Vannak kardinális pontok, amik egyrészt a szolgáltató, másrészt a mindennapjaink történései miatt kimaradtak a múlt hétről, ám mégis úgy érzem, fontosak, hogy meg kell őriznem őket.

Az egész ekkor -azaz pontosan Beáék érkezése előtt egy fél órával-, kezdődött, amikor is Mici, a sztronglédi szokásától eltérően a kerti bográcsozás végét totálisan bojkottálta, teli torokból üvöltve át magát az anyjától az apjáig és vissza. Tőle annyira szokatlan ez a viselkedési forma, hogy csakis valami kóbor fogkibúvásra tudtam gondolni, szerencsére a 16. gyöngyszeme, a bal alsó vámpírfoga, tökéletes alibinek bizonyult. Volt is hozzá kis hőemelkedés, még a laza állagú mackócsapat is passzolt, így amíg Beáék nálunk voltak betoltam a pirospozsgás orcájába egy kis nurofent, máris jobb lett a kedve. Egészen a Beáék elindulása utánig tartott ez az áldott állapot, és ekkor még hátra volt egy állatetetéssel kombinált kecskefejés, Minilány szoprán zenei aláfestése mellett. 
Igyekeztem rövidre zárni az estét, de a java éjszaka jött, cicaleányka óránként sírt fel keservesen, én meg óránként toltam a szájába kis adagokban a fájdalomcsillapítót. Reggelre megvidámodott, és a délelőtt folyamán kiszúrtam az apró gyöngy-sarkot is, így egészen föllélegeztem volna, ha nem maradt volna egy alap-hőemelkedése, amit még mindig a nehezített fogzásnak tudtam be. (mert erre tényleg mindent rá lehet fogni).

Csibefasírtnak van egy áldott jó szokása, ha már nem bírja szájon át eltüntetni a számára felkínált ételt, megpróbálkozik a bőrön át még felszívódhat elvvel. Így esténként érdekesebbnél érdekesebb helyekről kerülhetnek elő ételmaradékok, kedvenc zugai a nyakszirt és a fülkagyló. A hétfő esti fürdetéskor is találhatóak voltak ezen irányban maradékok, amiket általában nehéz szívvel enged el magától. Hiába no, ragaszkodó a szentem. (különösebb jelentőséget most sem tulajdonítottam neki.) Másnap azonban feltűnt, hogy annak ellenére, hogy nem fogyasztott levesszerű élelmet, a füliben mégiscsak valami olyasféle odaszáradmány leledzett. És érzékenyen is reagált annak eltávolítására. Páratlanul gyors logikámmal szinte azonnal kikövetkeztettem, hogy a még mindig nálunk vendégeskedő hőemelkedés, a fájdalomérzet, a fülfolyás összefüggésben állhatnak egymással, így felhívtam háziorvos barátunkat, aki látatlanba ellátott egy paksaméta gyógyszerrel, köztük egy széles spektrumú antibiotikummal, erősebb fájdalomcsillapító- és antibiotikumos fülcseppel. Még aznap este elkezdtük az öt napon át tartó kúrát, másnap reggel tiszteletünket tettük a rendelésen, ahol beigazolódott, hogy a bal füle szerencsésen kifakadt, de gyulladt, a jobb füle meg csak szimplán gyulladt.

Micileányka példamutatóan beszlopálta reggel-este a gyomorforgató ízű gyógyszerét, (véletlenül nekem is sikerült belenyalnom, még hosszú perceken át a torkomban ragadt a semmihezsemhasonlítható íze), annyi kikötése volt, hogy Appa adja neki. Nagy a láv, ez a házi libamáj totálisan elcsavarta őszülő bajszú apja szívét, aki úgy-de-úgy néz rá, mint még talán senkire sohasem.

Hétfőn voltunk kontrollon, a füle rendben, kicsit ráhúzódott a szmötyi a tüdejére, így most ismét kánonban köhögünk, meg szakajtjuk fel a felszakajtanivalót. Megkockáztatom 33 évem alatt összesen nem voltam ennyit beteg, mint most, Zsigura várva. És ennyi vitamint és táplálékkiegészítőt sem szedtem, mint most. És persze, ilyenkor lóhalálában érkezik is a jóöreg lelkiismeretfurdalásos-játszma, melynek lényege, hogy vajh eléggé felkészült volt-e a szervezetem egy újabb babára, hogy a testi tünetek most éppen milyen lelki nyavalyával magyarázhatóak és hogy Zsigóca, aki ezidáig a legtündéribb pocaklétet produkálja idösanyjának, mennyire sínyli meg ezt az egész hányattatott várandósságot?! (és próbálom azzal nyugtatni magam, hogy a természet okos és gondoskodó és jól van kitalálva, és annak ellenére, hogy kívülről roncsként funkcionálok, odabent minden földi jót megkap az a pöttöm legényke)

A lényeg: van egy hős-füles lányom, és újra szem előtt kell tartanom azt, hogy Csodacsibe nem egy érzékeny lelkületű primadonna, ha ő sír, annak mindig nyomós oka van.

cucka 2010.07.23. 18:07

Titkos féreg foga rágja

Vasárnap reggel egy viszonylag rossz hírre ébredtünk, olybá tűnt, egy időre szögre akaszthatom mesterségem, aprócska homokszem került a gépezetbe. Az első mostmilesz riadalma után, égi jelnek értelmeztem a kellemetlen intermezzot, és úgy döntöttem, sok-sok év után először én is megérdemlek pár hét (kényszer)pihenőt. Izibe szétszerveztem ehetünket, kistucat restancia-látogatást szúrtam be, naponta akár többet is. Persze azt az aprócska tényt kifelejtettem a számításaimból, hogy felsőbb hatalom kipucolta a gépezetből a homokszemet, és egyetlen szabad napom lett a többhetesnek tervezettből. A programok viszont maradtak, mert fanatikus vagyok, mert maximalista vagyok, mert önző vagyok, mert megérintett a szabadság szele.
Külön meg kell említenem rugalmasnak egyáltalán nem nevezhető hitös uramat, aki mindenben támogatott és mellettem állt és hajlandó volt minket A pontból B pontba fuvarozni, kis túlzással kényünk-kedvünk szerint.

Huncossal természetesen minden nap egyeztettem a programokat, kvázi megbeszéltük kihez és miért megyünk, kit látogatunk meg. Lelkes volt és mosolygós, egészen tegnap délig, valahogy egész nap olyan klasszikus szopott gombócos volt, kanapénfekvő, teraszra sem kijövő. Betudtam a csapnivaló, kevés alvással tarkított éjszakának. Aztán hozzámbújt és szinte sütött a gyermek. Jellemző, hogy alig találtam hőmérőt, aztán rögvest kettőt is, de nem bíztam meg a digitálisba, így hagyományos higanyossal is megmértem, alul-felül. Legalább összemértem az itthoniakat, stabilan 38,7- 38,9-et mutattak. Nurofen, percek alatt le is ment a láz. Kicsit tanakodtunk, de mivel még egy kóbor köhögést sem tudtunk a láz mellé csatolni, kúppal és lázcsillapítóval felfegyverkezve nekivágtunk az útnak. Amint megérkeztünk ismét lázrózsásra csattant kisfiam arca és üveges csillogásúvá a szemei, nem mértük, égett, csillapítottuk, prizniceltük, lement, extrán pocsék éjszaka, gyakorlatilag szemhunyásnyikat aludtam, amikor éppen nem rajtam vagy rámtapadva aludt Huncos, akkor Bunci szomjazott meg és cuppant rám. Hajnalban a kicsiknek felállított gyerekágyban kucorodtam össze pár perc magányra. 5.20-kor pedig csodálatos gyermekeim már indították is a napot.

Több kóbor gondolatunk is akadt: az egyik egyértelműen a nem fehér embernek való meleg, a másik a sok izgalom. Hamvas lánykoromban volt egy rövidke ciklusa életemnek, amikor a szüleim minden programukat csak indulás előtt pár perccel közöltek velem, mert zsinórban képes voltam bojkottálni a hirtelen jött, majd ugyanilyen hirtelen elmenő 40 fokos lázaimmal az összeset.

Így most némán nyelem el magamban azt az infót, hogy holnapra egy nagyon régen várt látogatást szerveztem be, és bízom benne, a mostani nyüzüge állapot tényleg csak a melegnek szól. (Bunci teljesen jól van)

Elmaradásaim akadnak bőven, így a kényszerpihenő alatt rekonstruálom az elmúlt időszak említésreméltó eseményeit.

Minka pelenka dermatitisze: Kezdődött egy enyhe pírral, betudtam a fogzásnak. Folytatódott egy erősebb pattinkással, azidőtájt szintén fogzottunk, akkor éppen fej-fej mellett. (sajnos, mindketten eredménytelenül). Ekkor már elkezdtem komolyabban foglalkozni a dologgal, bevetettem házi vindexünket, a mindenrejó sudocrem-et. Látszólagosan jobb lett, lokalizálódott a pír. Aztán valahogy kifutott a kezemből a gyeplő, hiába levegőztettem, pelenkátlankodtattam, amikor csak lehetett, végigkentük dottore telefonos segítségével mindenféle létező csodaszerrel (neogranormon, ezüst kolloid, fúvókás aloe vera, kék kenőcs, nivea pelenakiütéses krém, még a házipatikás diznyóhájas balzsamot is bevetettük, látszólagosan mindig kicsit jobb lett, hogy aztán még rosszabb legyen).

A viharos végkifejlet szinte egyik pelenkázástól a másikig történt, egészen pontosan egy délutáni alvás alatt. Szétterjedt, levált a bőre, eleven és bűzlő undormánnyá vált. Ekkor már sejtettem, hogy nagy a baj, pár éves szakmai gyakorlattal mögöttem nem volt nehéz kitalálnom, hogy a nedves-fülledt pelus igazi melegágya a gombák elszaporodásának. Dokink éppen nem összeegyeztethetőkor rendelt és ekkor eszembe jutott Katáék nem olyan régi hasonló szélmalomharca. Ők bőrgyógyászaton végezték, dettó ugyanezzel a kórképpel. Szerencsére megőrizte a titkos receptet, és még el sem készült a patikában a kevert krém, már sikerült is elcsípnünk a dokibát, aki látatlanba is ezt a kencét ajánlotta, kiegészítve egy kis Castellani oldattal. (nekem erről mindig valami romantikus olasz étterem képe villan be, pedig a maga profán valójában ez a gyorsító gombaölő). A terápia része a pelenkátlankodás (szellőztetés), ami azért tud vicces szituációkat okozni, Minka is képes többrendbeli macik után, szabadlevegőre is ereszteni boldog macicsapatokat, amelyekbe tokától bokáig belefetreng, éppen azalatt a kettő perc alatt, amíg én hanyag-anya ellátogatok oda, ahová most éppen magányosan járok, a fiam már unja, a lányom meg még nem tud utánam jönni.
Villantjuk is nap felé, szigorúan orvosi utasításra  a napról-napra egyre szebb területetet, ebből is adódnak mókás helyzetek. Legyen annyi elég, hogy újabban újraélhetem a régi szenvedélyem, naponta többször is átöltözhetek.
Föllélegzünk.

Hanna széklete: Aztán volt az óvodalátogatás utáni fosós-hányós, családunkat kiütő kis finomságunk, aminek egyetlen hozadéka maradt: Huncos közel egy hónapon át csatornát megszégyenítő, penetránsan bűzlő macikat rakott, naponta többször. Kihasználva kapcsolataimat (értsd bepuncsolva a volt főnökömnél), beutaltam egy széklet parazita és tenyésztéses vizsgálatra a cuccost. Átvételkor mindenki hümmögött, hogy húha ez ám a fogás, tuti pozitív, meg, hogy mennyire nem normális állagú-színű-szagú (kispiros tégely híján fecskendőbe gyűjtöttem), itthon tippelősösdiztünk, szerintem Campylo pozitív lesz, apjuk szerint csak egy laza  Salmonella hordozóval élünk egy fedél alatt. Persze, mindkettő be- és lejelentés köteles, tehát már előre szerveztük miként fogjuk agyonszűrni családunkat.
Eltelt egy nap és hív a volt főnököm: a parazitológiai vizsgálat ugyan negatív lett, de a következő napra hótziher, hogy kinő valami belőle.
Másnap érkezik egy szűkszavú sms: minden negatív. Ekkor felhívtam, hogy mégis hogy is van ez, mert oké, örülök én, hogy negatív,  de mégsem érzem ott belül, teljes meggyőződéssel azt, hogy valóban nem hordoz semmit ez a kölök. Azért, mert biztos vírus. Talán rota- érkezik a válasz. (szerintem meg biztos nem, mert még a tünetek sem olyanok voltak, és a negatív eredménnyel egyidőben teljesen meg is szüntek). Nem vitatkoztam.

Eztán megérkezett az írásos eredmény is, mely szerint: P. Hanna, másfél éves (???), normál bélflórával rendelkezik és nem tulajdonosa semmilyen parazitának.  Föllélegzünk?!

cucka 2010.02.01. 15:30

Színeink

Szombaton, amíg a normális emberek felszusszannak, vagy kikapcsolódnak egy kellemes helyen, mi fúrtunk-faragtunk, de nem ám egyszerűen, hanem hajnalhasadástól éjfélig. Látványos a haladás a házban és ha így folytatjuk az ősz hajszálaink megjelenése és agytekervényeink kisimulása is látványos lesz.

Persze, ismét teljes stábbal dolgoztunk, a szokásos felállásban: Minka javarészt nézgelődött-szendergett, Hunor teljes terjedelmével élt, pakolt, magyarázott, Zuram aktívan segédkezett a nálunk vendégeskedő házitündérünknek, én meg sápítozva takarítgattam utánuk. Közben megspékeltük az egészet a lehulló 40 centis hav eltakarításával. (az értelmes vita azóta is tart, hogy építhető állagú volt-e a lehullott hó, vagy sem?!) 

3 kávé és túlsok munkásóra elteltével, Huncosom (este 10 óra magasságában) rajzolgatni kezdett a színes és lemosható (!!!) filceivel. Kérésre bármit lerajzolt, Kokó cicát, Nati cicát, Nyányit, Tátyit és brübrüát is. Leginkább az impresszionizmus jeleit véltük felfedezni műveiben.

Aztán egyszercsak megkérdeztem Elsőszülöttemet, hogy milyen színű vagyok? Vigyorogva hozta a lila színű filcet. Kedvet kaptunk, továbbkérdeztük: Tátyi narancsárgát, Minka  (akit következetesen Tááá-nak szólít; de a tányér is, táá a fény, lámpa is, a hangsúly más kicsit), sárgát, saját magának pedig piros színűt választott. Kutakodom az értelmén, de hiszem, hogy ő ilyennek lát minket. Vagy valamit körülöttünk.

Ma délelőtt hosszas egyeztetés és beszélgetés után átmms-eztem a Minka kiütéseit a gyerekorvosnak, (vivát 21. század), szerinte is tejkiütéses a Ded, ha nagyon aggaszt és nem javul, hét vége felé rápillant.

Remélem, nemsokára tényleg levedlük (vagy levedeljük vagy az már más? hogy kell ezt ragozni, vajh?!) nervózus mivoltunkat, és föllélegzünk, mert az összes létező gyereknevelési elvünkön gázolunk újabban át, jópár sáros, 42-es katonabakanccsal...

cucka 2010.01.28. 13:27

Az új családtag

Alig pár hete vettünk végső búcsút Dörzs-ördögünktől. Valahol mindketten tudtuk, hogy sokáig nem fogjuk bírni háziállat nélkül, de abban is mindketten biztosak voltunk, nem fogunk görcsösen kutakodni újabb rágcsáló után, az élet majd úgyis az utunkba varázsol egyet, ha itt lesz az ideje.

Eljött az idő, -bár elsőre ódzkodtam a miniviziló ellen-, végül hallgattunk a jelekre és az erős párhuzam meggyőzött arról, picilónak nálunk a helye. Új házikedvencünk idösanyja, éppen két héttel korábbra volt kiírva szülni (akárcsak én), és éppen azon a hajnalon szülte meg 3 kicsinyét, amikor én is életet adtam Minkának...

Ím az új házikedvenc, Zebra:

Minkus tejkiütései is megérnének egy külön posztot. Bármilyen elfogult anyai szemmel is igyekszem nézni, rém randák lettek, összefüggő területen borítják be az arcát-nyakát-mellkasát-hátát, pörsenésszerűen. Anyatejjel, kamillás kencével, patikai fürdetőkrémmel és körömvirágossal is kenegetem, 100 százalékos pamut rucikra váltottunk, valamint szigorúan babamosó- és öblítőszerre, hol jobb, hol rosszabb, összefüggéstelenül. Érzékeltetném, hogy nem túlzok: a tegnapi falusétánk során, Minka édesdeden aludt a kocsiban, boltosnéni kificcent megcsodálni, majd visszajött és csak annyit mondott diplomatikusan alszik. Semmi, deszépgyerek, depufiarcú, semmi. Remélem nem kell sokáig elviselnem a részvétteljes pillantásokat.

Itt meg reggel óta hull a hó, jógazdasszony módjára (mer így láttam a szomszédoktól), párszor már lesöpörtem. (csak érteném, mér nem ér rá akkor az egészet egyszerre letolni, amikor már abbahagyja Holle anyó a dunyharázást?!)

cucka 2010.01.16. 14:31

Demo nap

Emlékszem, két éve, karácsonykor, Huncom apja vadászni ment egy konnektororrúra, mi meg kettecskén maradtunk Hunormacival, aki azidőtájt kb 3 hetes kiscsomag volt. Iszonyat be voltam szarva izgultam, mi lesz velünk, mi lesz ha éjjel befullad, (persze ennek semmi előjele nem volt, Hunc makkegészséges volt akkoriban), mi lesz ha felszökik a láza, ha ügyeletre kell szaladnunk, ha... akármi-bármi... én pedig tehetetlen vagyok, jogositvány és autó nélkül, mire kiér a mentő vagy ideér bárki... Szóval, akkor úgy engedtem el gyermekem apját, hogy minimum 3, kocsival rendelkező emberkét kellett ügyeletbe állítania, a fentebb felsorolt -k eshetőségére.

Tegnap koradélután indult útnak a ház ura, előtte megfuttatta Elsőszülöttjét a környéken, majd az előre megbeszéltek szerint összepakoltak és Apa elment vadászni. Csöppet sem féltem az éjszakától, (pedig jogositvány és autó ügyében hajszálra úgy állok, mint kettő évvel ezelőtt), sokkal inkább kíváncsiságot éreztem, hogyan birkózom meg a feladattal, nem volt előre legyártott koncepció, sem a fürdetés, sem az altatás kapcsán. Próbanapként könyveltem el, hiszen a kiköltözéssel szinte mindennaposak lesznek az esti procedúráink magányos kivitelezései. Amit előre tudtam: este pizzanapot tartunk, a triumvirátusi túlélésünket házhozrendelt finomsággal fogom jutalmazni.
Amikor elérkezettnek láttam az időt, Huncost bemártottam a habokba, közben Minkust előetettem, hogy éhen ne találjon halni azalatt a pár perc alatt, amíg fürdik. Ezek után helycserés támadással Minka került kádba (tegnap volt az első nagykádazása, vigyorogva pancsikált a vízben), pár percet fürdettem, feszegettem a hurkáit (mert koradélután már frankón csatornaszaga volt a dednek a hajlataiban). Ennek a momentumnak aktív tanúja volt a kisszéken álló Huncmaci is, aki igyekezett még vidámabbá és emlékezetesebbé tenni Minkus első nagykádasát: különböző játékok és a fürdőszobában számára elérhető tárgyak bedobálásával (körömkefe, tusfürdők...).

A nap végül a szokásos minden fény lekapcsolásával zárult. Minka egy hajnali ébredéssel, Hunor ébredésmentesen abszolválta az éjszakát.

Negatív mérleg: szó szerint egy fürdőszobai mérleg esett áldozatául Hunor pakolászós jókedvének (lábatört), egy életmentő ezres (széttépte-rágta), Minka zenélő körforgója (letörte). Persze, ezek csak tárgyak. Így legalább kevesebb dolgot kell összecsomagolni a  költözéshez. Hunc így segít.

És ezennel gyógyulttá nyílvánítom mindkét kölköt. (a minimális taknyolódást betudom általános alapállapotnak)

Bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottam, annak ellenére, hogy Mezitlábas Béla szoros összebújásban héderezik Hugganccsal, néha rátüsszent, ráköhög, olykor megnyalogatja, valamért én mégis bíztam az anyatej mindentőlmegóvó hatalmában...
Huginyuszi már születése óta furcsán morog-szörcsög, a kórházban jeleztem is a gyerekorvosnak, aki megnyugtatott, ez normális egy újszülött baba esetében. Hazajövetelünk után is tapasztalható volt ez a szörcsögés, de azzal nyugtattam magam, hogy mohó hercegnőnk az orrába is juttatt bőséggel az anyatejből, így az ott keletkező tejfehér tuszmákot, igyekeztem egy fülpálcikával kiügyeskedni az orrlikaiból, persze, csak akkor, ha már kifelé figyelt egy ficak belőle. (amúgy kaptunk hazaeresztéskor fizsót, ezzel köll becseppenteni, és ettől kitüsszögi a nemodavalót a babóca)

Aztán tegnap este már egyre egyértelműbbé vált, Hugi nem a felszivantyúzott tejtől szörcsög, sőt az éjszaka közeledtével (mikormáskor?), egyre félelmetesebben sípolt, olykor úgy tűnt, fuldoklik. Tapasztalat hiányában ismét a józan paraszti eszemre hallgatva, megállapítottam, hogy láza nincs, így befújtam a nózijába egy kis tengervízes sóoldattal és megpróbáltam leszívni a benne rejlőket. Kicsikirálylányom oly mértékben rutintalan volt még, hogy védekezni sem védekezett, csak összeszűkült szemekkel konstatálta a történéseket. (hajnalra már takaróba bugyolálva működött a leszívás, hamar tanul a gyermek... ) Háááát, nem részletezem, de ami abban az orrlikban leledzett, egyáltalán nem királylányos küllemű volt! (éppenolyan, mint Bátyójé, amin persze ösmét lehetett viccelődni, hiszen testvérek, naná, hogy pontolyan...) Aztán főztünk éjjeli kamillateát, kicsit párásítottunk, Hunormanó élvezettel sátorozott hajnal 1-kor a takaró alatt vigyorogva inhalálva... én ekkor már nem tudtam vigyorogni...

Az éjszaka ennek fényében telt, felváltva ápolgattam a kölkök különböző testnyílásait,  távolítottam el különböző váladékaikat, alul-felül... azt már meg sem említem, hogy lustaságból ma éjjel nem a pelenkázón tettem tisztába Minkust, hanem a miágyunkba és háperszehogy a pelenkacsere közben érzett heves késztetést kiereszteni a szabadvilágba egy újabb vidám macicsapatot!  Aztán a hajnal félhatos Minkaorrszíváskor Huncmaci is felébredt, aki szerint akár indulhatott is volna a nap... ilyenkor határozottan örülök, hogy még egy altatópisztolyunk sincs itthon... nem hinném, hogy sokat gondolkodtam volna a használatán... fél 8-ra sikerült elaltatnom mindkettőt... és akkor már valóban indult a nap...

Internetes fórumokról jusztse vagyok hajlandó okosságokat és rémségeket olvasni, így felhívtam Tanult Barátnémat, valamint sikerült a védőnéninkkel is beszélnem. Annyi kiegészítést fűztek hozzá a fentebbiekhez, hogy orrszívás után érdemes egy-egy csöpp anyatejet ereszteni a lukakba, mert az anyatej antibakteriális és szárító hatású. (Kipróbáltam: tényleg jobban kap levegőt Minkus). Ha pedig belázasodna, azonnal hívni kell a gyerekorvost, vagy ha mindez éjjel történik, ügyeletre kell beklaffogni, ekkora pöttömöknél még nem működik a házi praktikás lázcsillapítás. (Bízom benne, erre nem fog sor kerülni.)

Hajdejó is az, ha az ember lányának, a télvíz ideji felsőlégúti megbetegedésekkor,  többgyereke van!

Karácsony első napja, hatalmas alvásokkal és még hatalmasabb, közösen elköltött evésekkel telt. Voltak nagy pattogatott kukoricázásos családi mozifilm nézegetések a nagyobbikkal, miközben minilány a hálónkban durmolt. A két legifjabb tökéletesen belesimult az életünkbe és potenciális partnernek bizonyultak az édes semmittevésben.

Tegnap a jóidőre való tekintettel gondoltunk egy merészet és megejtettük az első sétánkat Hugival. Igaz ő mindebből mit sem érzékelt, indulás előtt jól feltankoltam, meglátogattuk Dédnagypapát, ott Hunor kicsit szétszedte a lakást, majd érezvén magunkban még az erőt, nekivágtunk egy nagyobb túrának: kilátogattunk a hásziendánkhoz, hiszen én csak a színek kiválasztását intéztem két fájás között, de a végeredményt csak telefonos fotókon láttam. Minkamanka továbbra is durmolt, sőt egész ottlétünk alatt ezt tette, csak induláskor ébredezett, ekkor ismét feltankoltam és hazáig szusszantott békésen.
Huncost meg zavarta a napfény, így kölcsönkapta zapja napszemüvegét, melyet nagy elégedettséggel viselt az egész hazaút alatt:

Hazaérve ösmét nem tudtam ellenállni a tőtöttkáposzta vonzásának. Éppen, mint kettő évvel ezelőtt. Igaz, csak kicsit ettem belőle és káposztát alig, (meg különben elsőgyerekesnek sem hittem el, így hát másodikgyerekesnek sem hiszem el, hogy a káposzta valóban puffaszt-pocakfájást okoz), ennek ellenére az esténk Minkus félrenemértelmezhető görcsölgetésével (meg az enyimmel) telt. Nomeg róttuk a lakásban felváltva a kilómétereket vállunkon a Minilánnyal. Előkerült a kamilla tea, főztem egy bilinyit, megittam, átalakítottam Minkinek és éjfélkor már aludtunk is. Hurrá. Hajnal 4-ig. Ekkor mindenruhánáthatoló rottyantással és éhhalál közeli élményekkel ébredt a pindurlány.
És ismét megdőlt egy teóriám: hogy én aztán ringatni sosenem. Ez is babafüggő. Míg Hunor békésen elaludt amint betettem a kisrácsosba, úgy Minka szemei éppen akkor pattannak ki. Vagy rajtunk, vagy sétafika közben méltóztatik elszenderedni.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy romantikus estét terveztünk (filmnézéses összebújást értek ezalatt, végre szigorúan kettecskén a zurammal és végre felnőttfilmet nézve...), ugyanis a nagy kirándulásra való tekintettel, Hunor felett 8 nulla-nullakor kiütéssel győztek az álommanók. A programot most Minkalány lőtte meg.
Újabb törvény: a gyerekek számának növekedésével egyenes arányban csökken a kettecskén eltöltött szabad esték száma...

cucka 2009.11.03. 18:59

Minka első ctg-je

Szerét ejtettük ma délelőtt a kombinált csomagomnak, elviekben vérvétel + uhu + hüvelyváladék + ctg lett volna, de hajnal hétre nem éreztem magamban az erőt, hogy végigcsináljam a sort, így a vérvételt a jövő keddi ctg-vel kapcsoltam inkább össze.

Minka komatózusan aludt, többszöri hasfelrázásra és Balaton szelet bevetésére sem volt hajlandó felébredni, így közel egy órán át pittyogott monotonul a pocakomon a kütyü, gyakorlatilag egy darab méhtevékenység nélkül. Nabezzeg, ha a tegnapi hidegfront közeledtekor lett volna a ctg, talán még szülésre is benntartanak, egész dezsavüm volt intézkedés közben meg-megállva, fájásokkal tarkítottan, levegőkifújásokkal gazdagon megspékelve. Most már tényleg össze kellene állítanom a kórházi pakkunkat, erről jut eszembe...

Az ultrahang meglepetéseket tartogatott több szempontból is. Elsőként kisasszonka végre-végre a saját korának megfelelő méretekkel rendelkezik, ráadásként napra pontosan! A másik észlelés sajna, már nem ennyire pozitív: a monitor nézegetése közben a doktorbácsi, miközben diktálta a méreteket, egy eddig sosem hallott mondattal zárta a leletet: jobb láb varus állásban. Persze, azonnal rákérdeztem, hogy ez mit is takar, mire könnyedén rávágta, ez azt jelenti, hogy nincs elég helye a leánykának és befelé fordítja  bokától a jobb lábát a leányzó, azaz csámpás. És ilyenkor mi a teendő? Leginkább semmi, tornáztatni kell, esetleg speciális cipők és kinövi viszonylag rövid időn belül... A dokibácsi érezhette rajtam a feszültséget, mert ugyan nem járna, de felajánlotta, a jövő heti ultrahang mellett ösmét rápillant Minkaleányzó böcsös csülkeire.

Számokban:
Egy magzat koponyavégű hosszfekvésben.
BPD (koponya haránt átmérője): 92 mm
HC (fejkörfogat): 322 mm
AC (haskörfogat): 303 mm
FL (combcsont): 71 mm
Jó szívműködés, jó életjelenségek. Telt gyomor és hólyag, norm. veseállomány.  Jobb láb varus állásban (bővebben erről itt olvasható/látható, kicsit utánaolvasva nem dobódtam fel a dolgoktól...). Lepény a mellső falon tapad, I. fokban érett, átlagos mennyiségű magzatvíz.
Súlybecslés: 2870 gramm.
Vélemény: Grav. s. 36+0 a biometriai adatok alapján.

Minka feje, nagyon lent van már, igencsak beékelődve (ezt mondjuk érzem is rendesen...), méhszáj még zárt ugyan, de már felpuhult. (ez azt jelenti, hogy ugyan még nem nyílt ki, de már nem is zár olyan szorosan). És ez jóóóó!

cucka 2009.10.21. 15:08

Előkerült

Édes terhem egyre többször okoz hát- és derékfájást mostanában. Annyira szitaaggyal funkcionálok olykor, hogy néha magam is rácsodálkozom, miként is koordinálom a mindennapjainkat, viszonylag egy normális mederben?! Szóval, ész nélkül bújom pár napja rövidke szabadidőmben az oldalakat, mit is ajánlanak a hozzáértők, miként is lehetne talpon kibikkelni ezt a hátralevő időszakot, minimálisra csökkentve a fájdalmat?!

Ma bukkantam erre a csodatalálmányra, ami a hastartópánt névre hallgat, és ugyebár a fogyasztói társadalmon prominens képviselőjeként (bár már haladok és igyekszem tudatosnak is lenni olykor-olykor...) bizsergett a tenyerem a megrendelés gomb körött cikázgatva az egérrel, hogy én akkor ezt most de azonnal. Aztán eszembejutott, hogy mintha Hunorra várva és kicsivel több kilót magamra kapva igen sokszor fájdogált volna a hátam és mintha valamit hasonlatos szerkezetet beszereztem volna akkor is... éppen kettő perc volt, amíg rátaláltam a szekrénybe, illatosra mosva és elcsomagolva, jobb napokra várva. Fölcsatoltam, azóta jóóóó.

Hunornál mára eltűnt a folyamatos és vízszerű orrcsordiga, van viszont két vaskos állandóan kikandikáló ződcsiga helyette. Fújja az orrát önként dalolva, amennyiben kilátásba helyezem, hogy különben szívás következik, ám ez néha kevésnek bizonyul, így marad a brutálisabb verzsön: kergetem a kölköt a hónom alatt az orrszívó-tengervízes sóoldat- orrcsepp kombóval (no, aki kitalálta, hogy a csöpögtető üvegből készüljön, annak áldassék az neve...), majd a leglehetetlenebb helyeken elkapom (bejárati ajtó előtt, hogy szépen visszhangozzon az a négy emelet...), lefogom, befújok, leszívok, becsöpögtetek. És minden megy is tovább. Persze vigyorogva. Csak hogy mégjobban érezhessem magam.

Minka egy kérésem máris lenne: szépen érleld átjárhatóvá odabent a könnycsatornádat! Köszpussz.

cucka 2009.09.28. 14:47

Címszavakban

Szombat: Etyeki kezes-lábos, nagyrohanás, nagyzabálás, nagyszülinapibuli, nagyjátszóterezés,  felületesnek induló beszélgetés, nagykiborulás. Éjjel: minden előzmény nélkül Hunc nagybefulladás (nem krupp!), pánik, kálciumitatás, párologtatás, szerencsére közreműködő a kölök, így megnyugtatható, nem rohanunk ügyeletre, nemalvás hajnalhasadásig, rettegés, teljen az éjszaka, ha feljön a nap minden jobb lesz, közben agyalás-átértékelés-elhangzott mondatok kavarodnak bele elbóbiskolásaim (rém)álomszereplői szájába... sohatöbbetilyet!

Vasárnap: megpihenés az Origóban. Mélybeszélgetések, felszakadások, tanácsok, minden puha és meleg és megnyugtató. Már nem félek az éjszakáktól, a démonokat egy egyszerű és mindentbegyógyító, ám kézzel nem fogható dologgal elűztük. Szeretetnek hívják. Igazi vasárnapi ebéd. Szeretet-tank tele, jövünk vissza a mindennapokba. Az éjszaka zökkenőmentes. Csak mi bújunk sokkalta jobban egymáshoz, mint máskor.

Hétfő: nagyrohanás, soktelefon... intézked-intézked, valami paptyíroska mindig hiányzik. Majholnap. Én már csak röhögök. Kínomban. És néha pityergek. Tehetetlenségemben és dühömben. Riasztó, hogy mennyire tőlünk függetlenül történik minden, ám -állítólagosan- minden miattunk. Közben játszóterezés, (ichbien elfoglalt anyuka, végigtelefonál, pedig gyűlöli azt... ), bevásárlás, számítógépünk haldoklik... és munka... rengeteg munka...

Leszjobb.

cucka 2009.09.08. 09:04

Javulóban

Mindig elcsodálkozom azon, mennyire gyorsan regenerálódnak ezek a kisemberek... Este valószínűleg volt egy leheletnyi hőemelkedése, nem maceráltuk méricskéléssel, kapott gyulladáscsökkentő lázcsillapítót, ami amúgy a duzzadt orr-nyálkahártyájának is jót tesz.

Az éjszakánk ébredésmentesen telt Hunc részéről, igaz azáltal, hogy náthás, szörcsög, nem kap levegőt és sűrűn kell macerálni, gyakorlatilag nullától 24-ig karnyújtásnyira vagyunk egymástól, így a teljes éjszakáit is újra köztünk tölti. Leszámítva azt a horkolásszerű valamit, amit néha produkált, mondhatni ötösre abszolváltuk az éjjelt. Nodeugye, egy igazi pasival van dolgunk, lészen az bármíly csöpp kivitelezésű is, betegség- (és pasi!) tudata már igencsak a helyén van. Amióta reggel kinyitotta begyógyult szemeit, éppen azóta nyüsszög, semmisejó: a tea túl meleg, a köhögésére alkalmazott Stodal szirupot nem hajlandó befogadni, a szemét nem hagyja sem csöpögtetni, sem törölgetni, ugyanez vonatkozik az orrára, ha mégis közelítek az eszközökkel, (mer ugye már megint én vagyok a rossz-zsaru), öklendezve köhögésrohamot produkál. No és persze, a benti cipő sem kell a lábára, meg zokni se, sőt leginkább naci sem... hogy valami jóról is beszámoljak: az orrában már nem sok leszívnivaló akad, hőemelkedése sincs, a szemei sajna még duzzadtak, de egyre kevésbé váladékoznak, egyedül ami maradó tünet, az a köhögés. Ismerve a gyors gyógyulását, szerintem holnapra már partiképes lesz újra a kispasim.

És a nagy taknyolódások tengerében szinte már meg is feledkeztünk arról, hogy ippeg két évvel ezelőtt, esküt tettünk Isten és ember előtt... tejóég, hogy telik az idő! és milyen jó buli volt! A hatalmas pocakom sem gátolt meg abban, hogy hajnal 6-ig ropjam a táncparketten, szeretteink gyűrűjében...

A pár nappal ezelőtti magvas gondolataimat mintha csak egy ráérős láblógatós kismama írta volna, jószokásunk szerint azonnali hatállyal felpörgött köröttünk az élet, nemhogy ilyeneken gondolkodni, de jóformán levegőt venni sem nagyon van időm.

Kezdődött azzal, hogy a péntek délutáni vacsora készítés alatt Hunc magamra hagyott a konyhában. Még mindig rutintalan mutter vagyok, hiszen bevettem, hogy enyémgyerek angyal üzemmódban eljátszadozik valahol… és még akkor sem fogtam gyanút, amikor kiviharzott fontoskodva, majd magával hurcolta  a konyhai lapát-söprű kombót… az elképzelésem részben megfelelt a valóságnak, Hunc ugyanis a működő mosógép csövével játszadozott, így mire utánanéztem méhem gyümölcse már kétségbeesetten próbálta a lakás közepéből visszasöpörni a fürdőszobába a vizet. Röviddel ezután már az alattunk lakó tenyerelt a csöngőn, és hiába a nagyhasam, a kétségbeesésemet palástolni igyekvő szempillogtatásom még a lábam közül kivigyorgó Huncmaci is kevésnek bizonyult, ugyanis nem sok kellett ahhoz, hogy a nagydarab szomszéd egészbe le ne nyeljen a frissen felújított lakásában okozott károk miatt… (megúsztuk: ő is, mi is. Mára már minden száraz. Bár enyhén dohos illatpermet nyomokban felfedezhető...)

Folytatódott a hétvégével, tekintve az indián nyár tombolását, szombati utunk egy igazán gyerekprogramnak nevezett hely felé vezetett, kilátogattunk a Skanzenba, ahol véletlenül éppen a Szüreti Sokadalomba csöppentünk bele. Esküszöm, előzetes egyeztető tárgyalások ezügyben nem folytak, ám a további véletlen kezek bekavarásának köszönhetően, egy ezeréve nem látott iskolatársba és annak kedves családjába sodródtunk bele, így már mondanom sem kell, hogy a rövidkének tervezett látogatásból záróráig tartó eszem-iszom-csevej lett. Fotó éppen egy darab készült, ugyanis fényképezőgépünk lemerült, Huncos ösmét bizonyította, személyének továbbra is van helye a háztáji dolgokban, a vásáros standon most cirokseprűvel gazdagodtunk, amit persze még aznap sikerült el is veszítenie a vigadalomban. Ám egy fotó örökre őrzi rövidke kettősük meghittségét:

 

Vasárnap ismét gyerekbarát programra bukkantunk, kilátogattunk a Vajdahunyad Várba, ahol Ludas Napok kerültek megrendezésre. Végre akadt Hunc számára is kedvező program, éppen a Ludas Matyi bábelőadásba csöppentünk, mely esetében csodálkozással konstatáltam, hogy bezony a 21 hónapos Bikfic Mancit leköti, sőt vigyorog és alkalomadtán tapsikol a poénokon! A következő program (egy ízesen beszélő székely bácsi meséje), annyira már nem kötötte le, ekkor vidám üldözősös motorozásba kezdett egy mosolygósszemű, fürtös kis barnával. HuncApu a rendezvény védnökében témavezető tanárára ismert, ám a bemutatásom alatt (ami röpke 10 másodpercet vett igénybe), Hunc lelépett az orvul levadászott kisbarna mocijával. Mire felocsudtunk volna, és a kijáratokat éppen zárolták volna, HuncApuval szemben érkezett egy szekurityis legény, karjában a megszerezett piros mocin kuporgó Huncossal. No, éppen ezzel egyidőben kezdett el kezem-lábam remegni...

A csalóka indián nyár kabátlecsalogató jókedvének köszönhetően, Hunorvirágszálunk megnáthásodott, ami egy átlagos gyermek esetében kis orrfolyással, taknyolódással, esetleg egy kis láz körítésével járna, nem így a mienkénél, akinek amíg nem csontosodik be az orrába a becsontozódnivalója, addig minden náthás megbetegedés úgy kezdődik, hogy előbb csak az a bizonyos könnycsatorna átmosott jobbszeme kezd  el váladékozni, majd rákövetkezendő napon orrán-szemén gyün a trutyi. (igen, ugyanaz, ami az orrából). Ilyenkor nálunk fokozottan fontos az orrszívás, csöpögtetés, orrszívás, csöpögtetés. A csúcson –természetesen - vasárnapról hétfőre virradó éjjel leledzett a kiskrampusz, asszem profizmusra fejlesztettem az éjjeli minél gyorsabban és hatékonyabban leszívni-t a gyakorlatban.

Ma reggel, már telefonos segítséget kértem (mer mikor máskor dolgozódik apjuk reggeltől késő estig, ha nem akkor, amikor beteg a kölök), így a fiatalember szubminimum reggelije Barátosnő ölében köszönt vissza egy orrszívás után. 

Most aludtunk egy kétórásat, egyikünknek sem volt túl pihentető, Hunc alig jutott levegőhöz, én pedig aggodalmaskodtam fölötte és igyekeztem segíteni, legalább az orrlyukait kiszabadítani a fejét a párnába fúrás című kiselőadás alatt.

cucka 2009.06.29. 20:25

nemjobb

A Murányi kutyájás hasonlat jelen esetben több, mint helytálló. Annak örömére, hogy este a kölök elérte a bűvös 11-est kilóba, és az étvágya  az elmúlt napokban a csillagos eget verdesi, ma diétára kellett fognom. Nem örült neki. Mint ahogy én sem a tizenakárhány elhasznált pelenkának, a megmosolyogtató dezsavü érzésnek, hogy kicsivérem pelenkázás közben is eleresztette magát, célirányosan az ágyunkban, a kezemre... kedve töretlen, vigyorogva rotyog, élvezi, hogy azonnal szaladunk pelenkázásra, mert a vízszerű tényleg vízszerű és egyáltalán nem pelenkabiztos. Sőt.

Kezdem azt hinni, a kiskrampusznak mégiscsak sikeredett bényálni valami kis finomat, mindemellett fogzódik kedvére, vagy a pszichém játszik velem furcsa kivetítős játékot. (3. hete tologatjuk Hunc uccsó kötelező oltását, amihez én annyira nem ragaszkodom...)

HuncApu Smecta-ért futott, nekem meg ki vagyon adva a harci feladat: főzzek sárgarépát a kölöknek, hasfogás céljából. Remélem, Huncos is értékeli a fáradozásainkat. (a keksz, a víz gyakorlatilag átfutott rajta...)

cucka 2009.05.04. 10:49

Amikor hazatérsz...

Korán elköltöztem a szülői házból, viszont sűrűn jártam haza, hiszen jó volt a nagyvárosból hazatérni, a felelősségteljes és önellátó amazont pár napra levedleni és újra gyereknek lenni... akinek a kedvenc ételeit főzik, akinek lesik minden kimondott és kimondatlan óhaját, aki mellett hajnalhasadástól lábujjhegyen osonnak a szülei, hogy legalább most tudjon pihenni... akinek még véletlenül sem kell semmilyen házimunkát sem megtennie és minden pillanatban simítanak egyet a lelkén... aki hazatér...  nos, ilyen hétvégénk volt most, az Origóban, Hunc keresztszülőkkel, nagycsaládban, szeretetben-melegben...

Az egyetlen apró esőfelhőt, Hunc 2 napos láza okozta, mostanra jött ki az oltás mellékhatása agresszív láz formájában megspékelve egy kis fogzással. Közel 3 napig küszködött a kórral, közben többször gondoltam arra, bárcsak valahogy átvehetném, bárcsak inkább az én szemeim égnének a láztól. Az éjszakáink sírósak-kevés alvással teltek, a nappalok bújósabbak, ölbenalvósak voltak. Talán így fordulhatott elő az a megtévesztés is, amely éppen anyák napi ajándékként ért tegnap. Hunor amint hazaértünk, bevonult a hálóba, beült az ágyba és rendkívül komoly és befordulós fejjel pillogott ki ránk onnan, mi meg csak csöndben sajnálgattuk elgyötört kis betegünket. Ez egészen addig tartott, ameddig Huncmester befejezettnek nem érezte művét és ki nem jött a konyhába, megmutatva miként lehet egész ruházatát és testét alaposan bekenni egy tégelynyi Sudocrem-mel. A hálószobába érve ért az igazi meglepetés, nem csak önmagát, hanem megszerezvén mindkét távirányítót, azokat is puhává krémezte, az ágyneműkkel egyetemben. Haragudni, persze most sem tudtunk igazán rá. HuncApu sikálta a távirányítókat, én a mosogépet indítottam be folyamatosra.

Közben átléptünk egy újabb hófordulót, Huncos az eddig begyakorolt készségeit fejleszti tökéletesre, a mi általunk használt beszéd, még várat magára, az eddig használt "nem", "anya-anya", "apa" mellett, szókincse újabbakkal nem bővült, viszont egész nap babanyelven dumál, vannak visszatérő maga alkotta szavai (most persze egy sem jut eszembe, de pótolom időben...). Fut, mindent eszik, partner a mindennapokban, barátságos, vígkedélyű kisember. 86-os ruhákat hord, naciból bővenjórá a 74-80-as. Súlya 10 kiló körül lehet, szerintem most megint kicsit a bűvös tízes alatt lehet.

És akkor az elmaradhatatlan fotók következzenek:

A vidám vasárnapról a keresztszülők gondoskodtak:

Éljen május elseje, a Muzsikás együttes koncertjén:

...és ismerkedés a helyiekkel:

cucka 2009.04.22. 15:42

Oltás ésatöbbi

Ma túlestünk a kötelező 15 hónaposoknak való oltáson (mindig csúszunk...), mely tartalmazza a kanyaró, mumpsz és rubeola legyengített vírusait. (namilyenjó, hogy van már ilyen, én sose felejtem el a tizenévesen benyalt mumpszomat, amikor Apu szerint "nincs is semmi bajom", csak nem akarok kosáredzésre menni... valamint a 21 évesen kórházi környezeteben benyalt bárányhimlőmet, mely a szövődmények-szövődményeivel, kerek 3 hónap táppénzes üdülést jelentett számomra...) Mellékhatások, elviekben sacc per kb egy hét múlva várhatóak, enyhe hőemelkedés, köhögés, bőrkiütés formájában jelentkezhetnek. Naezmilyenjó!

Hunormester minden erejét bevetette a dokinéni és a szurija távoltartásától, utólag nem bánom, hogy nem nekem kellett lefognom őt, így kettecskén a védőnéninkkel karöltve is alig bírtak Nagyerejű Jankómmal, asztaltáncoltatás lett a vége. Bár, talán nem így végződött volna, ha doktornénink nem tölt oly sok időt, Hunor születésétől fogva szűkfitymájú fütyijének megrángatásával, ezáltal fájdalmas sírást okozva neki. Igazából nem is értem, mért tette, hiszen többtucatszor megbeszéltük már, hogy ezt biza műteni köll, 3-4-5 éves korában, ambulanter. Most azt találta ki, mindenképpen mutassuk meg urológusnak (éppen egy hete meséltük el neki, hogy látta már!), mert akár 2 éves kor alatt is meg lehet műteni vagy éppen kenegetni valamilyen csodakrémmel, ami talán (?!) elmúlasztja a szűkületet. Ezt a fajta szűkösséget, sajna, max a sebész kése tudja elmulasztani, továbbra sem értem, mire volt ez most jó. A kocsiban végig bömbölt hazáig, azóta alszik, remélem, pelenkázáskor nem ér meglepetés. (nem ért, bár fütykös érzékenykedik, update esti fürdetés: HuncApu szerint berepedt... áááá)
(erről további okosságok ehelyt olvashatóak)

Én ma jobban vagyok. Asszem, rájöttem, mi lehet a ludas a dologban, bár ezzel annyira nem vagyok kisegítve. Szóval a reggeli kávét ma kihagytam, és így csak enyhe émelygéses álomvilágban tengetem napomat. Ez nagyon jó lesz így, mert a padló alatti vérnyomásom így még jobban padló alatt marad. Pár hét és már annak is örülök majd, ha lesz erőm kikelni az ágyból. Vagy megszokom ezt az éberkómát. Hurrá!

Persze, azért mindenkinél boldogabb vagyok, hogy növöget KisTesó a pocakban, hiszen, a rosszullétek azt bizonyítják, hogy velem van, kapaszkodik, hangolódunk egymásra, a kávémentesség, talán éppen az egészségesebb életmódra próbál rávilágítani, mint ahogy az is, hogy gyümölcsöket és zöldségeket tudok magamhoz venni mindenféle undor nélkül. Hiszen a szervezetünk mindig jelez, hogy mire van éppen szükségünk.

Nadehogy a Huncos szervezete mért jelez minden koradélután, hogy tévé bekapcs (vagy megteszi saját maga...), mert kezdődik a Győzikesó, majd képes odaszegezetten közel egy órán át azt nézni???!!

Azt hiszem, gyerekes anyukaként, újabb okot találtam arra, hogy miért is úúútálom én a telet. Túl a mínuszokon, a jeges úton való balanszírozáson, a gumiemberkének öltözésen és Hunor Michelin-babává varázsolásán minden kilépéskor a lakásból,  a sohamegnemszűnő taknyolódást sem szeretem.

Az idei évben, azaz január 3-4.-én kezdődött egy laza vízszerű orrfolyással, ám azóta napról-napra egyre változatosabb skálát  futunk be. Volt itt már enyhe hőemelkedés, magas láz, voltak vaskos, fradi-színű orrból eltávozók és egy egész napra teljesen visszavonulók is. Ekkor azt hittem, győztünk és végleg elvonult tőlünk a takonykór. Persze, nem így történt. És rádurrant az ilyenkor szokásos könnycsatorna-átmosott szeme is.

Azt gondolom, kellően higgadtan tudom kezelni Hunc takonykórságát, és valahol belül érzem, mikor van igazán riadó betegség-fronton. Tegnap aztán nálam is eljött az a pillanat, amikor már elveszettnek láttam még a reményt is, és felhívtuk a doktornőnket, ugyan jöjjön már ki, vessen egy pillantást Szemünkfényére, mert lassacskán elfogy az egy üveg köptető szirup, rég elfogyott a tengervízes sóoldat, amit telefonos tanácsadáson ajánlott... és a türelmünk is fogyóban... Dokinénink a tőle abszolút nemmegszokott módon volt undok, ő szabin van, ha úgy gondoljuk vigyük be a rendelőbe... pfff... újabb telefon, védőnéni: nem ajánlja, hogy bevigyük, csak ha valóban indolkoltnak ítéljük a problémát, ha folyamatosan magas a láza, kedvetlen, étvágytalan, befulladna vagy görcsösen köhögne... nagyon sok a beteg gyerek a váróban és ha igazán nincs gond, csak összeszedne valami komolyabbat várakozás közben. És fény derült doktornőnk váratlan undokságára is: ő is több hete hasonlókkal küzd, és táppénzre kényszerült...

Következő út: patika, újabb köptető, orrspray és immunerősítő vásárlás a kölöknek... elcsépelt közhely, de nem olcsó mulatság betegnek lenni... persze, ebben az esetben pénznemszámít, de akkor is halkan megjegyzem... merthogy ezek a típusú gyógyszerek nem vénykötelesek és így semminemű támogatás nem illeti őket... patikusnéni pozitív csalódás: megnyugtat, ne aggódjak, a legtöbb, amit tehetek az ez, rengeteg a msotanában elhúzódó felsőlégúti megbetegedés, valószínűleg a légszennyezettség az oka... Valóban, volt szmogriadó is... ez azért is nagyon durva, mert amíg csak elméletileg beszélünk róla, az azért egészen más, mint amikor a gyakorlatban kopogtat az ablakunkon a szmog és szembesülünk a következményeivel a saját bőrünkön.

Hunor továbbra is vígkedélyű, bár kissé bágyadtnak tűnik, ellenben jól eszik, lakásátrendez, pontosan ugyanúgy, mint máskor... talán annyiban változott, hogy többször igyekszik megszökni előlem... általában olyankor, ha meglátja az orrszívót a kezemben...

Jelentem: Hunc benyalta első igazi dátháját! Ehhez ugye azt is tudni köll, hogy Hunor még sosem volt beteg úgy igazán, így eléggé készületlenül ért minket a dolog. (merperszehogy estére csúcsosodott ki, mikor már telefonos segítséget sem lehet kérni). Amire eddig fel voltunk készülve - a lázra- (ugye, volt az a 3 napos lázasosdi), azt most természetesen nem produkálta. Egész napos szörcsögése éjjelre kulminálódott, Dartvéder gyermekem nem jutott levegőhöz, sokadszori orrcsöpögtetésre sem.

Előrelátóan (ParaAnyu?) még a várandósságom alatt beszereztem egy orrszívó porszívót, persze csak a biztonság kedvéért, valamilyen kuponakciós volt, ha jól emlékszem. Mostanáig sok hasznát nem vettük, ott porosodott a szekrény tetején. Éjjel 3-kor HuncApuval karöltve, bódultan próbáltuk megérteni használatát. Életem értelme teljes mellszélességgel ellenezte a nehéztüzérség bevetését (értem ezalatt a porszívó használatát), inkább saját tüdeje erejét csatlakoztatta a porszívó helyére, miközben a süvöltő dedet próbáltam lefogni és az orrába dugdosni a csövet. Érdekes kis társaság vagyunk mi így iccakánként, sejderipittyom! Én tuuuudom, hogy a porszívó teljes watt-teljesítményével ügyesebben és jobban kitisztította volna fiam orrjáratát, de ha belegondolok, hogy gyermekkoromban még nem voltak ilyen csodás készülékek, Apu a számba fújt nagyerővel és az orromon távozott a távoznivaló, és tessék, életben vagyok, megúsztam mind a felső-, mind az alsó-légúti megbetegedéseket. Szóval, ezzel a gyöngéd módszerrel is látványos dolgok meneteltek ki Huncosom orrából. és képes volt végre aludni is.

A nagyobbik bibi, hogy a duzzadt nyálkahártya következményeként, ismét eldugult a könnycsatornája, így most szemet is csöpögtetünk és masszírozunk. (és bizakodunk, hogy nem marad így!)

Délelőtt megindult az állandó orrfolyás és a szemváladékozás is. Ami jó (?!): továbbra is láztalan, nem köhög, csak taknyos, de nagyon. Kedélyesen eljátszogat, mint eddig, tobábbra is jó az étvágya is.

Doktornővel konzultáltam, azt tanácsolta szívjuk-szívjuk az orrát, mert ugye a csecsemők még nem tudnak orrot fújni, kaphat Nasivin orrcseppet, és ha holnapra nem javul, délelőtt meglátogatja kis taknyosunkat.

... most azért már tudom értékelni azt, hogy eddig makk-egészséges volt Huncos...

cucka 2008.09.18. 14:29

Lázas Manci

Az egész a hirtelen jött hideggel kezdődött, meg az örökös földönmászkálással, amit ugyebár egy majdnemtízhónaposnak nem lehet megtiltani. A 19 fokos lakásban, hiába öltöztettem fel, zokniztam, melegruháztam, valami galiba mégiscsak becsússzanhatott.  (este óta mondjuk már fűtenek). Délután már nagyon bújós Hunorom lett, akit egyetlen percre sem tehettem le az ölemből. Gondoltam, minket is utolért a kedvenc babablogosok körében terjedő nyűgös-nyafizós-fogzásos járvány, így különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a viselkedésének, talán még örültem is, hogy nyugisabb a gyerek. Mikor már határozottan vörösszemű álmoskának tűnt, hozzábújva megéreztem, ide bizony megérkezett Láz Géza. Ölbevettem, meghőmérőztem és csöppöm 38,5 fokos lázzal büszkélkedhetett. Volt még itthon a fájdalomcsillapító kúpból, amit még anno írt fel a doktornénink az oltás után esetleglázra. Szerencsére percek alatt hatott, és újra a tiszta szemű, kedves kisfiam gügyögött mellettem.

Más tünete nincs, se takonykór, se tüsszögés, talán pici torokfájás lehet, nehezebben nyeli a szilárdakat, de úgy tűnik, Huncos ételszeretete felülkerekedik még a torokfájásán is.

Az éjszakánk csapnivaló volt, rengetegszer ébredt, ugyan nem volt láza, de nagyon nyugtalanul, nyüsszögve vészelte át az éjjelt, volt olyan, hogy csak a ringató énekemre nyugodott meg, akkor  is csak közöttünk aludt valamicskét, azt is inkább hajnal 5 és reggel 11 között. (alig mertem megmozdulni, mert szenzitív csápjai még az egyszerű mosdójáratot is észlelték és panaszos nyöszörgéssel reagálták le). Napközben többször mértem, nem érte még el a 37 fokot sem a hője, 36.8 körül mozgott. Doktornénivel beszéltünk, figyelgessük, figyelgetjük.

Hogy mi volt és hogy elmúlt-e már, nem tudom. Lehet, megfázás vagy a jólismert fogzás a ludas, most is, nem tudom... az első 4 kibúvó fogánál, nem volt láza. Evvan...

(közben meg szétrágom az összes körmöm Mazsolánkért, aki a mai napon hozza viágra első szülött Marciját...)

cucka 2008.05.16. 09:16

Csak két perc...

Ezt is megörökítem, bár nem vagyok büszke rá, de nem lehet folyton tökéletes anyukának lenni, bármennyire is szeretném.

Valamikor az általános iskolában tanultunk egy tanítómesét, amelyben az idő fogalmával ismerkedtünk meg, bájos környezetbe helyezve. Az alapszituáció, ha jól emlékszem, az volt, hogy Pistike -nevezzük Pistikének a főszereplőt, mert már nem emlékszem az igazi nevére-, elkésik az iskolából és a tanítónéni (vagy bácsi?) intőt ad érte és megdorgálja, mire Pistike értetlenül közli, hogy dehiszen csak 2 percet késett, mért kell ebből akkora ügyet csinálni?! És ekkor a tanító néni (vagy bácsi?) pár tanulságos példával illusztrálja, a felnőttek életében milyen fontos is lehet az a két perc. (2 perc alatt le lehet késni vonatot, az űrrepülő is katasztrófát okozhat, akár pár másodperc módosítással, és a repülő is szerencsétlenséget szenvedhet, két perc késéssel). Nem mondom, hogy ennek hatására, Precizion Kétezres termékké váltam, viszont tagadhatatlanul mély nyomot hagyott bennem ez a történet. És hogy mért osztom ezt meg Veletek? Mert tegnap délelőtt ismét beugrott ez a tanmese, hiszen, csak két percre hagytam egyedül Hunort a hálószobában az ágyunk közepén... és ez a két perc pontosan elég volt ahhoz, hogy kipróbálja milyen is az a híres szabadesés...

Nincs mit magyaráznom, akinek van/volt kisgyereke, eljut erre a felismerésre... mostantól már tudom, hogy Hunort nemhogy kétpercre, hanem egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni. Megtanultam.

Zárójelben megjegyzem: mindkettőnk csöppnyi ijedtségén kívül nem történt semmi komolyabb baj. Pár dologra érdemes azonban ilyenkor odafigyelni: megvizsgálni, hogy nincs esetleg külsérelmi -szemmel is látható!- sérülés. A normális az, hogy a kisded azonnal felsír és pár perc alatt megvígasztalható (korrumpálható a mindignyerő cicivel!). És érdemes figyelni, hogy nem válik-e aluszékonyabbá, mint egyébként. Ha valamely dolog nem stimmel, és valahogy mégsem az igazi gyermekünk, célszerű egy ügyeletre becitálni, ahol megvizslatják. (valószínűleg nem lesz semmi baj, de így lelkünk is megnyugszik, ámen.)