A nagy káosz közepibe volt időpontunk egy bőrgyógyászati rendelőbe. Miután elméletben végigfuttattuk az összes lehetséges kombinációt:
1. mindannyian megyünk, felvértezve arra a pár órára egy kisebb patikával, és egy szekérderéknyi pelenkával
2. az érintett személyek mennek: a páciens, és a vezetésre jogosult családfőHuncmackóval meg kettecskén héderelnénk egy régmegérdemeltet a nagyágyba. (lassan tényleg pótolnom kellene ilyen irányú elmaradásomat, bár egy friss jogosítvánnyal kétlem, hogy bátran nekivágnék egy akármennyire rövidke útnak is a 3 kiskorúval a hátam megett, és az engedéllyel egy időben egy saját autó slusszkulcsát sem nyújtanák át).
3. mindkét pelyhesállú elkíséri az apját, én meg végre alszom egy nagyot (ezt persze a két férfiembör azonnal elvetette, elvégre elvesztenék a kiszolgáló személyzetüket, aki ropit/vizet szolgál fel a kimerítő út alatt)

Maradt az első verzió, bár minden idegszálammal tiltakoztam ellene, a napsütés marta a retinámat, a kialvatlanság meg porrétegként csikorgott a bőrömön. Késéssel, de nekivágtunk. Redcomet értékes hozzászólása (képtelen vagyok csak azt linkelni, tessen lefelé görgetni az egerentyűt, az utolsók között megtalálható), melyet ezúton nagyon szépen köszönök, több ponton is elgondolkodtatott és egyre több kérdést fogalmazott meg bennem.
Az út alatt csak kétszer álltunk meg pelenkacserére, (és ezúton is riszpekt a nagytesónak, aki önérzetességét beáldozva visszavette a pelenkáját erre a pár órára nappalra), és egyszer orrot törölni a kicsinek.

A rendelőben nagyon kellemes meglepetés ért, hozzáértő és kedves doktornő, aki sokszor szemöldökfelhúzogatva hallgatta, ahogy megpróbálom a  két gyerek hangerején átkiabálva összegezni az elmúlt hónapokat. A bárányhimlős résznél a szemei is elkerekedtek, mint ahogy a párhetesen felírt szteroidos krémre is. (én meg már inkább nem mondok semmit, azért alapjáraton NEM annak kellene lennie a normális szülői hozzáállásnak, hogy ha egy gyerekorvos, akiben maradéktalanul megpróbálsz megbízni, felállít egy diagnózist, akkor azonnal rohanj még legalább kettő darab szakorvoshoz, az első diagnózisának az alátámasztása/megkérdőjelezése érdekében...)
Empatikus volt és gyerekbarát, alapvetően nem támogatja a drasztikus tiltások bevezetését egy ilyen jellegű (bőr)problémás gyerek életében, hiszen a lelke jobban sérül, mint a testében okozott károk. (értsd nincs tiltva az esti kádbanfürdés a tesóval pölö, hanem  kis átalakítással megoldható: fürdés előtt tetőtől talpig bekenem Buncót patikai mosdatókrémmel, így nem szárad ki a bőre a pancsolás alatt, ám az élmény mégis megmarad)
A rengeteg pötty pedig egy tipikus megbolygatott immunrendszer felfokozott reakciója volt. Huncos megkezdte az ovit, hazahoz ezt azt, előtte én napokig ágybanfetrengőztem, valószínűleg Micin is átfutott valami vírus, ami így jelentkezett.

A diagnózis egyértelműen atópiás dermatitisz, a státusza ekcéma. Kaptunk 3 fajta krémet, mind magisztrális készítmény, reggel-délben-este szájon át bevehető antihisztaminokat (Aerius és Fenistil csöpp), hogy ne viszkessen, mert a vakarózás rögzül. A kencék két nap alatt elmulasztották a még meglévő pöttyeit is, napi 5-6-szor krémezem kéjhölgyünket, aki már ismeri ennek menetét és amint meglátja a földre helyezett törölközőt dücögve közelít, ráfekszik, majd dünnyögve viseli a kényeztető masszázst.
Az allergiatesztnek pedig lényegében semmi értelme 6 éves kor alatt, egyedül a tej-tojásnak, valamint a gluténérzékenységnek (ujjbegyből gyorsteszt, jövő héten Kismicinél kilőjjük),  bár szülői kérésre megcsinálják (hö???), a mi esetünkben meg főleg nincs, hiszen Minka még mindig szopik, és ez befolyással lehet az eredményre. 

1 hónap múlva kontroll, addig meg gyönyörködöm Buncilány visszanyert szépséges bőrében.

A nagybötűs lavina pontosan azon a múltheti szerdai napon indult meg, amikor teljes stábunk, frissen fodrászolva beesett a védőnőhöz a kismamakönyvemért. A kezdeti könnyed beszélgetésünkbe rövid időn belül becsöppentek a kocsiban felébredt aprótalpúak is. Kismici ekkor már köbö 3 napja volt kiütődve aprócska vizes tetejű pattanásokkal, hasonlatosak a melegkiütésekhez, javarészt hát- és hastájékon. Talán túlzottan lazának tűnhetek, de szépleányom születése óta szenved az atópiás dermatitisszel, mely néha-néha átbillen ekcémába, ilyenkor a zsírozó patikai krémek mellett egy kenésnyi időre beficcen a rettegett szteroidos krém is, hogy aztán hetekre teljesen megszűnjön minden tünete. Sejtettem, hogy a hozzátáplálás körül akadhatnak kisebb-nagyobb gondjaink, de ezidáig semmi hasonlatos bőrproblémával nem találkoztunk. A kicsiaprók megjelenése előtt az egyetlen rendszer-idegen termék a töltött tojás volt, melyet Huncos etetett meg egy óvatlan pillanatban Mickóval.

A védőnőnk nézegeti a pöttyösmici nyakát, majd lazán megjegyzi, hogy szerinte ez bárányhimlő (de azért nézessük meg gyerekorvossal is), én próbálkoztam ellenkezni, hogy de azok nagyobbak-csúnyábbak, ám felülkerekedett egy számomra vitathatatlannak tűnő érvvel: idén, a mi tájékunkon ilyen fajta aprócskás volt a barihimlő. Előbb csak viccelődtünk, hogy mire volt jó ez a nagy ovikerülés, ha végül Micócica mégiscsak hazahozta rejtélyes körülmények között, ám ekkor értünk a kitöltendő nyomtatvány azon pontjához, hogy anyuka gyerekbetegségei. Mondom semmi. Barihimlő se? Asse. Hát ez baj. És akkor eszembe villantak a tankönyvek ide vonatkozó részei, meg az első trimeszter.

Az elkövetkezendő két óra szédült telefonálgatásait senkinek sem kívánom. Orvostól orvosig cikáztam, és rövid időn belül elvesztem a kétértelműen csomagolt burkolatok között, mely szerint erős a kockázat, magas a százalék és el kell erősen gondolkodnunk.  Rossz gondolatok cikáztak bennem, hiszen nincs jogom/jogunk dönteni az életek felett, ám mégis meg kell hozni egy döntést, ha a már megszületett két gyermekemet nézem. Ám: van-e jogom hozzá? a birtokában vagyok-e annak a tudásnak, mely lehetővé teszi, hogy dönthessek. Van-e rálátásom, és végül: kinek higgyek? kiben bízzak meg 100 százalékosan, ha két egymást követő beszélgetésből szögesen ellentétes következtetéseket vonhatok le?
Csak teltek a percek, órák, mégis azt éreztem, ez nem velünk történik meg, ez velünk nem történhet meg... Kívülről láttam magam, ahogy intézkedek, ahogy vizslatom ezredjére Minkus pöttyeit, ahogy próbálom elbagatellizálni, vagy éppen ahogy pánikbaesve még többet és durvább foltokat vélek felfedezni. Mint már sokadjára bebizonyosodott: az internet NEM ad megnyugtató válaszokat, sőt! Ajánlatos kerülni.
Végül sikerült kieszközölnöm egy extra vérvételt másnapra a László kórházba. Ott Bunci pöttyeire egyértelműen nemleges választ kaptunk, inkább valamilyen hirtelen felbukkanó allergia.

Másnapra elkészült az eredményem, mely bizonyította, hogy a 33 évem alatt valóban nem sikerült átesnem a bárányhimlőn. (azt már csak halkan említeném meg, hogy az aktuális fertőzés kimutatására szükséges tesztek hiánycikkek a magyar egészségügyben...). Maradhatna az a megoldás, mely szerint 3 hét múlva megismételjük a vérvételt, és újra megnézik, hogy átestem-e már a fertőzésen. (mert közben felmerült alternatívaként a múlt héten magas lázzal fetrengésem, mint egyfajta felnőttkori bárányhimlős fertőzés is, erre persze ismét két ellentmondásos szakvélemény érkezett: 1. a bárányhimlő sosem jelentkezik bőrkiütés nélkül, 2. az oltások miatt kialakul egyfajta vírus-mutáció, és igenis jelentkezhet kiütések nélkül is, sőőőt, ha elég erős az embör immunrendszere úgy is áteshet rajta, hogy gyakorlatilag tünetek nélkül, pár napos ismeretlen eredetű hőemelkedés mellett ).
A speciális esetemre való tekintettel végül eljutottam telefonon a László Kórház védőoltási szaktanácsadójához, akinek végre sikerült gördülékenyen beszélnie és némiképp megnyugtatnia. Létezik ugyanis egyfajta "ellenanyag", (immunglobulin), melyet ilyen esetekben a kismamák megkaphatnak. Ez minimálisra csökkenti a magzati károsodás esélyeit. Így most az eredményektől totálisan függetlenül, ha jelentkezik az indokolatlanul magas láz vagy a bőrkiütés, uzsgyi László kórház. Persze, föllélegeztem. De az első hetek gondtalanságát már képtelen vagyok visszavarázsolni. És már írni sem tudok a bennem kavargó érzésekről, mert szerencsére elmúltak és emlékezni sem akarok rájuk. A megkönnyebbülő sírást végül egy sms húzta ki belőlem, amiért ezúton is hálás vagyok, mert a lehető legjobbkor érkezett, amikor a kicsik messzitávol voltak tőlem. Így felszakadhatott, aminek föl kellett.

Tudom, hogy az elmúlt hetekben nem voltam/nem vagyok bárányhimlős. Mint ahogy Minka sem volt/sem az. Az első dolog, ami eszembe jut ennek a történetnek a kapcsán az a felelőtlenség, a könnyelműen kimondott ítéletek. A következő meg a vállvonogatás és a hárítás. És aztán dühöt is érzek, és az elmúlt napok megtörtek bennem valamit, elvették tőlem a felhőtlenséget, félelem tűfejet ékelve belém. És ez nem jó. Még akkor sem, ha a józan eszem tudja, hogy nincs baj. És ma betöltöttem a bűvös 12. hetet is. De még ez is eltörpül. Mert ettől sosem féltem.

Jövő héten el kell indulnunk és ki kell vizsgálnunk mi okozhatja ezt a csúnyaságot, mely leginkább a kontakt dermatitiszre hasonlít (a fotó nem Miciről készült, de mindenhol ilyenjei vannak), és mely mára szinte az egész testére átterjedt. (lábfej, tenyér, nyak, arc, hát, has, hajlatok: könyök, térd, hónalj). Nem változtattunk semmilyen kozmetikumon, születése óta ugyanazzal a kímélő fürdetővel fürdetjük, ugyanazzal a babamosószerrel-öblítővel mosok, és új étel sem került bevezetésre.