Ha ösztönösen élsz, és hagyod a dolgokat maguktól alakulni, valahogy mindig megérkeznek még a fel nem tett kérdésekre is a válaszok. Ha hiszünk és el tudjuk engedni a kétségeinket, a feleletek megtalálnak minket.

Mint ahogy engem is az alábbi Feldmár András gondolat:

"A szülőknek vagy kapcsolatuk van a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsenek szabályok arra, hogy mi a jó és mi nem. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás. Amikor tiltasz, arra fogadsz, hogy az jó. Hogy mi jön be, nem tudom. A gyerek tudja, mi a jó neki, vagy előbb-utóbb rájön? Nem vagyok benne biztos, hogy tudja. Abban vagyok biztos, hogy erős ahhoz, hogy sok hibát csináljon, ha te is mögötte állsz. Ami a tanulást nehézzé teszi, az, hogy amikor hibát csinálunk, akkor valaki megszégyenít minket. A nevelésben a legfontosabb az, hogy a gyerekeink számtalanszor hibázhassanak anélkül, hogy megszégyenítsük őket. Akkor lassan megtanulják, hogy mi jó és mi nem jó nekik. Elmondok egy történetet. Van egy észak-amerikai indián barátom, aki törzsfőnök és fafaragó is. Az apja és az apjának az apja is faragott már. Amikor egy totemoszlopot faragott a múzeumnak, a kisfia segített. A fia ült az oszlopon, és egy baltával, ami nagyon éles volt, a keze felé dolgozott. Nem félsz, hogy levágja az ujját? – kérdeztem az apjától. Azt mondta, hogy félek. De ha megtiltanám vagy megmutatnám neki, soha nem lenne faragó. És én szeretném, hogy az legyen. De csak úgy lesz faragó, ha a saját hibáiból tanul. Én csak azt remélem, ha megvágja magát, akkor az egy kis vágás lesz, vagy összevarrják majd. De ha az egyik ujját levágja, akkor is faraghat még. De ha szólok neki, úgy megutál engem, és a faragást is, hogy soha nem fog fával dolgozni. Nagyon okos ember! Szerintem ez a nevelés lényege."