cucka 2010.10.29. 22:04

Táplálkozik

Kismici étkezési ritmusával sosem volt problémánk. Lassacskán leáldozóban van a  kétlábonjáró tejtározója ideje, már csak a táplálkozás utáni szomjoltókra használ, valamint az iccakai párkortyokra.

Régóta egyedül eszik, gyakorlatilag a hozzátáplálódás első percétől kezdve hagytuk, hogy élvezze, hogy maga csippentheti fel a tányérből a darabos ételt, hogy maga választhat mit szeretne enni. Pár napja az ölemben ülve megragadta a villámat és a sokathasználtak rutinjával, a célnak megfelelően applikálta. Kicsit segítettünk felszúrni a tésztát, tetszett neki, gurgulászva kacagott a sikerén. Az aznapi vacsora ennek fényében telt: Buncilány mindenkit etetett, a legjobban ennek Huncos örült, aki az etetőszék mellé állva, szájtátva várta a falatokat.

Ma kiskanállal próbálkozott, kevesebb sikerrel, ezek már a végső pörköltszaftos krumplidarabkák voltak:

Háttérben -természetesen- Hunor hallható, aki először azt nehezményezi szenvedő hangon, hogy ő bizony nem bírja kettévágni a krumpliját (nem vág, nem vág, én nem), a folyamatos csattogás ellenben azt igazolja, hogy mégiscsak sikerült neki, aztán a sikkantás és a náni potó pedig egyértelműsíti, hogy mellékszereplőnk szeretne újra rivaldafénybe kerülni. De most nem hagytam.

cucka 2010.09.13. 19:40

Kismici már kilenc

A mimicink sokmindent tud így egy nappal múlt kilencként. A mimicink nem is tehet másképp, hiszen itt lobog előtte a nagyokos bátyja, akitől issza magába az újabbnál újabb csínységeket. Érdeklődő, nyitott, csupavigyor. Saját hófordulójáról egy újabb fog kinövesztésével emlékezett meg. (bal fölső, oldalsó metsző), így hatfogú, és szerintem az ennek megfelelő alsó csíkjain dolgozunk, többek között ma éjjel is ezt tettük.

Az asztalt rendszeresen körbetipegi már, sőt néha nehezíti a pályát, félkézzel halad. Motiválható, Hunor ennyi idősen jusztse ment volna egyetlen játék után sem, Mici viszont saját magának készít programot, képes nyögdösve körbe-négykézlábazni az egész lakóteret, pölö Huncos motorjáért. Ma reggel pedig megtette első bizonytalan, ám fölöttébb megfontolt lépéseit, maga előtt tologatva Huncos etetőszékét. (Huncos Dörzsi ketreccel indított, a legközelebbi Bunci-menetet igyekszem megörökíteni). Mindenevő, gyakorlatilag semmilyen ételt nem utasít el, amivel kínáljuk. Kedvencei a főzelékek (tök, spenót, zöldbab,  krumpli és borsó), párolt és nyers zöldségek (sárgarépa, paprika), de a szezonális gyümölcsöknek is örül. (szilva, körte, alma, szőlő). A  húsokkal is jó barátságban van, főtten-sülten-levesben. (tyúk, csirke, marha). Továbbra is az igény szerinti táplálkozás elveit követjük, darabosat eszik és már engedélyezi a kanalazást, igaz, olyankor akad egy lusta társa is, akinek szintén lapátolnom kell a szájába az aktuális menüt. Ízig-vérig anyatej függő, még nem sikerült egyetlen étkezést sem kiváltanunk mentessé.

A hirtelenjött mozgás-robbanás eredményeként, ebben a hónapban fogyott a fodroscombúnk, 9280 gramm és 80-as rucikat hord.

Az idő meg csak rohan, mint szokott, ami részint jó, másrészről meg most félelemmel is tölt el... igyekszem pótolni a pótolhatatlant és megragadni a lehetőségeket,  valamint jó mélyen magambazárni a jelent örökül. Talán sikerül.

Élünk. Nagyon is. Magunk mögött hagytunk egy fotómentes balatonos hosszú hétvégét, előttünk pedig áll egy barátos, sokemberes rövid hétvége.

A Balatonos hosszúról annyit érdemes megjegyezni, hogy ismét megállapíthattuk, hogy kevés olyan hely van kishazánkban, ahol olyan terüljterülj vendégfogadás van, mint Somogyországban. Kemence partiztunk, de úgy, hogy az összeverődött nagy társaságnak hála, szinte gondunk sem volt a kicsikkel. Hunor tökéletesen beiileszkedett (majdnem) legkisebbként a csapatba, Minka meg felfedezte a földtől pár centire fellelhető felfedeznivalót. Persze, ismét minden kettős, lassan tényleg elgondolkodom egy magasan kvalifikált szakember felkeresésén. Egyrészt jó volt látni, hogy Huncmester mennyire okosan viselkedett, hogy mennyire be tudott illeszkedni egy összeszokott gyerekcsapatba annak ellenére, hogy még mindig aligbeszél, másrészről, meg a szívem szakadt darabokra, hogy mekkora nagyfiú már. Erről meg persze, rögvest az óvoda jutott eszembe, hogy hóvégén kiírás (jajjistenem, már csak pár nap...), 17 új gyerek szokik be idén, heti 3-4 gyerekre lebontva, így nem tudom mikor is kezdünk, de a szeptember már az ajtónkon kopogtat, és ugyan az eszem tudja, hogy nem lesz semmi baj, a szívem mégiscsak mindenféle helyzethez nem illőket duruzsol nekem.

Aztán Minka. Aki sejtéseim igazolásaként többszörösen bebizonyította, hogy jobban érdekli már a kemencében sült csirkecomb burgonyával és a kenyérlángos, mint amit a testem képes nyújtani neki. És természetesen ez ismét ambivalens érzeteket keltett bennem, hiszen még aligszületett, és Hunor ennyi idősen még csak kóstolgatta az ételeket, és kétszer ennyi idősen is cickón aludt el. És ez az, amit jelen állás szerint Miciről nem nagyon tudok elképzelni, hiszen napközben max kétszer, éjjel 2-3-szor igényli már csak a negédes sűrítményt.
Amúgy meg kitalálta, hogy ő már nagylány, így napközben már egyetsem akar aludni, cserébe viszont este 7-kor kidől reggelig, ami bizonyos szempontból jó, más szempontból meg nagyon nem, mert mindenen állni akar, sokszor összecsuklik olyan fáradt, de megy, tarol, és fejetbever. A homloka (jajjszegénykém) a szivárvány színeiben pompázó tiplikkel van teli, beszerzése idejének függvényében.

Hát csoda ezek után, hogy skizofrén énemet sűrűn kellett jóféle kupicákkal fröccsel öntözgetnem?!

cucka 2010.06.17. 10:29

Nehéz fába fejsze

6 hónapos kor környékén illett elkezdenünk a hozzátáplálódást, főként úgy, hogy lyánykám bizonyítottan el- és befogadó.

Talán újabb kivetítésem a gyerekre, de még élénken él bennem Hunorral való viaskodásom, aki ugyancsak érdeklődő és befogadó volt a mikajánk iránt, ám egyáltalán nem volt ennyire közreműködő a saját pépe irányába. Míg erdélyi nyaralásunk alatt a kis héthónapos úrfi vidáman rágicsálta a kenyércsücsköt, szalonnát, hazaérve és felvéve újra a bio-anyuka szerepet, (szakkönyvek és ajánlások alapján görcsösen igyekeztem hozzátáplálni), nem haladtunk semmilyen irányba. Azaz de, a kecskeméti konzervgyár lassacskán részesedést utalhatott volna, annyi babakaját nyitottam fel, kóstoltattam meg Idösfiammal, majd hajítottam kukába. Próbálkoztam én saját főzettel is, biopiacon beszerzett bioárukat főztem, pürésítettem és fagyasztottam jégkockatartókba, majd kínáltam anyatejjel vagy tisztán. Eredménytelenül. Egy-két kanál után összecsücsörített szájjal sztrájkolt a befogadás ellen.

Kettes számú versenyzőnknél valahogy lazább keretek között szerettem volna megvalósítani a hozzátáplálást. Az elmúlt hetekben volt klasszice alma kóstoltatás, kóstolgatta-kóstolgatta, de inkább visszaküldte, és vajmi kevés jutott el belőle a gyomrába. Pár nappal később volt szilva, cseresznye, krumpli, sárgarépa, végigzongoráztuk a lehetőségeket, hasonló eredményekkel. Odáig jutottunk, hogy amikor meglátja a kanalat lelkes, ám mégis összeszorított szájjal nemfogadbe. Azt viszont megfigyeltem, Minkus érdeklődése továbbra sem csappant a miétkünk irányába, így gondoltunk egy merészet és megfogható darabokra szelve elétettük a főtt répát, az almát, a kenyércsücsköt, a paprikát, a kimagozott cseresznyét és tegnap este egy fél virslit is kapott.
A reakció összehasonlíthatatlan volt, mennyiséget nyammogott el vidáman, önszántából. Azt nem állítom, hogy kevesebb folttal jár, viszont stresszel és kidobott maradékokkal biztos, hogy igen.

Már megint azt hittem, hogy az évezredek alatt és a nők milliója közül eddig senkinek sem jutott ez eszébe, (akárcsak anno a száraz fürdetésnél Hunor esetében), és halálosan elégedett voltam az ösztöneimmel, egészen addig, amíg Evetnél nem olvastam erről a módszerrel. (erről az jutott eszembe, hogy az a jó a világban, hogy a lusta kényelmes anyukák számára is gyártódnak ideológiák...)
Tehát létező fogalom, neve is van igény szerinti hozzátáplálásnak hívják (baby led weaning= BLW) , bővebben ITT olvasható róla. Nálunk egyelőre működik, mindkettőnknek tetszik. És még a járólap is jobban szereti ezt a fajta maradékot. Éjjel megsúgta.