cucka 2011.05.29. 17:28

Gyermeknapos

Mint a házurával már többszörösen megállapítottuk, a mi gyerekeinknek minden nap gyereknap, meg amúgy is, kicsik ők még egy egész napos programhoz (én meg fáradt és önző), így okosszülők módjára este, a nagykádas fürdés közben rávezettük az elsőszülöttet, mihez is lenne ma kedve. A válaszát borítékolhattam volna: hinta nagyjátszótéren.  Ami a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy az ünnepre való tekintettel, nem elég a kéthintás-egylibikókás-nagyhomokozós falusink, hanem szomszédolunk egyet a nagyjátszótérre. És ezt meg mi már összekötöttük azzal, hogy akkor ottebédelünk, és a lelki szemeink előtt, az azt követő jólmegérdemelt pihenés is ott lebegett... mindig kihagyom a számításaimból, hogy van két, váltott nappali műszakban alvó ördögfiókánk.

Mert reggel már pitymallatkor el kellett kezdenie Huncosnak a buzdító noszogatást, szándékának komolyságát egy önálló felöltözéssel is alátámasztotta. (az már csak egy mellékes szál, hogy nyári pizsamáját télire váltotta, és attól juszt sem volt hajlandó indulásig megszabadulni, egészen pontosan az utolsó aduász bevetéséig, mely szerint ő nem jön velünk, hanem itthon marad pizsamanapot tartani). Hugira pillanatok alatt átragadt a hangulat, aki ugyan még csak 2 szavas mondatokat használ*, így azokat rikkantotta elviselhetetlenül magas hangon. (Áppá, gyere!- eközben a kezénél fogva rángatta apját; indulu kiii!- ez már a menjünkmár kategória)

Az effajta presszúra hatására viszonylag hamar elindultunk, hamar odaértük és gyorsan konstatáltuk, hogy a hivatalos gyereknapról lemaradtunk ugyan, (mert az tegnap volt), amit egyáltalán nem bántunk, így a játszótéren az egy négyzetméterre eső felnőttek/gyerekek száma nem haladta meg az elfogadható kategóriát. Kicsit föl is lélegeztem és egy árnyékos padon szégyenszemre beletemetkeztem az egyik letehetetlen könyvembe, míg Apjuk bírta a két egy méter alatti gyerek-két ellenkező irány felállást, aztán átvettem, hol egyiket-hol másikat. Annak ellenére, hogy azt gondoltam eddig, hogy ez az a játszótér, ahol 3 éves kor alatt nem nagyon tudnak mit csinálni az ifjak, (egy darab babahinta található benne össz-vissz), Kismici ma rálicitált alaposan: kisruhában mászta meg a méteres létrákat, hogy fölérjen a toronyba, és erről meg két dolog jutott eszembe, egyrészt, hogy tavaly ilyenkor mennyire bizonytalanul nem találta a helyét Hunor ugyanitt, másrészt meg, hogy mekkora ősi tudással érkeznek ezek a kisemberek hozzánk. Csak figyelnünk kell rájuk. (nomeg, hogy kismici tulajdonképpen rejtőzködő kisöcsi a jelek szerint)

Aztán elsétáltunk egy falatozóig, ahol Királyleányka már igencsak Rombolda üzemmódra kapcsolt, ebből már sejtettem, hogy minden lesz, csak konszolidált étkezés nem, ha nem tudjuk kiütni valahogy. Egy külföldi csoport szúrós pillantásai közepette suvasztottuk be a kishölgyet egy jólbevált autós kiskörre, és éppen kettő perc alatt ütötte ki magát, földöntúli üvöltésekkel kísérve. Ennek tükrében nekünk is gyereknap volt, mert végre nyugodalmasan ehettünk, (ezt egy pohár serrel is megkoronáztam), Hunornak meg übergyereknap, mert az étlapról kakaóspalacsintát választhatott ebédre. (mert az apjuk még mindig kellően rutintalan és a választható ételek sorát a palacsintával indította)

És végül hazaértünk, és olyan jól esett volna egy fél órácskát ledőlni, ám abban a pillanatban, amint begurultunk az udvarra, Minkus szemei kipattantak és ott folytatta, ahol abbahagyta és persze azóta is pörög éteri magaslatokban. Legalább a skacok aludtak.

 

* ezért Hunor 3 éves korában a fél karomat odaadtam volna.

cucka 2011.05.25. 15:05

a zárójelekről

(milyen érvényes
lett arcom: két tenyered
zárójelében)

(Fodor Ákos)

Túléltük. Buzgómócsing Anyuka oldalam előrevetítetten kicsit túlvállalta magát (2 kiló kenyér szendvicsei és két kiló liszt kakaóscsigái), talán ennek köszönhető, de a délutáni ovibuli külső megfigyelőjeként voltam csak jelen. Legalább fotóztam.

Volt konflisozás a faluban (még szerencse, hogy én ekkor javában nemvoltamkész, így akár még azt is elsüthetném, hogy voltam annyira gondos, hogy a falu legelőnyösebb pontjáról fotóztam, a teraszunkról):

majd egy egyórás táncház következett, melyen ha részt vettem volna a tűző napon, 5 kilóval könnyebben és egy újszülöttel gazdagabban zárhattam volna a napot:

Mici képviselte családunkat a kifutón, akinek annyira tetszett a táncmulatság, hogy egészen közelről szívta magába a népzenei ütemeket. Mindeközben megéhezett legényünket lefotózhattam sármos amorozzó hangulatában (háperszehogy cicává arcfestett Szonjával).  Igazság szerint legalább tucat kép készült elsőszülöttem idétlenebbnél idétlenebb bazsalygásairól, melyeket olykor bandzsulással párosított, de ezeket inkább megtartom a későbbiekre, addig is szövögetem zsarolási terveimet.

A tombolák sorsolását izgatottan vártuk, az apró játékok/kiegészítők mellett voltak igazán komoly nyeremények (étterem-fagyizók-cukrászdák felajánlásai, kozmetikai kezelések, és mi itthon azon rötyögtünk, -mert perszehogy óhatatlanul is szmk-s lettem-, hogy jövőre lesz állatorvosi csomag is a nyerhetőek között). Egész szépen gazdagodtunk a fellelhető összes törékeny, javarészt kerámia alkotással (lett teakiöntőnk, üveghattyúnk, rózsaszínbohócos perselyünk), végül már csak én izgulhattam a sorsolás kimeneteléért, mert a gyermekeim cserbenhagytak és leléptek motorozni. Kismicit meg tiszteletbeli óvodássá és túlélővé minősítettük, együtt motorozott-homokozott-csúszdázott a nagyokkal és végigkunyerált mindenkitől minden élelmet:

A tombolán nyert esernyőnknek majdnem gyakorlati hasznát is vehettük hazafelé jövet, de persze annyira adta magát a dolog, hogy Huncos még kicaplatott a nagyernyővel a teraszra és Hugival szarrá áztak kipróbálták a lehetőségeiket fürdés előtt.

Ringató-altató senkinek sem kellett, fél 8-ra régnemhallott csöndbe borult hajlékunk.

cucka 2011.05.19. 10:57

Kétperc

Pontosan ennyi időt (se) vesz igénybe nálam egy délutáni gyors pisiléses kávégombmegnyomás. És pontosan ennyi időbe került a  két trónbitorlónak feltérképezni és elfoglalni a gondosan felépített és hátsóteraszvégibe elbújtatott szigorúan titkos objektumomat.

Reggel Hunorvirágszál abbéli csalódottságában, hogy ma nem mennek sehova kirándulni az ovival, félredobta a hátizsákját és tüntetőleg egy szál fütyiben táncra perdült a szobájában, Minkus nem kis örömére, aki meg igyekezett megcsípni a lábközött lógót. Néha sikerült is neki. Olyankor elmúlt Huncos felhőtlen öröme.

Ilyenek a reggeleink.

cucka 2011.05.18. 10:23

Vasúttörténeti Park

Bár nagy a szám, újabban egyebet sem lehet tőlem hallani, minthogy semmi másra nem vágyom jobban, mint egy kis gyerekmentes létre, azért mégiscsak volt mit morzsolgatnom, amikor Huncos a buszon ülve nagyfiús integetéssel álcázta könnytől maszatos arcocskáját, Minkus meg üvöltve próbált felkapaszkodni Bratyó után a járműre.

Lelkemből szakajtott magzatom ma vesz részt közös életünk első szülőmentes oviskirándulásán.

cucka 2011.05.16. 11:12

Mindhalálig Ákos

Szóval a koncert. Meg a beszámoló.

Szombaton egész nap gyűszűnyi gyomorral közlekedtem, tényleg mint egy elsőrandis tinilány. Izgultam, hogy Mici ne lázasodjon be (nem tette), hogy Hunor kis orrfújásai ne legyenek többek, mint kis orrfújások (nem lettek), hogy legyen mit felvennem és még én is tűrhetően érezzem magam benne (pipa, sikerült egy farmer-póló-blúz kombóra bukkannom), annak ellenére, hogy a ház ura csípőből azt válaszolja a hogy nézek ki című vígeposzra, hogy jól, egy kismamának mentsége, hogy kismama és majdnem mindegy (???) mit vesz fel (férfi!), hogy odaérjünk időben (odaértünk, sőt).
És minden annyira-de-annyira flottul ment, hogy már a kandi-kamerát vártam vagy azt, hogy valaki bejelentse, nem is lesz itt ma semmiféle konszert. Egy neonvillogó mellényes embör éppen a mi autónkat terelte el egy üres parkolóba, ami közvetlenül a bejárat előtt volt, ott ugyan -részemről- volt kis tanácstalanság, míg megpróbáltam a közel azonos betontömbök között leledzve elmagyarázni Szőlőlánynak a koordinátáinkat, még egy biztonsági őr is próbált a segítségemre sietni mondja azt, hogy Déli kapu, ami ugyebár  két szőke esetében nem volt igazán nagy segítség, nem úgy a börgerking tábla, vagy ha legalább egy Zara vagy egy H&M működne a szomszédságban.

Aztán bejutottunk és ugyan még bőven volt időnk, de üdítő és bármi más vásárlása helyett mi inkább a helyünk megkeresésére koncentráltunk, ott gyorsan elmajszoltam egy csokit, csak úgy a vércukkerem karbantartása végett. (és az idegességem tompítására)

Aztán elkezdődött és lúdbőröztem a gyönyörtől és egyáltalán nem bántam, hogy sokkalta zúzósabb feldolgozást hallhattunk, mint a lemezeken megszokottak, így csak egy számon bőgtem, de ott nagyon, mert sok minden eszembe jutott. Egy másik dal pedig éppen ott erősített meg, ahol gyengültünk. Azt hiszem, rég nem töltődtem fel ennyire... rég nem kaptam ennyi energiát...

Egy dolgot sajnáltam. Mégpedig az ülőhelyet. Úgy érzem, nem esett volna nehezemre azt a két órát állva végigtombolni, még nagy pocakkal sem, így is a végén már nem bírtam/bírtunk a pezsgő véremmel (és az előttünk ülő többszöri rosszalló pillantása ellenére, ami nem is tudom igazán minek illetve kinek szólt: a nagyhasamnak? annak hogy "ilyen állapotban" is ki merészeltem mozdulni otthonról? esetleg a többmásodperces sikkanataimnak?  vagy...?), a visszajátszás alatt már állva tomboltam.

A felpörgetett hangulatomhoz hűen társult Zsiga is, aki az első taktusok alatt még mocorgott párat, aztán fejére húzta a méhlepényt és igyekezett kizárni a külvilágot, miközben húzogatta a bosszú rovátkáit megérezte az adrenalinbombát és békésen szunyókált úgy éjfélig, akkor ő is bulizni kezdett, követve az anyja stílusát, csápolt és rugdosott, mindkettőnk szerencséjére a felfokozottságtól hajnal 3-ig én is forgolódtam.

Egy potyakoncertes, anyja konszolidáltan ülő korszakából:

Szóval elvarázsolódtam, feltöltődtem, függő lettem újra, belezuhantam a csodába, és még az sem tudott ebből kilendíteni, hogy a mi sorunkban volt a legnagyobb a fluktuáció, az egész szektorban nem vándoroltak annyit az emberek, mint minálunk.

Nem tudom, mikor lepődtem meg jobban, amikor Hunor lehülyézte a húgát, vagy amikor pár perccel később lerohadtozta.

Az igazi pofáraesés azonban akkor ért, amikor Hunor laza csuklómozdulattal képen törölte a szomszédközért eladólányát, mert az arra kérte, ne dobálja a zacskós mirelitet, mert kiszakad.

cucka 2011.05.13. 09:50

Semmiről és mindenről

A napjaink önző módon telnek. Esküszöm, rosszabb vagyok, mint egy 14 éves tinilány, napközben többször is képes vagyok elbőgni magam annak a gondolatára is, hogy ottlehetek, úgy várom az így, csupa nagybetűvel íródott KONCERTET! Így most megszűntek az Alma dalos bulik, nincs több Kolompos, az elmúlt egy hétben még az esti levezető densz is a lemezbemutató zenére történik. Minka szintén nagy rajongóvá vált, talán mert ő a nagyfiú oviban tartózkodása alatt is kap egy adagot belőle, Hunor meg már csak megadóan építgeti a vonatsíneit, miközben egy erőtlen Alma? kérdéssel próbálkozik.
A szombati bulit egyetlen dolog árnyékolja be, mégpedig hősies Kismici második napja perzisztáló láza, ami ugye várható volt, a múlt heti oltás következményeként. TankAranka megtagad mindennemű lázcsillapítást, a kedélye jó, bár minimálisan étkezik (annyit, mint általában Hunor itthon, tehát aggodalomra továbbra sincs okom), így nem is abajgatom, bár az éjszakai felsírásai, meg a hajnal ötös hányásos kelése a hátam közepibe se hiányzott. És persze figyelgetem, mert ugye királylányunk már bizonyítottan hajlamos a lázgörcsre.

Mindeközben olvasok. Sokat és sokfélét, és mindig nagyon meg tudok örülni annak, ha sikerül egy igazi gyöngyszemre bukkannom. És az ezenfelül is fennmaradó szabadidőmben pedig kötögetek, viszonylag szépen haladok itt ezzel, bár egészen másképp kötögetem, és az eredeti tervvel ellentétben: nem fog debütálni a vállaimon szombat este, azon profán okokból kifolyólag, hogy nem lesz kész.  Szegény csáládom sínyli meg újkori befordulásomat, akár 2-3 napig is ugyanazt a főtt ételt kénytelen fogyasztani, cserébe viszont hajlandó vagyok a leglehetetlenebb kéréseknek is eleget tenni, mint pölö az este tízórai rántotta-készítés. (azt viszont megközvélemény-kutatnám, hogy Hunor azt kérte, hogy kössek neki egy olyan manónadrágot, amiben dirrdurrozhat, és ennél több pontosításra nem volt hajlandó... WTF??? ilyenkor -is- látszik, hogy nem vagyok a kreativitás csúcsán szédelgő anyuka)

Úgy látszik, csak írnom kellett róla és máris helyrebillentem, mert persze az ittemlítettet azonnal meg kellett sütnöm, isteni finom, a recept örökös tagságot nyert, amit aztán majdhogynem egyedül kellett elpusztítanom (nem esett nehezemre), apjuk nem édesszájú, bár erről még ő is elismerte, hogy finom, a büdöskölköknek meg zsenánt volt érinteni a ragacsos csiguszokat, így inkább egyáltalán nem foglalkoztak vele. Azaz Hunornak még volt pofája ártatlan babaszemeivel megkérdezni, hogy mást nem sütöttem-e? Szóval a kakaóscsigák mellett észrevétlen bekúsztak a zöldségek is, valahogy új dimenziókat fedeztem fel, ahogy a zöldségeshez belépve szaglászva válogatok, aztán persze általában csalódás ér, mert a paradicsomok isteni illata mellett az íze igenis felejthető, a kerti zöldhagymánk viszont még mindig dobogós aranyérmes. (holnap kihagyom!)

Lett egy vadiúj lízing kecsként ismét, Folti. Így már komolyabban is bele kellene vetnem magam a sajtkészítés rejtelmeibe, mert lassan tejben-túróban fürdünk, és a legyártott mennyiség messze meghaladja a fogyasztásunkat, sőt a szomszédok/barátok kapacitását is.

Hunor meg rácuppant a Spongyabobra, amit én ezidáig csak egy kedves figuraként éltem meg, meg ugye hajdanában Huncos fogai nőttek spongyabobosan, köztük ikarusznyi hézaggal. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy csak reggel van és csak én nem tudom felfogni a poénjaikat, vagy a készítőik tényleg elszívtak egy zacskó cuccot mielőtt nekiültek rajzfilmet csinálni, és ahogy tolultak az agyukból a gőzös gondolatok, úgy adták azokat válogatás nélkül a szereplők szájába.

És most már tényleg csak egyet kell aludni, (beleszámítva a koradélutánimat kettőt), és a szakadó eső sem tud eltántorítani. (legfeljebb egy bőröndnyi rucival készülök).

cucka 2011.05.09. 16:27

20-as

Zsiguval hivatalosan is elértünk közös utunk felére. (az előzőekből tanulva, plusz 1-2 hét). Ennek örömére addig zaklattam családunk egyes személyi számmal kezdődő tagját, míg kénytelen (inkább kelletlen) módon, villantott rólam 3 királyfilakot. A legelőnyösebbet (illetve a leghasználhatóbbat, mert az első homályosra sikeredett, a másodikon pedig mintha hiányoznának az ujjaim) megosztom:

(élőben és napközben nagyobb, ez itt reggeli ropogós)

Aztán, volt nekem az az áldott mandarinzabálós szenvedélyem, annak is meglebbenteném gyümölcsét, éppen akkor nyiffantottam ki egy futókámat (ami állítólag szintén kiirthatatlan, hócipőm tele az ilyenekkel), és  unalmas estéimen a megárvult cserépbe dugdostam a ritkán lelt magokat. Pár hete dugta ki a fejét az első, és az elmúlt napokban a második mandarin fácska. (És már ki is találtam, 15-20 év múlva déligyümölcs nagyhatalom leszünk mink így itt a Duna kanyarban.)

S hogy milyen az élet félidősen? Jó. Leszámítva Zsigababám faros ücsörgését, ami teljes mértéken emlékeztet Huncoséra, hosszú távon képtelenség ülni, mert a jobb oldalamon feszegeti a bordáimat, így is tágítván szűkre szabott otthonát. Ugyanezen okokból fakadóan a tempósabb távgyaloglás sem a kedvencem, és -mivel mindig késéssel esek be Huncosért az oviba- jól esik ott pár percig megpihenni. Digu (ahogy Hunor hívja) igen aktív életet él, gondolom ennek is köszönhető, hogy sűrűbben-erősebben keményedek, naponta többször le kell dőlnöm 10 percekre, és ebben a várandósságban savmegkötő és telefon helyett, a magnézium vált karnyújtásnyira leledző élettársammá.
Úgy látszik, nálam maradt a jól bevált rendszer, Hunorral csokifüggésem volt, Minkával vanília, most ismét felszínre tört a régfeledett csoki szenvedély. Előkerültek a dugiLindt-ek, az elalvás utáni tömény csoki-shake-ek, napközben pedig kókusz őrület van, és tej. Pontosabban nyuszis kakaó. Együtt iszom a gyerekekkel. Meg akkor is, ha ők alszanak. (és ezt muszáj megörökítenem, mert eddigi életem kakaófogyasztását a két kezem ujjain meg tudtam számolni.)

Illene valami egészséges szenvedélyről is írnom (a déli alvás annak számít, ugye?), még mielőtt máglyán égetne el az Egészséges Lájf kismamaszövetség, de még egy ványadt mandarint sem tudok felmutatni amit az elmúlt hetekben fogyasztottam volna el. Vagyis most eszembe jutott az a töménytelen mennyiségű gej sütemény, az a csábító zöld alma, ami a hétvégi esküvői asztal dísze volt és azt jóízűen suvasztottam magamba. Valamint kertünk zöldhagymáit és retkeit tudom még ide sorolni, ami bármikor jöhet korlátlan mennyiségben.

Elkapott az ilyenkor szokásos kötögetési szenvedélyem is, most éppen Zsigatakaró készül, így könnyedén előfordulhat, hogy a szubminimumnyit időt töltöm csak számítógép előtt. Nem bánom.

(és már csak ötöt kell aludni... )

cucka 2011.05.05. 10:29

Arcok

Általában meggyőződésem, hogy a blogot telibenyomatom az édebédi gyerekeim fotóival, így egészen meglepődtem tegnap, amikor jópofa képeket keresve a kicsikről, rá kellett jönnöm, hogy 1. sokkal kevesebbet fotózok, mint régen; 2. a vélekedésemmel ellentétben ritkábban/alig vagynak idefönt fotóink.

És persze hogy akkor pótolom egy csobogó Micissel, ami nálam most abszolút favorit:

meg egy egyedül fürdős:

és a hab a tortán egy közös táncolós. Oké, Micikisasszony mozdulatain van még mit csiszolni:

Büszke anyai szívem azt sem bírja magába fojtani, hogy tegnap kapta meg a hölgyemény a csúsztatott MMR oltását (amit nagyon szerettünk volna elbliccelni, többek között a cikkben boncolgatottak miatt is, de egy pereskedéses rész nélkül is van épp elég bajunk, persze a fülbebogár mindig ott van, főként, ha "véletlenül" épp egy erről szóló könyv akad az ember kezébe), és ismét bebizonyította, hogy méltó rá a Golyóálló név. Az oltás azon momentuma frusztrálta egyedül, amíg hárman fogtuk le, amint elengedtük, már bújt is az anyjához ...helyett a doktorbácsihoz! Egyetlen könnycsepp nélkül! Nem utolsó sorban a napokban kinövesztette a két felső vámpír szemfogát és a két alsó is kitörésre kész, és tette mindezt mindeféle éjjeli partik nélkül. (14 fogú, ha jól számolom, de matekban -is- egyre kevésbé vagyok megbízható)

Súlyra ennyi gyerekem van. Múlt héten a védőnéninél járva, míg a Legkisebb papírjait töltögettük, a Nagy meg a Kicsi azzal szórakozott, hogy megpróbálták tönkretenni a szolgálat egyetlen digitális mérlegét. Valahogy sikerült külön-külön is ráállniuk és végre saját szememmel is láthattam, hogy Hunornak a súlyára is jó hatással van az óvoda, és azon belül a dupla ebéd (14 és fél kiló), valamint Minka (baba)bájhájára kedvező hatással van a napi 12 órás folyamatos mozgás és a 3 hete önállóan felfüggesztett szoptatás (10 és fél kiló).
Aztán tegnap eljutottunk a kötelező genetikai ultrahangra, ahol kiderülhetett, hogy azon kívül, hogy minden rendben a fiatalemberrel odabent, hogy alkatilag még mindig elődeire hegyez (kurtalábú, nagyfejű) és hogy nálunk a fiúk genetikailag kódoltan farosak, (már értem, mért viselem sokkal nehezebben a mocorgásait), súlya hozzávetőlegesen 300 gramm.

S akkor a papírforma:

Egy magzat medencevégű fekvésben.
BPD: 51 mm
FL: 30 mm
Jó magzati szívhangok, 140/min
Zárt hasfal, 4 üregű szív, jól látható gyomor és húgyhólyag.
Végtagok jól láthatóak, ép, zárt gerinc.

Grav. st. 19+5.

Sztárfotó most lemaradt (kifogyott a papír), meg már amúgy sem fér el teljes terjedelmében a monitoron, arról már nem is beszélve, hogy állandó mozgásban volt odabent, jájj nekem!

Ami kissé elkeserített, az a Zsiga Úr faros léte, bár Bratyó bizonyította pár éve, hogy vannak még csodák, ám én mégis nyönyörgök rajta pöppet, mert mért is ne? (azért, mert persze megint előrevetítettem és szíves-örömest kihagynám az újabb cipzárt a hasamról, a császármetszéssel járó lábadozást, meg úgy összességében az egész műtősdit) Meg így egyértelművé is vált, hogy az az alvégi kapirgálás, a húgyhólyagtájéki birizgálás, nem finom tapogatás, hanem kőkemény rugdalás. (saját szememmel láttam a monitoron) És tényleg jájj nekem, ha ez a szellem kiszabadul a palackjából!

cucka 2011.05.02. 15:21

Amikor semmisem

Röviden: ÍGY, bővebben alant, érthetőbben: azt hiszem, elfáradtam egy kicsit.

1. Anyák napja: -házi verzió: szüttyögősen zokogósra sikeredett, mert a  hitös kivárta azt a lélektani pillanatot, amikor már nem bírtam tovább a soromra várni (az állatok/embergyerekek már túl a reggelin) és elduzzogtam zuhanyozni, ahol önsajnálatot gyakoroltam és jól kibőgtem magam, majd amikor totális meztelenségemben alsónemű után kutattam, ők hárman betotyogtak kézenfogva, Hunor cinegehangon Boldog Anyáknapját kívánt, Kismici meg csak vigyorgott és jó szorosan ölelt meg cuppogósan teleszájas nyálpuszikba borított
-ovis verzsön ma délelőtt: itt kuckósított ünnepség zajlik, az anyukák előre megbeszélt időpontra érkeznek, az óvónénik vezényletével egy előre elkészített, az ünnepnek megfelelően feldíszített kis kuckóba mennek, ahol a gyermök énekkel/verssel/saját szavakkal köszönti idösanyját. Nálunk a történet több ponton elcsúszott: elkövettem ugyanis azt a hibát a rutintalanok bájával, hogy egy délelőtti féltizenegyest céloztam meg. Hunor még kicsi, és akárhányszor is hiszem azt, hogy mekkora nagyfiú is ő már, mindig ráébredek, hogy ő még csak egy hiperszenzitív hároméves. A ránehezedő stressz súlyától megvadult az én kiscsikóm, ütött-vágott magakörül, majd elsírta magát és belémfúrta a fejét. Nem volt jó érzés ezt látni, mert életemben először éreztem azt, hogy tanácstalan vagyok, hogy nem tudom csitítani, megnyugtatni, és azt, hogy ott és akkor nem is az én dolgom volt ez. Andinéni gyakorlottan kezelte Hunor kitörését, a háttérben kellemes zene szólt, lassan mindannyian megnyugodtunk, Huncos választott nekem egy kiültethető virágot, és végül megkaptam az általa készített batikolt terítőt is, amit saját maga és egyedül készített több napon át és abszolút váratlanul ért, mert még el sem szólta magát, de már nem volt hajlandó ebédre ottmaradni az oviban, haza akart jönni velem, fáradtságra hivatkozva.

Az úton együtt elénekeltük az orgona ága, barackfa virágát. És ismét csurogtak a könnyeim.

2. Minden külső behatás késként hasít belém, fáj a bőröm, még az érintés is égeti.  És teszi mindezt bármilyen különösebb ok nélkül. Ha éppen nem ficeregne/csuklana egész nap a pocakomban a neve is van már KisMucc azt hinném éppen premenstruábilis korszakomat élem. Ennek köszönhetően egész nap szortyogok, homályosan látok és gombóccal a torkomban közlekedem. Ugye nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljam, hogy örökmosolyú Kámici ma mért sírdogál, elégedetlenkedik, drámaian zokog egész nap?

3. kinyiffantottam a kedvesbarátnőmtől kapott orchideámat, nagyon odavolt szegénykém, gondoltam teszek ma egy próbát és elviszem a virágosnénihez hátha újraéleszthető még, vagy tud valami ősi rigmust amit a szottyadt leveleire olvashatna. Állítólagosan agyon szerettem, megfojtottam a túlzott gondoskodásommal. (és ez persze a legjobbkor érkezett, mert alig gondoltam tovább, hogy ez mit is jelenthet...)

4. hétvégén Zebrus, arany malacunk is átkelt a Stüx folyón, így most az éjjeli mosdójáratok alatt már csak hallucinálom a sikításait. (tujánk árnyékában lelte  meg örök nyugodalmát)

5. labilissá vált az itthonról is végezhetőm, és ugyan az elmúlt évek alatt többször farkast kiáltva emlegettem, hogy sokkal jobb lenne nélküle, mint vele, most mégis  leheletnyit kétségbe-ejt és elgondolkodtat. Egyfelől azt érzem, hogy igenis szükségem volt arra a szálra a külvilággal ahhoz, hogy megőrizhessem az önállóságomat, a saját életem egy apró darabkáját, másfelől meg a végekben mindig benne van egy új kezdete, egy totálisan más lehetősége. Hagyom még ülepedni, de gondolatok vannak és talán mégiscsak behódolok és elfogadom a közvetett ajánlatokat, vagy pedig egy egészen más irányba indulok.

Szerettem volna egy névnapi piskótát összedobni, de a fentiek tekintetében már azt sem merek, mert vagy nem nőne fel, vagy leragadna, vagy a közepe nyers maradna. S hogy milyen névnapot is ünnepelünk ma? Hát Zsigmondot, hétköznapibb nevén KisMucc közlegényt, akinek pár napja azt tanácsolta az okos bátyja, hogy jöjjön ki játszani és este menjen vissza. Hogy már most ennyire szófogadó-e vagy a változékony időjárás teszi-e nem tudom, de két napja vízszintbe-görcsölve-magnéziumolva létezem. No, ennek sem örülök igazán, ettől még megfosztottabbnak/kiszolgáltatottabbnak érzem magam.

Egy hét láblógatós pihenésért sok mindenre hajlandó lennék.