cucka 2010.10.29. 22:04

Táplálkozik

Kismici étkezési ritmusával sosem volt problémánk. Lassacskán leáldozóban van a  kétlábonjáró tejtározója ideje, már csak a táplálkozás utáni szomjoltókra használ, valamint az iccakai párkortyokra.

Régóta egyedül eszik, gyakorlatilag a hozzátáplálódás első percétől kezdve hagytuk, hogy élvezze, hogy maga csippentheti fel a tányérből a darabos ételt, hogy maga választhat mit szeretne enni. Pár napja az ölemben ülve megragadta a villámat és a sokathasználtak rutinjával, a célnak megfelelően applikálta. Kicsit segítettünk felszúrni a tésztát, tetszett neki, gurgulászva kacagott a sikerén. Az aznapi vacsora ennek fényében telt: Buncilány mindenkit etetett, a legjobban ennek Huncos örült, aki az etetőszék mellé állva, szájtátva várta a falatokat.

Ma kiskanállal próbálkozott, kevesebb sikerrel, ezek már a végső pörköltszaftos krumplidarabkák voltak:

Háttérben -természetesen- Hunor hallható, aki először azt nehezményezi szenvedő hangon, hogy ő bizony nem bírja kettévágni a krumpliját (nem vág, nem vág, én nem), a folyamatos csattogás ellenben azt igazolja, hogy mégiscsak sikerült neki, aztán a sikkantás és a náni potó pedig egyértelműsíti, hogy mellékszereplőnk szeretne újra rivaldafénybe kerülni. De most nem hagytam.

Élünk. Nagyon is. Magunk mögött hagytunk egy fotómentes balatonos hosszú hétvégét, előttünk pedig áll egy barátos, sokemberes rövid hétvége.

A Balatonos hosszúról annyit érdemes megjegyezni, hogy ismét megállapíthattuk, hogy kevés olyan hely van kishazánkban, ahol olyan terüljterülj vendégfogadás van, mint Somogyországban. Kemence partiztunk, de úgy, hogy az összeverődött nagy társaságnak hála, szinte gondunk sem volt a kicsikkel. Hunor tökéletesen beiileszkedett (majdnem) legkisebbként a csapatba, Minka meg felfedezte a földtől pár centire fellelhető felfedeznivalót. Persze, ismét minden kettős, lassan tényleg elgondolkodom egy magasan kvalifikált szakember felkeresésén. Egyrészt jó volt látni, hogy Huncmester mennyire okosan viselkedett, hogy mennyire be tudott illeszkedni egy összeszokott gyerekcsapatba annak ellenére, hogy még mindig aligbeszél, másrészről, meg a szívem szakadt darabokra, hogy mekkora nagyfiú már. Erről meg persze, rögvest az óvoda jutott eszembe, hogy hóvégén kiírás (jajjistenem, már csak pár nap...), 17 új gyerek szokik be idén, heti 3-4 gyerekre lebontva, így nem tudom mikor is kezdünk, de a szeptember már az ajtónkon kopogtat, és ugyan az eszem tudja, hogy nem lesz semmi baj, a szívem mégiscsak mindenféle helyzethez nem illőket duruzsol nekem.

Aztán Minka. Aki sejtéseim igazolásaként többszörösen bebizonyította, hogy jobban érdekli már a kemencében sült csirkecomb burgonyával és a kenyérlángos, mint amit a testem képes nyújtani neki. És természetesen ez ismét ambivalens érzeteket keltett bennem, hiszen még aligszületett, és Hunor ennyi idősen még csak kóstolgatta az ételeket, és kétszer ennyi idősen is cickón aludt el. És ez az, amit jelen állás szerint Miciről nem nagyon tudok elképzelni, hiszen napközben max kétszer, éjjel 2-3-szor igényli már csak a negédes sűrítményt.
Amúgy meg kitalálta, hogy ő már nagylány, így napközben már egyetsem akar aludni, cserébe viszont este 7-kor kidől reggelig, ami bizonyos szempontból jó, más szempontból meg nagyon nem, mert mindenen állni akar, sokszor összecsuklik olyan fáradt, de megy, tarol, és fejetbever. A homloka (jajjszegénykém) a szivárvány színeiben pompázó tiplikkel van teli, beszerzése idejének függvényében.

Hát csoda ezek után, hogy skizofrén énemet sűrűn kellett jóféle kupicákkal fröccsel öntözgetnem?!

cucka 2010.06.29. 10:59

Elmélkedős

Amire emlékszem, az a három hatalmas, duplasorosan megpakolt könyvszekrény. És egy doromboló búgó hang, mely aziránt érdeklődik, mit olvasson, mert unatkozik. Aztán jönnek az erre az alkalomra begyakorlott rituálék, ajánlások, mókával elütött visszahozhatatlan percek. Bájos és melegséges játékaink voltak ezek Anyuval...

Sosem voltak számomra tabu könyvek. Amihez kedvet kaptam azt olvashattam. És évekkel később újraolvashattam és olykor teljesen új aspektusból gondolhattam át. Míg tiniként a kiváncsiság és a mohóság vezérelt, érettebb fejjel sokkal inkább a minőséget kerestem és új dolgokat fedeztem fel a sorok közt megbújva. (ez így nem fedi teljes mértékben a valóságot, hiszen két pöttöm nyúllal sokszor még a sztori magazinban fellelhető cikkek is irodalmi alkotásnak minősülnek, mindenestre igyekeztem nem belesüppedni agyilag is ebbe a kellemes dagonyába)

A napokban került újraolvasására a kezembe Nabokov Lolitája. Lassacskán haladtam vele, kiélveztem minden újraértelmezett gondolatát. És nagyon nem jókor jött. Hamvas lányos anyukaként semmiképp. (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a társadalmi beilleszkedésnek nem biztos, hogy a legelőnyösebb formája a játszótéren való Lolita olvasás...)
Azóta kicsit másképp nézem a kislányok-nagylányok öltözékét. Pontosabban annak hiányát... És mindenhol potenciális áldozatokat vélek felfedezni. Valamint magamon a paranoidia számos jellemzőjét. Már a cseresznye- és ribizli-kínálgató idősebb házaspár ellen is konspiráció elméleteket gyártok.

Talán annyi elég is lenne a gyógyulásomhoz, ha Buncileányka nem most mozgásfejlődne (négykézlábaz -lesz róla vidió- és a mászással próbálkozik) és végre az éjszakáit pihentető alvásra használná és nem 1-másfél órás (alvó)szakaszokat tarkítana maratoni cickózásokkal...
Tudtam, hogy ő is csak emberből van, még akkor is, ha a külcsínyek alapján  a földre szállt angyalok csapatát is erősíti.

cucka 2010.03.08. 23:10

Történelmi pillanat(ok)

Hunor a kiköltözésünkkel egyidőben varázsütésre rendbe szedte estéit. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindezt önmagától tette. Legkésőbb 7-kor vacsorázik, fürdik, aztán 8-kor már pizsiben, pár percet tévézik, majd jelzi, hogy indulandusz a hálóba. Lassacskán még a mesére is megérik.

Pár napja gondoltam először arra, mi lenne, ha rápróbálnánk a külön szobás alvásra, semminemű kötelezettség és erőszak bevetése nélkül. Aztán teltek a napok (hetek?), és nem volt erőm, kedvem a teszteléshez. Ma délután megpendítettem a legénynek, hogy este különszobába alszik... különösebb reakciót nem váltott ki belőle a szónoklatom, én mégis megvetettem az ezeréve nem használt ágyat, amíg Hunorvirágszál a kádban áztatta habtestét.
Fürdés után következett a szokásos bepillantás a kereskedelmi tévék által sztárrá avanzsált egyének magánéletébe, majd kisfiam mutatta, elérkezett a lefekvés ideje. Eléggé egyértelműen teszi: villany leó, tévé kikapcs. ...és egyetlen rápróbálás nélkül, a gyerekszobába vette az irányt, felmászott az ágyára, lefeküdt és megpaskolva  a mellette lévő helyet, közölte, hogy csücs. Melléfeküdtem, ő szorosan hozzámbújt, adott egy puszit és nem egészen 5 perc alatt már álomföldön vadmotorozott. Fölöttébb giccses szitu.

Tejtől és mindenféle érzésektől dagadó mellel jöttem ki a szobájából, és lelkesen hívtam a kicsik apját, hogy jelentem, nyóc óra és mindenki a helyén durmol. Apjuk, meg fancsali hangon csak ennyit mondott, nekem úgy fog hiányozni Mancika...
Amúgy meg nekem is, hiszen közel 2 éven át aludt velünk-mellettünk-köztünk.

Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy innenstől soha többet nem jöhet a miágyunkba, sőt. Inkább csak azt érzem, hogy megintcsak nem csaptak be az ösztöneink, amikor azt éreztük, ha eljön az ideje, lesz külön szobája, külön ágya.
Felnőttél, picibabám...

A másik történelmi pillanat, az tegnap volt. Kimenő napunk volt a ház urával, adtunk a kulturának, ránk fért. Hosszú hónapok óta nem jártunk már kettesben sehol. Hunor indulásunk pillanatában úgy döntött, mégiscsak inkább velünk tartana, nehezen volt lebeszélhető róla, még a gumicsimmáját is magára kapta, úgy igyekezett. Persze, volt sírás-rívás, hiába no: ritkán mozdulunk ki nélküle, bár állítólag percekkel később teljesen megvígasztalódva dögönyöztette magát agyon a kutya által.
A nagyobbik bibi Minkaleányka volt. Ugyanis én úgy gondoltam, jól feltankolom, meg hagyok is itthon egy nagyadagnyit, becummedlizheti kedvére. A leányka mégis inkább az éhségsztrájkot választotta, nem volt hajlandó elfogadni a műcickót, helyette hosszasan skálázott. Őszintén: meg sem fordult a fejemben, hogy ebből baj lehet, bár Minka sosem cumizott, és így utólag belegondolva, cumisüvegből sem fogyasztott.
Mondjuk, van aranytartaléka rossz napokra, mégis éjjel kettőkor soron kívűl rámcsatlakozott.

Ma megejtettük a hathetes csípőszűrést is. Negatív a leányka csípeje, dottore bácsinak egy maroknyi macicsapattal jattolt a vizsgálatért. Hálás beteg.

Nos, mivel, mi mindig csúszunk mindennel, így pár napja tűnt fel az is, hogy a Minkesszel kábéra egyidős babablogokban egyre többször jelennek meg az oltásos bejegyzések. Előbányásztam a kisleány oltási könyvét és bezony, már megent késtünk a kéthónapos kötelezővel.

Felhívtam, az új-választott gyerekorvosunkat, akit -hála a 22. századi virtuális világnak- az interneten lőttem. A számomra legkedvesebb jelzővel egy anyuka illette, aki azt írta róla, hogy még a gyerekek is szeretik. Ma délelőttre kaptunk időpontot, és máris szimpatikus intróval indított a doftorbácsi, mert azt kérte, ne a rendelési idejében menjünk, hanem  inkább a két rendelés között, hiszen kiskirálylány egészséges.
Ismét teljes stábbal érkeztünk, Hunor a rendelőbe szorosan tapadt a jóidösapjához, majd amikor már valóban elhitte, hogy most nem ő kap szurit, egyre bátrabban ismerkedett.

A szimpátia kölcsönös volt, Minka frissenébredve a doktorbácsi kedveskedő szavaira, mosolyogva gőgicsélt, majd mérlegre került a valóság: Minka 6 és fél kilós lett észrevétlen, itt hosszt nem mérnek, meg én sem macerálom, 68-as rucikat hord. Gyanítom, nem feltétlenül a hossza miatt. 
A doktorbácsi agyondícsérte, hogy milyen erősen húzza fel magát és hogy gyönyörűen kitámaszt, stabilan tartja a fejét, és már érti, hogy mért nem látta a kórház óta orvos ezt a gyereket. Szerencsére mára ismét belobbant Minka fél arca (tegnap rántottsajtot ebédeltünk Hunccal...) így megmutathattuk az össz-panaszunkat a leányzóra. Kaptunk rá egy újabb kikavarós koleszterines patikai kencét és egy borítékolt jótanácsot: ne hagyjuk abba a kenegetést akkor sem, ha szebbnek tűnik. Szárazbőrű. Napi 2-3 alkalommal kenjem be. Én továbbra is látok párhuzamot az általam elfogyasztott tejtermékek és a megjelenő vörösfoltok között, mindenestre az eddigi krémezés is hatásos volt.

Az oltásnál egyetlen pillanatra felsírt, de amint fölvettem már abba is hagyta és tovább mosolygott. Kicsi, hős Minkaleányka.
Megkaptuk a beutalót csípőszűrésre is. Khm-khm, igen, pontosan a hat hetes csípőszűrésre. Talán jövő héten oda is eljutunk.

Az elégedett Pufilány:

És a mai naphoz tartozik, még egy ropogtatós ölelés, és egy régenvárt találkozás, aminek még lesz folytatása nyugodtabb körülmények között is. Ebben biztos vagyok.

cucka 2010.01.21. 14:49

Kis szünetnyi bejegyzés

Pár fotóval illusztrálom mindennapjainkat, van doboz- és zsáktenger, Huncos már profin szelektálja a feladatainkat, ha dobozt lát Táti felkiálltással jelzi, ha zsákot Nyányiként. Minka két napja füligmosollyal örvendeztet meg, combhurkásodás miatt ismét pelenkaméretet ugrottunk, ruhák közül már csak a 62-esekkel áll szóba. (5 és fél kiló lett valamikor észrevétlenül...). Napközben egyre többet van ébren, büszkén heözgetve (máris dumál, anyjalánya), keze lába állandóan jár (fut), és bizalmatlan pillantásokkal illeti a saját kezét, amikor az látótávolságán belül leledzik.

Gyönyörűséges gyermekeink olykor bojkottálják a dobozolást, mint pl itt is, amikor Minilány nem volt hajlandó másképp aludni, csak így és ott:

Minkát fotózni sokszor nehézségekbe ütközik, annak ellenére, hogy újabban Hunor nem kultiválja a fotózkodást, ha Huggancsot készülök megörökíteni, azonnal megjelenik, odabújik, vigyorog, simogat. Hugi meg még jobban figyeli Nagytesót és visszavigyorog. Igazi fláverpáver jellemzi kettejük kapcsolatát úgy általában... fáradtság esetére persze ez egyáltalán nem érvényes, olyankor nagyon éberen kell figyelni Huncos kezét, mert csal, mert előszeretettel csíp, húz, von, üt... és teszi mindezt megüdvözült, angyali mosollyal az arcán.

Hunornál tomboló dackorszak van, mindenre az első -és még mindig majdnem az egyetlen- szava a nem. Néha nehéz vele, bár megállapításom szerint az ő dacosságának mértéke egyenes arányban áll a mi feszültségeinkkel. Igazi kis indikátorként működik. Nagyon sokat kell még tanulnunk a türelem tantárgyából, úgy érzem...

Minkából közben ürülnek az Anyu hormonok, telibe kiütődött a fején a bőre, még a haja alatt is. Talán azért is tette mindezt ennyi draszticizmussal, mert jóidöse szülés óta nem nagyon favorizálja a húsos dolgokat, viszont irdatlan mennyiségű tejterméket fogyaszt. Az elmúlt két napban csökkentettem, plusz a rügyeket a jóöreg mindenrejó anyatejjel is kenegettem, mára egész szépen leszáradtak.

Így mosolyognak a zöldek:

és így vigyorog a kiskrumpli:

A költözés körüli gondolataimról is szeretnék majdeccercsak...