cucka 2011.03.11. 09:26

Túlnőtt

Van az úgy, hogy egy apró rutin túlnő az emberen, és a hógolyó csak gurul-gurul a hegytetőről, és te meg csak állsz előtte és magad sem hiszed el amit látsz, hiszen ez nem történhet meg veled, de ekkor már sodor is a lavina, és visz magával, neked meg annyi időd sem marad, hogy felocsúdj. Az elmúlt napok történései velem tették ezt, és mivel még mindig bizonytalan és képlékeny minden, (bár egyre inkább tűnik valószínűtlennek), hagyom, hogy leülepedjenek a dolgok, és minden a helyére kerüljön. Természetesen, fogok írni róla, de most még nem megy.

A természet viszont ismételten tökéletesen alkalmazza az elterelés művészetét. Tegnap előtt este megszületett az újabb kecskefarm, és most tényleg így van, mert szépleányunk a röpke 40 perces vacsoránk alatt 3 gidónak adott életet: 2 fehér és egy tarkabarka.

Azt sejtettük, hogy a mámi számára nem lesz sétagalopp a helyzet, eleve 2 csöcsre három éhes száj nagy feladat. Mi is hibáztunk, mert miután megbizonyosodtunk róla, hogy tudnak szopni, valamint megszárítottuk és egészségesnek ítéltük őket, bejöttünk és tovább rágódtunk a mirágódnivalónkon, aztán reggel csak egy röpkét pillantottunk rájuk (ekkor készült a fönti kép is), majd rohantunk is teljes stábbal a nagyvilágba.

Kora délután érkeztünk meg, kis idővel később már láttuk, nagy a baj. A kicsik közül kettő teljesen elfeküdt, a harmadik bánatosan mekegett összegörnyedt derékkal. Behoztuk őket, előbb csak az alsó szintre, radiátor közelibe, addig mamócát vizslattuk. Mellgyuszkó-szerűje volt, a kicsik mégsem tudtak enni, lefejtük, előkerült egy békebeli aventes kezdő cumi, kicsit tágítottam a lukán és kezdődött a buli! Viszonylag korán rájöttem, a testületben döntésthozó férj hiányában, magamra maradtam két szinten 5 darab kiskorúval. Nem sokáig gondolkodtam, kipakoltam a gyerekek járókáját, kibéleltem egy nemhasznált törölközővel és a kecskuszok beköltöztek a gyerekszoba fűtőtestje elé. Ekkora már kettő gidó túl volt a bőralá infúzión, egy magától magára találva benyalt 3 üvegnyi tejet,  a második éledezett, elkezdett végre enni, a harmadik egyre inkább odavolt.
A gond ott kezdődött, hogy az okosok szerint a kisgidák óránként esznek viszonylag kis mennyiségeket, ellenben a mama lefejt teje fogytán volt. Nem csűröm bizarr történetünket tovább, de képbe került Minkucifuci fagyasztóban pihenő csak végszükség esetén kibontandó anyateje is. Szerencsére erre nem került már sor, mert ezek a csöppök (akiknek már kibújt a foguk 2 naposan!), kidőlve-összebújva végigaludták az éjszakát a gyerekszoba járókájában, egyedül a pitymallat hozta meg számukra a farkaséhséget. A Harmadik viszont hajnal 2 és 3 között gyereksírást imitálva, a karomba kelt át a Sztüx folyón.
Amúgy meg édesek és viccesek voltak, ahogy anyjukként tekintve rám, mekegtek meg hivogattak, meg bökögettek, és próbáltak követni a lakásban, az állandóan szétcsúszó pilinszka lábacskáikon.

Reggel visszapróbáltuk az anyjukhoz a maradék kettőt, aki egész éjjel kétségbeesve mekegve kereste leányait (mindhárman csajok voltak). Úgy tűnik, most már tudnak együtt működni, azóta jártam kint náluk, csiszolódnak.

Ismét tanyasi lájf rovatunkat olvashatták.

cucka 2010.11.18. 17:55

Válasz a Namivanmár-okra

Lassacskán 4. éve jegyzetelem kisebb kihagyásokkal a mindennapjainkat. Indulásakor egy nagyvárosi lány veszélyeztetett otthonülő  kismamaságából fakadó gondolataival volt tele,  aggódásokkal, barirózsaszín álmokkal, olykor élettel össze nem egyeztethető ideákkal. Az évek alatt változtunk, költöztünk, formáltak a gyerekek, és alakítottuk mi is egymást. A kozmopolita spinéből köztiszteletnek örvendő állatorvosné lett és a virtuális naplónk is  lassacskán viselhetné a www.falusivagyok.blog.hu címet is (most gyorsan ellenőriztem, a későbbiekre vonatkozóan, szabad még az oldal). Érthető, ha az olvasóim száma ezáltal exponenciálisan csökken, hiszen ki kiváncsi a kecskék lelkivilágára, amikor friss-hamvas rózsaillatú babablogok teremnek mindenfelé?!

És most ismét tanyavilági beszámoló következik, aki unja ugorja csak bátran át, gyerekekről kicsit később, kicsit rövidebben:

Nina kiskecskéje, a kis buta, mohó, egyik reggelre felszakajtotta a tápos zsákot és jó alaposan belakmározott belőle. Ezt nekik nagyon nem szabad, könnyen felfúvódhatnak a túl sok takarmánytól, szinte menthetetlenek. Óránként jártunk ki hozzá Hunorostul, simogattuk, dödölögtünk, a Pici egyre jobban odavolt. Délután már arra vetemedtem, hogy kecskés fórumokon regisztrálva kértem segítséget (mer az uram csak telefonon tudott a szolgálatomra lenni), senki sem kecsegtetett semmi jóval. Este bevetettünk pár különleges trükköt (úgy mint olaj itatás, élesztős víz itatás, lábközé vett kecskebüfiztetés, sétáltatás pórázon, az alternatív gyógymódokon kívül szurikat is kapott), reggel Huncos futott a Picihez, boldogan kontatálta, hogy él, aztán az apja szomorkásan az ellenkezőjét.
Volt sírás-rívás, javarészt Nina kecskétlenségét siratta a kisember, így kiegyeztünk abban, hogy a tejelőknek nemsokára megszületik a kiskecskéje (i) és akkor a legkisebb a Ninocsé lesz. Megástuk a gödröt, eltemettük a kertvégibe. Huncos később azt mondta, hogy a kisgida már az égben van, és boldog. Az ittmaradt Poci azóta egyre kezesebb.

Nyúlfarm: egy alomnyi édibébi nyuszómuszónk született egy igazán gondos, sokéves rutinnal rendelkező anyuka szárnyai alatt, a kicsik éppen leválasztás előtt állnak, köbö 3 hónaposak, sokszínüek, kedvesek. Elviekben volt még két időzített bomba kismamink, az egyik napok óta almot rak, szőrt tépked, csinosítja a gyerekszobát, a másik semmilyen hajlandóságot nem mutatott azirányba, hogy akárcsak vemhes is lenne. Erre ez a fekete-fehér pöttyös, anyák szégyene, ma reggelre megszült, de úgy... amerre járt arra pottyantott el egy kisnyuszit, a picik meztelenül tekeregtek a ketrecben, Hunorral karöltve  bábaszerepre váltva, kanyarítottunk kuckót nekik, együtt raktuk bele őket, de kétlem, hogy életben maradnának. Nem kimondottan egy anyatípus, persze ettől még belejöhet. Az esélyt megkapta.

Aztán a gyerekek. Ami elsőre eszembe jut, az az, hogy Hunor nagyon szépen fejlődik beszéd terén. Szinte mindent mond utánunk, imádnivaló kiscinegehangú, akkor vált vissza saját nyelvére, ha elfárad. Csodálattal nézem ennek a kisembernek a kibontakozó lényét, hihetetlen, hogy mennyire elfogadó a természet alkotta törvények iránt. Amikor eldöntöttük, hogy háztáji gazdálkodásba fogunk (jajjistenem, dehogy döntöttük el, maguktól fűződtek az események láncszemei sorsunk madzagára), már akkor tudtam, hogy azt szeretném, ha a gyermekeink, minél kevesebb hazugság-történetbe nőnének fel. Ahogy a mindennapjainkban jelen vannak az ünnepek, boldog pillanatok, ugyanígy jelen van a gond, a szomorúság, a halál is. Amikor Dörzsi elment, azt is megbeszéltük, a baromfiudvar természetes szelekciója következtében kialakult hiányokat (értsd: kirepülő tikok Göncöl kutyánk általi piroslapja: egy csőr és egyetlen kaparó maradt meg belőle), összenőttségünk egyenesági következményeként, gyakorlatilag velem egyszerre észlelte. Nem tudtam és nem akartam (ál)mesébe foglalni távozásukat. Megbeszéltük. Tudja, bízhat bennünk. Talán, ha majd jobban beszél, több kérdése is lesz. Látom rajta, megnyugtatják a válaszaim. Dörzsit a mai napig emlegeti. Mint ahogy az odaveszett tyúklányokat is.
Persze, a felpörgetett mivilágunkba könnyebb lenne, valami átlátszó hazugság mögé rejtve tálalni a történteket. Félünk a haláltól, ezért beszélni sem szeretünk róla. És próbálunk úgy élni, hogy ne kelljen rágondolnunk sem.

Kismici meg... lépeget, de nem ám úgy, hogy fogom a két kezét, aztán kétrétgörnyedve menetelünk, ádehogy, azt nem nekem találták ki, felágaskodik mellettem, megfogja az egyik kezem és velem együtt lépeget. Közben sikkant-visít-nevet-büszke. Mi is rá. Hunor tapsikolva örül Micu sikereinek, próbálná ő is sétáltatni, de vele még nem megy el Kismici.

"Napi élet a tanyán" cimű rovatunkat olvashatták.

cucka 2010.11.14. 19:34

Keeeecskéééééék

Lassacskán megértem, hogy az ördögöt miért a kecskékről mintázták, sőt a napokban gyakran jutott eszembe az a mondás is, hogy ha nem tudsz káromkodni, vegyél egy kecskét.

A két megesett kecskelányunk (anya és lánya, névszerint Picur és Kispicur), március elejére várják gidóikat. A részletekbe most nem mennék bele, legyen annyi elég, hogy napi egyszer meg kell őket fejni. Többéves szoptatási gyakorlatomnak köszönhetően (muhaha), nem éreztem úgy, hogy ez nekem gondot okozna. De. Ugyanis azzal az egyszerű dologgal nem számoltunk, hogy ezeknek a Szépleányoknak ezidáig gazdapukájuk volt, aki olyan fájó szívvel vált meg leányaitól, hogy még egy könnycseppet is elmorzsolgatott, mielőtt kilépett volna a karámból. A szoros szálak bizonyítékaként, a lányai még órákon át búslakodva kukucskáltak ki a kapu résein keresztül... Az eddigi gazdasszonyuk inkább csak az ételosztó Marikanéni szerepét töltötte be, és ezek pontosan ezt a szerepet szánják nekem is.
A tegnapi első fejés ennek megfelelően botrányosra sikeredett: nekem nem adtak ugyanis egy csepp tejet sem, bárhogy próbálkoztam. Pár napja, egy helyierő ugyan mondta, hogy a kecske nem engedi megfejni magát bárkinek, csak akinek ő akarja, de én ezt városi legendaként kezeltem. A mai második nekifutásra Picur meg is csócsálta a karomat nyomatékosításképpen, hogy takarodjak már ki végre a tőgyei közül. Kecskefejés problematikája ezennel -részemről- megoldva, miközben apjuk gyömöszköli, Hunorral gyerekdalokkal és fülbeduruzsolással szórakoztatjuk őket a bővebb tejtermelés érdekében:

 

A vellanypásztor, hiába 6 soros és másfél méter magas, meg se kottyan nekik, alatta már átsimultak párszor, ami nem túl jó, mert akkor beszabadulnak a kertünkbe, és köztudottan nem válogatnak, már ami a növényeket-virágokat-fákat illeti.

Lesznek itt még vicces szituációk.  (majd ellés után a napi kétszerfejés pölö, hogy csak egyet emíltsek). Persze boldogsággal tölt el, hogy kb napi egy liter kecsketej boldog tulajdonosai vagyunk, amit javarészt Huncos fogyaszt el még langymelegen.

cucka 2010.11.05. 06:20

Bartel

Pár napja költöztek hozzánk, kisebb-nagyobb konfrontációk ugyan még előfordulnak az összeszokott baromfiudvarban, de úgy tűnik, már csak napok kérdése és konszenzusra jutnak a felek. (nem úgy, mint kisfalunk tanult vezetői, de ez már egy másik történet...)

Róluk van szó:

ők Pici és Poci (helyesbítenem kell, Giziből módosított Poci-kecskénk lett- by Huncos), a két gida lánytestvér. A baloldali a Pici, ami Huncos általi leosztásban a Nináé, a Gizi, az övé, mert az nagy(obb). És mondja is és tárja is a két karját amennyire bírja, akárcsak az egyszeri horgász, a nagy halfogás érzékeltetésekor.

Jövő héten érkezik még kettő darab megesett kecskelány, tavaszra várjuk gidóikat, addig szorgosan fejegetni fogom őket. (muhaha...) Már előre azon röhögök (kínomban?), hogy ha nem megy másképp, pösti lány módjára aventes kézi mellszívóra kapcsolom őket. Addig meg szorgosan bújom a kecsketartás kisenciklopédiáját. Mer hogy van már ilyenünk is.

Optimista jövőképemben diós és fokhagymás (meg lilahagymás, meg snidlinges, meg olivabogyós, meg füstölt...) kecskesajtok ízét érzem a számban...

cucka 2010.10.31. 21:08

Kakukktojás(ok)

akik majdnem beépült(ek) a munkások közzé, avagy így készül az ötcsillagos kecskelak:

(mellékesen megjegyezném, hogy Buncilány vérbeli parasztjány lett, akit képtelenség beimádkozni a házba, és a kutyáink csatakosra nyalták, Kismici meg csak döcögve nevetett)

cucka 2010.07.25. 10:31

Vidéki lét szépségei

A virtuális farmjaim mellett van nekünk egy minigazdaságunk is a kertvégibe lekerítve. Váltakozó mennyiségű nyúl (most éppen két augusztus elejére kiírt kismamink van), és pár paraszolvenciaként érkezett tojó, hozzávásárolt előnevelt kislány, és a kedvenceim: a nagypofájú gyöngytyúkok alkották. Mindösszesen 24-en.
A sort a hópihe gyöngyleány kezdte, aki nem bírta a bezártságot és kiröpült, egyenest Göncölünk szájába. Sosem derül ki, hogy csak be akarta terelni, vagy szánt szándékkal meguzsonnázni.
A 40 fokos meleg újabb három áldozatot követelt, annak ellenére, hogy nálunk wellnesz baromfiudvar van, naponta többször friss vízet kapnak, zöldet, igényük szerinti méretűre darált kukoricát, és mindenféle kiegészítő táppal kedveskedek nekik. Ők cserébe pedig szépséges tojásokat tojnak.

Pár napja mintha kevesebben lennének, de sosem tartottam névsorolvasást, aztán mondja az uram is, hogy tényleg kevesebben vannak. Aztán tegnap előttre virradóan hajnal 3 magasságában volt rikácsolás, kutyaugatás, én vellanyt kapcsoltam az udvaron, de úgy tűnik ez is kevés volt, reggelre újabb 4 honleányunk veszett oda, és  egynek a nyaka sérült. (talán ekkor kapcsoltam villanyt...). Míg lassú családi gépezetünk a megoldókulcson tanakodott, (róka vs tyúkok, kutyák vs veteményes), tegnap a koradélutáni szürkületben újabb gyöngyösleányka esett áldozatul. Végül este bezártam az óljukat, így ma a megtépázott, ám a jelenkori teljes stábbal üzemelnek. (15 fő kakasostól)

A szívem viszont maradéktalanul sajog értük... és nem tudok szabadulni a párhuzamtól... most én vagyok a simabőrű, és juszt sem vagyok képes sajnálni szegény kisvukot...

A napon száradó ruhák illata, a kertvégitől karnyújtásnyira Duna, a kölyökkutyák játéka, a csilingelő gyereknevetés, a békés parton nagyokat kortyoló Buncilány, az örömkönnyek, a napégette pír az arcunkon, a hazaértem nyugalma, a természet háborítatlan harmóniája, a saját termesztésű újhagyma selymessége, a tökéletes összhang, a mindigvágyott harmónia, a befordulás fontossága, a boldogság tapinthatósága.

cucka 2010.04.09. 22:28

Alfák és omegák

A húsvét előtti hetekben, kicsiny falucskánk férfi lakosai (az aranymosolyúak és az egyfogúak is) valamiféle perverz vigyorral az arcukon biztosítottak arról, hogy idén nem fogok ám elhervadni. Pánikhangulatom csak egyre jobban fokozódott attól a hírtől, hogy a szomszédközértes azért nincs nyitva e jeles napon, mert elege lett a sok locsolásból érkezett, fessnek aligha nevezhető férfiember kiszolgálásából.
Aztán eljött a jeles nap, és még HuncNagyi csengőjére is összerezzentem, és gyorsan elhadartam az előre begyakorolt szöveget, mi szerint, jajjdenagyonsajnálom, hát éppen nem vendégeink vannak, nem jönnének esetleg vissza, mondjuk jövőre?

Nyúl-ügyben szintén így jártunk. A fél falu bizonygatta, köll az a nyuszmák vasárnap reggelre a kertbe, elősegíti a tojáskeresést vagy mit. Gyermekkorom legszebb tojáskereső nyuszis évei jutottak eszembe, és elég hamar meggyőzhető voltam, főként úgy, hogy több gazda is lizingelhető nyuszkát ajánlott, azaz ünnep végén visszaveszi. Itt faluhelyen kicsit más aspektusból nézik a nyuszókat, az egyik Józsi úgy menedzselte kisszőrösét, hogy ha agyonszereti a gyerek (értsd feldobja a pacskerét), asse baj. Hm.
Végül jöttek a nyulak. Igen, többes számban, ugyanis két gazdától szereztük be az alfa nőstényünket (jobboldali foltoska) és az alfa hímünket (baloldali vadas). Mert persze, hogy nyulaink is lesznek. (vannak?). És reménykedünk, hogy valóban úgy szaporodnak, mint a közmondásbeliek.

És tegnap megérkezett az újabb kisgombóc is, így most már a kerti munkálatok közben boldogan danolászhatom, hogy feketén a hófehér... Bár jelen állás szerint inkább fehéren a szénfekete, mert a pici még nagyon pici, Göncöl meg tejóégmekkora előszeretettel tapodja meg a kispulit, merő játékosságból.
Kéretik figyelemmel kísérni a hátteret is, amiatt a frissen ásott földsáv miatt van ma 5 újabb darab vízhólyag a tenyeremen. Igen, amin éppen hancúroznak a kölkök...

 

Az én szociálisan érzékeny kisfiam testével védi a kispulit a sorozatos attrocitások ellen, közben dünnyög is valami biztatásfélét:

A falusi életünkben továbbra is dívik a cserekereskedelem. Élvezem ezt az új állapotot, hiszen amint hazatér a zuram és észreveszem az arcán azt a hamiskás mosolyt, már tudom, ismét valami új terméket-élőlényt izzított be itthonra. Így van már gombaszedő nemJózsibácsink, meg medvehagymaszedő szinténnemJózsibácsink, sütisütő Marikanénink, tyúkotadó apókánk, alfanyulakat adományozó Józsibácsink (erről majd külön is szó lesz valamikor) és lovasoktatást biztosító szinténnemJózsink.

A ma délutáni napsütés kedvezően befolyásolta Huncmedve kedélyállapotát, vigyorogva bólogatott arra, hogy hétvégén elmegyünk lovagolni. Oly mértékben beleélte magát, hogy rögvest beugrott a cipőjébe és az ajtó előtt hadovált, hogy uccu neki, ő már most menne. Mivel kivételesen a zapja is itthon volt, így amíg én dolgoztam, ők kilátogattak a farmra.

A 3-4 éves kori lovasoktatást nem a kőkemény edzések-kötelezettségek jellemzik, hanem sokkal inkább játékos ismerkedés, simogatás és barátkozás ezekkel a busafejű lényekkel. Az első óra ennek megfelelően telt el, a Palacsinta nevű póni és a kisember szőtték szorosabbra szálaikat. Hunor lelkesen vigyorogva teljesített minden bohókás feladatot, koncentrált, figyelt és bátran ráfeküdt a menetelő lovacskára, sőt a lovászlány kérésére, fel is állt rá. Mintha mindig is köze lett volna a lovakhoz...

"Nálatok
laknak-e állatok?
Várnak-e rátok
régi barátok,
kutyák, csalafinta macskák
szimatolva a lábatok,
hogy merre jártatok?"

                         (Kaláka)

Ki hitte volna, hogy kiköltözésünkkel egyenes arányban növekedni fog az állatállományunk?! Egy éber házörzőre igazán szükségünk van-volt, hiszen tavasszal érkezik a baromfiudvar és itt a bátor Vukok igencsak bemerészkednek éjjeli tivornyára a faluba. Szóval elkél a háznál egy jóvágású jelző-őrző eb, aki a gyermekeinket sem akarja megkóstolni,  feladatai végzése közben. Hosszas tanácskozás-eszmecsere után, az élet ismét az útunkba kavart egy kis pumi-puli-komondor-mujzli keverék leánykát, akit jószívvel fogadtunk be.

Az sosem volt kérdés, hogy az ösztönös nevelés mellett, mindketten igyekszünk természetközeli nevelésben részesíteni gyermekeinket, hogy értékrendjükbe alapvető kincsként épüljön be a természet szeretete és tisztelete. Ez pedig nem működhet másképp, minthogy aprótalpú koruktól együtt nőnek az állatokkal, gondozzák őket, felelősséget vállalnak irántuk.

H&M-Apuka tegnap reggel úgy ment el dolgozni, hogy elmondta Huncorkájának, délután érkezik a kutyájával... ugye, mondanom sem kell, hogy a tegnap déli alvás botrányos fordulatot vett, és koradélutántól kezdve kiscsizmában beöltözve, minden motorbúgásra ajtóhoz rohanva várt haza az apját?!

Az ismerkedés percei kisszőrössel, akinek egyelőre nincs neve:

 

Update: a délutáni Gömböcözés és Gombócozásból kifolyólag, rátalált a kisszőrösre a neve, amire még ő is elégedetten rávakkantott, így pásztorkutyákhoz méltó neve lett: Göncöl.

cucka 2010.01.28. 13:27

Az új családtag

Alig pár hete vettünk végső búcsút Dörzs-ördögünktől. Valahol mindketten tudtuk, hogy sokáig nem fogjuk bírni háziállat nélkül, de abban is mindketten biztosak voltunk, nem fogunk görcsösen kutakodni újabb rágcsáló után, az élet majd úgyis az utunkba varázsol egyet, ha itt lesz az ideje.

Eljött az idő, -bár elsőre ódzkodtam a miniviziló ellen-, végül hallgattunk a jelekre és az erős párhuzam meggyőzött arról, picilónak nálunk a helye. Új házikedvencünk idösanyja, éppen két héttel korábbra volt kiírva szülni (akárcsak én), és éppen azon a hajnalon szülte meg 3 kicsinyét, amikor én is életet adtam Minkának...

Ím az új házikedvenc, Zebra:

Minkus tejkiütései is megérnének egy külön posztot. Bármilyen elfogult anyai szemmel is igyekszem nézni, rém randák lettek, összefüggő területen borítják be az arcát-nyakát-mellkasát-hátát, pörsenésszerűen. Anyatejjel, kamillás kencével, patikai fürdetőkrémmel és körömvirágossal is kenegetem, 100 százalékos pamut rucikra váltottunk, valamint szigorúan babamosó- és öblítőszerre, hol jobb, hol rosszabb, összefüggéstelenül. Érzékeltetném, hogy nem túlzok: a tegnapi falusétánk során, Minka édesdeden aludt a kocsiban, boltosnéni kificcent megcsodálni, majd visszajött és csak annyit mondott diplomatikusan alszik. Semmi, deszépgyerek, depufiarcú, semmi. Remélem nem kell sokáig elviselnem a részvétteljes pillantásokat.

Itt meg reggel óta hull a hó, jógazdasszony módjára (mer így láttam a szomszédoktól), párszor már lesöpörtem. (csak érteném, mér nem ér rá akkor az egészet egyszerre letolni, amikor már abbahagyja Holle anyó a dunyharázást?!)