cucka 2011.06.26. 17:12

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Szeretném tudatni az érdekeltekkel, hogy a blognak az Anyukája a közel 4 éves fennállása óta nem először sokallt be annyira, hogy megforduljon a fejében, hogy irányt módosítson, de most először volt annyi bátorsága (dühe?), hogy meg is merte lépni. Régi bejegyzéseim itt maradnak, elviekben lassacskán átimportálódnak az új oldalra, ahová ugyanekkora szeretettel és érdeklődéssel várok mindenkit, mint itt, a régi hajlékunkban.

 

Tehát az új cím:

 

www.cuckasagok.blogspot.com

 

12 komment

Címkék: blog

cucka 2011.06.23. 14:29

Variációk egy témára

Apa ma nagyon sokáig dolgozik.

Apa holnap reggel nagyon korán el kell induljon, nem biztos, hogy el tud vinni oviba, mert a rendelése előtt még címei vannak.

Apa ma este nagyon későn jön haza, azt kérte, addigra már feküdjetek le.

Apa ma nem tud hazaugrani délután (sem).

Napok óta azt kéri, ha hazajön az oviból a Nagyfiú, hogy a szokásos Traktor Tom helyett, nézegessünk képeket Apáról a számítógépen...

Így tegnap csaptunk egy előre egyeztetett görbe koradélutánt a két rendelés között és kilátogattunk ide, ahol  én bepusziltam egy giga-retró hamburgert, mellé elszürcsöltem egy jeges kávét, apjuk felváltva csúszott a kicsikkel, és még a megbotránkozó szempillantásokat is igyekeztem visszapattintani magamról, amikor az aprótalpúak szandált és pólót ledobva, izzadtan hengergőztek a homokozóban.

... és előre rettegek a július utolsó egy hete- egész augusztust érintő oviszünettől. Ilyenkor eszembe jut, mennyire nem volt tudatos a gyermekvállalásunk...

Vannak kardinális pontok, amik egyrészt a szolgáltató, másrészt a mindennapjaink történései miatt kimaradtak a múlt hétről, ám mégis úgy érzem, fontosak, hogy meg kell őriznem őket.

Az egész ekkor -azaz pontosan Beáék érkezése előtt egy fél órával-, kezdődött, amikor is Mici, a sztronglédi szokásától eltérően a kerti bográcsozás végét totálisan bojkottálta, teli torokból üvöltve át magát az anyjától az apjáig és vissza. Tőle annyira szokatlan ez a viselkedési forma, hogy csakis valami kóbor fogkibúvásra tudtam gondolni, szerencsére a 16. gyöngyszeme, a bal alsó vámpírfoga, tökéletes alibinek bizonyult. Volt is hozzá kis hőemelkedés, még a laza állagú mackócsapat is passzolt, így amíg Beáék nálunk voltak betoltam a pirospozsgás orcájába egy kis nurofent, máris jobb lett a kedve. Egészen a Beáék elindulása utánig tartott ez az áldott állapot, és ekkor még hátra volt egy állatetetéssel kombinált kecskefejés, Minilány szoprán zenei aláfestése mellett. 
Igyekeztem rövidre zárni az estét, de a java éjszaka jött, cicaleányka óránként sírt fel keservesen, én meg óránként toltam a szájába kis adagokban a fájdalomcsillapítót. Reggelre megvidámodott, és a délelőtt folyamán kiszúrtam az apró gyöngy-sarkot is, így egészen föllélegeztem volna, ha nem maradt volna egy alap-hőemelkedése, amit még mindig a nehezített fogzásnak tudtam be. (mert erre tényleg mindent rá lehet fogni).

Csibefasírtnak van egy áldott jó szokása, ha már nem bírja szájon át eltüntetni a számára felkínált ételt, megpróbálkozik a bőrön át még felszívódhat elvvel. Így esténként érdekesebbnél érdekesebb helyekről kerülhetnek elő ételmaradékok, kedvenc zugai a nyakszirt és a fülkagyló. A hétfő esti fürdetéskor is találhatóak voltak ezen irányban maradékok, amiket általában nehéz szívvel enged el magától. Hiába no, ragaszkodó a szentem. (különösebb jelentőséget most sem tulajdonítottam neki.) Másnap azonban feltűnt, hogy annak ellenére, hogy nem fogyasztott levesszerű élelmet, a füliben mégiscsak valami olyasféle odaszáradmány leledzett. És érzékenyen is reagált annak eltávolítására. Páratlanul gyors logikámmal szinte azonnal kikövetkeztettem, hogy a még mindig nálunk vendégeskedő hőemelkedés, a fájdalomérzet, a fülfolyás összefüggésben állhatnak egymással, így felhívtam háziorvos barátunkat, aki látatlanba ellátott egy paksaméta gyógyszerrel, köztük egy széles spektrumú antibiotikummal, erősebb fájdalomcsillapító- és antibiotikumos fülcseppel. Még aznap este elkezdtük az öt napon át tartó kúrát, másnap reggel tiszteletünket tettük a rendelésen, ahol beigazolódott, hogy a bal füle szerencsésen kifakadt, de gyulladt, a jobb füle meg csak szimplán gyulladt.

Micileányka példamutatóan beszlopálta reggel-este a gyomorforgató ízű gyógyszerét, (véletlenül nekem is sikerült belenyalnom, még hosszú perceken át a torkomban ragadt a semmihezsemhasonlítható íze), annyi kikötése volt, hogy Appa adja neki. Nagy a láv, ez a házi libamáj totálisan elcsavarta őszülő bajszú apja szívét, aki úgy-de-úgy néz rá, mint még talán senkire sohasem.

Hétfőn voltunk kontrollon, a füle rendben, kicsit ráhúzódott a szmötyi a tüdejére, így most ismét kánonban köhögünk, meg szakajtjuk fel a felszakajtanivalót. Megkockáztatom 33 évem alatt összesen nem voltam ennyit beteg, mint most, Zsigura várva. És ennyi vitamint és táplálékkiegészítőt sem szedtem, mint most. És persze, ilyenkor lóhalálában érkezik is a jóöreg lelkiismeretfurdalásos-játszma, melynek lényege, hogy vajh eléggé felkészült volt-e a szervezetem egy újabb babára, hogy a testi tünetek most éppen milyen lelki nyavalyával magyarázhatóak és hogy Zsigóca, aki ezidáig a legtündéribb pocaklétet produkálja idösanyjának, mennyire sínyli meg ezt az egész hányattatott várandósságot?! (és próbálom azzal nyugtatni magam, hogy a természet okos és gondoskodó és jól van kitalálva, és annak ellenére, hogy kívülről roncsként funkcionálok, odabent minden földi jót megkap az a pöttöm legényke)

A lényeg: van egy hős-füles lányom, és újra szem előtt kell tartanom azt, hogy Csodacsibe nem egy érzékeny lelkületű primadonna, ha ő sír, annak mindig nyomós oka van.

Már tudom, milyen érzés a lelki félelmek elernyedése utáni, fizikai fájdalommal járó izomláz.

 

(a blog.hu-val hetek óta nem tudunk közös nevezőre jutni: ha van pár szabad percem, éppen nem akar működni, szolgáltatóváltáson ügyködök, de vagyok annyira hűséges és a szokások rabja, hogy még kitartok. elméleti és gyakorlati segítséget azonban szívesen elfogadok fríblog vagy blogszpot vonalon rutinosabb felhasználóktól)

 

cucka 2011.06.12. 23:12

Hétdolgos

Dius dobott felém egy virtuális labdát, és bár évek óta kibújok az ilyen feladatok alól, oroszlán lelkem azon húrját pengetve invitált táncba (biztos vagyok benne, hogy mindezt tudatosan tette), melynek nem tudok ellenállni. És akkor itt is az első titok, amit a virtuális létben talán kevesen tudnak rólam:

1. A hízelgésnek alig, vagy csak nagyon ritkán tudok ellenállni. Pedig nem volt mostoha gyermekkorom, bőségesen megrakott szeretet-bőrönddel vágtam neki a nagyvilágnak hamvas 19 évesen. Ha gyöngéden vakargatják a sörényem, doromboló cirmoscicává válok. Az utóbbi időben -szerencsére- egyre kevesebbszer. (sőt, néha már attól tartok a túlzott bizalmatlanságom átcsap valamiféle paranoiditásba)

2. 21 évesen egy rutin nőgyógyászati rákszűrésen, az akkori -nevezzük túlbuzgónak- nőgyógyászom egy gyulladásos folyamatot, kezdődő méhnyakráknak diagnosztizált, azonnal műteni akart. Ugyan máig nem tudom egészen pontosan mimet is szerette volna. Azt prognosztizálta, sosem lehet gyerekem, és maximum 5 év áll még rendelkezésemre a családalapításhoz, mielőtt végleg elveszíteném a méhemet. Orvost váltottam, de csak Hunor születésekor nyugodtam meg úgy igazán. A vetéléseimkor azonban mindig megjelent fekete árnyként ez az emlékkép.

3. Ha választhattam volna kort és helyszínt, a kilencszázas évek elejei Budapesten éltem volna. Amikor még a polgári világ egészen mást jelentett, mint most. Egy életre keltett Krúdy novella az álmaim netovábbja. Egész vicces ez így a kecskefarmunk árnyékából...

4. A titkos vágyam, hogy egyszer tüsihajú és lángvörös/piros/sokszínű legyek. És sosem merem megtenni.

5. A köldök piercingemet kétszer vetette ki magából a szervezetem, így feladtam ezirányú ambícióimat. Viszont: már tudom, hol fog elhelyezkedni az a mini-tetkóm, amit évek óta a szívemben dédelgetek. Hogy mi lesz, azt még mindig nem tudom, és annak fényében, hogy egyszer egy balatoni hosszúhétvége keretén belül, kissé illumináltan a barátnőmmel beestünk egy tetoválószalonba, hogy én most, itt és azonnal, nemtudommit, de azt nagyon, és akkor a mester éleslátón csak annyit mondott, nem szívesen tenné, mert aki így esik be, az meg fogja bánni, talán még odáznom kellene a döntést. Térjek vissza akkor, ha már tudom, hogy hova és mit. Akkor már fog tudni segíteni. Örökre hálás vagyok a bölcs szavaiért.

6. Iszonyodom a rovaroktól, a legyeket meg kifejezetten gyűlölöm. És hiába mantrázgatom fejéskor, hogy ők is Isten teremtményei, a légy érintésétől is lúdbőrőzöm, a feldobott pacskerűtől meg egyenest öklendezem. 35 fokba is hosszúnadrágba és hosszú ujjú fölsőbe megyek ki az istállóba, és ha látom, hogy rászáll az ételünkre, egy óvatlan pillanatban lecsippentem azt a részt vagy kidobom az egészet. Ugyanez vonatkozik arra, ha a fogkefémre száll. (tudnám még fokozni: a ruhákat/törölközőket a szennyesbe dobom, ha elcsípem, amint egy légy grasszál rajtuk, az evőeszközök/tányérok pedig a legmagasabb és leghosszabb hőfokos programot nyerik meg a mosogatógépben)

7. Van egyfajta vizuális memóriám, ami csak akkor működik, ha a megjegyeznivalót lefirkantom, az agyam így tudja lefényképezni és megőrizni. Ezért a lakás különböző pontjain fellelhetők mindenféle cetlik és papírok, rajtuk értelmezhetetlen szavakkal számokkal. A fontosabbak karikázva-kerekezte-aláhúzva.

(egyszer már volt egy ilyen hetes-titkosom, és visszaolvasva kezd körvonalazódni, hogy Hunor kitől örökölte azt a leheletnyi kényszerességet, ami beléje szorult.)

A továbbadásokkal mindig gondban vagyok, így én inkább szórnám a játékot az éterbe, ám annyit kérek cserébe, ha elvitted, szólj róla egy komment erejéig. (mert én is imádok titkokat tunkolni)

8 komment

Címkék: blog játék

Az alábbi párbeszédek cirka 3 perc eltéréssel zajlottak ma délután a konyhánkban.

Miközben derékig behajolva a konyhaszekrény legalsó polcára, szuszogva* próbálom kiszabadítani a meggymagozót, hátulról egy nemvárt ölelést kapok és egy cuppanós puszit mellé. Ezt most miért kaptam? kérdezem meglepett örömmel. Azért, mert nagyon jó anya vagy, mert nagyon szép vagy és mert szeretlek, anyuci!

Épphogy magamratalálok aléltságomból és a belső énem képzeletben megvállveregeti a külső énemet, hogy mégiscsak jó ez az út, amin járunk, a gyerek érzelmileg stabil és képes is az emocionális attitűdök kifejezésére, amikor is könnybelábadt szemeim végigsimítanának elsőszülöttemen... ám megakadnak. Ugyanis a következő életkép fogad: szépfiam éppen a nyomós májkrém általa kirágott végét igyekszik a szájába illeszteni, de ekkor már nyomja is a tubust és persze győzött a gravitáció, toccsan a paszta a konyhakövön.
Légy szíves töröld fel, ennyit sikerül csak kipréselnem magamból, az előbbi eufória szinte már tovaszállt. Anyuci, én felnyalom, és ekkor összenézünk és kirobban a röhögés mindkettőnkből. Mert tényleg felnyalta. 

 

* egy rövid telefonbeszélgetéstől is képes vagyok már hosszú perceken át fújtatni, és jajj, hol vannak még az igazi végidők...?!

cucka 2011.06.06. 19:04

Kétképes-sokbeszédes

Általában igyekszem objektíven tudomásul venni gyermekeim fejlődését, persze nekem is vannak túlkapásaim, én a szépségük-tökéletességük csapdájában vérzek el.
Semmiért nem cserélném el Huncos esti hozzámbújásait, ahogy elémkifliződik, bár mostanság a hasamra való tekintettel inkább mögém szeret, és közben esti mesét mond nekem és a hajamat simogatja, ahogy nem is olyan régen még én tettem ezt vele. 99 százalékos sikerrel esténként rendre álomföldre zavarja idösanyját.
Napról napra meg tud lepni valami roppant felnőttes dologgal. Ma reggel például az ébredését követő első mondata az volt, hogy ő azt gondolja, el kellene mennie fodrászhoz. Majd amikor felajánlottam, hogy megbeszélek egy időpontot az énkingámmal, akkor azt válaszolta, ő ahhoz a fodrászhoz szeretne menni, ahova a Dédi is jár. És ezek után délben találkoztunk is a fodrászlánnyal, akihez szó szerint bepofátlankodta magát. (mert ő ma AKAR fodrászhoz menni, és nem, nem ér rá jövő héten)
Mici meg maga a céltudatos báj. Macskalány ő, ízig-vérig, ám mégis kemény, erősebb fából faragott, mint a nagytesó. Talán ezért is barátkozom meg egyre jobban a kereken bambafejű macskával, aki mostanáig nemszeretett vendége volt lakunknak. Most meg már vadászom rá, mert tényleg kiemeli Mickó finomságát, és mert ő is szereti-keresi a cicófejet a ruháin. Itt ugyan még nem tartok, de már nem merem azt mondani, hogy soha nem is fogok.
Buncóleányka puha kezeitől olvadok el, amikor átfogja az arcom vagy simogatja a karom düdörögve. Mesepillanatok ezek.

Rövidke bevezetőm után, megmutatnám a tesók alkotásait. Hunor ugye mostanában kezdett el rajzolni, eddig nem akart, mi meg nem kényszerítettük, bíztam benne, a türelem most is elhozza a kívánt eredményt (akárcsak a hajmosás vagy a beszéd ügyében). Az első "komolyabb" rajzai egyike az alábbi, melyet saját maga úgy magyarázott, hogy a létra az égbe vezet. (és akkor megint akaratlanul is eszembe jut a múltkor látott/olvasott Molnár V. Jóska bácsis előadás a gyerekrajzokról, a lelki tisztaságukról és arról a láthatatlan szálról, ami őket még a mennyhez köti):

Aztán itt egy gyöngyszem Micitől, aki csak ücsörgött az építőkockák között és szemöldök-összevonva koncentrált, majd büszkén felemelte művét. Én pedig pislogva beküldtem az apjához, ugyan nézzen már rá, mit rakott össze egymaga ez a nincs-még-másfél-éves. A felmenő ősök között az építészmérnök alapok igen szép számmal adottak, no de akkor is, nem vagyok én ehhez a tempóhoz szokva, meg különben is:

És kész az első saját sajtunk, és nem azért, mert perszehogy elfogult vagyok, de ezzel nem lehet betelni! Az állagát tekintve orda-szerű, sima és likacsos és kellemesen sós, kiváló kiegészítője egy szelet zsíros-kenyérnek. Szóval megérte a kétnapos maceratúrát, és már tudom, hogy ismét új dimenziók nyíltak meg előttem, mert a legközelebbi már fűszerezett(ebb) és formatált(abb) lesz.

cucka 2011.06.05. 21:30

Sokmindenes

Ha tehetném, mindenhova diktafonnal mennék, akkor talán valóban megörökíteném a vicces illetve a fontosnak ítélt gondolataimat. Ehelyett hagyatkoznom kell a memóriámra, amely ülepítéssel dolgozik és így mire idejutnék, hogy írjak, a történések kopottabbakká válnak.
Kereshetnék ezeregy okot, hogy mért nem ücsörgök itt hosszabban, a legigazibb Zsigu-mester, aki továbbra, olykor szemmel is láthatóan ücsörög bennem, fejét szorosan a jobboldali bordáimhoz préselve. Vicces ez így, de amikor sem ülni-sem állni, csak egy oldal-madárfogásos pókasszony balra dől figurában létezem, miközben az aprótalpú népség maradandót alkot, akkor nem mindig a röhögés jut elsőre eszembe. Talán csak másodszorra. Vagy inkább csak harmadszorra.

Csütörtökön kimenős voltam. Barátnőzős-vásárolós. Megnyugodtam, még mindig le tudok menni vihogós 16 évesbe, ám az évek előrehaladtával ez egyre kevésbé lesz hiteles. Kisebb, ám annál lényegesebb célokat tűztem ki: gyorséttermi vacsora, kávéházas kávézás és ruhavételezés- szigorúan saját használatra. Az első kettő fontosságát egyetlen kisgyerekes anyukának sem kell részleteznem, mennyei volt cukor- kávéskanál- és tejhab-kuncsorgása nélkül, csak önmagammal megosztozni az édeshaboson. A ruhavásárlást még gyakorolnom kell, bár úgy gondolom, hiányosságomban vastagon benne vannak a marketingesek is, akik az édibédi falatka gyerekrucikat közvetlenül a női osztály mellé/bele rejtették. 
Ha nem éltem volna tizenx évet székesfővárosunkba, talán még bele is férhetett volna, hogy jegyüzértől veszek jegyet, hogy majdnem rossz irányba szállok metróra és hogy büszke vigyorral konstatálom, hogy elsőre megtalálom a randi helyét. (nem mellesleg cirka 6 évet laktam a közelében)
Persze az itthonmaradottak is kirúgtak a hámból, a kisbüdösek képesek voltak este nyolckor kikunyerálni az apjukból a faluvégi rertohamburgerest, így nem is baj, hogy egy jóval későbbi járattal értem haza, mert ördöggombócaim este 10-kor még indiántáncot lejtettek a szobájukban.
Hazaérve két bárgyúmosolyú teraszon szivarozgató-borozgató férfiemberrel találtam szembe magam, állítólag a cimborára is szükség volt az esti dzsemborihoz és aztán annnnnyira hosszú menet volt, hogy lazítaniuk kellett. (másnap azért halkan megkérdeztem, hogy eztántól nekem is ér estére kellemes szalonspiccesre fröccsöznöm magam valamely segítő barátnőm társaságában?)

Pénteken a sajtgyártás csúszott, részint eszközhiány miatt (70 fokig mérő hőmérő és sajtformába való nehezék), részint nem állt össze az a fránya gyakorlati rész sehogy se a fejembe, és ahány metodikát átbogarásztam, annyiszor kavarodott még jobban össze bennem minden.

Szombaton bográcsoztunk, kisebb összezördülések mellett, a kánikulára való tekintettel felállítottuk az idei évi gyerekmedencét a teraszon. Azzal mondjuk nem számoltunk, hogy Micike szárazon, még fújás közben fejest ugrik a betonra, így most van egy húszforintos nagyságú színjátszós tipli a homlokán.

Ma végre nekiálltam a sajtkészítésnek, és bár az időket-fokokat olykor nehezemre esett betartani a két segítőm aktív gyűrűjében, (mit tehettem, ha éppen 5 fokkal/5 perccel a cél előtt estek le, mentek el mackózni, kértek májkrémes szendvicset?) gyermekeim most formába öntve-préselve csöpögnek és várják a holnapi sós leves öblögetést. (első kóstolásra átmennek a szigorú zsűri rostáján, ismét közösen cuppogtatta Mici Kokócicával a zsendicét)

Az alábbi képnek igencsak profán oka volt, közvetlenül a trágyahordás előtti hangulatot hivatott dokumentálni:

a kis-ténsasszony bejárja birtokát:

in ekzsön (előtérben a hagymáim-sóskáim):

és végül ők azok, akik nélkül a sajtkészítés továbbra is csak álom maradt volna, a lányaink gyűrűjétől körülölelve Csiribiri:

cucka 2011.06.01. 09:57

Lavírozás

Most vagy én vállalok túl sokat vagy túl puhány vagyok (és akkor jájj mi lesz itt pár hónapon belül?), de éppen árral szemben úszom és küzdök a vízen-libegésért.

Nálunk nem lehet a földről enni (azaz de Mici és Kokócica szokott, sőt még egy tányérból is, olykor ugyanazt a menüt), és bezony előfordulhat, hogy a heti egyszeri nagytakarításkor szembeköszön a hételejei zöldborsófőzelék mumifikálódott alkotóeleme itt-ott-amott.
Ellenben mostanában lehet fogadásokat kötni, hogy az elméletben felvenni kívánt ruhanemű mosott egyáltalán (az a jolly joker, ha vasalt is, de az is nyerő már, ha a vasalásra váró kupac legalján pihen) vagy a többtonnányi szennyes között bújik meg. (ha így van, a játék további része az aznapra kigondolt viselnivaló ruhák újratervezése...)

S hogy mivel töltöm az időmet? Hát nem a virtuális életben ténfergek (sajnos), mert Minka számítógép iránti lojalitása még mindig bőven hagy kívánnivalót maga után, ám úgy tűnik, lassacskán megbarátkozik a 21. század eme vívmányával, ha megteheti pár lopott-magányos perc alatt iszonyat galibákra képes. (úgy mint: startmenü eltüntetése, kedvencek törlése, asztalon megjelenő ikonok sajátos rendszer szerinti átrendezése, képek ismeretlen helyre való átmenekítése)

Tavasz van, tombol a bodzavirág és annak ellenére, hogy a bodzaszedés eléggé pejoratívvá vált az utóbbi időben, nem bömbire vagy terepjáróra gyűjtök, hanem téliszörpre, sok-sok literre. 50 százalékos hatékonysággal üzemelek, Hunor nagyon szereti, Minka fintorog.
Koviubi gyártás is beindult, a napranéző ablakokban, közvetlenül a burjánzó muskátlik mellett, mindenhol ott lapul egy-egy érlelnivaló finomság. (és már alig várom, hogy zsíros deszkával megkóstolhassam...)
A legnagyobb fába fejsze viszont kitölti mindennapjaimat: belevetődtem az elméleti sajtgyártás rejtelmeibe. Annyi tejadó kecskénk lett, hogy szó szerint tejben-túróban fürdünk, ma már kínomban az óvoda konyhájának ajánlottunk fel két kiló frissen csurgatott túrót, túlzás nélkül, már rá se bírok nézni a különböző módon elkészített kecsketúrós ételekre (pl. körözött, váltakozó fűszerezésű túrókrémek, rakott puliszka...sötöbö), egyedül a ház ura fogyasztja el zokszó nélkül, szerintem csak a nagy számtól való félelemből fakadóan. 
Egyelőre azt érzem, minél több képlettel-tudással gazdagodom, annál kevésbé válik átláthatóvá az egész, egyre több bennem a kérdés, a rendezetlenség, a félelem, hogy mi lesz ha elbazseválom az egészet, és ehetetlen lesz pölö. Nem is (csak) a drága matériát féltem, sokkal inkább a kudarc élményétől kímélném meg magam. (meg azért két gyerekkel egy közel 5-6 órás teljes koncentrációt igénylő prodzsekt kivitelezése, finoman szólva is érdekes lesz)

Pénteken debütálok a gyakorlatban. Jájj nekem.

cucka 2011.05.29. 17:28

Gyermeknapos

Mint a házurával már többszörösen megállapítottuk, a mi gyerekeinknek minden nap gyereknap, meg amúgy is, kicsik ők még egy egész napos programhoz (én meg fáradt és önző), így okosszülők módjára este, a nagykádas fürdés közben rávezettük az elsőszülöttet, mihez is lenne ma kedve. A válaszát borítékolhattam volna: hinta nagyjátszótéren.  Ami a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy az ünnepre való tekintettel, nem elég a kéthintás-egylibikókás-nagyhomokozós falusink, hanem szomszédolunk egyet a nagyjátszótérre. És ezt meg mi már összekötöttük azzal, hogy akkor ottebédelünk, és a lelki szemeink előtt, az azt követő jólmegérdemelt pihenés is ott lebegett... mindig kihagyom a számításaimból, hogy van két, váltott nappali műszakban alvó ördögfiókánk.

Mert reggel már pitymallatkor el kellett kezdenie Huncosnak a buzdító noszogatást, szándékának komolyságát egy önálló felöltözéssel is alátámasztotta. (az már csak egy mellékes szál, hogy nyári pizsamáját télire váltotta, és attól juszt sem volt hajlandó indulásig megszabadulni, egészen pontosan az utolsó aduász bevetéséig, mely szerint ő nem jön velünk, hanem itthon marad pizsamanapot tartani). Hugira pillanatok alatt átragadt a hangulat, aki ugyan még csak 2 szavas mondatokat használ*, így azokat rikkantotta elviselhetetlenül magas hangon. (Áppá, gyere!- eközben a kezénél fogva rángatta apját; indulu kiii!- ez már a menjünkmár kategória)

Az effajta presszúra hatására viszonylag hamar elindultunk, hamar odaértük és gyorsan konstatáltuk, hogy a hivatalos gyereknapról lemaradtunk ugyan, (mert az tegnap volt), amit egyáltalán nem bántunk, így a játszótéren az egy négyzetméterre eső felnőttek/gyerekek száma nem haladta meg az elfogadható kategóriát. Kicsit föl is lélegeztem és egy árnyékos padon szégyenszemre beletemetkeztem az egyik letehetetlen könyvembe, míg Apjuk bírta a két egy méter alatti gyerek-két ellenkező irány felállást, aztán átvettem, hol egyiket-hol másikat. Annak ellenére, hogy azt gondoltam eddig, hogy ez az a játszótér, ahol 3 éves kor alatt nem nagyon tudnak mit csinálni az ifjak, (egy darab babahinta található benne össz-vissz), Kismici ma rálicitált alaposan: kisruhában mászta meg a méteres létrákat, hogy fölérjen a toronyba, és erről meg két dolog jutott eszembe, egyrészt, hogy tavaly ilyenkor mennyire bizonytalanul nem találta a helyét Hunor ugyanitt, másrészt meg, hogy mekkora ősi tudással érkeznek ezek a kisemberek hozzánk. Csak figyelnünk kell rájuk. (nomeg, hogy kismici tulajdonképpen rejtőzködő kisöcsi a jelek szerint)

Aztán elsétáltunk egy falatozóig, ahol Királyleányka már igencsak Rombolda üzemmódra kapcsolt, ebből már sejtettem, hogy minden lesz, csak konszolidált étkezés nem, ha nem tudjuk kiütni valahogy. Egy külföldi csoport szúrós pillantásai közepette suvasztottuk be a kishölgyet egy jólbevált autós kiskörre, és éppen kettő perc alatt ütötte ki magát, földöntúli üvöltésekkel kísérve. Ennek tükrében nekünk is gyereknap volt, mert végre nyugodalmasan ehettünk, (ezt egy pohár serrel is megkoronáztam), Hunornak meg übergyereknap, mert az étlapról kakaóspalacsintát választhatott ebédre. (mert az apjuk még mindig kellően rutintalan és a választható ételek sorát a palacsintával indította)

És végül hazaértünk, és olyan jól esett volna egy fél órácskát ledőlni, ám abban a pillanatban, amint begurultunk az udvarra, Minkus szemei kipattantak és ott folytatta, ahol abbahagyta és persze azóta is pörög éteri magaslatokban. Legalább a skacok aludtak.

 

* ezért Hunor 3 éves korában a fél karomat odaadtam volna.

cucka 2011.05.25. 15:05

a zárójelekről

(milyen érvényes
lett arcom: két tenyered
zárójelében)

(Fodor Ákos)

Túléltük. Buzgómócsing Anyuka oldalam előrevetítetten kicsit túlvállalta magát (2 kiló kenyér szendvicsei és két kiló liszt kakaóscsigái), talán ennek köszönhető, de a délutáni ovibuli külső megfigyelőjeként voltam csak jelen. Legalább fotóztam.

Volt konflisozás a faluban (még szerencse, hogy én ekkor javában nemvoltamkész, így akár még azt is elsüthetném, hogy voltam annyira gondos, hogy a falu legelőnyösebb pontjáról fotóztam, a teraszunkról):

majd egy egyórás táncház következett, melyen ha részt vettem volna a tűző napon, 5 kilóval könnyebben és egy újszülöttel gazdagabban zárhattam volna a napot:

Mici képviselte családunkat a kifutón, akinek annyira tetszett a táncmulatság, hogy egészen közelről szívta magába a népzenei ütemeket. Mindeközben megéhezett legényünket lefotózhattam sármos amorozzó hangulatában (háperszehogy cicává arcfestett Szonjával).  Igazság szerint legalább tucat kép készült elsőszülöttem idétlenebbnél idétlenebb bazsalygásairól, melyeket olykor bandzsulással párosított, de ezeket inkább megtartom a későbbiekre, addig is szövögetem zsarolási terveimet.

A tombolák sorsolását izgatottan vártuk, az apró játékok/kiegészítők mellett voltak igazán komoly nyeremények (étterem-fagyizók-cukrászdák felajánlásai, kozmetikai kezelések, és mi itthon azon rötyögtünk, -mert perszehogy óhatatlanul is szmk-s lettem-, hogy jövőre lesz állatorvosi csomag is a nyerhetőek között). Egész szépen gazdagodtunk a fellelhető összes törékeny, javarészt kerámia alkotással (lett teakiöntőnk, üveghattyúnk, rózsaszínbohócos perselyünk), végül már csak én izgulhattam a sorsolás kimeneteléért, mert a gyermekeim cserbenhagytak és leléptek motorozni. Kismicit meg tiszteletbeli óvodássá és túlélővé minősítettük, együtt motorozott-homokozott-csúszdázott a nagyokkal és végigkunyerált mindenkitől minden élelmet:

A tombolán nyert esernyőnknek majdnem gyakorlati hasznát is vehettük hazafelé jövet, de persze annyira adta magát a dolog, hogy Huncos még kicaplatott a nagyernyővel a teraszra és Hugival szarrá áztak kipróbálták a lehetőségeiket fürdés előtt.

Ringató-altató senkinek sem kellett, fél 8-ra régnemhallott csöndbe borult hajlékunk.

cucka 2011.05.19. 10:57

Kétperc

Pontosan ennyi időt (se) vesz igénybe nálam egy délutáni gyors pisiléses kávégombmegnyomás. És pontosan ennyi időbe került a  két trónbitorlónak feltérképezni és elfoglalni a gondosan felépített és hátsóteraszvégibe elbújtatott szigorúan titkos objektumomat.

Reggel Hunorvirágszál abbéli csalódottságában, hogy ma nem mennek sehova kirándulni az ovival, félredobta a hátizsákját és tüntetőleg egy szál fütyiben táncra perdült a szobájában, Minkus nem kis örömére, aki meg igyekezett megcsípni a lábközött lógót. Néha sikerült is neki. Olyankor elmúlt Huncos felhőtlen öröme.

Ilyenek a reggeleink.

cucka 2011.05.18. 10:23

Vasúttörténeti Park

Bár nagy a szám, újabban egyebet sem lehet tőlem hallani, minthogy semmi másra nem vágyom jobban, mint egy kis gyerekmentes létre, azért mégiscsak volt mit morzsolgatnom, amikor Huncos a buszon ülve nagyfiús integetéssel álcázta könnytől maszatos arcocskáját, Minkus meg üvöltve próbált felkapaszkodni Bratyó után a járműre.

Lelkemből szakajtott magzatom ma vesz részt közös életünk első szülőmentes oviskirándulásán.

cucka 2011.05.16. 11:12

Mindhalálig Ákos

Szóval a koncert. Meg a beszámoló.

Szombaton egész nap gyűszűnyi gyomorral közlekedtem, tényleg mint egy elsőrandis tinilány. Izgultam, hogy Mici ne lázasodjon be (nem tette), hogy Hunor kis orrfújásai ne legyenek többek, mint kis orrfújások (nem lettek), hogy legyen mit felvennem és még én is tűrhetően érezzem magam benne (pipa, sikerült egy farmer-póló-blúz kombóra bukkannom), annak ellenére, hogy a ház ura csípőből azt válaszolja a hogy nézek ki című vígeposzra, hogy jól, egy kismamának mentsége, hogy kismama és majdnem mindegy (???) mit vesz fel (férfi!), hogy odaérjünk időben (odaértünk, sőt).
És minden annyira-de-annyira flottul ment, hogy már a kandi-kamerát vártam vagy azt, hogy valaki bejelentse, nem is lesz itt ma semmiféle konszert. Egy neonvillogó mellényes embör éppen a mi autónkat terelte el egy üres parkolóba, ami közvetlenül a bejárat előtt volt, ott ugyan -részemről- volt kis tanácstalanság, míg megpróbáltam a közel azonos betontömbök között leledzve elmagyarázni Szőlőlánynak a koordinátáinkat, még egy biztonsági őr is próbált a segítségemre sietni mondja azt, hogy Déli kapu, ami ugyebár  két szőke esetében nem volt igazán nagy segítség, nem úgy a börgerking tábla, vagy ha legalább egy Zara vagy egy H&M működne a szomszédságban.

Aztán bejutottunk és ugyan még bőven volt időnk, de üdítő és bármi más vásárlása helyett mi inkább a helyünk megkeresésére koncentráltunk, ott gyorsan elmajszoltam egy csokit, csak úgy a vércukkerem karbantartása végett. (és az idegességem tompítására)

Aztán elkezdődött és lúdbőröztem a gyönyörtől és egyáltalán nem bántam, hogy sokkalta zúzósabb feldolgozást hallhattunk, mint a lemezeken megszokottak, így csak egy számon bőgtem, de ott nagyon, mert sok minden eszembe jutott. Egy másik dal pedig éppen ott erősített meg, ahol gyengültünk. Azt hiszem, rég nem töltődtem fel ennyire... rég nem kaptam ennyi energiát...

Egy dolgot sajnáltam. Mégpedig az ülőhelyet. Úgy érzem, nem esett volna nehezemre azt a két órát állva végigtombolni, még nagy pocakkal sem, így is a végén már nem bírtam/bírtunk a pezsgő véremmel (és az előttünk ülő többszöri rosszalló pillantása ellenére, ami nem is tudom igazán minek illetve kinek szólt: a nagyhasamnak? annak hogy "ilyen állapotban" is ki merészeltem mozdulni otthonról? esetleg a többmásodperces sikkanataimnak?  vagy...?), a visszajátszás alatt már állva tomboltam.

A felpörgetett hangulatomhoz hűen társult Zsiga is, aki az első taktusok alatt még mocorgott párat, aztán fejére húzta a méhlepényt és igyekezett kizárni a külvilágot, miközben húzogatta a bosszú rovátkáit megérezte az adrenalinbombát és békésen szunyókált úgy éjfélig, akkor ő is bulizni kezdett, követve az anyja stílusát, csápolt és rugdosott, mindkettőnk szerencséjére a felfokozottságtól hajnal 3-ig én is forgolódtam.

Egy potyakoncertes, anyja konszolidáltan ülő korszakából:

Szóval elvarázsolódtam, feltöltődtem, függő lettem újra, belezuhantam a csodába, és még az sem tudott ebből kilendíteni, hogy a mi sorunkban volt a legnagyobb a fluktuáció, az egész szektorban nem vándoroltak annyit az emberek, mint minálunk.

Nem tudom, mikor lepődtem meg jobban, amikor Hunor lehülyézte a húgát, vagy amikor pár perccel később lerohadtozta.

Az igazi pofáraesés azonban akkor ért, amikor Hunor laza csuklómozdulattal képen törölte a szomszédközért eladólányát, mert az arra kérte, ne dobálja a zacskós mirelitet, mert kiszakad.

cucka 2011.05.13. 09:50

Semmiről és mindenről

A napjaink önző módon telnek. Esküszöm, rosszabb vagyok, mint egy 14 éves tinilány, napközben többször is képes vagyok elbőgni magam annak a gondolatára is, hogy ottlehetek, úgy várom az így, csupa nagybetűvel íródott KONCERTET! Így most megszűntek az Alma dalos bulik, nincs több Kolompos, az elmúlt egy hétben még az esti levezető densz is a lemezbemutató zenére történik. Minka szintén nagy rajongóvá vált, talán mert ő a nagyfiú oviban tartózkodása alatt is kap egy adagot belőle, Hunor meg már csak megadóan építgeti a vonatsíneit, miközben egy erőtlen Alma? kérdéssel próbálkozik.
A szombati bulit egyetlen dolog árnyékolja be, mégpedig hősies Kismici második napja perzisztáló láza, ami ugye várható volt, a múlt heti oltás következményeként. TankAranka megtagad mindennemű lázcsillapítást, a kedélye jó, bár minimálisan étkezik (annyit, mint általában Hunor itthon, tehát aggodalomra továbbra sincs okom), így nem is abajgatom, bár az éjszakai felsírásai, meg a hajnal ötös hányásos kelése a hátam közepibe se hiányzott. És persze figyelgetem, mert ugye királylányunk már bizonyítottan hajlamos a lázgörcsre.

Mindeközben olvasok. Sokat és sokfélét, és mindig nagyon meg tudok örülni annak, ha sikerül egy igazi gyöngyszemre bukkannom. És az ezenfelül is fennmaradó szabadidőmben pedig kötögetek, viszonylag szépen haladok itt ezzel, bár egészen másképp kötögetem, és az eredeti tervvel ellentétben: nem fog debütálni a vállaimon szombat este, azon profán okokból kifolyólag, hogy nem lesz kész.  Szegény csáládom sínyli meg újkori befordulásomat, akár 2-3 napig is ugyanazt a főtt ételt kénytelen fogyasztani, cserébe viszont hajlandó vagyok a leglehetetlenebb kéréseknek is eleget tenni, mint pölö az este tízórai rántotta-készítés. (azt viszont megközvélemény-kutatnám, hogy Hunor azt kérte, hogy kössek neki egy olyan manónadrágot, amiben dirrdurrozhat, és ennél több pontosításra nem volt hajlandó... WTF??? ilyenkor -is- látszik, hogy nem vagyok a kreativitás csúcsán szédelgő anyuka)

Úgy látszik, csak írnom kellett róla és máris helyrebillentem, mert persze az ittemlítettet azonnal meg kellett sütnöm, isteni finom, a recept örökös tagságot nyert, amit aztán majdhogynem egyedül kellett elpusztítanom (nem esett nehezemre), apjuk nem édesszájú, bár erről még ő is elismerte, hogy finom, a büdöskölköknek meg zsenánt volt érinteni a ragacsos csiguszokat, így inkább egyáltalán nem foglalkoztak vele. Azaz Hunornak még volt pofája ártatlan babaszemeivel megkérdezni, hogy mást nem sütöttem-e? Szóval a kakaóscsigák mellett észrevétlen bekúsztak a zöldségek is, valahogy új dimenziókat fedeztem fel, ahogy a zöldségeshez belépve szaglászva válogatok, aztán persze általában csalódás ér, mert a paradicsomok isteni illata mellett az íze igenis felejthető, a kerti zöldhagymánk viszont még mindig dobogós aranyérmes. (holnap kihagyom!)

Lett egy vadiúj lízing kecsként ismét, Folti. Így már komolyabban is bele kellene vetnem magam a sajtkészítés rejtelmeibe, mert lassan tejben-túróban fürdünk, és a legyártott mennyiség messze meghaladja a fogyasztásunkat, sőt a szomszédok/barátok kapacitását is.

Hunor meg rácuppant a Spongyabobra, amit én ezidáig csak egy kedves figuraként éltem meg, meg ugye hajdanában Huncos fogai nőttek spongyabobosan, köztük ikarusznyi hézaggal. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy csak reggel van és csak én nem tudom felfogni a poénjaikat, vagy a készítőik tényleg elszívtak egy zacskó cuccot mielőtt nekiültek rajzfilmet csinálni, és ahogy tolultak az agyukból a gőzös gondolatok, úgy adták azokat válogatás nélkül a szereplők szájába.

És most már tényleg csak egyet kell aludni, (beleszámítva a koradélutánimat kettőt), és a szakadó eső sem tud eltántorítani. (legfeljebb egy bőröndnyi rucival készülök).

cucka 2011.05.09. 16:27

20-as

Zsiguval hivatalosan is elértünk közös utunk felére. (az előzőekből tanulva, plusz 1-2 hét). Ennek örömére addig zaklattam családunk egyes személyi számmal kezdődő tagját, míg kénytelen (inkább kelletlen) módon, villantott rólam 3 királyfilakot. A legelőnyösebbet (illetve a leghasználhatóbbat, mert az első homályosra sikeredett, a másodikon pedig mintha hiányoznának az ujjaim) megosztom:

(élőben és napközben nagyobb, ez itt reggeli ropogós)

Aztán, volt nekem az az áldott mandarinzabálós szenvedélyem, annak is meglebbenteném gyümölcsét, éppen akkor nyiffantottam ki egy futókámat (ami állítólag szintén kiirthatatlan, hócipőm tele az ilyenekkel), és  unalmas estéimen a megárvult cserépbe dugdostam a ritkán lelt magokat. Pár hete dugta ki a fejét az első, és az elmúlt napokban a második mandarin fácska. (És már ki is találtam, 15-20 év múlva déligyümölcs nagyhatalom leszünk mink így itt a Duna kanyarban.)

S hogy milyen az élet félidősen? Jó. Leszámítva Zsigababám faros ücsörgését, ami teljes mértéken emlékeztet Huncoséra, hosszú távon képtelenség ülni, mert a jobb oldalamon feszegeti a bordáimat, így is tágítván szűkre szabott otthonát. Ugyanezen okokból fakadóan a tempósabb távgyaloglás sem a kedvencem, és -mivel mindig késéssel esek be Huncosért az oviba- jól esik ott pár percig megpihenni. Digu (ahogy Hunor hívja) igen aktív életet él, gondolom ennek is köszönhető, hogy sűrűbben-erősebben keményedek, naponta többször le kell dőlnöm 10 percekre, és ebben a várandósságban savmegkötő és telefon helyett, a magnézium vált karnyújtásnyira leledző élettársammá.
Úgy látszik, nálam maradt a jól bevált rendszer, Hunorral csokifüggésem volt, Minkával vanília, most ismét felszínre tört a régfeledett csoki szenvedély. Előkerültek a dugiLindt-ek, az elalvás utáni tömény csoki-shake-ek, napközben pedig kókusz őrület van, és tej. Pontosabban nyuszis kakaó. Együtt iszom a gyerekekkel. Meg akkor is, ha ők alszanak. (és ezt muszáj megörökítenem, mert eddigi életem kakaófogyasztását a két kezem ujjain meg tudtam számolni.)

Illene valami egészséges szenvedélyről is írnom (a déli alvás annak számít, ugye?), még mielőtt máglyán égetne el az Egészséges Lájf kismamaszövetség, de még egy ványadt mandarint sem tudok felmutatni amit az elmúlt hetekben fogyasztottam volna el. Vagyis most eszembe jutott az a töménytelen mennyiségű gej sütemény, az a csábító zöld alma, ami a hétvégi esküvői asztal dísze volt és azt jóízűen suvasztottam magamba. Valamint kertünk zöldhagymáit és retkeit tudom még ide sorolni, ami bármikor jöhet korlátlan mennyiségben.

Elkapott az ilyenkor szokásos kötögetési szenvedélyem is, most éppen Zsigatakaró készül, így könnyedén előfordulhat, hogy a szubminimumnyit időt töltöm csak számítógép előtt. Nem bánom.

(és már csak ötöt kell aludni... )

cucka 2011.05.05. 10:29

Arcok

Általában meggyőződésem, hogy a blogot telibenyomatom az édebédi gyerekeim fotóival, így egészen meglepődtem tegnap, amikor jópofa képeket keresve a kicsikről, rá kellett jönnöm, hogy 1. sokkal kevesebbet fotózok, mint régen; 2. a vélekedésemmel ellentétben ritkábban/alig vagynak idefönt fotóink.

És persze hogy akkor pótolom egy csobogó Micissel, ami nálam most abszolút favorit:

meg egy egyedül fürdős:

és a hab a tortán egy közös táncolós. Oké, Micikisasszony mozdulatain van még mit csiszolni:

Büszke anyai szívem azt sem bírja magába fojtani, hogy tegnap kapta meg a hölgyemény a csúsztatott MMR oltását (amit nagyon szerettünk volna elbliccelni, többek között a cikkben boncolgatottak miatt is, de egy pereskedéses rész nélkül is van épp elég bajunk, persze a fülbebogár mindig ott van, főként, ha "véletlenül" épp egy erről szóló könyv akad az ember kezébe), és ismét bebizonyította, hogy méltó rá a Golyóálló név. Az oltás azon momentuma frusztrálta egyedül, amíg hárman fogtuk le, amint elengedtük, már bújt is az anyjához ...helyett a doktorbácsihoz! Egyetlen könnycsepp nélkül! Nem utolsó sorban a napokban kinövesztette a két felső vámpír szemfogát és a két alsó is kitörésre kész, és tette mindezt mindeféle éjjeli partik nélkül. (14 fogú, ha jól számolom, de matekban -is- egyre kevésbé vagyok megbízható)

Súlyra ennyi gyerekem van. Múlt héten a védőnéninél járva, míg a Legkisebb papírjait töltögettük, a Nagy meg a Kicsi azzal szórakozott, hogy megpróbálták tönkretenni a szolgálat egyetlen digitális mérlegét. Valahogy sikerült külön-külön is ráállniuk és végre saját szememmel is láthattam, hogy Hunornak a súlyára is jó hatással van az óvoda, és azon belül a dupla ebéd (14 és fél kiló), valamint Minka (baba)bájhájára kedvező hatással van a napi 12 órás folyamatos mozgás és a 3 hete önállóan felfüggesztett szoptatás (10 és fél kiló).
Aztán tegnap eljutottunk a kötelező genetikai ultrahangra, ahol kiderülhetett, hogy azon kívül, hogy minden rendben a fiatalemberrel odabent, hogy alkatilag még mindig elődeire hegyez (kurtalábú, nagyfejű) és hogy nálunk a fiúk genetikailag kódoltan farosak, (már értem, mért viselem sokkal nehezebben a mocorgásait), súlya hozzávetőlegesen 300 gramm.

S akkor a papírforma:

Egy magzat medencevégű fekvésben.
BPD: 51 mm
FL: 30 mm
Jó magzati szívhangok, 140/min
Zárt hasfal, 4 üregű szív, jól látható gyomor és húgyhólyag.
Végtagok jól láthatóak, ép, zárt gerinc.

Grav. st. 19+5.

Sztárfotó most lemaradt (kifogyott a papír), meg már amúgy sem fér el teljes terjedelmében a monitoron, arról már nem is beszélve, hogy állandó mozgásban volt odabent, jájj nekem!

Ami kissé elkeserített, az a Zsiga Úr faros léte, bár Bratyó bizonyította pár éve, hogy vannak még csodák, ám én mégis nyönyörgök rajta pöppet, mert mért is ne? (azért, mert persze megint előrevetítettem és szíves-örömest kihagynám az újabb cipzárt a hasamról, a császármetszéssel járó lábadozást, meg úgy összességében az egész műtősdit) Meg így egyértelművé is vált, hogy az az alvégi kapirgálás, a húgyhólyagtájéki birizgálás, nem finom tapogatás, hanem kőkemény rugdalás. (saját szememmel láttam a monitoron) És tényleg jájj nekem, ha ez a szellem kiszabadul a palackjából!

cucka 2011.05.02. 15:21

Amikor semmisem

Röviden: ÍGY, bővebben alant, érthetőbben: azt hiszem, elfáradtam egy kicsit.

1. Anyák napja: -házi verzió: szüttyögősen zokogósra sikeredett, mert a  hitös kivárta azt a lélektani pillanatot, amikor már nem bírtam tovább a soromra várni (az állatok/embergyerekek már túl a reggelin) és elduzzogtam zuhanyozni, ahol önsajnálatot gyakoroltam és jól kibőgtem magam, majd amikor totális meztelenségemben alsónemű után kutattam, ők hárman betotyogtak kézenfogva, Hunor cinegehangon Boldog Anyáknapját kívánt, Kismici meg csak vigyorgott és jó szorosan ölelt meg cuppogósan teleszájas nyálpuszikba borított
-ovis verzsön ma délelőtt: itt kuckósított ünnepség zajlik, az anyukák előre megbeszélt időpontra érkeznek, az óvónénik vezényletével egy előre elkészített, az ünnepnek megfelelően feldíszített kis kuckóba mennek, ahol a gyermök énekkel/verssel/saját szavakkal köszönti idösanyját. Nálunk a történet több ponton elcsúszott: elkövettem ugyanis azt a hibát a rutintalanok bájával, hogy egy délelőtti féltizenegyest céloztam meg. Hunor még kicsi, és akárhányszor is hiszem azt, hogy mekkora nagyfiú is ő már, mindig ráébredek, hogy ő még csak egy hiperszenzitív hároméves. A ránehezedő stressz súlyától megvadult az én kiscsikóm, ütött-vágott magakörül, majd elsírta magát és belémfúrta a fejét. Nem volt jó érzés ezt látni, mert életemben először éreztem azt, hogy tanácstalan vagyok, hogy nem tudom csitítani, megnyugtatni, és azt, hogy ott és akkor nem is az én dolgom volt ez. Andinéni gyakorlottan kezelte Hunor kitörését, a háttérben kellemes zene szólt, lassan mindannyian megnyugodtunk, Huncos választott nekem egy kiültethető virágot, és végül megkaptam az általa készített batikolt terítőt is, amit saját maga és egyedül készített több napon át és abszolút váratlanul ért, mert még el sem szólta magát, de már nem volt hajlandó ebédre ottmaradni az oviban, haza akart jönni velem, fáradtságra hivatkozva.

Az úton együtt elénekeltük az orgona ága, barackfa virágát. És ismét csurogtak a könnyeim.

2. Minden külső behatás késként hasít belém, fáj a bőröm, még az érintés is égeti.  És teszi mindezt bármilyen különösebb ok nélkül. Ha éppen nem ficeregne/csuklana egész nap a pocakomban a neve is van már KisMucc azt hinném éppen premenstruábilis korszakomat élem. Ennek köszönhetően egész nap szortyogok, homályosan látok és gombóccal a torkomban közlekedem. Ugye nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljam, hogy örökmosolyú Kámici ma mért sírdogál, elégedetlenkedik, drámaian zokog egész nap?

3. kinyiffantottam a kedvesbarátnőmtől kapott orchideámat, nagyon odavolt szegénykém, gondoltam teszek ma egy próbát és elviszem a virágosnénihez hátha újraéleszthető még, vagy tud valami ősi rigmust amit a szottyadt leveleire olvashatna. Állítólagosan agyon szerettem, megfojtottam a túlzott gondoskodásommal. (és ez persze a legjobbkor érkezett, mert alig gondoltam tovább, hogy ez mit is jelenthet...)

4. hétvégén Zebrus, arany malacunk is átkelt a Stüx folyón, így most az éjjeli mosdójáratok alatt már csak hallucinálom a sikításait. (tujánk árnyékában lelte  meg örök nyugodalmát)

5. labilissá vált az itthonról is végezhetőm, és ugyan az elmúlt évek alatt többször farkast kiáltva emlegettem, hogy sokkal jobb lenne nélküle, mint vele, most mégis  leheletnyit kétségbe-ejt és elgondolkodtat. Egyfelől azt érzem, hogy igenis szükségem volt arra a szálra a külvilággal ahhoz, hogy megőrizhessem az önállóságomat, a saját életem egy apró darabkáját, másfelől meg a végekben mindig benne van egy új kezdete, egy totálisan más lehetősége. Hagyom még ülepedni, de gondolatok vannak és talán mégiscsak behódolok és elfogadom a közvetett ajánlatokat, vagy pedig egy egészen más irányba indulok.

Szerettem volna egy névnapi piskótát összedobni, de a fentiek tekintetében már azt sem merek, mert vagy nem nőne fel, vagy leragadna, vagy a közepe nyers maradna. S hogy milyen névnapot is ünnepelünk ma? Hát Zsigmondot, hétköznapibb nevén KisMucc közlegényt, akinek pár napja azt tanácsolta az okos bátyja, hogy jöjjön ki játszani és este menjen vissza. Hogy már most ennyire szófogadó-e vagy a változékony időjárás teszi-e nem tudom, de két napja vízszintbe-görcsölve-magnéziumolva létezem. No, ennek sem örülök igazán, ettől még megfosztottabbnak/kiszolgáltatottabbnak érzem magam.

Egy hét láblógatós pihenésért sok mindenre hajlandó lennék.

cucka 2011.04.28. 07:32

Ember és lány

Úgy látszik, az embör-jány elnevezés valóban már a génekkel öröklődik. 

Az esti fürdőszoba kacsaúsztatóvá alakítását kissé nehezen toleráltam, és rövidrezárva toboroztam ki őket a kádból (emberek, vége az estének, tessen oszolni a gyerekszoba felé). Erre megszólal méltatlankodva az én szépreményűm, hogy aszongya: Anyuci, Minka nem ember! Tényleg? és akkor ő mi? Hát lány!

1 komment

Címkék: hunor duma

cucka 2011.04.27. 20:02

Feldmáros

Ha ösztönösen élsz, és hagyod a dolgokat maguktól alakulni, valahogy mindig megérkeznek még a fel nem tett kérdésekre is a válaszok. Ha hiszünk és el tudjuk engedni a kétségeinket, a feleletek megtalálnak minket.

Mint ahogy engem is az alábbi Feldmár András gondolat:

"A szülőknek vagy kapcsolatuk van a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsenek szabályok arra, hogy mi a jó és mi nem. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás. Amikor tiltasz, arra fogadsz, hogy az jó. Hogy mi jön be, nem tudom. A gyerek tudja, mi a jó neki, vagy előbb-utóbb rájön? Nem vagyok benne biztos, hogy tudja. Abban vagyok biztos, hogy erős ahhoz, hogy sok hibát csináljon, ha te is mögötte állsz. Ami a tanulást nehézzé teszi, az, hogy amikor hibát csinálunk, akkor valaki megszégyenít minket. A nevelésben a legfontosabb az, hogy a gyerekeink számtalanszor hibázhassanak anélkül, hogy megszégyenítsük őket. Akkor lassan megtanulják, hogy mi jó és mi nem jó nekik. Elmondok egy történetet. Van egy észak-amerikai indián barátom, aki törzsfőnök és fafaragó is. Az apja és az apjának az apja is faragott már. Amikor egy totemoszlopot faragott a múzeumnak, a kisfia segített. A fia ült az oszlopon, és egy baltával, ami nagyon éles volt, a keze felé dolgozott. Nem félsz, hogy levágja az ujját? – kérdeztem az apjától. Azt mondta, hogy félek. De ha megtiltanám vagy megmutatnám neki, soha nem lenne faragó. És én szeretném, hogy az legyen. De csak úgy lesz faragó, ha a saját hibáiból tanul. Én csak azt remélem, ha megvágja magát, akkor az egy kis vágás lesz, vagy összevarrják majd. De ha az egyik ujját levágja, akkor is faraghat még. De ha szólok neki, úgy megutál engem, és a faragást is, hogy soha nem fog fával dolgozni. Nagyon okos ember! Szerintem ez a nevelés lényege."

cucka 2011.04.26. 13:40

Húsvét

Ünnepünk a feltámadás jegyében telt. Testben is és lélekben is megmaradunk most már.

Szombaton, míg mi igyekeztünk úrrá lenni a kaotikus állapotokon és sebnyalogatva túlélni, HuncNagyi elvitte egy játszóteres fordulóra a csemetéinket. Persze, képek is készültek a két ördögfajzatról, amint békésen együtt homokoznak:

amint Buncilányka ravaszkás mosollyal csúszdára mászik:

vagy éppen ahogy mindketten elcsigázottan merengenek a konyhapulton:

Vasárnap nagybötüs punnyadó-napot tartottunk, bár újfent megállapítottuk, Hunor olyan istenadta tehetséggel simult be anno -és teszi még most is- az ilyesfajta napokba, hogy szavunk se lehet, nem úgy Kismici, aki egyetlen percre is képtelen egy helyben megülni, a délutáni szieszta alatt mindenkit csatakosra nyalogat többtucat csókjával és fojtogató ölelésével.

A húsvéthétfő a locsolkodásról szólt. Nem konvencionálisan, ugyanis mi lányok is a finyúkkal tartottunk, volt kötelező barát (Jutka óvónéni), elsőszerelem (hát ki más, mint Szonjus), és végül egy ríl tanyasi pálinkás- báránysültes- csokinyúl- és tojáskeresős locsolás.
Hunor ismét sikerült meglepjen (tudom moty, most már tényleg elhiszem, hogy az én fiam nem az egyetlen ember a földön, aki sosem fog beszélni), mert köbö 10 perc gyakorlás után, már bátortalan cinegehangon az alábbi locsolóversikével kért engedélyt az öntözésre (persze, szigorúan mögötte guggoltam és jó súgó módján kisegítettem, ahol kellett):

Ákom-bákom berkenye,
Szagos húsvét reggele,
Megöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.

A zsákmány pedig a húsvéti dekorációnkat fogja gazdagítani (a bal zöld tojást Szonja sk készítette Hunornak...). Idén először nagyon örültem ennek a népszokásnak, és annak, hogy még nem felejtődött el teljesen. Ha rajtam múlik, sosem fog. A gyermekeim csillogó szeme tenni fog róla. (és esőnap miatt elmaradt az udvari tojáskeresés, de annyi édességet kebeleztek már így is be, hogy akár jövőre is átcsúsztathatóak, valahogy idén abból próbáltunk adni a másiknak, amiből a szürke hétköznapokban kevés jut: együtt töltött idő. Erről persze, Hitös egész másképp vélekedne, aki még a délelőtti telefonbeszélgetésünk alatt is az elmúlt napok "Minka stressze" alatt állt, szerinte ilyen gyerek nincs is mint ez a maca, aki válogatott kínzó eszközökkel képes felhívni magára a köz figyelmét)
És utólag (is) sajnálom, mert lemaradt a fotó a korondi bekecses Hunor legényről, és a székely népviseletű Micilányról, így csak írásban, hogy legalább ekképpen emlékezhessünk.

cucka 2011.04.21. 19:07

Zanza

Tegnap megejtettük a kötelező (de minek?, ha köztudottan elévült és már informatívnak sem nevezhető) AFP vizsgálat vérvételét. Persze, nálunk soha semmi sem működhet zökkenőmentesen, a kérőlapról lemaradt pár adat, körtelefonok árán sikerült magamnak utólagosan ráírnom. (és juszt is megemlékezem arról, hogyan is született naplószám a kérőlapomra: aszongya a nőgyógyász: mi a kedvenc száma? mondom öööö, -majd- hogyan?, akkor írja rá 227. oké. köszi, helló)

Ma a bürokrácia szatirikus csapdájába zuhantam, ugyanis telefonon nem kaphattam információt érdemben, de mivel éppen arcüreggyulladással pihenek idehaza, nehezemre esett bekocogni az írásosért, így ösmét pár körtelefon, hogy kiderüljön nagyon magas lett az AFP eredményem, -ez nyitott gerincre vagy/és agyhiányra enged következtetni, hogy csak párat emeljek ki, egyik se komoly, ugye-, hogy aztán kiderüljön, nem lett átszámítva az eredmény, és amúgy meg az átkonvertált szerint már minden rendben. (és ha valaki továbbra sem érti, miért választják egyre többen az otthonszülés intézményét lassacskán szívesen elmagyarázom...)

Szóval vagyunk, a kicsik jól, én iszom a különböző gyógynyálakat meg nyákoldókat, meg inhalálok, meg borogatok és hiszek abban, innen már csak kifelé van, és megúszom antibiotikum nélkül. (persze ma volt ovis nyílt nap, és a szívem egész délelőtt egyre jobban  facsarodott aszaltgyümölccsé, ha arra gondoltam, hogy mialatt én éppen fetrengek a nagyágyba, az elsőszülött kisrókám egyedül kell helytálljon, miközben a kortársai szüléi könnybelábadva figyelik fejlődő magzatukat... aztán mikor érte mentem és bocsánatot kértem azért, hogy nem lehettem ott, átölelt és hozzámbújva mosolyogva, csak annyit mondott, nem baj, anyuci... )