölébredni, teát inni, beküldeni egy fél algot. A legméltatlanabbul a kedd esti hűtőfürdő érintett, szinte fizikai fájdalommal fájt ez a lehetetlen helyzet.
Úgy tűnik, a szervezetem egy 48 órás áramkimaradással jutalmazta az elmúlt hetek idegbetegségét.

Aztán persze, aggódtam, mert mért ne, hogy vajon az a picibogár odabent, hogyan viseli az anyja két napos lázas vergődését, és bízom benne, hogy erősen kapaszkodik és a jövő keddi ultrahangon virgoncan lubickol majd.

Mára már eldőlt, hogy megmaradok. Bár voltak pillanatok, amikor még a humorom is elhagyott és nyüsszögve szenvedtem, akár egy férfi, felhozva példaként a hét elején az örökzöld legelőkre távozott kecskénket, hogy ő is egy kis náthával kezdte, aztán most meg a patológia asztalán fekszik.

Ami öröm az ürömben, hogy annak ellenére hogy szanaszét fröcsköltem magamból a fertőző borzalmakat, és hogy mindkét gyerekem bizonyos időközönként odabújt, megcsókolgatott, hogy visszahozzon az életbe, mindkettő makkegészséges, kicsattanó formát ölt.

Azt leszámítva, hogy a havazás előszelét érezve, fej-fej mellett délután 5-kor kidőltek, és még mindig felébreszthetetlenül alszanak. Node micsoda bulizós iccakánk lesz ma éjjel ezek után?! elvégre kipihentem magam az elmúlt napokban. (csak az a randa krahácsolós ugatásom maradna már el)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr142689812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ilgya1 2011.02.25. 20:50:13

hú te szegény!!!komolyan ezek a betegésgek mostanában kiakasztóak....5évbe 1x "halok" meg így,mint idén már kétszer is....
KisMucika nagyon erős egy kis láztól nem fog kétségbe esni;)kapaszkodik ő nagyon,hisz tudja,hogy nagyon jó helyre érkezik:)
sok sok puszi és drukk drukk,hogy ne kapják el a "nagyok",mert a mi döglödésünknél csak ez rosszabb......

pcsilla 2011.02.25. 21:16:48

Drukkolunk, h minden rendben legyen az UH-n! Kitartás és jobbulást kívánunk!

2011.02.25. 21:22:58

Jó ha valaki sosem veszti el a humorát... vagy legalábbis hamar megtalálja :)

2011.02.27. 08:33:20

Csak nem érte utol a kór a gyerekeket is? :(

Nani 2011.02.27. 10:14:32

Nagyon remélem, hogy mostmár tényleg sokkal jobban vagy és azt is, hogy a gyerkőcök nem kapták el!!!

Julcsi84 2011.02.27. 17:18:43

Gyors gyógyulást neked!!!
Reméljük a kicsik nem kapták el!!!

cucka 2011.02.27. 17:28:18

@anyuss: te szabadidődben jóslásokkal is foglalkozol? ;)
KisMici két napig 39,5-ös, levihetetlen hővel hódított, számomra nem volt egyértelmű, hogy merre dől, szemfogat növeszt-e (mert mellé voltak bűzös mackócsapatok, meg szájban ökölturka) vagy az anyja nyomdokaiba lép?! Mára győzedelmeskedett mindenek felett. :)
(csak én nem vagyok még mindig 100 százalékos... :S )
süti beállítások módosítása