cucka 2010.07.23. 18:07

Titkos féreg foga rágja

Vasárnap reggel egy viszonylag rossz hírre ébredtünk, olybá tűnt, egy időre szögre akaszthatom mesterségem, aprócska homokszem került a gépezetbe. Az első mostmilesz riadalma után, égi jelnek értelmeztem a kellemetlen intermezzot, és úgy döntöttem, sok-sok év után először én is megérdemlek pár hét (kényszer)pihenőt. Izibe szétszerveztem ehetünket, kistucat restancia-látogatást szúrtam be, naponta akár többet is. Persze azt az aprócska tényt kifelejtettem a számításaimból, hogy felsőbb hatalom kipucolta a gépezetből a homokszemet, és egyetlen szabad napom lett a többhetesnek tervezettből. A programok viszont maradtak, mert fanatikus vagyok, mert maximalista vagyok, mert önző vagyok, mert megérintett a szabadság szele.
Külön meg kell említenem rugalmasnak egyáltalán nem nevezhető hitös uramat, aki mindenben támogatott és mellettem állt és hajlandó volt minket A pontból B pontba fuvarozni, kis túlzással kényünk-kedvünk szerint.

Huncossal természetesen minden nap egyeztettem a programokat, kvázi megbeszéltük kihez és miért megyünk, kit látogatunk meg. Lelkes volt és mosolygós, egészen tegnap délig, valahogy egész nap olyan klasszikus szopott gombócos volt, kanapénfekvő, teraszra sem kijövő. Betudtam a csapnivaló, kevés alvással tarkított éjszakának. Aztán hozzámbújt és szinte sütött a gyermek. Jellemző, hogy alig találtam hőmérőt, aztán rögvest kettőt is, de nem bíztam meg a digitálisba, így hagyományos higanyossal is megmértem, alul-felül. Legalább összemértem az itthoniakat, stabilan 38,7- 38,9-et mutattak. Nurofen, percek alatt le is ment a láz. Kicsit tanakodtunk, de mivel még egy kóbor köhögést sem tudtunk a láz mellé csatolni, kúppal és lázcsillapítóval felfegyverkezve nekivágtunk az útnak. Amint megérkeztünk ismét lázrózsásra csattant kisfiam arca és üveges csillogásúvá a szemei, nem mértük, égett, csillapítottuk, prizniceltük, lement, extrán pocsék éjszaka, gyakorlatilag szemhunyásnyikat aludtam, amikor éppen nem rajtam vagy rámtapadva aludt Huncos, akkor Bunci szomjazott meg és cuppant rám. Hajnalban a kicsiknek felállított gyerekágyban kucorodtam össze pár perc magányra. 5.20-kor pedig csodálatos gyermekeim már indították is a napot.

Több kóbor gondolatunk is akadt: az egyik egyértelműen a nem fehér embernek való meleg, a másik a sok izgalom. Hamvas lánykoromban volt egy rövidke ciklusa életemnek, amikor a szüleim minden programukat csak indulás előtt pár perccel közöltek velem, mert zsinórban képes voltam bojkottálni a hirtelen jött, majd ugyanilyen hirtelen elmenő 40 fokos lázaimmal az összeset.

Így most némán nyelem el magamban azt az infót, hogy holnapra egy nagyon régen várt látogatást szerveztem be, és bízom benne, a mostani nyüzüge állapot tényleg csak a melegnek szól. (Bunci teljesen jól van)

cucka 2009.07.06. 23:49

Hétvége minálunk

Egyre kevésbé bírunk megmaradni a négy fal között, amint lehetőségünk nyílik rá, mégha csak 24 órára is, de elmenekülünk panelbörtönünkből egy kis szabadlevegőre.

A mostani hétvégi kiruccanás, immáron rendhagyónak mondható, ismét eljött a Paksi Gaszto-Blues fesztivál ideje, ahol teljes stábbal képviseltük kiccsaládunkat. Huncossal ugyan a kertkapun kívülre nem nagyon jutottunk, de azalatt a két nap alatt Mancifalvy nagyokat evett, levetkőzött sokember előtt, és valahogy mindenki temperamentumára simult.  Volt akivel mókázott, volt akivel evett-ivott, akadtak játszópajtásai, és szerelemre is lobbant egy akár anyjaislehetne korabeli, jól szituált hölgyemény iránt.
Apropó levetkőzés: megejtette élete első -és nem bánnám, ha egyben az utolsó is lenne- nyilvános macizását. A helyzet komikus és Hunc számára roppant meglepő volt, nem értette igazán, mi is az a szépen formált fenyőtobozszerű, ami távozott belőle és a felcsendülő kacajokkal sem igazán tudott mit kezdeni. Hosszasan kellett a sírását megvígasztalni és susognija fülibe, hogy nincs semmi baj, senki sem akarta bántani, és nagyon ügyes volt, nem történt semmi különös.

A Keresztapja bográcsos vadpörgöltje után mind a 10 ujját valamint a tányért is meg- illetve ki-nyallintotta, majd lenyomta egy kis kókuszkockával. Köbö végkimerülésig fárasztotta magát sík terepen, így reméltem az altatással nem lesz gond, ám mégis úgy alakult, hogy 11-ig esze ágába se volt nyugovóra térni, helyette téblábolt a szobában, majd úgy esett össze, hogy a biztonság kedvéért szorosan rámtapadt, egyik kezében a karórámmal, másikban a telefonommal. Csak úgy, miheztartás végett. Ha mégis szökni próbálnék éjszaka.

Talán az erősödő UV sugárzás hatására, talán, mert továbbra sem visel el a fején semminemű tökfödőt, ma reggel megdöbbenéssel konstatáltam, hogy megjelent az első anyajegye Hunornak, a feje jobb oldalán, a füle fölött. (a konstatálás előtt alaposan megsikáltam, mert azt hittem, a reggeli túrórudi maradéka ékeskedik a hajába-fejébe)

Mára előre meghírdetett áramszünetet rendelt el kedvenc szolgáltatónk, amiről sikeresen megfeledkeztünk. Eszméletlenül vicces volt, ahogy addig elindítom a mosogépet, addig megnézek egy filmet, addig olvasok egy kis blogot, addig vasalok, addig kiporszívózok, amíg nincs áram. Helyette gyertyafényes zuhany és macizás volt, valamint gyufakutatás, hogy tüzet csiholhassak az elektromos gáztűzhelyen, mert a szintén elektromos kávéfőzőnk sem üzemelt, így mire összehoztam egy réglejárt szavatosságú kávét, már vissza is kapcsolódtunk a rendszerre.

Pasik. Sport. Tévé. Bevonva a gyengébbik nem képviselőjét is a mókába. Teniszközvetítés nézése közben. (felhívnám külön a figyelmet azokra az apró puszilgatnivalóan bájos, puha talpacskákra) :

(a kép nem beállított, Hunor önként és dalolva kusszant be Anita mellé a fotelba)

Az első hajvágásán felbúzdulva (ami ezév jaunár 9.-én esett meg), lelkesen jelentkeztem be kedvenc fodrász-barátnőmhöz tegnap délelőttre. Pár hónapja még mosolyogva integetett a tükörképének, és türelmesen ücsörgött a fodrászköppeny alatt az ölemben, végig figyelve mit művelnek a fején a gondoskodó kezek a csattogó ollóval. Arra persze, sosem lehet előre számítani, hogy természetesen éppenekkor kel fel a gyermek hajnalok hajnalán, visszaaltathatatlanul. Ezért a fél 11-es időpont elég necces volt, a kocsiban már küzdött Huncos az álommanókkal. Talán emiatt vagy egyszerűen nem volt ráhangolódva erre a maceratúrára Hunor hajvágása botrányosra sikeredett, előbb csak halkan tiltakozott, majd egyre panaszosabban, végül hatalmas krokodilkönnyeket potyogtatva ikegett az apja oltalmazó karjaiban, miközben már az egész szalon igyekezett jobbkedvre deríteni a vígasztalhatatlan fiatalembert. Nem sikerült.

Pedig az eredmény önmagáért beszél:

Aztán a küzdelemben annyira lefárasztotta magát, nomeg az utána következő játszóterezésen, meg talán egy kis bacit is átadtam a gyermeknek, hogy hazaérve egy röpke négyórásat aludt, amire babakora óta nem volt még precedens. (vagy talán még akkor se). Közben volt egy nemhivatalos FiTyE is (tréfás kedvű férjuram nevezi így a szerdánkénti BMK-t, az ÖTyE után szabadon), melynek keretében a jókedvűre aludt Hunormanó oly kitörő szeretettel ölelgette meg Anitát, és igyekezett betuszkolni őt a nappaliba, hogy szegény kislány csak megszeppenten pillogott hol az anyjára, hol a Hunorra. Aztán persze, csak sikerült Huncosnak egy kis felborítós erőszakot alkalmaznia, amikor pedig arra kértem, kérjen bocsánatot Anitától, mert fájdalmat okozott neki, belevigyorgott Kata (Anyuka) arcába és belemászott az ölébe. (van olyan, hogy valaki genetikailag strébernek születik?)

Rafkós kis manipulátorunk van. Evvan.

Azaz Baba-Mama Klub. Mondhatnám nagyképűen, a Mi Klubunk. Hiánypótlóan jött létre, hivatalosan kölök szocializálódás, de fű alatt bevallva, főként Anyukák szocializálódása érdekében. A helyszín télen-tavasszal a mi lakásunk volt, (most is itt találkozunk, legalább egy haboskávé erejéig...), a jóidőre való tekintettel, mostanában a közelünkben lévő játszóteret szálljuk meg, de terveinkben a kicsit messzibb levő Szent István park is szerepel.

Sok mindent megéltünk mi már együtt... születésnapokat, apró örömöket, fájdalmakat, csalódásokat rágtunk át, beszéltünk ki. Összekovácsolt kis csapat lettünk, és bármi programunk is akad, az a szerdán működő BMK-hoz igazodik...

És hogy miért éppen ma írok erről? Mert ma becsatlakozott egy régi ismerősöm is a 19 hónapos kisfiával hozzánk, és rákérdezett, hogy hogyan is "alakultunk" mi, fórumosok voltunk? És akkor mindannyian olyan meleg mosollyal, egymás szavába vágva meséltük a megismerkedésünket, összefonódásunkat... Sosem beszélek a blogomról, nem szoktam reklámozni, sokáig kicsit az is zavart, ha véletlenül akadtak rá ismerőseimés így lassacskán meg kellett tanulnom úgy leírni őszintén a gondolataimat, hogy mégse maradjak pőrén vacogva... és ma mégis annyira büszke voltam arra, hogy igen, nekem van egy  internetes naplóm, ahol ilyen csodálatos emberekkel ismerkedhettem meg... büszke voltam a Barátaimra...
Pár hónap híján, lassan két éve vésem le életünket, érzéseimet, gondolataimat, vagy éppen tanácsot kérek, ha elcsüggedem és bíztatásra vágyom... és ma újra azt éreztem, hogy jó volt ez az út, amin elindultam, hogy jó emberek vesznek körül, hogy jó ebbe a melegségbe burkolózni és ilyen erős szeretettel körbeölelve élni...

Alakultak itt már barátságok:

...volt közös munka:

...lassacskán szerelem (és akkor azt még nem is sikerült lencsevégre kapni, amikor Matyi a csokis kezét Anita szájába süllyesztette...) :

vannak csakegyképerejéigcsöndes szemlélők:

és álomföldön kergetőzők is (ilyenkor fogyasztottuk el a jólmegérdemelt haboskávénkat...):

Vivat  BMK forevör!