cucka 2011.06.06. 19:04

Kétképes-sokbeszédes

Általában igyekszem objektíven tudomásul venni gyermekeim fejlődését, persze nekem is vannak túlkapásaim, én a szépségük-tökéletességük csapdájában vérzek el.
Semmiért nem cserélném el Huncos esti hozzámbújásait, ahogy elémkifliződik, bár mostanság a hasamra való tekintettel inkább mögém szeret, és közben esti mesét mond nekem és a hajamat simogatja, ahogy nem is olyan régen még én tettem ezt vele. 99 százalékos sikerrel esténként rendre álomföldre zavarja idösanyját.
Napról napra meg tud lepni valami roppant felnőttes dologgal. Ma reggel például az ébredését követő első mondata az volt, hogy ő azt gondolja, el kellene mennie fodrászhoz. Majd amikor felajánlottam, hogy megbeszélek egy időpontot az énkingámmal, akkor azt válaszolta, ő ahhoz a fodrászhoz szeretne menni, ahova a Dédi is jár. És ezek után délben találkoztunk is a fodrászlánnyal, akihez szó szerint bepofátlankodta magát. (mert ő ma AKAR fodrászhoz menni, és nem, nem ér rá jövő héten)
Mici meg maga a céltudatos báj. Macskalány ő, ízig-vérig, ám mégis kemény, erősebb fából faragott, mint a nagytesó. Talán ezért is barátkozom meg egyre jobban a kereken bambafejű macskával, aki mostanáig nemszeretett vendége volt lakunknak. Most meg már vadászom rá, mert tényleg kiemeli Mickó finomságát, és mert ő is szereti-keresi a cicófejet a ruháin. Itt ugyan még nem tartok, de már nem merem azt mondani, hogy soha nem is fogok.
Buncóleányka puha kezeitől olvadok el, amikor átfogja az arcom vagy simogatja a karom düdörögve. Mesepillanatok ezek.

Rövidke bevezetőm után, megmutatnám a tesók alkotásait. Hunor ugye mostanában kezdett el rajzolni, eddig nem akart, mi meg nem kényszerítettük, bíztam benne, a türelem most is elhozza a kívánt eredményt (akárcsak a hajmosás vagy a beszéd ügyében). Az első "komolyabb" rajzai egyike az alábbi, melyet saját maga úgy magyarázott, hogy a létra az égbe vezet. (és akkor megint akaratlanul is eszembe jut a múltkor látott/olvasott Molnár V. Jóska bácsis előadás a gyerekrajzokról, a lelki tisztaságukról és arról a láthatatlan szálról, ami őket még a mennyhez köti):

Aztán itt egy gyöngyszem Micitől, aki csak ücsörgött az építőkockák között és szemöldök-összevonva koncentrált, majd büszkén felemelte művét. Én pedig pislogva beküldtem az apjához, ugyan nézzen már rá, mit rakott össze egymaga ez a nincs-még-másfél-éves. A felmenő ősök között az építészmérnök alapok igen szép számmal adottak, no de akkor is, nem vagyok én ehhez a tempóhoz szokva, meg különben is:

És kész az első saját sajtunk, és nem azért, mert perszehogy elfogult vagyok, de ezzel nem lehet betelni! Az állagát tekintve orda-szerű, sima és likacsos és kellemesen sós, kiváló kiegészítője egy szelet zsíros-kenyérnek. Szóval megérte a kétnapos maceratúrát, és már tudom, hogy ismét új dimenziók nyíltak meg előttem, mert a legközelebbi már fűszerezett(ebb) és formatált(abb) lesz.

cucka 2011.04.27. 20:02

Feldmáros

Ha ösztönösen élsz, és hagyod a dolgokat maguktól alakulni, valahogy mindig megérkeznek még a fel nem tett kérdésekre is a válaszok. Ha hiszünk és el tudjuk engedni a kétségeinket, a feleletek megtalálnak minket.

Mint ahogy engem is az alábbi Feldmár András gondolat:

"A szülőknek vagy kapcsolatuk van a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsenek szabályok arra, hogy mi a jó és mi nem. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás. Amikor tiltasz, arra fogadsz, hogy az jó. Hogy mi jön be, nem tudom. A gyerek tudja, mi a jó neki, vagy előbb-utóbb rájön? Nem vagyok benne biztos, hogy tudja. Abban vagyok biztos, hogy erős ahhoz, hogy sok hibát csináljon, ha te is mögötte állsz. Ami a tanulást nehézzé teszi, az, hogy amikor hibát csinálunk, akkor valaki megszégyenít minket. A nevelésben a legfontosabb az, hogy a gyerekeink számtalanszor hibázhassanak anélkül, hogy megszégyenítsük őket. Akkor lassan megtanulják, hogy mi jó és mi nem jó nekik. Elmondok egy történetet. Van egy észak-amerikai indián barátom, aki törzsfőnök és fafaragó is. Az apja és az apjának az apja is faragott már. Amikor egy totemoszlopot faragott a múzeumnak, a kisfia segített. A fia ült az oszlopon, és egy baltával, ami nagyon éles volt, a keze felé dolgozott. Nem félsz, hogy levágja az ujját? – kérdeztem az apjától. Azt mondta, hogy félek. De ha megtiltanám vagy megmutatnám neki, soha nem lenne faragó. És én szeretném, hogy az legyen. De csak úgy lesz faragó, ha a saját hibáiból tanul. Én csak azt remélem, ha megvágja magát, akkor az egy kis vágás lesz, vagy összevarrják majd. De ha az egyik ujját levágja, akkor is faraghat még. De ha szólok neki, úgy megutál engem, és a faragást is, hogy soha nem fog fával dolgozni. Nagyon okos ember! Szerintem ez a nevelés lényege."

cucka 2011.01.23. 17:48

Házi matek

Éppen ma egy éve költöztünk ide ki a messzitávolba. A napokban keresgéltem a fotók között, akkor találtam párat, a megérkezésünk utáni sokkot volt hivatott megörökíteni. (a hitös volt a dokumentáció nagymestere, de így utólag nem bánom, bár akkor sírógörcsöt kaptam a kétévessel és a hathetessel erre a látványra a ház egész területén, bútorok nélkül...)

A kinőtt ruháink nagy része még mindig zsákokban, a könyveink szinte teljes egésze. Még szerencse, hogy onlájn rendelésben is jó vagyok, és hogy még ide a világvégére is szállítanak a könyvesek. Így a nappali szobánk polcain a még mindig nem felfúrt Apuka kedvenc kütyüi és hivatalos papírok mellett, már pár könyv is látható. És hála gondoskodó Nagyfiamnak, -aki valamilyen nagyonfontos dolog keresésekor bukkant rá-, pár keretbe foglalt, ezeréves szerelmetes fiatalkorunkat idéző családi fotó is előkerült.

Körülbelül ezidőtájt, késő délután jöttem én át a gyerekekkel. A fiúk délelőtt pakolták ki a régiotthonunk, aztán én a két kicsivel még ott maradtam az üres visszhangzó falak között. Elaltattam őket, majd elbúcsúztam minden sarkától. Mécsest gyújtottam és emlékeztem.  Hagytam, hogy vezessenek a gondolataim. És annak ellenére, hogy folyamatosan jöttek a jelek menet közben, akkor és ott engem mégis belülről martak a kétségbeesés kérdései. Hiszen mindent feladtunk-otthagytunk, barátokat-jó ismerősöket, egyetlen tollvonással a házasságnál is erősebb köteléket írtunk alá 30 évre. (Ha minden flottul megy, az unokáink már megszületnek az uccsó törlesztőnk pezsgőbontására).

Hogy jól döntöttünk? nem hiszek a jó vagy a rossz döntésekben. Az élet folyamatos döntések meghozatalából áll. És az adott szituációban ez tűnt az akkor meghozható legreálisabbnak. Ma már tudom, mit tettem volna másképpen. Örülök, hogy itt lakunk, örülök ennek a csodálatos környezetnek, amiben felnevelhetem a gyerekeimet. Örülök annak, hogy -bár számomra nosztalgikus varázsa van a fővárosi szmognak, amiből kevéske ott-tartózkodásunk alatt könnybelábadt szemekkel mélyeket szippantgatok-, már én is tudok különbséget tenni a haraphatóan tiszta levegőtől, a megfoghatatlan nyugalomtól, ami jellemzi az itt élőket.

Ha ma felhívhattam volna felköszönteni, tudom, valamivel nagyon meg tudtam volna örvendeztetni. És nekem még kétségeim voltak, akkor, amikor  éppen a  születése napján költöztünk... Az én Anyukám, aki odaföntről sem engedi el a kezem, ma lenne 60 éves.

és igen, ma volt az az első nap, amikor egyik gyerekem sem volt egy szemhunyásnyit sem hajlandó egész nap aludni. Azaz de: este 6-kor Hunor ásítozott, Minka dörzsölgette pillogóit, én *kemény-anya* összecsomagoltam őket és jóóól meghajtottam a játszótéren a kicsiket.

És csakis ennek tükrében fordulhatott az elő, hogy ma este 7 óra 48 perckor már mindenki alszik, és én végre kimenő estés lettem, nincs nyüsszögés-hiszti, éhes vagyok, szomjas vagyok. Kemény nap van mögöttünk, de ha ez az ára, komolyan elgondolkodom az alvásmentesség bevezetésén.

És van még érdekesség a tarsolyomban mára: ez itten egy úgynevezett Minka-virág, ami első ránézésre megtévesztően hasonlít a közönséges Pistikére, ám mégsem az. Legalábbis az atomerőmű melegágyának piacán így hívják.

cucka 2010.07.01. 17:46

Hasonlítósdi

Amióta a gyermekeink megszülettek, egy új társasjátékot űzünk,  össz-családilag játszuk, néha beszállnak vendégjátékosok is, hasonlóság-keresésesdinek hívják. A fiam tiszta apja, a lányom tiszta fiam, ám mégsem tiszta apja. Néhol felbukkan egy-egy vörösesbarnás enyémapu hajszín (Minka), máshol tejfelszőke HuncApuság (Hunor). A fiam szeme kérdéses (zöldes elveszelbenne-színű), a lányom szeme mély(király)kék. Tuti nem marad ilyen.

Hunor alkata az apjáé, bevállalnám Minkát a sajátoménak, de egyrészről ugyan én is duci baba voltam, ám ennyire talán mégsem, másrészről felnőttként igenis voltam vékonka 48 kiló is, (bár akkor határozottan asszonykarúnak és pókhasúnak tartottam magam... mai eszemmel jobban is kihasználhattam volna akkori testi adottságaimat... és rossz az, aki rosszra gondol!) és 52-vel mentem férjhez is. (amire büszkék lehetünk...) A mostani súlyomról nem nyilatkozom. Kicsivel több. (ez a tökéletes megfogalmazás, mert a kicsivel több fogalma kellemesen relatív...)

Minkus kicsit kakukktojásos volt ezidáig, a kevésbé karakteres jegyeivel, igazi mixnek minősül. És most előkerült egy gyerekkori nagymama fotó, mely szerint Minkus is részt vesz a játékban és igenis nagyonis hasonlít. A  szépen ívelt hosszú szája, a magas homloka, a pisze orra, a huncutul csillogó szeme, a feje tetején égnek álló pár szál haja.

Feltett szándékom, hogy a következő gyermekünkben kicsivel jobban benne legyek, bár én már azt is félsikernek könyvelem el, hogy másodikra lányunk  született! Gyermekeinkben a zuram domináns génjei uralkodnak, én csak recesszíven szunnyadok. Legkésőbb az unokákban kitörök, ígérem.

cucka 2010.06.11. 09:44

A számmisztika jegyében

Az életünk tele van egyesekkel, meg kettesekkel. És a belőlük származtatható -olykor-  előforduló hármasokkal.

11. hó 11.-én kötöttünk házasságot, 02. 22.-én született az anyám, 3. hó 11.-én fogant Hunor (Minyoné nem pontosítható, csak behatárolható...) , 11. hó 22.-én rántotta ki a  Nagy Játékmester a lábaim alól a talajt,  egy nyári 12.-én gabalyodtunk egymásba gyermekeim apjával, 12. hó 2.-án született Hunor, 12. 12.-én Minka, 22.-én írtuk alá az otthonunk adásvételi szerződését, egy másik hónap 11.-én a hitelkérelmünket, és a családi örökségem is egy téli 22.-én cserélt gazdát. Évfordulók, dátumok, születés- és névnapok, emlékek és emlékezések. Az életünk miniatür képkockái. Akár egy kirakós elemei hevernek körülöttünk szanaszét.

11.-e van. Ismét egy fordulóponthoz érkeztünk. Egy újabb lépés, egy újabb -stílusosan- gátszakadás. Este röhögve konstatáltuk. Megerősítő véletlen. Talán mégiscsak jó az út...

Pár éve még hős biciklistaként, tavalyelőtt babakocsi-tologató friss anyukaként, tavaly már hordozósfajtájú mámiként, de minden évben részt vettünk a kritikus tömeg évente megrendezendő figyelemfelkeltő akcióján.

A városi gyalogos babakocsis-hordozós közlekedés még mindig kritikán aluli, ez az igazságtalanul peremre került réteg szenvedi meg legjobban a városi közlekedési infrastruktúra hiányát.

Bár nem fűzök vérmes reményt bárminemű változáshoz, mégis fontosnak tartom, hogy sokan részt vegyenek ezen a demonstráción, gyűljön össze az a kritikus tömeg.  Hátha történnek még csodák.

Gyülekezés babakocsival, gyalogosan, hordozóval április 24.-én, szombaton 15 óra 30 perckor a Kodály köröndön, indulás 16 órakkor, végigsétálva a lezárt Andrássy úton, majd a Hősök terén keresztül megérkezés a Városligetbe. Bicikli-babakocsi-baba emelés pontban 17.30-kor lesz. 

Hajráf Mindenkinek!


 
(további részletek, friss hírek a fotóra kattintva)

 

cucka 2010.04.18. 16:31

Józsika, Józsika...

Kedves ismerőseinktől kaptuk az Apám kakasa című,  klasszikus verseket ápdételő kötetet, melyet előszörre kellő szkepticizmussal és talán egy minimális fenntartással is fogadtam. A kötetben az átdolgozott versikék mellett természetesen szerepelnek az eredetiek is.
Most, hogy Hunor második napja nem hajlandó napközben aludni, és hogy délután 5-re olyan állapotba kerül, hogy esik-kel, majd fürdés utánra már üvöltős magasemtudjamibajúvá süllyed, aktuálisnak érzem és ezáltal folyamatosan dúdolgatom is az alábbi Bóbitából átköltött versikét:

Lackfi János: Kölyök

Józsika, Józsika csápol,
frászkarikán hegedülget,
répapüré dala csendül,
fancsali dob hasa dülled.

Józsika, Józsika bokszol
hasba püfölve a Holdat,
az heherész, puha gombóc,
fény-keze visszapofozgat.

Józsika, Józsika majszol,
tök tuti mézzel a hagyma,
sajtos eperfagyin ikra,
s kell csokiöntet a babra.

Józsika, Józsika alszik,
fortyogi katyvasz az álma,
zöld egerek, lila macskák:
tömve szöszükkel a párna.

 

Most már csak Józsikázzuk házi divatdiktátorunkat, aki tökéletesen ötvözi a fején viselt bolhanyakörvet reklámozó kutyakendőt a valamelyik bulvárszaklapban ajándékként fellelhető CombosEdina-sállal. Hősünk mindehhez konszolidált szürke, autós pizsamát választott.

cucka 2010.03.11. 11:21

Körtések

Ismét eljött a legendás kiskörtés rugdalózó ideje.

Bízom benne, hogy a történet itt még nem ér véget és pár éven belül újabb kiskörtéseket fotózhatok... A rugdalózó még elbírja.

cucka 2010.02.27. 10:10

Hason(is)más?

Kicsik, kerekfejűek, rókafülűek, párnán támasztóak, a mosoly a szájuk szögletében... vagy csak én akarom ennyire görcsösen látni a hasonlóságot?!

Ezek lennénk mi: balra kiscucka, jobbra kisminka, egykorúan.

cucka 2010.02.06. 08:54

PszicHunc

Korareggel öltöztetem, közben metakommunikálunk. Mindkét kezével csápol, pár napja így játszik madarat, röpköd, kérdem: madárka vagy? vigyorogva bólogat, majd pilinszka ujjacskáival fölfelé mutat, oda repül a madárka?, fejcsóva (micsoda érthetetlen anyuka?!), Tááá -mondja ő, a fénybe repül a madárka? elégedetten bólogat és boldogan hagyja tovább öltöztetni magát.

Mostantól idejegyzem furcsaságait.

cucka 2010.02.01. 15:30

Színeink

Szombaton, amíg a normális emberek felszusszannak, vagy kikapcsolódnak egy kellemes helyen, mi fúrtunk-faragtunk, de nem ám egyszerűen, hanem hajnalhasadástól éjfélig. Látványos a haladás a házban és ha így folytatjuk az ősz hajszálaink megjelenése és agytekervényeink kisimulása is látványos lesz.

Persze, ismét teljes stábbal dolgoztunk, a szokásos felállásban: Minka javarészt nézgelődött-szendergett, Hunor teljes terjedelmével élt, pakolt, magyarázott, Zuram aktívan segédkezett a nálunk vendégeskedő házitündérünknek, én meg sápítozva takarítgattam utánuk. Közben megspékeltük az egészet a lehulló 40 centis hav eltakarításával. (az értelmes vita azóta is tart, hogy építhető állagú volt-e a lehullott hó, vagy sem?!) 

3 kávé és túlsok munkásóra elteltével, Huncosom (este 10 óra magasságában) rajzolgatni kezdett a színes és lemosható (!!!) filceivel. Kérésre bármit lerajzolt, Kokó cicát, Nati cicát, Nyányit, Tátyit és brübrüát is. Leginkább az impresszionizmus jeleit véltük felfedezni műveiben.

Aztán egyszercsak megkérdeztem Elsőszülöttemet, hogy milyen színű vagyok? Vigyorogva hozta a lila színű filcet. Kedvet kaptunk, továbbkérdeztük: Tátyi narancsárgát, Minka  (akit következetesen Tááá-nak szólít; de a tányér is, táá a fény, lámpa is, a hangsúly más kicsit), sárgát, saját magának pedig piros színűt választott. Kutakodom az értelmén, de hiszem, hogy ő ilyennek lát minket. Vagy valamit körülöttünk.

Ma délelőtt hosszas egyeztetés és beszélgetés után átmms-eztem a Minka kiütéseit a gyerekorvosnak, (vivát 21. század), szerinte is tejkiütéses a Ded, ha nagyon aggaszt és nem javul, hét vége felé rápillant.

Remélem, nemsokára tényleg levedlük (vagy levedeljük vagy az már más? hogy kell ezt ragozni, vajh?!) nervózus mivoltunkat, és föllélegzünk, mert az összes létező gyereknevelési elvünkön gázolunk újabban át, jópár sáros, 42-es katonabakanccsal...

Mindkét gyermekünket ugyanúgy vártuk, ugyanúgy szeretjük és ugyanúgy terelgetjük. Nem vagyok elkötelezett alter nevelős, sem a vaskalapos szigor híve, igyekszünk egy arany középutat választva, a gyerek igényeit mindig szem előtt tartva, navigálni őket az élet tengerén. Talán ezért nincs nálunk kőbevésett napirend és óramű-pontosságú etetés-altatás, ám mégis van pár olyan alapszabályunk, melynek nem-betartása, -Hunc már egészen pici kora óta-, bűntetést vont maga után.
Ám akárhogyan is pontugyanúgy igyekszünk irányítani, már most szembetűnő gyermekeink jellembeli különbözősége és ezáltal egy újabb örökérvényű szabály igazolódik be: nincs két egyforma gyerek, még ugyanabból az alomból se.

Evés: mindkettő jólevő. Huncos sokkal sűrűbb időközönként igényelte a bocimeleget, nyugodtan, komótosan evett, a kezdetekben akár 30-40 percig is elhúzva idejét. Annak ellenére, hogy bőséggel volt mit fogyasszon, sosem kellett előfejnem, ő nem fuldoklott, hamar ráérzett arra, elég párszor, mélyen megszívnia ahhoz, hogy utána már csak nyelnie kelljen, mégis csatakosra izzadt minden alkalommal.
Minkus már a kórházban is rövidrezárta az ebédszünetet, max 15 perc, (itthon 10!) viszont mohó, szív-lenttart- és bezony: néha kipufog. Nála általában le kell fejnem egy adagnyit, merhanem: szíííííííív hosszan-mélyen-sokáig, majd fuldoklik, kiköp, majd újrakezdjük, majd mégegyszer ugyanez, erre ő felidegesedik, (mert hamar elveszti a türelmét meg különben is), és ha mindez éjjel történik, föléled dühében.

Alvás: Hunor sosem volt eszik-alszik kategóriás baba. Evett, hossszan félálomban, majd nézgelődött, szigorúan szülői (a kezdetekben leginkább anyai) társaságot igényelve. Nappal keveset aludt, javarészt pöttöm korától jellemzően egy munkafolyamat közben dőlt ki. (lásd sok-sok régebbi bejegyzést). Éjszaka sűrűn kelt, ritkán bírta ki a 3 óránként történő etetést, szerencsére ritkán éledt ilyenkor föl, evés után betehető volt a kiságyba, gyakorlatilag álometetés volt. (kb 9 hónapos koráig, amikor is átszokott a hajnali szopik után közénk...)
Semmilyen takarót, hálózsákot nem visel(t) el magán soha. Ellenben Minkára plussz ruharétegeket kell napközben aggatnom, aludni pedig kifejezetten bebugyolálva szeret.
Minka eszik-alszik baba. Új rekordja, így 4 hetesen, az elmúlt időszak 36 órán át tartó maratoni alvása, pár perces evésekkel tűzdelve. (mentségéül: a két napja érkező melegfront hatására, péntekről-szombatra virradólag hajnal 4-ig sétáltatta magát... amint megálltunk-leültünk vele velőtrázó és félelmetesen klasszikus oázásba csapott át, na ilyet Hunor sosenemcsinált...). Szeret a kiságyában aludni, de néha igénye van arra, hogy velem összebújva aludjon el. Átlagosan 3 óránként eszik, mi éjjeli baglyok vagyunk, így éjszaka tulajdonképpen csak egyszer ébreszt (8-9 körül fektetjük le, éjfélkor tankol egyet), 3-4 óra magasságában, olyankor már a miágyunkba marad. Így most négyen alszunk a 180-as ágyon. (és már nagyon várom az újlakot, ahol 220-asunk lesz... ) A vicces, hogy hihetetlen fonott kalács formátumokban vagyunk képesek éjszakánként aludni... és ráadásként pihentetően jókat. Dobjanak a mókusok elé, de én kifejezetten szeretem, ha mellettem szuszmorognak a kicsik... szerencsére a másik felem is szoros szimbiózisban alszik Elsőszülöttjével...

Kapcsolat a külvilággal: mindkettő gyermek zsenge ifjú kora óta egyfolytában vigyorog. Pöttöm korban nem válogattak, aztán Hunor hajjdenagyonis. Nem bánom. Igazán ez akkor lesz kínos (akkor is inkább csak nekem), ha hangot is ad nemtetszésének...
Hunor igényelte a társaságomat, szeretett ölben lenni, összebújva egymástnézni. A kendőben hordozását nem tolerálta, pár percig volt hajlandó megmaradni benne. Mindig irigyeltem azokat az anyukákat akiknél ez működött. Talán a saját félelmemet, hozzá-nemértésemet vetítettem ki a fiamra, most viszont Minkára várva már tudatosan készültem a hordozásra. Nagyobb korában, kirándulásokkor a meitait viszont már szerette Hunormester.


Minka ennél sokkalta erősebben igényli a testkontaktust, így ő szinte minden nap hordozva van, néha órákon át is, ha erre van igénye. Amint magamrakötöm, szinte azonnal elalszik. Nem becsapható, bármilyen óvatosan is igyekszem kibontani és ágybahelyezni őt, tizedmásodperc alatt rosszallóan rámvillantja azokat a mindenttudó kékszemeit. Így rámcsatlakozva dolgozunk, főzünk, mosogatunk, mosógépet indítunk el, egyedül a vasalást nem mertem még bevállalni.

Valószínűleg az is sokat dob a dolgon, hogy Hunor ízigvérig energiabomba kispasi, Minka meg egy igazi bújós kislány... imám (mely szerint Szélvész úrfi után jószívvel vennék egy bájosan babázó csepplányt), meghallgatásra talált...

cucka 2009.12.16. 17:58

Ténymegállapítások

- a csodasűrű és lebilincslően hosszú szempilla nálunk apáról fiúra száll. A lányoknak marad a szöszke anyaféle kurtajellegű.
- az ET ujjak ellenben anyáról bámelynemű gyermekre szállnak (remélem, az ő gyermekkorukat nem kísérti végig a csontvázkezű becenév...)
- Minka leginkább Hunorra hasonlít. És erről meg az jut eszembe, hogy olvastam egyszer valahol, hogy az ősi törvények jóvoltából, a gyerekek születésükkor általában az apjukra hasonlítanak, és fokozatosan alakulnak ki a vonásaik. (megkönnyítendő a vizuális  apának elfogadnia tulajdon gyermekét... ). Logikailag kikövetkeztetve: Minkának leginkább Huncosnak kell megfelelnie és elfogadásra találnia.
- akkor kellett volna jól megkövezni engem, amikor aszontam, hogy egy gyerek mellett semmit sem lehet csinálni, semmire sem jut idő. Jut. Bármire. Bármennyi. Szerény számításaim szerint az elkövetkezendő 1 év egy pokoltúrához lesz hasonlatos. Legalábbis addig mindeképpen, amíg Minka kicsi és tehetetlen.
- Minka egy tündérlány... nemtom meddig marad ez így, de egyelőre eszik és alszik, és rotyog, mindezt 24 órában. Éjszaka -pironkodva írom- egyszer kel.... mondjuk akkor viszont időigényesen, röpke másfél órán át. Eszik-rottyant-újratankol-újrarottyant... cirka háromszor.

Szüléstörténet apránként íródik...

cucka 2009.11.30. 21:16

Apró figyelmesség

Hunor névválasztása kapcsán említettem a közelünkben működő drogéria igencsak szubkulturált és nyáron igencsak szagos biztonságiőr(nő)jét. A bolt negyedik éve üzemel mellettünk, kb azóta rendszeres vevőjük vagyok, és ennek ellenére a mai napig meg tudnak lepni valami apró figyelmességgel.

A legutóbbi észnélküli körömlakk vásárláskor pl. egy centire sem volt hajlandó elmozdulni mellőlem az áruk éber őre, szorosan mellettem állva dúdolászott, mintha csak véletlenül éppen arra lenne dolga. És véletlenül mindez a dolog éppen annyi ideig és éppen azokon a helyeken volt, amerre én nézelődtem. Már ekkor is kevésen múlott, hogy ne tegyem szóvá ezt a feltétel nélküli ragaszkodást... próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak: nagyon kedveli a gyerekeket, és Hunorral is mindig elgügyörészik...

A mai nap azonban sikerült önmagán is felülkerekednie. Történt vala, hogy miközben Hunorpasi aligtürelmére alapozva rohamtempóban kapkodtam le a polcokról azt a pár dolgot, amiért beviharoztam, biztonságiak éber őrnője feltétlenül szóba kívánkozott elegyedni velem a teltházas boltban. Végül a kassza előtti sorban állva nem tudtam hova menekülni előle, kénytelen voltam válaszolgatni a bőralámászó kérdéseire. Jajj, mekkora hasa van már, mingyá szül, igaz? elnézően vallottam be, hogy igen. és mikor? telitalálat a kérdés, a közeljövőben. És kisfiú lesz vagy kislány? bár tudtam mi következik, mégis belementem, magamra vethetek, lány. No, és mi lesz a neve? nagylevegő: Minka. Miiiii??? Mosolyogva ismétlem: Minka. Há micsoda név az? hallotta már valaki ezt a nevet? és elégedetten vigyorogva körbenéz. Magyar név, mondom még mindig mosolyogva, mert érzem, hogy választ vár. Maaagyaaar? szegény kislány, nem adnak neki inkább valami normális nevet? Agyban  elszámoltam tízmillióig és a hirtelen feltörni kívánkozó nyomdafestéket nemtűrőt visszanyelve sikerült az alábbit kipréselnem magamból: melyikre gondol Izaurára vagy Dzseniferre? Az eladólányka vinnyogva felröhögött, így tett több vevő is körülöttem, de biztonságinéni mindebből semmit sem észlelt... kijőve a boltból még mindig hallottam, ahogy értetlenül dohog magában emlegetve mindenféle mai világot a mai fiatalokkal és tönkretett életeket, minden világmegmozgató rossznak az alapjául a rossz névválasztást megjelölve.

Ilyenkor szerencse, hogy a délelőtti történések fényében a mai napomat a befásult unottság jellemzi.

cucka 2009.11.30. 16:34

Kezdek telítődni...

Akik nyomonkövették mostani várandósságomat, vagy még esetleg az előzőt is, azok tudhatják, hogy míg Hunor napragyerek volt (azaz tankönyvileg napra pontosan fejlődött, napra pontosan tudtuk a fogantatását, minden kötelező és fakultatív ultrahangon korának napra megfelelően volt érett, és mindezt megkoronázva: a kiírás dátuma szerint érkezett is meg közénk), addig Minka -ebből a szempontból- igencsak hozzávetőlegesengyerek. (azaz két egymást követő ultrahangon sem felelt meg a becsült korának, méretbeli és hetekbeli eltérésekkel fűszerezte egész várandósságomat).

A legutóbbi ctg alkalmával megbeszéltük a szülésznővel, hogy a sokféle dátum és lelet között a mai napon megpróbálunk rendet teremteni és -stílusosan- közösen megszülni a valódi szülésem napját. A folyóson ctg-re várakozó kismamák legnyagobb örömére röpke másfél órásra sikeredett a mai monitorozásom, Minkának esze ágában sem volt felébredni, sem csikizésre-vakargatásra, sem szépszóra, sem heves felrázogatásra, sőt még csokival sem lehetett ébrenlétre bírni. (felajánlottam, szívesen visszajövök egy hajnal 3-as mosdómenet alkalmával, olyankor mindig ébren van a kiskisasszony... vagy akár most is, éppen készül szétrúgdalni a kecója falát...). Ezalatt egész kis orvosi konzílium gyűlt a szekérderéknyi leletem felé, volt nagy hümmögés, néha odavetett kérdések. A legnagyobb problematikát az okozza, hogy mint olyan, nekem sosem volt szabályos ciklusom, így Hunor szoptatása mellett sem rendeződött, sőt. Tehát a legutolsó Mikulás csapatok szerint már babáznom kellene, így az ez alapján történő számítás kilőve. Maradna az első ultrahang. Igenám, de az első ultrahang hivatalosan a 6. héten készült, ami a mai orvoscsapat szerint mégisinkább az 5. héten esett meg, ennek ellenére Minek akkori fejkörfogata egy 7. hetes magzatnak megfelelő volt. (?!). A hivatalos 6. hét szerinti megállapításra épült a kötelező 12. heti uhu, mely szerint akkor már 13+4 naposnak lettem titulálva. Ez alapján készült a 16. heti AFP és a 18. heti genetikai ultrahang is (azaz minden kicsit előrébbhozott lett!), és minidg egy kicsit idősebbnek nézték a leányzót, mint valójában.

Nos, a hosszas fejtegetés eredménye kapcsán egyre több szülési dátum is felmerült és sok másik elvetődött. Így a mai nappal egy újabb időpont került előtérbe, mégpedig a december 12. Mindennek ellenére a héten marad a csütörtöki és a vasárnapi ctg is.

Én már csak blazírt nemtörődöttséggel veszem tudomásul ezeket és elgondolkodom, hogy a 21. században tényleg van ilyen, amikor családiház értékű műszerek állnak rendelkezésre és minden ultramodern és lassacskán már a gyerek neme is előre programozott?! nem napokról van szó, sokkal inkább hetekről és nem elefánt vagyok, akinél 2 év a várandósság és mondjuk belefér egy-két hét ide vagy oda tolódás...

No mindegy, Minka jön, ha jönnie kell. És ami biztos, hogy ilyen helyre kis szöszke nyilaslány lesz. És pont. Már nem keresek jeleket és nem fedezek fel vélt vagy valós szüléses érzeteket. Mindamellett Hunor jósúr prognózisai is sorra megdőltek. Báááááár, ma fölöttébb bújósfajtájú a legényke...

 

 

 

 

 

Továbbküldős emailként kaptam, megnyitottam, bár a szokásos légyjó és boldog, de ha nem állsz meg és gondolkodsz el egy pillanatra (valamint nem küldöd tovább seperc alatt minimum 46 -ezer- embernek), borzadalmas szerencsétlenség következik be-n kívűl, nem igazán vártam ettől sem többet.

Kellemes csalódást okozott a belinkelt videó, mely 2009. március 23-án reggel 8 órakor az Antwerpeni Központi Pályaudvaron, Belgiumban készült. Az utastájékoztató hangosbeszélőn keresztül elkezdték lejátszani Julie Andrews dalát a "Do Ré Mi"-t, a Muzsika hangja című musicalből. Ahogy a mit sem sejtő utasok meglepődve észrevették, kb. 200 táncos lepte el a váró közepét, kilépve a sorban állók közül illetve a bejáratokon át. Ezt a csodálatos táncot táncolták el, csak 2 próbával a hátuk mögött. A hatása önmagáért beszél! 

A vizuális alkatomnak köszönhetően azért én elképzeltem ugyanezt valamelyik Pesti pályaudvaron... sajnos, nem biztos, hogy a sok morózus és befordult  munkába időre közlekedő-siető ember között ugyanekkora sikere lett volna.

A napok továbbra is homokszemekként pörögnek, az irányítás már rég nem az én kezemben van. Úgy látszik, meg kell tanulnom elfogadni ezt az új érzést, ezt az új létezési formát is. Bár kívülről kissé kaotikus és kuszának tűnhet most minden. Néha belülről is ezt érzem. De legalább már nem izgatom magam miatta.

Hunor -mily meglepő módon?!- ismét változik. Először is a reggeli ébredéseit minősítette át, így most már jobb esetben is 6-kor ébred (miva???), ha teheti szívesen kihagyja a nappali alvását, de legalábbis lecsökkenti 1 órácskára, azt is akkorra időzítve, amikor már egy paraszthajszállal súrolja az elviselhetetlenül nyűgös kategóriát. Ha egész nap nem alszik, 6-7-kor komatózusan reggelig elájul. Ha alszik valamicskét, akkor este kidől, átalában 8 magasságában. Olyankor én is kidőlök. Éjjel alszik. Éjjel igyekszem én is aludni, de hol nem találom a megfelelő pozíciót, hol melegem van, hol szomjas vagyok, hol mosdójárat van, hol Minka jelentkezik le. Eszméletlen szamba-vonulatokat produkál és főként éjjel! Azzal az etióp éhező típusú alkatommal, abszolút meglepő, hogy máris  látványosan ki-kidugdossa valamijét valahova. Általában az alváz környékén szeret dorbézolni. Ebből következtetve, vagy egyfolytában forog, vagy ülhet és ezért a rúgdosását érzem, vagy fejjel lefelé lóghat, és akkor a motoszkálást érezhetem. Sosem voltam jó ebben. Azaz de: Hunor a 34. hétig ült bennem, feszítve ezáltal a jobb oldali bordáimat. Na, azt pontosan tudtam, hogy az a pukli ott a feje.

Lett volna egy csajos balatonos Huncmentes hétvége, de le kellett mondanom, ösmét a kiszámíthatatlan munkarend miatt. Huncossal meg nem volt kedvem bevállalni. Az azért nem mindig pihentető.

Aztán meg az is eszembe jutott, hogy szívesen lennék akár csak egy napra is helyettesítő Schumacher. Még úgy is, hogy jogsim sincs. No, mindegy, marad nekem a reggeli Szomszédok alatti vasalás meg a felismerés, hogy a Vágási Feri műsort vezet a Duna tévében.

cucka 2008.02.01. 18:12

Névválasztás

Sosem gondoltam volna, hogy valaha erről is írni fogok... számunkra természetes volt, hogy Magyarországon, a magyar gyermekemnek, magyar nevet fogok választani. És momentán mellőzni szeretném a jelen politikai helyzet elemezgetését, legyen annyi elég, hogy fáj, hogy a mai világban még ez a  vallomás is "ciki", de én büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, hogy magyarnak neveltek, szeretem ezt az országot, ezt a nyelvet, ami olyan sokszínű és mégis oly sok minden bujkál egy-egy szóban... az édes anyanyelvet... És igenis szeretném, hogy a fiamnak legyen identitás- és nemzettudata (istenem, mennyire elcsépelté váltak mostanság ezek a szavak!), hogy még mielőtt kitárulna számára a teljes nagy világ az összes lehetőségével, tudja értékelni azt, hogy honnan indult... hogy mindig meglegyen a  kályhája, amihez mindig visszatérhet...

Nos, HuncApuval nagyon hamar eldöntöttük, Huncom nevét, igazából még azt sem tudtuk kispasi vagy picilány lesz, nevekkel már igencsak jól álltunk! Azaz jól álltam, mert kb. hármat-hármat kiválasztottam fiú- illetve lánynevekből és HuncAput döntés elé állítottam. A fennmaradó két név benne rossz emlékeket idézett, ígyhát maradt a Hunor.
Egyre gömbölyödőbb pocakommal járva-kelve sokan feltették az ilyenkor szokásos kérdéseket: és kisfiú lesz vagy kislány? kisfiú... és mi lesz a neve? Hunor... Egy idő után, már szinte esettanulmányt írhattam volna a kérdezők arcából. A legkellemetlenebb élményem egy közértben volt, (ahol az eladóleányka, aki eddig a pontig oly kedvesen nézegette a pocakomat és előreinvitált a sorból a kasszához), a kisfiam neve kimondásakor, mintha kígyó marta volna meg, agresszíven felcsattant: és valami normális nevet nem adtok neki? Annyira meglepett ez a kitörése, hogy szinte válaszolni sem tudtam, de megtették a mögöttem-előttem állók, igazi kis politikai bomba robbant a boltban... szinte elmenekültem a helyszínről és ugyan mellettünk van a bolt, azóta sem szívesen teszem be oda a lábam...
Voltak olyanok is, akik tapintatosabban fejezték ki nemtetszésüket és finomabban kérdeztek rá: és második neve lesz? :DDD (nem, nem lett!)

A kórházban előnyöket élveztünk a  névválasztással, már első nap mindenki tudta a  kis Hunor nevét és míg a többieket "Anyuka és kisbabája"-ként hívtak, minket "Anyuka és Hunorka"-ként.

Hogy miért most vált számomra aktuálissá ez a poszt? Mert pár napja kaptam egy régi ismerőstől egy sms-t, melyben kissé bántó hangnemben gratulált a fiamhoz és a nevéhez! És fáj, ha bántják Huncot, még ha így közvetve is történik... főleg úgy, hogy igazán nem is tehet róla.

Azóta is sokat agyalok ezen, hogy az én kisfiamnak lehet, hogy nagyon hamar meg kell tanulnia kiállnia maga mellett a neve miatt... és ilyenkor elgondolkodom, hogy van-e joga egy szülőnek ekkora "súlyt" helyeznie újszülötte nyakába?! És itt már megint vissza kell kanyarodunk a  neveléshez, meg kell értetnünk gyermekünkkel, hogy a neve áldás és nem átok! Mindamellett egyetlen percig nem érzem rossz döntésnek a névválasztást, a fiam nagyon jól viseli idekint is ezt a  nevet, akárcsak pocakon belül, hol igazi bátor és erős Hunor, hol méltóságos HuncÚr, de lehet gyöngéd Huni vagy éppen csibész Hunc is!

Vajon azok a  szülők is ennyit gondolkodnak gyermekük megfelelő névválasztásán, akiktől a  Dzsenifer, Cintia, Kevin, Vanessza neveket kapják gyermekük?! ;)