cucka 2011.04.28. 07:32

Ember és lány

Úgy látszik, az embör-jány elnevezés valóban már a génekkel öröklődik. 

Az esti fürdőszoba kacsaúsztatóvá alakítását kissé nehezen toleráltam, és rövidrezárva toboroztam ki őket a kádból (emberek, vége az estének, tessen oszolni a gyerekszoba felé). Erre megszólal méltatlankodva az én szépreményűm, hogy aszongya: Anyuci, Minka nem ember! Tényleg? és akkor ő mi? Hát lány!

1 komment

Címkék: hunor duma

cucka 2011.04.27. 20:02

Feldmáros

Ha ösztönösen élsz, és hagyod a dolgokat maguktól alakulni, valahogy mindig megérkeznek még a fel nem tett kérdésekre is a válaszok. Ha hiszünk és el tudjuk engedni a kétségeinket, a feleletek megtalálnak minket.

Mint ahogy engem is az alábbi Feldmár András gondolat:

"A szülőknek vagy kapcsolatuk van a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsenek szabályok arra, hogy mi a jó és mi nem. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás. Amikor tiltasz, arra fogadsz, hogy az jó. Hogy mi jön be, nem tudom. A gyerek tudja, mi a jó neki, vagy előbb-utóbb rájön? Nem vagyok benne biztos, hogy tudja. Abban vagyok biztos, hogy erős ahhoz, hogy sok hibát csináljon, ha te is mögötte állsz. Ami a tanulást nehézzé teszi, az, hogy amikor hibát csinálunk, akkor valaki megszégyenít minket. A nevelésben a legfontosabb az, hogy a gyerekeink számtalanszor hibázhassanak anélkül, hogy megszégyenítsük őket. Akkor lassan megtanulják, hogy mi jó és mi nem jó nekik. Elmondok egy történetet. Van egy észak-amerikai indián barátom, aki törzsfőnök és fafaragó is. Az apja és az apjának az apja is faragott már. Amikor egy totemoszlopot faragott a múzeumnak, a kisfia segített. A fia ült az oszlopon, és egy baltával, ami nagyon éles volt, a keze felé dolgozott. Nem félsz, hogy levágja az ujját? – kérdeztem az apjától. Azt mondta, hogy félek. De ha megtiltanám vagy megmutatnám neki, soha nem lenne faragó. És én szeretném, hogy az legyen. De csak úgy lesz faragó, ha a saját hibáiból tanul. Én csak azt remélem, ha megvágja magát, akkor az egy kis vágás lesz, vagy összevarrják majd. De ha az egyik ujját levágja, akkor is faraghat még. De ha szólok neki, úgy megutál engem, és a faragást is, hogy soha nem fog fával dolgozni. Nagyon okos ember! Szerintem ez a nevelés lényege."

cucka 2011.04.26. 13:40

Húsvét

Ünnepünk a feltámadás jegyében telt. Testben is és lélekben is megmaradunk most már.

Szombaton, míg mi igyekeztünk úrrá lenni a kaotikus állapotokon és sebnyalogatva túlélni, HuncNagyi elvitte egy játszóteres fordulóra a csemetéinket. Persze, képek is készültek a két ördögfajzatról, amint békésen együtt homokoznak:

amint Buncilányka ravaszkás mosollyal csúszdára mászik:

vagy éppen ahogy mindketten elcsigázottan merengenek a konyhapulton:

Vasárnap nagybötüs punnyadó-napot tartottunk, bár újfent megállapítottuk, Hunor olyan istenadta tehetséggel simult be anno -és teszi még most is- az ilyesfajta napokba, hogy szavunk se lehet, nem úgy Kismici, aki egyetlen percre is képtelen egy helyben megülni, a délutáni szieszta alatt mindenkit csatakosra nyalogat többtucat csókjával és fojtogató ölelésével.

A húsvéthétfő a locsolkodásról szólt. Nem konvencionálisan, ugyanis mi lányok is a finyúkkal tartottunk, volt kötelező barát (Jutka óvónéni), elsőszerelem (hát ki más, mint Szonjus), és végül egy ríl tanyasi pálinkás- báránysültes- csokinyúl- és tojáskeresős locsolás.
Hunor ismét sikerült meglepjen (tudom moty, most már tényleg elhiszem, hogy az én fiam nem az egyetlen ember a földön, aki sosem fog beszélni), mert köbö 10 perc gyakorlás után, már bátortalan cinegehangon az alábbi locsolóversikével kért engedélyt az öntözésre (persze, szigorúan mögötte guggoltam és jó súgó módján kisegítettem, ahol kellett):

Ákom-bákom berkenye,
Szagos húsvét reggele,
Megöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.

A zsákmány pedig a húsvéti dekorációnkat fogja gazdagítani (a bal zöld tojást Szonja sk készítette Hunornak...). Idén először nagyon örültem ennek a népszokásnak, és annak, hogy még nem felejtődött el teljesen. Ha rajtam múlik, sosem fog. A gyermekeim csillogó szeme tenni fog róla. (és esőnap miatt elmaradt az udvari tojáskeresés, de annyi édességet kebeleztek már így is be, hogy akár jövőre is átcsúsztathatóak, valahogy idén abból próbáltunk adni a másiknak, amiből a szürke hétköznapokban kevés jut: együtt töltött idő. Erről persze, Hitös egész másképp vélekedne, aki még a délelőtti telefonbeszélgetésünk alatt is az elmúlt napok "Minka stressze" alatt állt, szerinte ilyen gyerek nincs is mint ez a maca, aki válogatott kínzó eszközökkel képes felhívni magára a köz figyelmét)
És utólag (is) sajnálom, mert lemaradt a fotó a korondi bekecses Hunor legényről, és a székely népviseletű Micilányról, így csak írásban, hogy legalább ekképpen emlékezhessünk.

cucka 2011.04.21. 19:07

Zanza

Tegnap megejtettük a kötelező (de minek?, ha köztudottan elévült és már informatívnak sem nevezhető) AFP vizsgálat vérvételét. Persze, nálunk soha semmi sem működhet zökkenőmentesen, a kérőlapról lemaradt pár adat, körtelefonok árán sikerült magamnak utólagosan ráírnom. (és juszt is megemlékezem arról, hogyan is született naplószám a kérőlapomra: aszongya a nőgyógyász: mi a kedvenc száma? mondom öööö, -majd- hogyan?, akkor írja rá 227. oké. köszi, helló)

Ma a bürokrácia szatirikus csapdájába zuhantam, ugyanis telefonon nem kaphattam információt érdemben, de mivel éppen arcüreggyulladással pihenek idehaza, nehezemre esett bekocogni az írásosért, így ösmét pár körtelefon, hogy kiderüljön nagyon magas lett az AFP eredményem, -ez nyitott gerincre vagy/és agyhiányra enged következtetni, hogy csak párat emeljek ki, egyik se komoly, ugye-, hogy aztán kiderüljön, nem lett átszámítva az eredmény, és amúgy meg az átkonvertált szerint már minden rendben. (és ha valaki továbbra sem érti, miért választják egyre többen az otthonszülés intézményét lassacskán szívesen elmagyarázom...)

Szóval vagyunk, a kicsik jól, én iszom a különböző gyógynyálakat meg nyákoldókat, meg inhalálok, meg borogatok és hiszek abban, innen már csak kifelé van, és megúszom antibiotikum nélkül. (persze ma volt ovis nyílt nap, és a szívem egész délelőtt egyre jobban  facsarodott aszaltgyümölccsé, ha arra gondoltam, hogy mialatt én éppen fetrengek a nagyágyba, az elsőszülött kisrókám egyedül kell helytálljon, miközben a kortársai szüléi könnybelábadva figyelik fejlődő magzatukat... aztán mikor érte mentem és bocsánatot kértem azért, hogy nem lehettem ott, átölelt és hozzámbújva mosolyogva, csak annyit mondott, nem baj, anyuci... )

Az alapkoncepció számomra mindig is az volt, hogy ha vége az ifjonti hevességünknek, egy nagyváros-közeli kisfaluban telepszünk le, nagy családot alapítunk, sok gyereket nevelgetünk.

Aztán megszületett Hunor egy harmadik emeleti, lift nélküli panelba. És nincs is ezzel semmi gond, gyerekek milliói nőnek pontosan így fel. Aztán várandós lettem Minkussal. És ott volt a nyár, a lakásban a számomra elviselhetetlen 40 fokkal és legoptimálisabb esetben is, a minimum egyszeri bevásárlásos játszóterezéssel. A három emeletnyi Hunor- és vásárolt termékek cipelése, a többkörbeni föl-le mászkálás kedves emlékeket csalogat elő belőlem.  Akkor már tudtuk, belátható időn belül elköltözünk, talán csak ez adott erőt. És még a bizonytalanság, az ismeretlen sem tudott félelemmel eltölteni, mert hittem benne, annál csak könnyebb lehet.

A döntésünkön mindenki meglepődött. Messzebb lett belőle, mint azt elsőre terveztük. Sokan nem értették, miért gondoljuk azt, hogy a gyerekek kertre és családi házra vágynak? Talán ez csak az önös érdekünk, és rákenjük a gyerekekre, hogy nekik van erre igazán igényük. Lehet, hogy így van, és az is lehet, hogy vastagon benne vannak a mi érdekeink is, de erről meg azt gondolom, egy kiegyensúlyozott anyuka-apuka már félsiker egy boldog gyermekkor számára. Mert szinte teljesen mindegy, hogy mit mondasz a gyereknek, ő még tisztán lát és érez, és tudja, mert érzi a rezgéseiden, mikor mondasz igazat.
És nem, most nem akarok belemenni olyan részletekbe, hogy ki miként fog majd érvényesülni a nagyvilágba, ha falusi vagy nagyvárosiként születik. Én akkor leszek a legelégedettebb, ha a gyermekeim azt csinálják majd felnőttként, amiben boldogságukat lelik, amiben kiteljesednek, amitől csillog a szemük, ha szóba kerül. Szeretném, hogy megérezzék, ők mire születtek, hogy megtalálják a saját útjukat és bátran vállalják fel érzéseiket, gondolataikat, véleményüket. És ha ez így lesz, akkor majd elmondhatom: elég jól végeztem a dolgom.  (persze, azt sem bánom, ha a választott "szerelmükből" képesek lesznek megélni is).

Sok minden nem pont úgy alakult, ahogy azt elterveztem magamban, ahogy azt előre elképzeltem. Helyette egész más pályák vártak itt, és azt hiszem, éppen most növök fel. Ellentmondásos ez bőséggel, hiszen a mindennapjaim nagy százalékában éppen a csodalátást tanulom újra a kicsikkel, és mégis. A lelkem egyre idősebbé, magabiztosabbá, céltudatosabbá válik. Egyre inkább előtérbe kerülnek az igazán fontos dolgok, és eltörpülnek, elvesznek valahol menet közben a lényegtelenek, az intrikák, a rosszindulatú, olykor irigy szóbeszédek. Valahogy fölé kerültem/kerültünk ezeknek és már nem tudnak ártani a lelkünknek. Letisztulás. Talán csak tavasz van, a hosszú tél után ideje megfürdetnünk magunkat a ragyogó napsütésben és újjászületnünk, talán csak mert újra babát várok, és ismét eljött a jólismert befelé fordulásos időszak. Nem tudom, mindenesetre jó most. Nagyon jó.

És hogy most igazán semmivel sem tudnak úgy istenigazából kiakasztani a gyerekek, az is hótziher. Pedig Kismici, a minimaca, bőven szolgáltat kamikaze mivoltából fakadóan, szinte minden napra valami felejthetetlent. (ugyanazon napon sikerült leszaltóznia a kanapé háttámlájáról és a számítógépasztalról, minimális sírás, kettő perc múlva újrapróbál. mindenhova felmászik, mindenre felül és végtelenül elégedett önmagával)
Ha kintlétre vágynak, csak kinyitom a teraszajtót és máris a napsütésben szöszmötölhetnek. Ha a konyhában vagyok, rálátok a csemetékre. Ha meg eltűnnek a látótérből, akkor rosszban sántikálnak, olyankor érdemes megkeresnem őket. (ma pl Bunci szánalomra alapozva, úgy ismerkedett az utca népével, hogy a kerítésen kidobta az üres butykosát)

Egy nehéz gyermekkor margójára, éljen a feketemunka:

(megérkezett a kecskék lucernája)

cucka 2011.04.15. 16:10

Mélyrepülés

avagy a Bolsojban a helyük:

cucka 2011.04.14. 12:20

Takonyon innen és túl

Ismét oviból hazahozott finomság döngölte földbe családunk ivarérett tagjait. A kicsiknek pont semmi bajuk, Huncos enyhén táknyolódott/táknyolódik, Kismici még egy tüsszentést sem produkál, de viccesnek tartja a monoton orrfújásunkat és vigyorogva utánoz, mi a hitössel konkrétan kifeküdtünk. Természetesen ő jobban, mert férfi, én meg alig, mert nő vagyok, mert valakinek azért fognia kell olyankor is a gyeplőt.

Tegnap próbáltam alkudozni Hunccal, hogy nézzen gyarló szüléire és legyen néminemű tekintettel rájuk, hanyagoljuk ezt az ovinapot, de ő kikerekedett szemekkel közölte, hogy oviba KELL menni. Meghalni kell, édes fiam, egyebet nemigen, persze ezt nem mondtam neki, hanem magamrakapkodtam valami utca kompatibilis ruhát, arcomba toltam a  sztárnapszemüvegemet, mely egész arcot takaró, és nekiindultunk az ovinak. A max 10 perces út alatt többször majdnem alulmaradtam az életbenmaradásért folytatott küzdelemben, hol légszomj gyötört, hol elárasztott egy zsáknyi trutymó. Álommenet volt.

Délelőtt tovább nyalogattuk sebeinket, ágyban fetrengve, míg egyetlen leányunk akkurátusan szétkapta a ház alsó egy méterét és felbátorodva sikerein kisszéket tolva megpróbálta birtokba venni és leamortizálni az egy méter fölötti területeket is. Közben főztem egy bödön nagymama-ízű húslevest, majd ebből erőt merítve nekivágtam az önnön K2-esemnek: hazahozni Huncost az oviból.

Kicsit korábban érkeztem, így még elcsíphettem, a Szonjával közös fogmosás romantikáját, valamint válthattam pár szót az óvónénikkel is. Állítólag, (mert most már árgus szemek figyelik az alakulófélben lévő románcot, ilyesmire nagyon régen volt már precedens az ovi történetében), a kishölgy viselkedése az utóbbi időben megváltozott. A pálfordulás egész pontosan Hunor népszerűségével egyenes arányban következett be, Huncmaci ugyanis osztatlan sikereket könyvel el a konyhai szolgálataiért a lányok-asszonyok körében. (állítólag kávéfőzés előtt még azt is megkérdezi, ki hogyan szereti inni a feketét?). Szonja igazi társként kisegíti Huncost, pl leemelte a fogmosópoharát, amit nem ért el, és feltűrte a ruhája ujját, hogy ne legyen vizes, sőőőőt, egy közibükálló heleskisszöszkét egyetlen hanyag könyökmozdulattal tolt ki a képből. Hunci meg csak derűs mosollyal "kötönöm Tonjá"-zott. Délelőttönként meg versenytmotoroznak az oviudvarban és egyre többször láthatóak kézenfogva különvonulni.

Este rántottasütés közben pedig gazdagabb lettem egy újabb lakberendezési információval: Hunor égbőlpottyantan közölte, nekik famutatós faliórájuk lesz az emeleten. Oké.

És a 24 óra alatt teleormányolt papírzsepi versenyre én egy 100 darabos teljesítménnyel nevezek be. Asszem sose volt még ilyen. Szeretünk oviból jövő undormányok!

Hétfő délután sor került az első ovis szülőire. A kezdők izgalmával készülődtem, hiszen még sose volt ilyenünk, leszámítva az elsőszülőit, még tavaly.

A két csoportból viszonylag kevés szülő ért rá/érdekelte a gyűlés, erről 3 év múlva talán majd másképp fogok nyilatkozni, most mindent felülírt az újdonság izgalma. Egy rutinos anyuka mellett foglaltam helyett, és úgy viselkedtünk egy idő után, mint az általánosban a rossz gyerekek: kuncogtunk a strébereken. (azért azt vicces volt látni, ahogy a 30-40-esek egy kisszék-kisasztal segítségével mennyire vissza tudnak menni gyerekbe, és csatározni majdnem jelentéktelen dolgokon, gondolok itt olyan volumenű döntésekre, mint pölö ovi nyílt napkor esőnap esetén milyen színű legyen a sátorponyva)

Megismerkedtünk az ovi új logopédusával, aki azzal töltötte az elmúlt időszakot, hogy felmérte a kicsik/nagyok állapotát. Én majdnem biztosra vettem, hogy a mifiunknak szüksége lesz kis korrekcióra, ehelyett megdicsérte, hogy nagyon szépen formázza a szavakat, és tisztán ejti a betűket. Annyi szépszót kaptunk a  beszédére, hogy egy idő után késztetést éreztem, hogy tisztázzuk, hogy biztos, hogy az én Hunoromról van szó?! És biztos.

Valamint megtudtam, hogy nagyon ügyesen viselkedik, nagyon kedves a kicsikkel-nagyokkal, a rajzos foglalkozásokban nem vesz részt (ezen meglepődtem volna, ha igen), ellenben azalatt ő szépen főz a kiskonyhában. (ezt majd megírhatod fiam, az "Egy Michelin csillagos szakács gyermekkorá"-ban). Bár ezt a rajzolósdit, itthon egészen másként interpretálta, állítólag az óvónéni azt mondta, neki nem szabad tojást festeni (kivágott tojás alakú lapokat rajzolnak most tele akármilyen motívumokkal, így készülvén a húsvét előtti igazi tojásfestésre), Andinéni meg úgy mesélte, hogy megkérdezte Huncost, hogy volna-e kedve tojást festeni, mire sértődötten közölte, hogy ő nem szeret rajzolni és elvonult a kiskonyhába tojást főzni.
Szófogadó, közreműködő, barátságos és segítőkész. Bátortalanul megkérdeztem, hogy az oviban is sokat verekszik-e, mert az apjával állandó a dirrdurr, meghogy ott is akarat bajnoka-e, állandóak-e az ebből fakadó hisztik, erre kikerekedett szemeket kaptam válaszul, és azt, hogy soha nem verekedett és soha semmiért nem hisztizett. Erre is meg van a logikus magyarázat, valahol ki kell engednie a gőzt. Kérdés, hogy a következőknél is szeretném-e azt, hogy ez a valahol az otthonunk szintere legyen? de ahogy kismicit elnézem, ezt menthetetlenül elbazseváltuk már, talán a hármas számú versenyzőnknél még  nem késő és bejöhet a képbe a rideg tartás.
(Apropó hármas számú: kedd reggel óta érezhetően rugdalkozik odabent, reggelente erre ébredek. Napközben csöndespihenőzik, egyelőre a reggeleim első perceit birtokolja, és ma a tenyerembe is fickándozott egyet a minihalam.)
Hunor mindenből kétszer eszik, két tányér leveshez, két tányér második fogás dukál, és általában hazafele jövet, már betermeli a délutáni uzsonnáját is. Közvetlenül ebéd után. Szerintem hízott és nőtt is, de minekutána széplányom Minkamagasságból földhözcsapta a mérlegünket, mely most engem tízezerháromszázhúsz kilóra taksál, nem tudom, hogy mekkora, viszont, ha ölbekapom, már egyre jobban érzem a súlyát.

A szülői értekezlet egyeneságú következményeként könyvelem el, hogy napok óta tojáson élünk, ugyanis húsvétra az ovisok kukút (helyesbítve kukó, én se tudtam mi az: kifújt tojás) festenek, így azon röhög a család, ahogy kapirgálom hústűvel kétvégén a tojásokat és fújkodom a rántottánakvalót, apjuk szerint ősi rítussal így hálálom meg a tyúkoknak a sok-sok tojást és közvetve csókolgatom a seggedelmüket.

Aztán lesz ovis nyílt nap és amilyen barom vagyok büfésnéni is leszek, meg sütök pogácsát is karitatívan ovijavára, és ha meghalok, a főtéren minimum egy mellszobor (bár jobban örülnék egy naiv csoportképnek a gyermekeim körébe) dukál, így emlékeztetvén az utókort erre a hősanyára, aki itt élt és tevékenykedett. (ha már az uramnak beletört a bicskája a tanácsba, legalább emígyen javítsunk valamit a családi renoménkon)

Az elmúlt kettő hét dottore látogatásai rendre elmaradtak, orvosunk szülesztett. Tegnap délután -mi késtünk- végre sikerült összehozni egy időpontot, ahol a hosszú hetek óta zajló bizonytalanság elmúlt, a kinemmmondott kérdések megválaszolódtak.

A doktorbácsival hosszasan beszélgettünk és még hosszasabban vizslatva ultrahangozta meg Harmadik gyöngyszemünket, aki ezalatt szemmel láthatóan visszadumált és az öklét rázta felénk. Kedves gyermek, már most tiszta apja. Úgy tűnik, sem az elmúlt hetek kóbor vírusai, sem a ránkkiabált bárányhimlő nem fogott rajta, egészséges 15 centis, fürge-ürge. Ééééééssss az előzetes lábközötti dolgok állása szerint, szeptember végén egy újabb kiskrapekkal gazdagodunk!

(lentebbi képen a félreértések elkerülése végett, a feje látható)

 

BPD (fej átmérő): 36 mm
TAD (mellkas körfogata): 31 mm
FL (combcsont hossza): 21 mm
Jó magzati szívműködés, homogén placenta a fundusban látható, zárt hasfal, gerincoszlop követhető, végtagok láthatóak. Gyomor és hólyagtelítődés látható. (további magzati méretek ITT találhatóak. Levonva a konzekvenciát, mi folytatjuk a sort, nagyfejű-nagypocakos, lóratermett kurtalábú gyermeket növesztek ismét odabent)

Grav.s. 15+1 nap (ő is naprababa, majd a születése körüli időkre igencsak kíváncsi leszek) 

Öröm van, bódottá.

Vasárnap este, közvetlenül az esti fürdés után, az én hőnszeretett elsőszülöttem éppen egy guriga vécépapírt gyűrt galacsinná (ó, bocsánat "vijjág"-gá), majd betömködte egy üres legósdobozba, így készülve a másnap reggeli Szonjával való találkozásra. Kiábrándítottam a kismacsót, miszerint én felmértem kisoroszlán(y) Szonja képességeit, (sok mindenben magamra ismertem és ennek megfelelően igyekszem segíteni is -méghogy én nem nem fogom húzogatni a gyermekeim elől a falakat...), és szerintem Szonjus sokkal jobban örülne, ha igazi virágot szedne neki, majd reggel. Gondoltam, úgyis elfelejti.

Másnap reggel (mit reggel? már hajnalban, pizsamában) kellett kimenni az udvarra és megrövidíteni az amúgy is gyatra -kutyáknak hála- virágállományomat, de nem ám egy szállal, hanem, ha már lúd, legyen kövér alapon, vágódjunk be az óvónéniknél is, név szerint felsorolva, mindegyiküknek külön letépett egy-egy szál káprázatos illatú jácintot.

Ebéd után, hazafelé jövet beszélgettünk a sikereiről, minden hölgy elalélt a virágtól, Szonjus állítólag annyira, hogy egész délelőtt vasalt (???), míg Minimacsóm ebédet főzött neki. (rekonstruálva az óvónénikkel ez a románc pontosan úgy zajlik, ahogy én elképzeltem: a majd'ötéves oroszlánsága teljes tudatában hódító Szonja, hosszú-pórázon tartja a szépfiamat, ugyan egymás mellett ebédelnek, meg hintáznak, meg ha szükség van egy bátor lovagra, hívja a kicsit, de alapvetően a barátnőivel sutyorogva nevetgél a sarokban, ahová Hunor nem mehet oda, és ha már túl közelinek ítéli a széphölgy a közeledést, egész egyszerűen levegőnek nézi a kisembert.)

Este elalvás előtt ismét interaktív mese volt, most Hunor mondta nekem. Ha nagy lesz, sok pénze lesz és megveszi a mellettünk lévő házat, és odaköltözik Szonjával. Míg volt erőm és ébren voltam, megkérdeztem, mért nem inkább ideköltöznek, az emeletre? Ezen elgondolkodott, majd azt találta ki, ha lesz külön bejáratos lépcső, akkor idejönnek és akkor már nem fog velünk aludni (hálistennek, nem bánom), mert akkor már felnőtt lesz, és Szonjával fog aludni, meg a gyerekeikkel. Kicsit várt, majd hozzáfűzte sok gyerekük lesz, az ujjain számolta így: egy, kettő, három, négy, sok. 

Nocsak.

cucka 2011.04.01. 11:30

Családi hierarchia

Mivel Hunor egyik napról a  másikra (vicces) mondatokban beszél, így az első gügyögések kimaradtak, nem sikerült lejegyeznem őket. Talán nem is baj. (bár az utóbbi időben sűrűn hangzik el az kérdés, hogy és "erre a gyerekre mondod azt, hogy nem beszél?", szóval lehet, hogy már évek óta dumál, csak belőlem hiányzik az a gén, mely biztosítja minden anyának, hogy egy félhangból megértse dedét)

Mostanában farkas lázban ég a gyermök. (és sincs párhuzam a Twilight vérfarkasaival, hacsak nem él még köztünk a tudatalatti kommunikáció). Így hamar leosztódtak házon belül is a szerepek: Tátyi az Apafarkas, Huncos csak egyszerűen Farkas, Mici a Traktor farkas, és én... nos hát az én megnevezésemre pár pillanatot várt, majd odabökte a huncutul csillogó szemeivel: Ninó farkas. (rendőr, ugyanis vannak szavak amiket továbbra sem hajlandó a minyelvünkön mondani, ilyen a dudá-tojás, kákuku- kakaó, bádá- pelenka, bidudu- pirítós, ninó- rendőr)

Azt hiszem, ebből már nem jövök ki jól. Igen, én vagyok a ház terroristája.

2 komment

Címkék: hunor duma