Pár napja még csak egy bátortalanul bájos videóval tudtam dokumentálni Hugica lépegetéseit, mára már egy teljes stábbal lehetne követni girbe-gurba lépteit, eszement futkározásából merész négykézlábra vetődéseit.

Mozgásfejlődése napról napra durvul: kezdve azzal, hogy kisszéket tologat a konyhába, arra felállva konyhapulton machinál, folytatva azzal, hogy minden egy méter alatti polcot, fiókot kipakol és azok tartalmát megcsócsálja, megsemmisíti. Félelemetes, mert ő az a gyerek, akit kettő percre sem lehet magára hagyni. (pedig hjajjdemilyenjól elmotyorog magányában...) De tényleg nem. Rafkós és bivalyerős nyuszilány. Mindenhova felmászik, mindent megkaparint, ésszel-erővel.

Egészen máig jót mulattam csöppet sem gyöngéd igyekezetén, ma viszont betelt a képzeletbeli poharam: az összes féltett kinsem (női dolgok tömkelege, értsd sminkcucc, kozmetikum...sötöbö) finom praclijának áldozata lett, pont azalatt a kettő perc alatt, amíg leroskadtam egy egyperces elé. Az überszexi barackos rúzsomat derékba törte, a labellóm külső majd belső tartalmát elfogyasztotta (műanyag borítás ripittyomra törve, és csak reméleni tudom, hogy nem nyelte le, az ajakírból itt-ott darabkák hiányoztak) a nemkívánt maradékkal  járólapot fényesített, a barnító gyöngyeim is a földet színesítették, és szintén itt minősült át a professzionális(an drága, de nagyon jó) hajsamponom felmosószerré, valamint a saját ekcémája karbantartására vásározott szintén nem kétforintos fürdetőjét is beáldozta, meggyőződésem, hogy alibiként.

Ennyit az angyallányról. Feltételezésem szerint nem csak egy mérföldkő volt az egy éves szülinap az életében. Akkor járt le az egy éves csereszavatossága is.